Magyar Hírek, 1978 (31. évfolyam, 1-26. szám)
1978-01-14 / 1. szám
Levegőminőség-ellenőrző állomás Budapesten, a Bajcsy-Zsilinszky úton és a jelátalakító- és számítógép, amely feldolgozza a beérkező adatokat A levegő kéndioxid-, nitrogénoxid-tartalmának mérésére szolgáló készülék A fejlett szocializmus építésének útján KÖRNYEZETVÉDELMÜNK ÚJ SZAKASZA Az elmúlt évtized során, mint világszerte, nálunk is a közérdeklődés gyújtópontjába kerültek a környezetvédelmi kérdések. Jelentős intézkedések, beruházások védik a vizek, a levegő, a talaj tisztaságát, az élővilágát, javítják a településegészségi viszonyokat. Három nemzeti park és parkerdők, üdülőerdők egész sora létesült. Lendületes társadalmi mozgalom támogatja a környezetvédelmet. Környezetvédelmi szakembereket képeznek ki, a környezeti alapismereteket pedig az óvodáktól az egyetemekig oktatják. A gyors iparosodás, városiasodás, és nem utolsósorban az „automobilizmus-robbanás” hatására, környezetünk minősége mégis sok tekintetben tovább romlott. Világossá vált: új. radikálisabb szakaszba kell átvezetni a magyar környezetvédelmet. 197S-ban környezetvédelmi törvényt fogadott el az országgyűlés. 1977. októberében pedig a Minisztertanács koordináló, tanácsadó és ellenőrző testületéként megalakult az Országos Környezet- és Természetvédelmi Tanács, s mellette, mint országos hatáskörű szerv, az Országos Környezet- és Természetvédelmi Hivatal. Környezetvédelmi Bizottságok alakulnak a megyékben is. Az 1848-as törvényhozás veretes kifejezésével élve most szerveződik „üggyé” a környezetvédelem: olyan közüggyé, amely az állami tevékenységnek is önálló ága. A hatvanas évek végén, a hetvenesek elején másutt is, nálunk is drámainál drámaibb nyilatkozatok hangzottak el a környezetromlás következményeiről, s merész elméletek születtek a folyamat megfordítására. Átfogó, egyesítő, eligazító látomást kerestünk ahhoz, hogy végül is milyenné alakítsuk a társadalom és a természet kapcsolatát. Ez legáltalánosabb körvonalaiban tisztázódott is: nem térhetünk vissza a természettől való „szolgai függés”-hez — viszont aki kíméletlenül „le akarja győzni” a természetet, önmaga alatt vágja a fát: „partneri” viszonyra kell hát lépnünk vele. De a viták, hogy milyen úton-módon valósítható meg ez a partnerség, elvontak maradtak, mert akkor még nem indulhattak ki elegendő megbízható kutatási eredményből, módszeres elemzésből. Az elméleti kérdések tisztázása után a hangsúly a bajok gyökereinek szakszerű feltárására, a terápia részmozzanatainak a földrajzi adottságokkal is gondosan számot vető kikísérletezésére tevődött át. Ugyanakkor a téma mind szerteágazóbb feldolgozásait össze is kell illeszteni. A_ terápia részmozzanatait rendszerbe kell foglalni. És a környezetvédelmet el kell helyeznünk az emberiség és az ország előtt álló feladatok rangsorában. Ugyanis újra időszerűvé válik az elméleti összegezés. E program értelmében — a népgazdasági tervekben, a területi és a műszaki fejlesztési koncepciókba ágyazva — nemcsak a szorosan vett „környezetvédelmi” intézmények feladata a környezetvédelem, hanem minden gazdálkodó és igazgatási szervezeté, végső soron pedig minden állampolgáré. Tehát a környezet képének a felvázolásán túl a gazdasági növekedés és a környezetvédelem, az életmód-átalakulás és a környezetvédelem közötti viszony alapkérdéseire is válaszolnunk kell. S úgy gondolom, nagyon fontos hozzátennünk: e folyamatnak kulturális fejlődésünk legmagasabb teljesítményeit, legsajátosabb esélyeit is ki kell fejeznie. Az ökológiai világlátás ugyanis úgy formálja át a nemzeti kultúrákat, mint annak idején a reneszánsz vagy a barokk korszaknyitó áramlatai. Nálunk a XX. században Bartók és Kodály életműve a zenén messze túlsugárzó mintája lett annak, hogyan tehető nemzetivé az egyetemes, egyetemessé a nemzeti. Miben ihleti környezetvédelmi elképzeléseinket a bartóki—kodályi művelődési minta? Bartók és Kodály zenéje meghaladja a „vagy értékőrzés, vagy új értékteremtés”, a „vagy rurális, vagy urbánus”-dilemmát. A környezetügyben is egyrészt konzerváló igények, másrészt úttörő műszaki és szervezési tendenciák találkoznak. Akik a madárszóért, az öreg fasorokért, természeti tájaink épségéért perelnek, s azok, akik például a zárt, hulladékszegény technológiák alkalmazását szorgalmazzák, abban mindenképpen egyetértenek, hogy a környezetvédelem társadalmunk elsőrendű céljai közt szerepel. Áttörésekre, nagy eredményekre azonban csak akkor számíthatunk, ha a két típus úgy talál rá a közös nevezőre, mint ahogyan az elmúlt évtizedben a bartóki—kodályi korszerűség jegyében például a magyar nyelvtudomány: a nyelvtisztaság okos védelme, és a legújabb nyelvelméletek meghonosítása együtt emelte a nyelvművelést, az anyanyelvi nevelést a „magunk-összeszedése” eszközévé. A szlovák népdalok, a román kolindák Bartók kórusaiban, zongoradarabjaiban, a megkülönböztetett figyelem, amellyel zenetudományunk a szomszéd népek népzenéje felé fordult — meghatározó szerepet játszott egész szellemi életünk „Kelet-Közép- Európa-tudatának” a kialakulásában. A dunavölgyi szocialista országok együttműködése a környezetvédelem terén (amely az európai együttműködésnek is fontos témája), új, s a legközvetlenebbül gyakorlati értelmet adhat ennek a kategóriának. • A környezetromlás legfőbb veszélye abban rejlik, hopr a következményei beláthatatlanok. Még a jéghegy is kisebb veszély a hajósok számára, mint a környezetromlás az emberiségnek, mert arról tudjuk, hogy csupán egytizedét látjuk, a többit víz takarja. Az ökológiai válság közeledésére nem figyelmeztet olyan nyilvánvaló jel. Az embernek környezetre gyakorolt káros hatása, és az emberre való ártalmas visszahatása gyakran csak lappang, a technika és tudomány eredményeinek, a civilizáció előnyeinek védőpajzsa mögött húzódik meg, és terjeszkedik. Sok olyan ismeretnek nem vagyunk még birtokában, amelyek a környezeti probléma megoldásához nélkülözhetetlenek, de rátértünk a megoldás felé vezető útra, bár esetleg időnként habozunk a haladás sebességét illetően. A környezeti probléma megoldásának kereteit szülőanyja, a tudományos-technikai forradalom szabja meg: nemcsak az ártalmas mellékihatásokat hozza magával, hanem kezünkbe adja az ellenük való védekezés eszközeit is. A társadalom csak úgy teremtheti meg a tartós jólétet, ha az ember és a természet között olyan kapcsolat kialakítására törekszik, amelyet a biológia szimbiózisnak nevez: az egymásra utalt felek között érdekközösség alakul ki. Az emberiség legsúlyosabb társadalmigazdasági problémái közé napjainkban az atomháború elhárításán kívül általában a demográfiai robbanást, az élelmezési helyzetet, a nyersanyag- és energiaellátást, valamint a környezeti helyzetet számítják. Űjabban egyre gyakrabban találkozunk a tudósok körében azzal a nézettel, hogy a második hely a környezetvédelmet illeti meg. Ennek magyarázata, hogy egyrészt a legáltalánosabb, másrészt ennek megoldása kedvező feltételeket teremt az említett többi prohléma megoldásához. Ilyen körülmények között érthető, hogy a szocialista állam folyamatosan és önálló szervezet révén gondoskodik a környezet védelméről. A környezetvédelem eredményessége nemcsak jogi szabályozást, hanem társadalmi támogatást is feltételez. Az etikai vonatkozások sem kevésbé fontosak, mint a jogiak. A szemléletváltozás, tudatformálás szükséges ugyan, de nem elegendő. Ennél többre van szükség: a magatartás formálására, cselekvő közreműködésre, a természeti erőforrások ésszerű kihasználására, a természeti javakkal való takarékos gazdálkodásra az élet valamennyi területén. A természet, az emberi környezet mindenkié. Megvédésében egymásra utaltságunk és ennek következtében a nemzetközi összefogás szükségessége egyre nyilvánvalóbb. Alkotmányunk nemcsak azt mondja ki, hogy jogunk van életünk, testi épségünk és egészségünk védelméhez, hanem azt is, hogy ezt az állam — a munkavédelem és az egészségvédelem mellett — a környezetvédelemmel is segíti. Szesztay András — Pattantyús H. Endre A Közegészségügyi Járványügyi Állomás (KÖJÁL) vízbiológiai laboratóriumában A vízmintákból kiszűrt baktériumokból a későbbi vizsgálatokhoz különböző táptalajon telepeket tenyésztenek Analizáló műszerek (Geszti Anna felvételei) 1 11
