Magyar Hírek, 1978 (31. évfolyam, 1-26. szám)
1978-12-16 / 25. szám
Balra: Ribicoff szenátor (középen) és kísérete megtekintette a Magyar Nemzeti Múzeumban kiállított magyar koronázási jelvényeket Lent: Lékai László bíboros, prímás, esztergomi érsek fogadta az amerikai delegáció tagjait. Lékai bíborostól balra Glenn szenátor, jobbján Glenn szenátor felesége Novotta Ferenc felvételei AMERIKAI SZENÁTUSI KÜLDÖTTSÉG BUDAPESTI TÁRGYALÁSAI Amerikai szenátusi küldöttség tartózkodott Budapesten Abraham Ribicoff szenátor vezetésével. A küldöttséget fogadta Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára, és megbeszéléseket folytatott a szenátorokkal a két ország kapcsolatairól valamint a nemzetközi helyzet időszerű kérdéseiről. Púja Frigyes külügyminiszter a Külügyminisztérium Dísz téri vendégházában fogadta a tizenegy amerikai szenátort és kíséretét. A tárgyaláson a magyar—amerikai kapcsolatokról és a feleket kölcsönösen érdeklő, egyéb nemzetközi kérdésekről volt szó. A külügyminiszter és felesége vacsorát adott az amerikai szenátusi küldöttség tiszteletére. Az amerikai küldöttség itt-tartózkodása idején írta alá Nyerges János a magyar kormány különmebízottja és Alan W. N. Wolf nagykövet, a kereskedelmi tárgyalások amerikai különmegbízottjának helyettese a kölcsönös vámengedményekről szóló kétoldalú megállapodást, amely a jelenleg Genfben folyó kereskedelmi tárgyalások sikeres befejezésekor lép életbe. Az aláírásnál jelen volt Török István külkereskedelmi miniszterhelyettes, Abraham Ribicoff szenátor és a szenátusi delegáció több tagja, valamint Philip M. Kaiser, az Egyesült Államok budapesti nagykövete. Az amerikai küldöttséget fogadó magyar tárgyalóbizottság tagja volt Bognár József professzor, a Magyarok Világszövetségének elnöke, a Világgazdasági Tudományos Tanács elnöke. Szerkesztőségünk megkérte Bognár professzort, tájékoztassa a Magyar Hírek olvasóit a tárgyalásokról. — A magyar—amerikai viszony fejlődésének fontos fejleménye volt a szenátusi bizottság magyarországi látogatása, nemcsak a két ország, hanem a kelet—nyugati kapcsolatok szempontjából is. A tárgyalások megadták a két ország közötti kapcsolatok fejlesztéséhez mind szükségesebb kölcsönös információt, amely a további érintkezés, valamint együttműködés fontos kiindulási pontja. Ebben az értelemben a mostani kölcsönös tájékozódás kedvező körülmény, a fejlődést szolgálja. Az amerikai delegáció vezetője, Ribicoff szenátor, már a hatvanas évek elején járt Budapesten, és részt vett a kelet—nyugati gazdasági kapcsolatokról szervezett konferencián. A tárgyalások során sok kérdés vetődött föl, és mint gazdasági szakembernek, nekem is több kérdésre kellett válaszolnom. Ezek a kérdések részben a magyar gazdaságirányítási rendszerre vonatkoztak, részben különféle világgazdasági problémák magyar megítélésére. Végül, mint az Országgyűlés Terv- és Költségvetési Bizottsága elnöke, ismertettem a bizottság munkáját. A kölcsönös tájékoztatás, valamint a vita részben a hivatalos tanácskozáson zajlott, részben kötetlenebb formában, fehérasztal mellett folyt. A tárgyalások menetéből, légköréből azt a tapasztalatot szűrhettük le, hogy amerikai partnereink igyekeznek megérteni azokat a gazdasági, társadalmi, politikai és kulturális körülményeket, amelyek közt országunk népe dolgozik, népgazdaságunk működik, s értékelik eredményeinket. Az amerikai küldöttség a Kádár Jánossal folytatott beható beszélgetés során a kérdések széles skáláját érintette, és a kölcsönös tájékozódás folytatódott a Púja Frigyes külügyminiszterrel történt találkozáson is. Ügy gondolom, hogy a látogatás, jól szolgálta a magyaramerikai kapcsolatok fejlődését. Az amerikai küldöttség és a magyar tárgyaló felek egyetértettek abban, hogy szükség van a jelenlegi kedvező irányzat megőrzésére, folytatására és erősítésére. — sz — Az új útlevél-rendeletről November vége van, ideje elkészíteni az év mérlegét. Ma reggel mínusz 1 fokot jelez az időjárásjelentés. Kissé korán köszönt be a tél, de az egész év ilyen rendhagyó volt: forró tavasz, hűvös, esős nyár, meleg őszelő, didergő november. És ennek ellenére, előreláthatóan meghaladja a 16 milliót a hazánkat az idén felkereső beutazók száma, és több mint 5 millió magyar látogatott el idegen országokba. A forgalom tehát kétirányú. A hozzánk érkezők többsége a környező szocialista országokból jött, de nyugatról is több millió turista volt kíváncsi a magyar tájakra. A Balaton és Budapest volt a legfőbb úticél. A rokonlátogatók száma is a 180 ezer felett volt. A nyugatról beutazók zöme idén is a Német Szövetségi Köztársaságból és Ausztriából érkezett. A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa törvényerejű rendeletben szabályozta a külföldre utazásokat, az útlevélkiadás rendjét és a rendelet élénk érdeklődést keltett mind itthon, mind külföldön. Az első, hézagos tájékoztatások nyomán — ahogy ez történni szokott — sokan magyarázták, néhányan félre is értették az új rendelkezéseket. Miért volt szükség új rendeletre? Az 1970-ben született régi rendelkezés idején az „utazási korszak”, a turizmus kibontakozása elején jártunk. Az azóta szinte az egész országot átfogó utazási láz nagyobb eredményeket hozott. Az élet, a fejlődés, a jogalkalmazás, a sok tapasztalat, a törvény szelleme szerinti gyakorlat új megfogalmazásokat követelt, a mindennapok kialakult eljárási gyakorlatát új rendeletbe kellett foglalni. Melyek az új rendelet lényeges vonásai? A jogszabály első paragrafusának első mondata így szól: „Minden magyar állampolgárnak joga van ahhoz, hogy külföldre utazzék.” (Ez a gondolat a régi megfogalmazásban is szerepelt, de nem a rendelet élén; nem ilyen — ha szabad így mondanunk — hangsúlyosan és világosan.) A rendelet azt is kimondja: „A külföldre utazáshoz való jogát nem gyakorolhatja és nem adható útlevél annak, akinek a kiutazása vagy külföldön tartózkodása a Magyar Népköztársaság érdekeit vagy más közérdeket sért vagy veszélyeztet.” A félreértések többsége ehhez a ponthoz tapad. Például abból a tényből, hogy az elmúlt időszakban az útlevelet igénylő emberek 96 százaléka kapta meg úti okmányát, és a nem szocialista országokba, magánutazásra benyújtott kérelmeknek csak 4 százalékát utasították el, néhány hírmagyarázó, pontosabban félremagyarázó, hamis matematikával alakította át a százalékot abszolút számra, abszurd eredménnyel. Így lett a valóságban csupán néhány ezerből, másfélszáz ezer elutasított. A rendelet különbséget tesz azok között az esetek között, amelyekben kategorikusan megtagadja a kiutazást, és azok között, amelyekben az útlevél kiszolgáltatása megtagadható, vagy megfelelő mérlegeléssel, az egyéni körülmények alapján, mégis megadható. Megtagadható az útiokmány olyan országba, amelyben a magyar állampolgár jogvédelme nem biztosított. A régi rendelet szerint például a jogellenesen külföldre távozott hozzátartozója nem kaphatott útlevelet. Ezt a rendelkezést a hatóságok eddig is a méltányosság figyelembevételével intézték. Az új rendelkezés ezt a kizáró okot azokra a közvetlen hozzátartozókra szűkítette le, akik felelőssé tehetők az illető jogellenes távozásáért. Az új rendelet szerint öt évre kizárható az utazásokból az, aki a hatóság félrevezetésével akar kiutazni, aki útlevelével visszaélt, a Magyar Népköztársaság állampolgárához méltatlan viselkedést tanúsított, vám-devizabűntettet követett el utazása alatt. Ezeket a pontokat azért szeretném aláhúzni, mert a nem különösebben jó szándékú „magyarázatok” azt igyekeztek elhitetni, hogy az útlevél kiadásának szabályozása politikai megkülönböztetéseket takar és „a rendszer aktív ellenzékét” akarja kizárni az utazásokból. Mondanunk sem kell, hogy ilyen tömegű kiutazások idején, amikor 5 millió magyar, tehát az ország fele lakossága indult el idén is valamely világtáj felé, mindenfajta előzetes „politikai szűrő” gondolata is merő képtelenség. Olvasóink közül sokan érdeklődtek, miért tartjuk fenn a nyugati turistautak háromévenkénti és a látogatás kétévenkénti rendszerét. Az utazási igények meghatványozódása teszi lehetetlenné jelenleg a változtatást. Mi azt szeretnénk, hogy a magyar turisták valutával ellátva utazhassanak külföldre és ne kerüljenek ott — pénz nélkül — méltatlan körülmények közé. A magyar népgazdaság devizahelyzete ez idő szerint nem teszi lehetővé milliós turistatömegek devizával való ellátását. (Amikor majd a forint konvertibilis valuta lesz, módosítani lehet a szabályozáson.) A turistautak gyakoriságához igazodnak a látogatások is. És itt egy megjegyzést kell tennem. A fokozódó beutazások nyomán, milliók kerültek közvetlen érintkezésbe külföldi állampolgárokkal. Ez természetes következménye az idegenforgalomnak és örvendetes dolog. Ahogy azonban lenni szokott, minden jónak akadnak rossz oldalai is. Sokan felületes ismeretség alapján — egy pár sor semmire sem kötelez — küldtek meghívóleveleket boldog-boldogtalannak és egyre nőtt azok száma, akik aztán csak az illető ország magyar nagykövetségei segítségével tudtak — letörve, a méltatlan helyzetet megszenvedve — hazavergődni. A kilátogatok védelme érdekében, ahogy ez a legtöbb nyugati országban is szokásos, a jövőben a magyar hatóságok csak közjegyzői és más, hivatalos igazolással fogadnak el meghívólevelet, amelyben szabályszerűen vállalják a meghívók a kinntartózkodás idejére a lakás, az ellátás és az odautazás költségeit. A hírmagyarázók egy része — teljesen tájékozatlanul — arról írt, hogy az új rendelet lehetővé teszi azoknak az állampolgároknak, akik az országot az elmúlt évtizedekben elhagyták, hogy a büntetés veszélye nélkül hazalátogathatnak, és ehhez útlevelet kapnak. Honfitársaink saját tapasztalataikból tudják, hogy a Magyar Népköztársaság már 1963-ban általános amnesztiát hirdetett, és azóta a rokonlátogatásra hazautazok többsége az országot 1956-ban elhagyó honfitársaink közül került ki. Sokan megtartották magyar állampolgárságukat és úgynevezett konzuli útlevelük van. Az új rendelet most megszünteti a konzuli útlevelek rendszerét és a régi okmányt — előreláthatóan a jövő év végétől — az itthon használt magánútlevélre cserélik ki hatóságaink. Addig is, amíg a csere megtörténik, é iazután is a jelenlegi konzuli útlevéllel, külön beutazási engedély nélkül utazhatnak Magyarországra, a nyugati országokból is. (A világon mindenütt rendszeresítették a statisztikai adatlapok kitöltését. A konzuli útlevél birtokában beutazók ilyen adatlapot ezután is a határon vagy a külképviseleteinknél kaphatnak.) Akiknek ilyen útiokmányuk van, 30 napig tartózkodhatnak az országban, mint említettem, külön beutazási engedély nélkül, és 30 nap után kell meghosszabbítást kérniük a lakóhely szerint illetékes hatóságnál. Magyarországon, mint mindenütt, bejelentési kötelezettség van, tehát kérjük azokat, akiknek jelenleg konzuli útlevelük van, jelentkezzenek be, ha 24 órán túl tartózkodnak valahol. Kijelentkezniük nem szükséges. Jó lenne, ha a konzuli útlevéllel rendelkezők útlevelük cseréje érdekében minél előbb felvennék a kapcsolatot az illető országban működő külképviselettel lakcímük bejelentése végett. Ismertetésünk elején mondottuk, hogy a most megszületett rendelet a jogalkalmazás tapasztalatait rögzítette, új formába«. A Magyarok Világszövetsége jogtanácsosa szívesen és örömmel ad felvilágosításokat olvasóink utazással kapcsolatos kérdéseire. M. S. 4
