Magyar Hírek, 1978 (31. évfolyam, 1-26. szám)
1978-11-18 / 23. szám
Utazás Skandináviában I. SVÉDORSZÁG, STOCKHOLM Hét éve jártam Skandináviában, az útról írtam is egy riportsorozatot a Magyar Hírekben. Az első látogatásom volt Európa északi tájain; sok érdekes emberrel ismerkedtem meg; elrendezni is nehéz volt a rengeteg élményt, benyomást. Amikor megpillantunk egy vidéket, először csak a színei, a látvány körvonalai sej lenek fel, aztán kezdünk „látni” is, feltárulnak a részletek; az ismeretlent hozzámérjük az ismerthez, hasonlóságokat és különbségeket fedezünk fel. Az emberekkel is így vagyunk. Skandináviai ismerőseim azóta sokszor meglátogattak. Láttam házasságot és válást, karriert és letörtséget, örömet és gyászt egyaránt, követhettem a gyerekek felnövekedését. Hét év nagyon hosszú idő. Az idén nyáron a svédországi Uppsalában rendezték meg a IX. Szociológiai Világkongresszust, és szociológus kutatóként jelen lehettem ezen az egyhetes tanácskozáson. A kongresszus után pedig „visszaváltoztam” újságíróvá és kéthetes riiportútra kaptam lehetőséget. Most már a régi emlékekkel hasonlíthattam össze a jelent, mérhettem le a változást. Otthonaikban találkozhattam újra Skandinávia különböző országaiban, városaiban élő és lakó ismerőseimmel. Már voltak közös élményeink, együtt töltött vikendjeink, közös barátaink: jobban figyelhettem a lényegre, mélyebben feltárultak a részletek, ezért jobban megértettem az „Egészet” is. Két hét, de nyolc városban. Érkezések és továbbutazósok közt gyors találkozások, sietős beszélgetések, szinte óránként változó partnerekkel. A sakkozók használják a kifejezést: „időzavar”. Kiszolgáltatva a menetrendek könyörtelen következetességének, e feszültség alatt éltem 14 napig. És most, jegyzeteimet böngészve, a bőség zavarával küszködöm. Mit emeljek ki és mit hagyjak el? Hogyan válogassam ki például két stockholmi napom tíz találkozójából azokat, amelyekről feltétlenül számot szeretnék adni a Magyar Hírek olvasóinak, mert — túl mondanivalójuk személyes érdekességén — jellemzőek a mai Svédország jelen feltételei közt élő magyarokra és pontos látleletet adnak arról a bonyolult kapcsolatrendszerről is, amely ezt a magyarságot 1978 Magyarországához fűzi. A SVÉD—MAGYAR FILMKLUB Hét éve is ez volt a kiindulási pont. Azóta új helyiségbe költöztek. Kényelmes és elegáns a környezet, magyar könyvek, újságok és hanglemezek fogadnak. Magyaros vendégszeretet, ismerős arcok; fehér asztal mellett ülünk, régi barátok üdvözölnek: Blanka Buck, Ruttkai Iván. Stig bácsi... Minden úgy megy, mint akkor régen. Kedves; meleg szavak. Blanka zsörtölődik, mint mindig, de minden mondata büszkeség is. Ruttkai Iván szellemessége, Stig gyakorlatiassága, mint régen. Amikor Ruttkai barátom arról beszél, hogy az újságíró: „a tájékozott ember” és ezért tekintsék a filmklub jelenlevő tagjai ezt az estét „egyszemélyes fórumnak”, tegyenek fel bármilyen rázós kérdést őszinte választ kapnak rá, a velem szemközt ülő honfitárs már teszi is fel a kezét. 1971-ben szakasztott így történt: azonos az elnöki bevezető, ugyanaz volt az első felszólaló. Csak éppen a folytatás merőben más. Mert a kérdező ezt mond j a: — Hét éve is én kezdtem, feltettem a magam nehéz kérdéseit. Akkor még nem jártam otthon, nem mertem utazni. A kérdésekre kapott válaszoktól tettem függővé, menjek-e? Azóta minden évben voltam Magyarországon. Én tegnap érkeztem vissza, a főszerkesztő úr itt van — mint mondják — már tíz napja. Vagyis én frissebb tájékozottsággal rendelkezem. Biztosan kíváncsi is, mi újság otthon? Kérdezzen nyugodtan, mindenre válaszolok, akármilyen rázósak is legyenek a kérdései. Kitört a nevetés. Kiderült, hogy az idén nyáron valamennyi jelenlevő volt Magyarországon. A tervezett „kérdezz-felelek” estből csendes, meghitt beszélgetés lett. Arról, hogy a Filmklub élete megszilárdult: 1500 állandó tagja Csatlós János MTI — Benkő Imre felvétele van; rendszeresek a műsorok; „teltházasak” a rendezvények; állandó a gyarapodás. A MŰFORDÍTÓ, CSATLÓS JANOS Megyünk az utcán, zuhog az eső, hideg szél fúj és Csatlós János a következőket mondja: — Az Artex, a három svéd akadémia közös folyóirata nemrég hozta Illyés Gyula kilenc versét, az én fordításomban. Most Juhász Ferenc verseket ültetek át svédre. írtam egy tanulmányt a modern magyar költészetről, a Nobel-Bizottság számára. És persze van egy ellen ág is: egy svéd novelláskötet, egy drámafordítás. (A Nagyvilág októberi száma hozza.) Az ősszel hazautazom; a legismertebb mai svéd prózaíróval, Arthur Lundkwist-tel regényének pesti megjelenése alkalmából, mint fordítója és gondolatainak tolmácsolója. Tanár vagyok, franciát és latint tanítok. Furcsa, fordított pályaív az enyém. Tanári diplomával érkeztem, de nem fogadták el. Voltam díszletmunkás, könyvkereskedősegéd. Nem nyugodtam bele. Űjra elvégeztem az egyetemet. Igen ám, de érettségiznem is kéllett, hogy taníthassak. Letettem a szükséges vizsgákat, az egyetemi dipLoma után szereztem meg az érettségi bizonyítványt is. Két gyerekem van, jól beszélnek magyarul. Jól érzik magukat otthon, megszokták itt is. Peremhelyzetben élünk, hídkéní: két otthonunk van, de néha úgy érzem, egy sincs. Elvándoroltunk hazulról, de nem vesztünk el az otthon számára.' Arra törekszem, hogy megismertessem a svéd irodalmat Magyarországon és a magyar szellemet ebben az északi nagy államban. Szeretném nyereséggé változtatni a más'hollétet. A ZENÉSZ: UNGVÁRI TAMÁS Karmester, zeneszerző, komputer-szakértő. Olvasom az életrajzi ismertetőt: Ungvári Tamás született 1936-’ban Kalocsán. Korán kezdett zenével foglalkozni, kezdetben zongora-hegedű szakon. Tanulmányutak: Salzburgban, majd Európa különböző égtájain. 1970 óta él Stockholmban. Első díjat nyert a fiatal karmesterek versenyén, majd ugyancsak első díjas Firenzében egy nemzetközi karmesterversenyen. Zeneszerzés-tanulmányok Darmstadtban és a nagy; ihlető találkozás az elektronikus zenével. Belépett a komputertechnikával dolgozó zenei stúdió munkatársai közé. 1972-ben készült első, már komputer segítséggel írt alkotása. Azóta sok fesztiválon szerepelt. 1976-ban Svédországot képviselte az Unesco egy kutatási együttesében, mely a művészi alkotás és a technika kapcsolatát vizsgálta a jelen korban. Műveit a világ sok városában mutatták be. Körülvezet a Music Information Center Stúdiójában; bemutatót tart a komputerterem vezérlőasztala előtt és jegyzetfüzettel a kezemben — őszintén bevallom —, kicsit kedvetlenül próbálom követni a gondolatmenetét. „Nehéz volt ez az utóbbi hat-hét év?” — kérdezem. — Nem volt könnyű, de a kudarcok is tanítanak, ha az ember nem törik le, nem veszti el a kedvét és erősíteni tud. A magyar bevándorlónak tízszer annyit kell teljesíteni, hogy „valakivé” váljon, őszintén megmondom, otthon elképzelhetetlen lett volna az itteni munka mennyisége és tempója. Nem mindenki abszolút zseni, nem szabad építeni a véletlen szerencsére. Dolgozni kell, nincs mese. — Mit jelentett az új életforma és ugyanakkor a váltás a zenében is? — Harminc éves voltam, és még nem hallottam atonikus zenét. Szeretem Bachot, Mozartot, meg Lehért is. De az új technikát újonnan kellett megtanulni és elsajátítani a szaknyelvet is. A komputertechnikának angol az anyanyelve. — Mit jelentett pályáján a magyar zenei örökség? — Tele az ember magyar dallamokkal, magyar levegőveL Az alapérzés, mint feszültség vagy lemondás, ellentétekben jelentkezik. Szélsőségekben, indulatokban és ezeket kel'l harmóniába hozni. Megmaradni magyarnak, embernek és haladni a korral. Magyar vagyok, de európai is, bennem van kelet is, nyugat is. Láttam otthon és a világban jót és rosszat egyaránt. A hazai élményeket kiírthatatlanul hordom, érzek és emlékezem. Gyakran járok haza. Néha úgy érzem, nyomaszt a gyökértelenség, szükségem van az állandóságot adó gyökerekre, és ez a gyökérzet: magyar. Néha meg azt hiszem, hogy az odatartozás csak látszat. Mindenesetre, így mondom ma is: haza megyek. Pontos kifejezés: az anyanyelv. Mondok egy példát: láthatok színházat Londonban vagy Párizsban, nagy rendezővel, új elképzelésekkel, kiváló színészekkel. Számomra mégis az első pesti színiház előadás élménye a meghatározó, az egész életrs ható. Nyáron a Balatonon voltunk. A feleségemmel és a gyerekkel. A gyerek három éves. És jól beszél magyarul. Szántó Miklós Honismereti pályázat 1978 HARASZTHY ÁGOSTON TITKA Bár Ady-verseken nevelkedtem — sőt, sokszor szinte azokból táplálkoztam —, kedvenc költőm halálhíre már nem az óhazában, hanem egy „Magyarország” nevű hajón ért utol 1919 tavaszán, a Földközi-tengeren. Csaknem hatvan évi amerikaiaskodás következett, ami elegendő arra, hogy a nyelv megrozsdásodjék. Azért is bocsánatot kérek, hogy a magam dolgairól kissé többet mesélek, mint amennyit a téma megkívánna. Ügy gondolom, hogy egy effajta igaz történetben a személyes adatok itt-ott esetleg segítenek felszínre hozni a történet valódi fűszerét, az ellentéteket. A második világháború és egy háborgó házasság végeztével elhatároztam, hogy a városi életet feladom, és a kaliforniai szőlővidék szívében, Sonoma megye lankás dómjai között keresek egy szőlőkertet, lehetőleg afféle tornácos kulipintyóval. Ügyelnem kellett, hogy romantikus képzeleteim és esztétikai kívánságaim, mint annyiszor, el ne ragadjanak. Szem előtt tartottam, hogy már negyvennyolc felé közeledtem, és a bugyellárisom, mi tagadás: lapos. Ügy éreztem, hogy a gyönyörű, buja vidéken, száz kilométerre a Csendes-óceántól és San Franciscótól, Haraszthy Ágoston, a kaliforniai szőlőtermesztés atyja tőszomszédságában, részint írással, részint földmíveléssel kedvemre való szép csendben tudnék éldegélni... Mr. Silvani, a fiatal helybeli telekügynök autóján reggel kilenctől késő délutánig több mint egy tucat apró birtokot néztünk meg. Egyik sem felelt meg. Az utolsó teleknél kiszálltam. Két lovaskocsi porladozott az istállóban. Az istálló mögött zöldséges kert lehetett. Egyszeriben egy szőlőtenger vett körül, aztán egy tornácos faházat pillantottam meg a domboldalon. A terasz három irányban csodaszép kilátást nyújtott. Lent egy patak vágta ketté a völgyet, s mindkét parton virágerdő: cseresznye, ringló és barack. Megkérdeztem: — Mennyit kérnek ezért? — Én az ön helyében azt kérdezném, hogy mennyit ér? — Tehát mennyit ér? — Semmit sem ér — válaszolta Mr. Silvani — a szőlő jó minőségű, de öregek a tőkék, az istálló, talán észre sem vette, eldűlőben van, telefon nincs ... — Hát igaz — mondtam szégyenlősen —, azt én is észrevettem, hogy sok minden javításra szorul, de ennek ellenére ... restellem kimondani, a hely szinte elbűvölt, és ha a készpénzfizetést csökkenti, úgy, ahogy van, megveszem. — Igazán megveszi? — Igen. Megmondom mi kellene. Haraszty Ágoston energiájából kellene egy századrész. De kár, hogy nem születtem nyolcvan-kilencven évvel előbb, hogy kileshettem volna, honnan merítette ez a magyar ember az energiáját, amire egész Amerikában kevés példa akad. Mondja Mr. Silvani, olvasta a legutóbbi vasárnapi újságot, amely ismerteti Haraszthy pályafutását? Ezt a listát érdemes meghallgatni: 1840-ben, huszonhét éves korában érkezett Wisconsin államba, és Haraszthy néven várost alapított, ezt később Sauk Citynek keresztelték. Fűrésztelepet, malmot, téglagyárat épített, két kereskedést nyitott. Mezőgazdasággal foglalkozott, iskoláknak, templomoknak és más szociális célokra telkeket adományozott. Űtiélményeit négy év múlva Pesten kiadták. Könyve sok bevándorlót vonzott Amerikába. Az első szőlőt, a Zinfandli fajtát ö honosította meg Amerikában. Állami buzdításra szakkönyvet írt, és szőlészeti főiskola alapítása érdekében agitált. Ugyanazon évben 70 ezer szőlővenyigét ültetett, a következő évben pedig már 135 ezret. Űjabb kéziratai jelentek meg — ezek már Amerikában. Birtokait egy szövetkezetnek adta át, majd pezsgőgyárat épített. 1869 nyarán különös körülmények között tűnt el: egy gyenge faágról, ahonnan az új fűrészmalom helyét akarta kiszemelni — a folyóba zuhant, aligátorok és krokodilok búvóhelyére. Mr. Silviani idős barátja is hallott Haraszty Ágostonról, és a birtokbavétel estéjén így elemezte nekem Haraszthy titkát: „Ha az ember pozitív irányba halad, testileg, szellemileg és érzelmileg, akkor energiában nincs hiány. Minden emberi erőfeszítés új erőforrásokat hoz létre. Haraszthy alkotó típusú ember volt, és folytonos erőfeszítései révén az *►akkumulátoramindig fel volt töltve, ö nem ábrándozott, hanem folyvást és tudatosan a jelenben élt. Mivel semmit és senkit magához nem láncolt, képes volt embertársait és kifogyhatatlan ügyes-bajos dolgait tárgyilagosan mérlegelni és megfelelő távlatba helyezni. Ez is hozzájárult ahhoz, hogy rendkívüli erőforrásai mindinkább bővültek." S még azt illene följegyezni, hogy azóta is szorgalmasan dolgozom, s az is bizonyos kis lélektani kulcs, amit ezen az estén kaptam, bár néha elkallódik, különben kitűnően működik. Kálnay Ferenc (USA) V. díj 5
