Magyar Hírek, 1978 (31. évfolyam, 1-26. szám)
1978-12-16 / 25. szám
/f felejthetetlen m m 1978 nyarán ismét Kabos Gyula volt a legnépszerűbb színész Magyarországon. Születésének 90. évfordulóján (1888—1978) a Magyar Televízió sorozatban sugározta ismert, vagy éppen ezúttal ismerőssé váló filmjeit. A közvéleménykutatók megbízható jelzése szerint, ezek a négyöt évtizeddel ezelőtt készült filmek — nem utolsósorban Kabos Gyulának hála — minden előzetes várakozást meghaladó sikert arattak. Mi volt sikerük titka? Semmiképpen sem a két világháború között készült hazai filmek sutaságai, amelyek jól tükrözték a filmszakma kiszolgáltatottságát. Ezek a nyolctíz nap alatt sebtében „összevágott”, erősen „díszletszagot” árasztó filmek csökkentett igényekkel, de magas üzleti haszon reményében készültek. Az egvkaptafára készült történetek ellen már a kor írástudói is felléptek. Ziiahy Lajos a harmincas évek végén azért alapított önálló filmgyártó vállalatot, hogy saját műveit, lehetőleg a maga rendezésében, és a lehetséges legmagasabb színvonalon készítse el. Ily módon próbált versenyre kelni a kor felszínes, a hollywoodi álomvilágot utánzó, ám annak éppen leglátványosabb külsőségeit, csillogó kiállítását utánozni képtelen hazai producereivel. Ebben a művészi munkára alkalmatlan közegben miképp születtek mégis olyan filmek, amelyek — mint Kabos filmjei is bizonyították — képesek megmozgatni az embereket? Sőt, nemcsak a középkorúakat, akik ifjúságuk emlékeivel viaskodva élhették át újra ezeket a — számukra ismerősnek tetsző — történeteket, hanem a fiatalabb nemzedékeket is, akiktől ugyancsak távol van már ez a világ — nagyatyáik mozija?! Talán furcsán hangzik, de ezekre a kérdésekre most Kabos Gyula filmjei adták meg a választ. Ezeket a filmeket a magyar színház- és filmművészetnek a két világháború közötti jeles gárdája, és sok átütöen tehetséges színészegyéniség teszi igazán emlékezetessé. Olyan gárda felvonulását, sőt díszfelvonulását láthattuk, amely önmagáért beszél: Törzs Jenő és Ágai Irén, Csortos Gyula és Gombaszögi Ella, Jávor Pál és Perczel Zita, Gőzön Gyula és Berky Lili, Rajnai Gábor és Vízvári Mariska, Rádai Imre és Turay Ida, Uray Tivadar és Sulyok Mária, Rátkai Márton és Biller Irén, Góthné Kertész Ella és Góth Sándor, Mály Gerő és Kiss Manyi, Greguss Zoltán, Salamon Béla, Dénes György, Keleti László, Peti Sándor játszottak. Micsoda névsor, milyen együttes! S a tehetségek e végeérhetetlen listáján Kabos váratlanul az élre szökött. Az ő játékát konzerválták a legmaradéktalanabbul a filmszalagok. Ó az a komikus, aki már a harmincas évek elején tíz- és százezreket tudott bevinni a mozik nézőtereire; az ő hebegő-dadogó sutaságai, a pesti kisembert megformáló nagyszerű és művészi pillanatai a legértékesebbek ezekben a hideg mesterségbeli szakértelemmel — sőt, gyakran anélkül! — összecsapott filmekben. Többnyire egy-egy epizódot szántak csak neki. Kabos azonban könnyedén szétfeszítette a reá kényszerített kereteket, vagyis „megbosszulta” a vállalkozókat, akiknek inkább csak a nevére volt szükségük, no meg egy-egy váratlanul feltámasztott nevetőorkánra, amely abban a másodpercben kezdődött, amikor Kabos Gyula a színre, pontosabban a mozivászonra lépett... Magánbosszúja annyira sikerült, hogy most, ezeket a filmeket nézve, kiderült: pályatársai közül sokan nagyon rosszul mozognak, lehetetlenül, vagy inkább élettelenül beszélnek a filmeken, ezzel szemben az ő játéka úgy hat, mintha tegnapelőtt rögzítették volna! Friss és eleven, tempós és formás. Kabos Gyula tehát akkor megérezte már a filmjáték újszerűségét, amikor kortársai a filmstúdiót még színházként fogták fel, ahol az előadás nem a nézők, hanem „élő” gépek előtt zajlik, és nekik — csakúgy, mint a színházban —, a partnerekkel való kapcsolatteremtés a legfontosabb. Kabos ezzel szemben megértette vagy megérezte, hogy a film egészen más, itt majd minden a rendező szemén és kezén múlik, s nekik, a színészeknek a rendezők elképzeléseihez kell igazodniuk. Van azonban valami, ami szinte kizárólag rajtuk múlik: légkört és atmoszférát teremteni! Ahogy például dr. Kernpelen ügyvéd megjelenik a Három sárkány című filmvígjátékban — hajlott hátával, kopaszságát palástolni igyekvő, félrefésült frizurájával, kicsit csoszogva, egy pesti zugügyvéd teljes kopottságának vértezetében — mindez egyetlen mondatnyi szöveg nélkül is olyan tökéletes jellemzés egy figuráról, akivel csak ezután fogunk megismerkedni, hogy nem szükséges a magyarázkodás, az utólagos jellemzés. Kabos apró, részletező, de kissé mindig félénk mozdulataival nemcsak egy figurát, hanem a kort is hajszálpontosan elénk tudja varázsolni. Ez a legjellemzőbb művészetére. Ö volt a tétova, a világban bizonytalanul botladozó pesti kisember, aki egyre kétségbeesettebben kereste helyét a harmincas évek hazai valóságában. Eleinte úgy tetszett, hogy csupán szórakozott. Ahogy például mint Pernauer Lajos cégvezető, egy nyitott irodaajtóból utasításokat oszt a Nászút féláron című filmben, aztán tekintélyét megőrizve akar szobájába visszavonulni, de — és itt tüstént lelepleződik az imént még nagyhangú cégvezető —, nem találja a kilincset, pontosabban az ellenkező oldalon keresi, s ettől a mozdulatától maga is megretten. Egyetlen mozdulatától megsemmisítőén mulatságossá változik. Ebben a filmben egyébként van egy vissza-visszatérő szójátéka is: nem tudja, vagy nem akarja következetesen kimondani, hogy „hűbelebalázs”. Keresi a szavakat, és zavarában különféle keresztneveket ragaszt egymáshoz: hol hűbelebélát, hol hűbeleboldizsárt mond, de a világért sem hibáz rá arra az egyetlenre, amely ide illenék. Ilyen, látszólag talán jelentéktelen apróságokból építette fel szerepeit Kabos Gyula. Egykori partnerei és rendezői mesélik: vérbeli commedia dell'afte-szerű színész volt. Szövegét mindig maga formálta, minden szituációban azt a kis patrontöltetet kereste, amelyet aztán a maga módján „robbantott” fel. Mások — és ilyen a színészek többsége —, jól vagy rosszul, lehetőleg azonban a szövegkönyv és a rendezői utasítások szerint eljátszanak egy-egy szerepet. Kabos kissé mindig azt játszotta el, amit elfelejtettek megírni, ami kimaradt, s éppen ez ad különös fényt, kontúrokat színészi játékának, ezeknek a „konzervált” színészi remekléseknek. Az ő kisemberei a harmincas évek közepétől egyre zaklatottabban keresték boldogulásukat. Kabos is egyre nyugtalanabb, elkeseredettebb lett. Van egy filmje, a Papucshős, abban például — legalábbis rémálmában — főbe akarta lőni magát. Ügy hiszi, itt nem lehet élni. Menyasszonya megcsalta, a világ elfordult tőle, ez tehát az egyetlen, az utolsó megoldás. Kabos persze még ebből is tréfát csinált. Kezében a gyilkos lőfegyverrel bravúroskodik; jóllehet ő egyszerűen nem alkalmas arra, hogy elsüsse. A tragikum itt komikumba csap át, s a tragikomédiától megkeményedik a film. A nevetés helyett arcunkra fagyasztja a mosolyt. Ezt persze már ma mondjuk, negyven évvel a Papucshős bemutatása után, amikor ismerjük a történet végét is: ez volt Kabos egyik utolsó itthon készült filmje. 1938 kora őszén mutatták be a Papucshőst, és az igazi hős, Kabos Egyik legkedvesebb partnerével, Gombaszögi Ellával az 1934-ben készült Meseautó eímü filmvígjátékban Gyula már lázasan készült rá. hogy elhagyja hazáját. Voltaképpen semmit sem tudott pontosan. Itthon mindenkinek azt mondta, úgy nyilatkozott, hogy „jó néhány hónapot” lesz majd távol. Belül, sőt legbelüí. talán magának sem merte megváltani, tudta, hogy többé nem tér vissza. Egyszerűen nem térhet vissza. Körülötte sokasodtak a jelek, hogy a nürnbergi megkülönböztető törvényeket nálunk a szellemi életben alkalmazzák elsőként. Az úgynevezett „zsidótörvények” már szövegeződtek. Akkor pedig neki sem lesz helye a színpadon, a filmstúdióban. Ilyen reményt vesztetten indult el 1939. január 21-én késő este a Keleti pályaudvarról. A peronon utána mosolyogtak az emberek. Sokan azt hitték, vidéki vendégszereplésre utazik, ahogy szokta, s ahogy a közönség is elvárta tőle. Először okozott csalódást. Távoli vidékre ment. Amerikába. Egy ideig hírt adott még magáról: családjának és barátainak egymás után küldte szomorkás hangú leveleit. Csalódott, sőt kiábrándult. Semmi sem úgy történt, ahogyan gondolta. Pénzt akart keresni, de csak uzsorásokat talált, akik az ő népszerűségéből akartak tőkét kovácsolni. Megpróbált hadakozni ellenük, vagy egyszerűen csak védekezett? Persze nem ismerte a helyi törvényeket, és menthetetlenül alul maradt. 1941. október 6-án szíve felmondta a szolgálatot. Belefáradt, sőt belerokkant a hajszába. így távozott századunk egyik legjelentékenyebb magyar színésze, aki — filmjei révén — nemcsak korát, hanem önmagát is túlélte. Bános Tibor Külkereskedelem és művelődéspolitika KÖNYVEINK A NAGYVILÁGBAN A magyar szellemi termékek áru formájában megnyilvánuló exportját és a külföldi kulturális termékek importját hazánkban a Kultúra Külkereskedelmi Vállalat bonyolítja le. Jelenleg a világ mintegy 90 országának cégeivel áll összeköttetésben, de szélesedő kulturális kapcsolataink eredményeképpen működésének térképét évről évre át kell rajzolnia. Magyarország színesedő művelődési életét határainkon túl — most már mintegy két évtizede — fokozódó érdeklődés kíséri; így a könyvek, zeneművek, hanglemezek, folyóiratok és oktatási eszközök export-importja állandóan nő, ehhez járul az utóbbi időben a nyomdaipari munkák exportja is. Minthogy e tevékenységekben a Vállalat monopolhelyzetet élvez, nem közömbös, mennyiben szándékolja és tudja túllépni a Kultúra egy külkereskedelmi vállalat feladatkörét, vagyis, hogy ki tud-e fejteni olyan propagandamunkát is, amely megfelel művelődéspolitikánk szellemének, és segít céljai végrehajtásában. Erről beszélgettünk Szabó Józsefjei, a vállalat kulturális igazgatójával, elsősorban könyvekről, és azon belül is az exportról ejtve szót. Áruforgalmuk legnagyobb része a könyvkivitel: kevesen tudják, hogy minden tizenkettedik Magyarországon készülő könyv (nem számítva a tankönyveket) külföldi partnerhez jut el. — Bevezetésül ejtsünk néhány szót a magyar nyelvű könyvek exportjáról — mondta Szabó József —, hiszen e tekintetben áruválasztékunk a hazai könyvkiadás teljes termése. Az utóbbi években a szocialista országokon kívül 25 tőkés országba jutottak el magyar nyelvű könyvek; a legnagyobb mennyiségben az USA-ba, a Német Szövetségi Köztársaságba, Kanadába, Ausztráliába, Svájcba és Ausztriába. Mindent egybevetve, ötven országban van partnerünk. De miután egy magáncégnek vagy vállalkozónak pusztán magyar könyvek terjesztéséből megélni nehéz — noha a Kultúra maximális engedményekkel és hozzájárulással a lehető legnagyobb támogatást nyújtja számukra —, ki kellett dolgoznunk a propagandatevékenység más, elsősorban nem anyagi természetű formáit is. Részt veszünk a legkülönfélébb könyvkiállításokon; ezek száma évente 80—100 között mozog. Ennek is jelentős propagandaszerepe van. Ott vagyunk a külföldön rendezett magyar napokon, a zenei napokon, az ipari és egyéb vásárokon. A hannoveri gépipari vásáron például mi is kiállítunk tudományos könyveket. Vagy: fellép valahol az Állami Népi Együttes — mi is ott vagyunk a lemezeinkkel. Elmondható tehát, hogy maximális mértékben „rajta vagyunk” az eseményeken. — Ezek az utóbb felhozott példák, gondolom, már az idegen nyelvre fordított könyveinket is érintik... — Igen, és e tekintetben főként két kiadónk munkájára támaszkodhatunk. Az Akadémiai és a Corvina adja ki a magyar szerzők idegenre fordított tudományos, képzőművészeti, zenei és szépirodalmi munkáit. Az előbbi évente mintegy 100, az utóbbi pedig 130 könyvel jelentet meg, legalább 10—12 nyelven. Ez a termés a Kultúra közvetítésével jut el külföldre. A külföldi terjesztésnek van egy hagyományosabb (és ma már csökkenő tendenciájú, mert nehézkesebb) módja, éspedig az, hogy az idehaza előállított könyvet itthonról is terjesztjük. — A nem hagyományos terjesztési módon, úgy gondolom, a közös könyvkiadást érti. — Igen. A fogalom azt a konstrukciót fedi (hasonlóan az ipari kooperációhoz), amikor magyar szerző művét külföldi kiadóval kötött megállapodás alapján, annak a kiadónak neve alatt, de itthoni fordításban és nyomtatásban adjuk át terjesztésre, akár csupán egy országba, akár egy teljes nyelvterületre. Ebben az esetben a könyv a külföldi kiadó emblémájával jelenik meg, és ő gondoskodik terjesztéséről azon a területen, ahol legjobbak a kapcsolatai. E forma rendkívüli előnye az, hogy így a könyv bekerül a partnerkiadó terjesztési hálózatába, ennélfogva nagyobb példányszárma szól a rendelés, és biztosabbak lehetünk a tömeges sikerben. Könnyű belátni, hogy ha egy könyv a hollandiai Elsevier, a franciaországi Masson, az angliai Pergamon Press, az NSZK-beli Fischer Verlag, vagy az egyesült államokbeli Plenum Press neve alatt terjed, biztosabbak lehetünk a külföldi sikerben. A közös könyvkiadás mindenekelőtt azzal az előnnyel jár, hogy partnereink nagyobb példányszámban terjeszthetik a műveket. Hogy egyik több évtizedes slágerkiadványunkat említsem: Barcsay Jenő sok-sok nyelvre fordított Művészeti anatómiáját Angliában a kitűnően jegyzett Octopus adja ki. így évente 30 ezer példány fogy belőle; önnön értékei mellett „viszi” az ismerős kiadói embléma. Ha ugyanezt a könyvet itthonról terjesztenénk, a példányszám aligha közelítené meg ezt. — Versenyképesek-p könyveink külföldön? — A legstabilabb az érdeklődés a gyermekkönyvek — ifjúsági művek, nagyobb lélegzetű népmesék — iránt. Legjobbak a kapcsolataink a német nyelvterületen, de igen érdeklődő a skandináv és spanyol piac is. Még welsh nyelven is jelentek meg gyermekkönyveink. Egy könyvpiacra mindenekelőtt ezzel lehet betörni, itt is elsősorban a jó ismeretterjesztő művekkel, amilyen például a Móra Bölcs Bagoly sorozata. Nem vagyok azonban biztos benne, hogy lehetőségeink e téren maximálisan kihasználtak. A Móra és a Corvina jó együttműködését tovább kellene építeni. — Milyennek ítéli ön a Kultúra egyik vezetői szobájából nézve, általános kulturális külpropagandánkat? — Igen sokrétű. Ez előnye is — de hátránya is, amenynyiben nem egységes. S ebben természetesen mi is csak egy fogaskerék vagyunk a többiek között. Sokat javult a helyzet, amióta megalakult a Kulturális Külkereskedelmi Tanács; azóta spontán együttműködésünk a hazai partnerekkel szervezettebbé vált. így ma már hathatósabb kapcsolatunk van a Szerzői Jogvédő Irodával, a Nemzetközi Koncertigazgatósággal, a Magyarok Világszövetségével. (Ez utóbbi számára mi terjesztjük például a Magyar Híreket.) Az Anyanyelvi Konferencián keresztül mód nyílik kapcsolatteremtésre külföldi magyar egyesületekkel; és a javuló kapcsolatok közé kell sorolni a Kulturális Kapcsolatok Intézetével való együttműködést, amelynek művelődési rendezvényei mellett jól megfér a mi kereskedelmi tevékenységünk. • — Vannak-e köziietlen akcióik is a külföldi propagandában? — Hogyne. Például önálló könyvkereskedéseink vannak a KKI intézményei mellett Varsóban, Berlinben, Prágában és hamarosan talán Bukarestben is lesz. Most készülünk saját házi nyomdát felállítani, hogy csökkentsük ajánló nyomtatványaink átfutási idejét. Bővíteni akarjuk a terjesztési hálózatot, felszámolni a „fehér foltokat”. Ilyen „fehér folt” például Dél-Amerika. Görögországgal most alakulnak kapcsolataink. Általában azonban nem panaszkodhatunk. A világ legjelentősebb kiadóival állunk kapcsolatban. és ha a magyar könyvnek valamelyes rangja van a világban, abban bizonyos részünk nekünk is van. Ezt a rangot megtartani és növelni nagv feladat. Lukácsy András 4 ; ' a n /
