Magyar Hírek, 1978 (31. évfolyam, 1-26. szám)
1978-12-02 / 24. szám
A varázs is átadható? Simándy József Novotta Ferenc felv. Elhunyt Mécs László 85 éves korában Pannonhalmán elhunyt Mécs László költő. November 11-én Pannonhalmán, a vár kriptájában helyezték örök nyugalomra. Első kötete a Hajnali Harangszó volt. Premontrei szerzetesként vált népszerű költővé, 1942-ben jelent meg Imádság című híres, fasizmus-ellenes költeménye a Vigíliában. 1945-től az irodalmi élettől visszavonulva, Pannonhalmán élt. MÉCS LÁSZLÓ Egy pillangó az östavaszból (LINA LINAR1NAK) Valaki említett egy lánynevet. Azt válaszoltam, hogy nem ismerem. Majd elmerengtem: várj csak, Istenem, lehet. S mint meglepett bányász, ki megremeg, míg szenet csáklyáz nagy gondok tövén, s ős földrengések mélybe zárt kövén remek lepréselt régi pillangót talál, melynek szárnyán az őstavasz pazar napfénye ég és rájön a zavar s csak áll: így állok én. Egy régi lánynevet idéztek s most szénszínű gond-verem mélyén őspillangót tart tenyerem: nevet! ORMÁNDY JENŐ Zsenge gyermekkorában élénken tiltakozott mindenféle zenei tanulmány ellen, szinte betegesen irtózott a hosszú éi fárasztó gyakorlásoktól. Ám édesapja úgy határozott, hogy muzsikát kell tanulnia. Nem mintha tehetséget vélt volna fölfedezni benne, egyszerűen csak azért, mert egy művelt fiatalembernek tudnia kell muzsikálni. Erős akaratú ember volt a papa, és így a süvölvény hiába tiltakozott; a kemény apai szigor győzött, a gyermek megtanult hegedülni, sőt megtanulta szeretni a zenélést is. Már útközben — míg Simándy József mártonhegyi háza felé közeledtünk — arra gondoltam: szeretném megkérdezni, tud-e a személyét övező varázsról. De úgy véltem, semmiképp nem kezdhetem ilyen hangú kérdéssel. Csak később derült ki, milyen nehéz bármit kérdezni tőle. Egyébként is: Simándy József Kossuthdíjas operaénekest itthon és a határainkon túl, ismeri mindenki. Mutassam be újra, mert negyvenedik szezonját kezdi? Mutassam be, mint aki a rendszeres fellépésektől visszavonult ugyan, de akit az idei nyári Szegedi Szabadtéri Játékokon Erkel operájában, a Hunyadi Lászlóban négy alkalommal elragadtatva ünnepelt a közönség? Tanévnyitás óta a Zeneművészeti Főiskola professzora. Mutassam be e legújabb szerepében? Ezen töprengtem még akkor is, amikor Simándy az őszi napsütésben fürdő kertbe vezetett. Fotós kollégámmal tétován egymásra néztünk. Mi a lakásban, egy „operasarokban”, a feltételezett kosztümös fotók előtt szerettük volna lencsevégre kapni. Jól ismert arca elkomorodott. — Ilyen „kosztümös-fotósarok” nálam nincs. Nem csinálok magamnak magamból házioltárt. A hangja halk volt, kimért és cseppet sem leplezetten elutasító. Némiképp zavarba jöttem, de persze azért elkezdtem kérdezgetni. Melyek voltak kedves szerepei? Felvont szemöldökkel közölte, hogy természetesen mindig az, amit éppen énekelt. Hogyan is kérdezhettem ilyesmit? Nyilvánvaló, hogy olyan művészegyéniség, mint Simándy, amikor Lohengrint énekel, minden pórusában Lohengrin, amikor a Tru-SZERÉNYSÉG Ormándy Jenőről szól ez a történet, bár az is lehet, hogy Beregi Oszkárról, de nem ez a fontos. A történet kezdetén Beregi Oszkár New Yorkban élt. Egy napon telefonon felhívta őt Ormándy Jenő, akit akkor már ismertek és elismertek ugyan, de még nem tartozott a befutott karmesterek közé. Ormándy bejelentette Bereginek, hogy meghívást kapott New Yorkba, majd burkolt és egy-egy nyílt célzást ejtett el arról, milyen sokat jelent neki ez a meghívás, aztán arról is, hogy mennyire tiszteli Beregit, és így tovább. Beregi egy ideig hallgatta, hallgatta, de amikor Ormándy már túlságosan kezdett áradozni róla, morgott egyet. — Abbahagyni, Jenőkém, abbahagyni! A telefon nem olcsó mulatság, maga nem gazdag ember, alig hiszem, hogy azért hívott volna fel, mert sürgősen el akarta mondani, milyen nagyszerű művésznek tart engem. Örülök a meghívásának, és legyen nyugodt, mozgósítani fogom újságíró barátaimat, fotóriporterekkel. Megfelelő fogadtatásban les^ része, Jenőkém! Amerika, az Amerika: itt reklám nélkül, csinnadratta nélkül senki semmire se megy. badur Manricóját, akkor Manrico, amikor Bánkot, akkor Bánk. Igen, ezt be kellett látnom. Óvatosan érdeklődtem, hogy a nagyvilág operaszínpadai közül, vajon melyikhez fűzi különösen szép emlék? Megint a felvont szemlödökkel kellett szembenéznem, s válasza ismét kitérő volt, de igaz. Ha kiemeli egyik város közönségét, megbánthatja a másikat, amely ugyanolyan értő közönség, s csupán az ő szubjektív közérzete lehetett valahol jobb, másutt kevésbé jó. Sorolja fel több évtized külföldi fellépéseit? Olyasmivel dicsekedjen, ami nem mércéje a művészetének? Hiszen abból, hogy valaki külföldön énekel, még nem következik, hogy jól énekel. Eltűnődtem. Vajon ő a kritikus szellem, vagy én teszek fel sematikus kérdéseket? Egy dolog bizonyos: hogy nem fér bele semmilyen sémába. És az is, hogy az otthon, karosszékében ülő, komoly, sőt szigorú Simándynak éppúgy van valami sajátos varázsa, mint Radamesnek vagy Bánknak a színpadon. Ismét izgatni kezdett, vajon tudatában van-e ennek a varázsnak. Rászántam magam, megkérdeztem. És ahogy eddig a hűvös tartózkodása, most a mosolya ért váratlanul. — Tudja, a dolog úgy áll: ha az előadóművész a maga fölidézte varázsra gondol — akkor megszűnik a varázs. Akkor a színpadon nem Radames áll, hanem egy beképzelt majom. De ha az ember 20—30 év után is úgy áll a közönség elé, mintha először énekelne — nem fölkészültségben persze, hanem lélekben —, akkor van varázs. És nincs nagyobb jutalom, mint az előadás után, a percnyi néma csendből a nézőtérről érkező varázs, az, ami visszafe-Hát majd csinálunk egy kis csinnadrattát magának! Ormándy kevés meggyőződéssel tiltakozni kezdett, hogy igy, meg úgy, azért nem kell olyan nagy feltűnést csinálni, mire Beregi mérges lett: — Jenőkém, kedves Jenökém! Nagyon kérem, ne szabadkozzék annyira, köztünk marad a dolog, de magának még nincsen mire szerénynek lennie! Másfél év telt el, és Ormándy Jenő a Philadelphiai Szimfonikus Zenekar vezetőkarmestere lett, s neve egyre nagyobb betűkkel jelent meg a plakátokon. Sikert siker követett, s Ormándy ismét megjelent New Yorkban. Most már nem volt szüksége Beregi segítségére, az újságírók és fotóriporterek maguktól jelentek meg a vonatnál, a hangversenyterem zsúfolásig megtelt. A zongoránál a világhírű Oscar Levant, Gershwin legjobb barátja ült: Ormándy a Rhapsody in Blue-t vezényelte. Beregi végighallgatta a hangversenyt, aztán bement az öltözőbe, és csak ennyit mondott. — No, Jenőkém, most már kezdhet szerény lenni! Bródy Imre lé sugárzik. De az előadás folyamán, éneklés közben mindez nem létezik, csak a felelősségtudat. Mintha sikerült volna feloldani a kezdeti feszességet. De lénye akkor vált igazán oldottá, amikor legújabb „szerepköre” került szóba: főskolai tanársága, és a tanítványai. — Ezen a téren magam is csaknem olyan kezdő vagyok, mint ők. Együtt vágunk neki a tanévnek, együtt alakítjuk ki a módszert, s ahhoz, hogy eredményt érjünk el, az együtt szón van a hangsúly. Az első feltétel az emberi kapcsolat megteremtése tanár és tanítvány között. A második — ami az elsővel szorosan összefügg —, hogy ne csak én segítsek nekik, ők is segítsenek nekem. Meg is mondtam az ismerkedési órán, hogy szerintem a tanártanítvány viszony: munkatársi viszony. Segíteniük kell abban, hogy amit tudok, átadhassam nekik. Ezután arról beszélt, milyen nagyszerű érzés, ha valakiben megvan a megfelelő hang, mint nyersanyag — tehát megvan a lehetőség —, és ez a lehetőség megvalósul. A tanár egyfajta újjászületés tanúja és segítője: az egyéni anatómiai adottságot ezzel az adottsággal való bánnitudássá, azaz technikává fejleszti. A lelki adottság már a következő fejezet, az már a művészet körébe tartozik. És ahogy az anatómiai készség mindenkinél egyéni, úgy a művészi kisugárzás is az. Mégis különös öröm, ha a tanítvány hangjából a tanár kihall valamit, amit ő adott át. Valamit, amire egy gondokkal, sikerekkel teljes pályán ő maga jött rá és íme nem vész kárba: az a tudás másokban tovább él. Fokozódó derűjén felbátorodva megkérdeztem : — És az a bizonyos varázs, amelyről az imént beszéltünk, amely oly jellemző a Simándy-estek légkörére — szintén átadható? Azt hittem, nemmel válaszol, hiszen az a bizonyos varázs a személyiségből fakad, ezért át nem adható. Viszont az ő személyiségéből az fakad, hogy nagylelkű igennel válaszolt. — Azt hiszem, a „varázs” is átadható. Igaz, én csak azt a belső igényt igyekszem átadni a tanítványaimnak, hogy örömmel énekeljenek. Mert szerintem ez a legfontosabb. Ha örömmel énekelnek, akkor — ezt tudom tapasztalatból — akkor ez az öröm magával ragadja őket, s idővel másokat is. így születik az a bizonyos varázs. Soós Magda Nagy emberek — kis történetek Hazalátogató honfitársaink kirándulási programjához nyújtunk segítséget: folyamatosan közöljük — a teljesség igénye nélkül — egy-egy megye megtekintésre érdemes nevezetességeinek helyét és pontos címét. GY0R-SOPRON MEGYE GYŐR: Kálvária, „Keresztről levétel” kápolna és az úgynevezett „DIZMÁS” kápolna a Kálvária dombon; Római Katolikus volt Kamillánus templom (Kálvária utca), Püspökvár és együttese a Káptalan dombon; római katolikus volt karmelita templom (Köztársaság tér); Püspöki székesegyház (Martinovics tér); Bencés templom és rendház (Széchenyi tér 9.); Xántus ‘János Múzeum (Széchenyi tér 5.); Bélyegmúzeum (Széchenyi tér 5.); Képtár (Alkotmány u. 4.); Kovács Margit állandó kerámiakiállítása (Rózsa Ferenc u. 1.); Patikamúzeum (Széchenyi tér 9.); Várkazamata kőtár (Köztársaság tér 5.); ÁRPÁS: római katolikus volt premontrei apátsági templom; Nepomuki Szent János kápolna; CSORNA: római katolikus volt premontrei templom (Szabadság tér); Helytörténeti gyűjtemény (Szabadság tér 16.); DÓR: Falutörténeti gyűjtemény; FERTŐD: Kastélymúzeum (Bartók Béla u. 2.); FERTŐRÁKOS: Városfal maradványok (Fő u. 59. és 159.); volt püspöki vízimalom, ma turistaszálló (Fő u. 153.); Kastélymúzeum (Fő u. 153.); HIDEGSÉG: római katolikus templom; JÁNOSSOMORJA: A Hansági Múzeum kihelyezett helytörténeti kiállítása: KAPUVÁR: Rábaközi Múzeum (Fő tér 1.); Pátzay Pál szoborkiállítás (Rába sor 1.); LÉBÉNYMIKLÖS: római katolikus templom (Bem u. 4.); MAGYARFALVA: római katolikus templom; MOSONMAGYARÓVÁR: Óvári római katolikus plébániatemplom (Szent László tér); Hansági Múzeum (Lenin u. 135.); A Hanság élővilága (Vár 2. D. épület); Vármúzeum-Kőtár (Vár 2. A. épütet); NAGYCENK: Széchenyi Emlékmúzeum (Kiscenki u. 3.); A Közlekedési Múzeum kiállítóterme (Széchenyi kastély; NAGYLÖZS: római katolikus kápolna; PANNONHALMA: Arborétum, Pannonhalmi Főapátság gyűjteménye (Vár u. 1.); RÁBASZENTMIKLÓS: római katolikus templom. SOPRON: Storno Ház (Beloiannisz tér 8.); Szent Mihály templom (Pozsonyi út); Szent Jakab kápolna (Pozsonyi út); római katolikus volt Orsolya templom (Orsolya tér); Szent György templom (Szent György u.); Szentlélek templom (Szentlélek u.); római katolikus volt Domonkos templom (Széchenyi tér); római katolikus volt Ferences, majd Bencés templom (Templom u.); Városfalak; Mária-Magdolna templom (Sopronbánfalva); római katolikus, volt Karmelita templom (Sopronbánfalva, Kolostorhegy u.); Kárpáti-féle malom (Sopronbánfalva, Erdei malomköz 10.); Központi Bányászati Múzeum (Templom u. 2.); Liszt Ferenc Múzeum (Május tér 1.); Bányászati Emlékmúzeum (Öbrennbergi u. 14.); Febricius ház (Beloiannisz tér 6.); Középkori Káptalanterem (Templom u. 1.); Középkori „Ó”-zsinagóga (Üj u. 22.); Középkori „Űj”-Zsinagóga (Üj u. 11.); Lábasház (Orsolya tér 5.); Patikaház (Beloiannisz tér 2.); Pékmúzeum (Bécsi u. 5.); Várostörténeti kiállítás (Beloiannisz tér); SOPRONHORPÁCS: római katolikus templom; Sopronhorpácsi park; TÉNYÖ: Tájház. A megyei Idegenforgalmi Hivatal címe: Győr, Aradi Vértanúk utca 22. — 7021. A nagycenki hársfasor MTI — Fényes Tamás felv. 11
