Magyar Hírek, 1978 (31. évfolyam, 1-26. szám)
1978-12-30 / 26. szám
Utazás Skandináviában IV NORVÉGIA: OSLO Másfél napba kellett sűrítenem valamennyi találkozást, beszélgetést. Ha az óra nem nyújtható hatvan percen túl, a tempót kell gyorsítani. Kétszer él, ki gyorsan él. Kerekasztal. A Magyar Nyelv Barátainak Köre Nemrég még terv volt, ma már valóság. Első lépéseit teszi a Kör, jó dolog ott lenni az indulásnál. Az összejövetel levezetését az ismert műfordító, Sulyok Vince vállalta. Az első napirendi pont annak a levéltervezetnek megvitatása, amelyet a norvégiai magyar családoknak szándékoznak küldeni: felmérni a nyelvtanfolyam iránti igényeket. Parázs vita alakult ki arról, hogy a kezdet kezdetén összpontosítsák-e az erőt Oslóra és környékére, minthogy az itteni magyarság túlnyomó többsége a fővárosban és környékén él és dolgozik. Vagy esetleg már az elején kíséreljék meg a „vidék” igényeinek kielégítését is, hiszen az egyik bergeni általános iskolából tizenöt tanuló jelentkezett magyar oktatásra. A döntés: a felmérést országosan végzik el, aztán — az igények alapján — majd kialakul a szükséges menetrend. Valaki azt javasolja, a Kör ne szorítkozzon csupán nyelvoktatásra; terjesszék ki a tájékoztatást történelemre, irodalomra, a magyar kultúra egészére. Az édesanyák számára is — míg agyerekek nyelvórán vesznek részt — érdekes és vonzó programokat kellene szervezni. Mindenkinek tetszik a gondolat, de nem engedik, hogy a szárnyas képzelet röpítse őket. Inkább a kis lépésekkel való haladás óvatos álláspontjára helyezkednek. Azt hiszem, helyesen. Aztán — a második „napirendi pont” én vagyok — a kérdések tömege: a kettős állampolgárság értelmezésétől az esetleges otthoni munkavállalásig. Hazai ingatlanvásárlási lehetőségek iránt érdeklődnek, a tervezett Ibsenünnepély részleteiről faggatják a felelősöket, a hazai utazási rendszer egyszerűsítésére adnak gyakorlati tanácsokat, magyar—norvég szótár kiadását javasolják. A gyakorlati érintkezés során új ás új problémák merülnek fel, és éppen ez az élő kapcsolatok biztos jele. (Ennek a sokágú kapcsolatnak irodalmi oldaláról beszélt Sulyok Vince, ismertetve ebben a gondolatkörben saját tevékenységét is. Pilinszky János verseiből készített egy válogatást, amelyet a norvég rádió három szereplővel, Bartók-zenével fog bemutatni. Most József Attila verseiből fordít. A norvég nagylexikon magyar anyagának megírására kapott megbízást.) A filmrendező: Korda Kovács István A norvég televízió rendezője. 1978-ban négy filmet forgatott Magyarországon: többek között a Kodály-módszerről, a magyar balettművészetről, a műemlékvédelemről, a Központi Sportiskoláról. Most új filmterveken dolgozik. — Hogyan lettél filmes? — kérdezem. — Újságíró voltam, fotóztam, érdekelt a művészettörténet is, de mindig filmes szerettem volna lenni. Nem vagyok jó vizsgázó, nem jutottam túl a nálunk szokásos rostavizsgák akadályrendszerén. (Pedig nem voltam gyenge sportoló, jó ideig rekorder voltam középtávfutásban, magyar bajnokságot is nyertem.) Nem nyugodtam bele a kudarcba; fellebbeztem a „sorshoz”, elhagytam az országot, hogy választott hivatásom idegenben találjam meg. így kerültem Norvégiába, és hálás vagyok ennek az országnak, mert nemcsak befogadtak, hanem ösztöndíjjal Londonba küldtek, ahol elvégeztem a filmfőiskolát. Visszatérve a norvég televízió munkatársa lettem. Rendeztem játékfilmet is, Geraldine Chaplinnel a főszerepben. Néhány filmem nemzetközi elismerésben részesült: ilyen volt a sárkányrepülésről szóló, vagy az a portré, amely egy olasz—norvég családról készült. Ilyen családi portrét szeretnék „festeni” egy magyar—norvég művészházaspárról is. Miért? A közönséget érdekli és izgatja az egyszerű, hétköznapi ember élete, ha közelről, a mélységet is tudjuk ábrázolni. Most, hogy a budapesti Központi Sportiskoláról készítettem filmet, megismerkedtem egy tündéri tornászkislánnyal, Csisztu Zsuzsával, ö lesz az egyik — már elfogadott — tévéfilmem főszereplője. — Filmeket rendezve ennyiféle témakörben azt is jelenti, hogy újra „naprakészen” megismered az országot. így van? — Pontosan. És ez csodálatos számomra, hiszen sokáig nem volt semmiféle kapcsolatom Magyarországgal, és ez rettenetesen hiányzott. Különösképpen London után fogott el a vágy, hogy lássam szülőházamat. (Ebben az elszigeteltségben segített nekem a Magyar Hírek; új és új élményekkel szolgált, a folytonosságot jelentette.) A filmezés kaput nyitott számomra, bejártam Európa különböző országait, és tapasztalhattam : egyazon problémák izgatják az embereket mindenütt. Az emberi kapcsolatok hidegedése, a városok idegen kőrengeteggé válása, a természet tönkremenetele. Amikor a sárkányrepülésről csináltam a filmet, megdöbbenve láttam a repülőgépről, hogy a havasok érintetlen fennsíkjain vörös színe van a hónak: mert a táj elszennyeződött. Nyugtalanok az emberek, mert szakadék húzódik a múlt hagyományai és a jövő között. Ezért örültem a budapesti Hilton-szállót látva... A magyar műemlékvédelemről szóló filmben bemutatjuk a Hiltont, megszólaltatom a tervezőjét, mert úgy érzem, ez az alkotás olyan modell, amely természetes kapcsot teremt hagyomány és korszerűség között. A magyar kultúra jelenti ismereteim, élményeim, művészi elképzeléseim élő gyökérzetét, és a most készülő filmek lehetőséget adtak arra, hogy ez a tápláló erő felfrissüljön és megújuljon. SZÁNTÓ MIKLÓS
