Magyar Hírek, 1978 (31. évfolyam, 1-26. szám)
1978-07-01 / 13. szám
ötnapos magyarországi körútja során a Bécsi Magyar Kultúr- és Sportegyesület 40 fős csoportja — Ribarics Imre vezetésével — a Dunántúl és az Alföld számos nevezetes táját, városát kereste fel. Képünk a gemenci erdőben tett kirándulásukon készült Novotta Ferenc felvétele Jobboldali kép: A Bécsi Magyar Munkások Egyesülete hazalátogató csoportja Budapesten, a millenniumi emlékmű előtt. Elöl (középen) Eibenstein Ferenc, a csoport vezetője Novotta Róbert jélv. EGY EMBER EURÓPÁBÓL A közelmúltban Magyarországon tartózkodott Radványi Géza filmrendező, a felszabadulás utáni magyar filmgyártás kiemelkedő alkotásának, a Valahol Európában című filmnek a rendezője. Sárközi Erika riporter a televízió nézőinek így mutatta be a vendéget. — Radványi Géza Kossuth-díjas filmrendező Münchenben él. A filmtörténet a felszabadulás előtti legigényesebb rendezők egyikének ismeri el. A háború utáni első, világsikerű, a ma is klasszikus értékű film, a Valahol Európában alkotója. Hetvenéves. Egy ember, aki valahol Európában volt mindig otthon, most itt van Magyarországon. Volt újságíró Párizsban, Genfben, Madridban, Londonban. Filmeket írt. rendezett Magyarországon, Nyugat-Németországban, Franciaországban, Olaszországban. 1946 és 48 között tanított Budapesten a Filmművészeti Főiskolán. Művészként és szervezőként volt jelen az új magyar film születésénél. — ön nagyon keveset élt Magyarországon. Vajon jelent-e valamit az ön számára, hogy most itt, Magyarországon, Budapesten beszélgetünk. Egyáltalán, hadd kérdezzem meg. hogy mit jelent az ön számára a haza fogalma eszmei vagy akár földrajzi, értelemben,? — ötven éve vagyok úton állandóan, valahol Európában, és amint egy kollégám egyszer kiszámította, mindössze hat. hat és fél évet töltöttem Magyarországon. Azt is csak részben Pesten, részben Nógrádban, Osesztvén, ahol a rokonaim laktak. A haza fogalma számomra nem egy térkép. A haza fogalma pár utca, néhány arc vagy egy jegenyesor Csesztvén. A haza fogalma pár mosoly, néhány emberi momentum... És még egy furcsa dolog: a nyelv. Én azáltal, hogy állandóan idegen nyelveken kellett dolgoznom, írnom, rendeznem, egyre jobban menekültem a magyar nyelvhez. Pedig semmire se tudom használni. És mégis: az ember magyarul számol, magyarul álmodik, magyarul gondolkodik, és mondhatnék még sok minden mást, amit csak magyarul lehet... Van egy csomó ba-KÖZÖTT LETHBRIDGE-BEN a környéken szétszórva még legalább tizenöt, Diamamtcityben még körülbelül húsz magyar família. Majdnem valamennyi a bányából él, de vannak olyanok is, akik farmeroskodnak. Ez a magyar telep úgy keletkezett, hogy a pennsylvaniai (Egyesült Államok) bányákban harminc-harmincöt évvel ezelőtt igen gyakoriak voltak a sztrájkok. A magyarok megunták a sok hercehurcát és néhányon átjöttek. Az első települők egyike volt Rátkai Ferenc, aki harmincöt évvel ezelőtt jött Lethbridge-be, Czakó Mihály talán még régebben, de hamar meghalt, az özvegyét Lengyel János vette el. Akkor került ide Papp József is, aki szintén meghalt, de fia még itt dolgozik. Kovács József akkoriban szintén itt dolgozott, később azonban elköltözködött, Tóth János öccsével jött, de maga már meghalt. Maga Tammi András bátyánk harminckét éve van itt és ki tudná még mind azt a sok derék bányászt elsorolni, akik itt ütötték fel a tanyájukat. Leginkább Abaújból, Zemplén vagy Borsod megyéből jöttek. Valamennyi ismerte egymást, egyik hívta a másikat. A magyar telep azután lassan-lassan erősödött. Errefelé a magyarok nemigen veszekedtek, sőt támogatták egymást. Ma már jól megszervezett egyesületük van, amely 151 taggal dicsekedhetik. Van külön helyiségük, ahol felolvasásokat, színielőadásokat, mulatságokat szoktak tartani. Az egyesületnek most volt a huszonöt éves jubileuma, amelyet fényes ünnepségek keretében ültek meg. Amíg mi minderről beszélgettünk, az elnök el is indított valakit, hogy szedje össze a tagokat, ami nem megy valami könnyen a nagy kiterjedésű városban, tehát addig körülnéztünk egy kicsit a Cityben. Hamarosan összeakadtunk Andrejkovics régi elnökkel és Szarka Józseffel, akik szintén nem mai gyerekek, ők voltak a második generáció ezen a földön. Mind a kettő többször volt már az Egyesült Államokban, de azután újra csak visszahúzódtak, itt voltak azok, akikkel együtt kezdtek, együtt küzdöttek és azt sem felejtették el, hogy amit össze tudták kuporgatni, azt együtt szerezték. A magyar egylet helyisége hosszú, nagy hodály, engemet egyenesen a színpadra ültettek. Nem sokat kérdeztek, hanem egyszerűen rámparancsoltak, hogy beszéljek arról, ami otthon van. Nem szónokolni jöttem ide, de meghatott ezeknek az egyszerű derék embereknék érdeklődése. Igazán figyelmesen hallgattak és azután megindult a vita, amelyből tulajdonképpen az ő helyzetük domborodott ki. Űj bányász ezen a környéken nem kaphat már alkalmazást. Van úgy, hogy egy héten hat napot, öt nap dolgoznak, de volt úgy is, hogy két hétben csak egy napot. Az elmúlt időszakban százötven munkanap volt, ami mindenesetre nem sok. A kereset négy dollár huszonöttől, öt dollár nyolcvankettőig naponként. Ez a kereset jó volna az új bevándorlónak, de ezt nem kapják meg. Az új bevándorlóknak nem sokat ígérnek, sőt voltak olyanok is, akik azt hangoztatták, hogy legjobb volna már többet be se engedni. A bánya most nem fejlődésképes, a környék pedig nem tud sok mezőgazdasági munkást felszippantani. Az öregeknek nem a bevándorlók ellen, hanem a nagy igényességük miatt volt kifogásuk. A fiatal bevándorlók szerintük csak panaszkodni tudnak, nincsen meg az az ellenállóképességük, ami nekik volt. A kis nélkülözések is megtörik őket, míg ők a nagy megpróbáltatásoknak is ellent tudtak állni. A magyar egylet rengeteg idetévedt és itt kínlódott emberen segített. A fontos életbevágó kérdések fölötti vita addig húzódott, még leesett az este. Mindenki készülődött haza a családjához. A mi vonatunk is már ott prüszkölt a pályaudvaron, Útközben még le kellett öblíteni a port a torkunkról a bányászok egyesületében, amelynek joga van italt mérni. Itt is csak magyar szót hallottunk, magyar volt a kiszolgálás, magyar szívvel kínálták a habzó italt. Paizs Ödön (Részlet a szerző Magyarok Kanadában című könyvéből) Radványi Géza filmrendező (jobbról), a Valahol Európában című film rendezője, és ketten az egykori szereplőgárdából: Harkányi Endre és Kalmár Tibor rátom Párizsban, akik éppen olyan őrültjei a magyar nyelvnek, mint amilyen én vagyok. Már negyven vagy ötven éve élnek kint, gyakran összejönnek, és éjszakánként, amikor már a metrók is elmentek, arról vitatkoznak, hogy mi az ikes ige értelme. Pedig ezek a magyarok már alig tudnak magyarul beszélni, mégis érzik az anyanyelv óriási erejét. Erről vitatkoznak állandóan. Szerintem a magyar nyelv ereje abban rejlik, hogy mindent pontosan ki lehet fejezni vele. Például ezt az egyszerű szót mondom: menni. De mondhatom azt is, hogy megyeget, mendegél, meneget stb. Hát melyik nyelvben van ez meg? És mind mást jelent. Szóval, amit a haza fogalmához hozzá tehetünk: a nyelv. A riporter kérdésére, hogyan született a Valahol Európában című film, Radványi Géza a többi között ezeket mondotta: — A budapesti elindulás volt életem talán legnagyobb élménye. Amikor vége lett a háborús borzalmaknak, és kijöttünk a pincékből, éreztük, hogy nem kell többet félni, hogy valaminek élni kell, hogy lehet valamit fölépíteni... Kaptunk egy kis kétszobás lakást, ahol nem volt bútor, ahol láda élet volt, láda volt a szekrény, láda volt az asztal... Emlékszem, Bajor Gizi hozott két nagyon szép biedermeier széket. Soha nem tudta meg, hogy egy éjjel bizony elfűtöttük. Pedig nagyon szépek voltak. Ennivalónk se volt, de nem voltak sirámok, hiszen a csodák világában éltünk. Ebben a légkörben nagyszerű barátságok, emberi kapcsolatok alakultak. Egyszer odajött hozzám valaki, és azt mondta, meg kell csinálni a magyar filmet, meg kell keresni az új rendezőket. Ez Balázs Béla volt. Utána Hont Ferenc, a Színiakadémia akkori főigazgatója megkért, hogy szervezzem meg a filmosztályt. Az első osztálynak a hallgatóival kezdtünk el dolgozni. Velük indult a Valahol Európában. — Hogy kik voltak a hallgatók? Akiknek a nevére visszaemlékszem, és tudtommal ma is a magyar filmgyártásban dolgoznak, elsősorban a legközelebbi munkatársam. Makk Károly, Bacsó Péter, Hildebrand István, Fehér Tamás, Várkonyi Zoli, Gábor Miklós, Bánki Zsuzsa, meg a Hunnia filmgyár munkásai, önfeláldozóan. éjszakát nappallá téve dolgoztak és boldogok voltunk mind. Szerintem az volt a film sikerének a titka, hogy a legmegfelelőbb pillanatban került a közönség elé. Ez volt az a pillanat, amikor az egész világ várt valamit. Mindenki azt várta, hogy ne kelljen félni, hogy rendbe fog jönni ez a világ. Szerintem nem is annyira a filmnek, mint ennek az érzésnek volt sikere. És ennek az érzésnek a sikere azért maradt meg, mert ma is szeretnének az emberek félelem nélkül élni, ma is szeretnék, hogy holnap is rendben legyen a világ. Ez a gondolat nem szűnt meg, ez élteti ma is ezt a filmet, amelynek készítésénél emberileg is, mesterségbelileg is újjászülettem. Victor Vasarely magyar kitüntetése Victor Vasarelyt (Vásárhelyi Győzőt), a pécsi születésű, Franciaországban élő világhírű művészt a Magyar Népköztársaság babérkoszorúval ékesített Zászlórendjével tüntette ki az Elnöki Tanács, a magyar—francia kulturális kapcsolatok ápolása terén kifejtett tevékenységéért, hetvenedik születésnapja alkalmából. Az op-art mesterének a Magyar Népköztársaság párizsi nagykövetségén Veress Péter nagykövet adta át a magas kitüntetést. Az ünnepélyen megjelent Éve Barre asszony, a francia miniszterelnök felesége és a francia kulturális élet számos kiemelkedő személyisége. 5
