Magyar Hírek, 1978 (31. évfolyam, 1-26. szám)
1978-06-03 / 11. szám
BOLDIZSÁR IVÁN: HAZAINAPLÓ ITT VAN ISTVÁN KIRÁLY... Legutóbb „Hol vagy István király?” címmel a régi egyházi-nemzeti himnuszt írtam föl hazai naplóm címéül, mert Györffy György „István király és műve” című, nagyszabású és nagyszerű könyvéről írtam. Éppen csak belekóstoltam a könyvbe, mondanivalóját és szerkezetét ismertetvén, mire kifogyott alólam a papír, pedig e könyv elolvasása után minden olvasó azt érezheti, amit ezúttal írtam föl címül: itt van István király, köztünk, művével együtt. Ennek a kortárs történetírónak, aki már életében kiérdemelte a nagy nevet, műve elhozza hozzánk Szent Istvánt is és az első király művét is. A könyv azzal kezdődik — miután az író, mint legutóbb jeleztem, őszintén, személyes hangon felveti a kérdést: „Lehet-e hű képet adni Istvánról?” —, hogy „Európa és a magyar nép” fejezetcímmel belehelyezi az éppen Európába érkező magyar népet kora történetébe. Már ez az egy fejezet is annyi ajándékot ad az olvasónak, hogy óráról órára gazdagabbnak érzi magát, kiváltképpen ha akár az írónak, akár az olvasónak a nyelv a szerszáma és a szerelme is. Itt vannak például a még Volga vidékén élő magyar törzsek bolgár—török jövevény szavai, mint ökör, bika, tulok, tinó. Györffy leírja azt az Európáit, amelyben a magyarok megjelentek, és ezzel hűséges ahhoz a legjobb magyar történetírói hagyományhoz, amely a mi történelmünkben a többes szám első személyben Európa történetét is belevonja. Itt megint egy nyelvi csemege: a magyar vitéz szó az ószláv viteas-bó\ származik, az pedig a likingből ered. Még csak a könyv huszonhetedik oldalán tartok, és már választ kaptam egy olyan kérdésre, amely gimnazista korom óta újra meg újra felmerült bennem: hogyan lehetséges, hogy mi a szlovákökat tót nép-névvel jelöltük. Itt a válasz: „A hajdan avar uralom alatt élt gepidák, akik több más germán törzzsel együtt thuat nevét viselték, beleolvadtak a kelet-magyarországi szlávságba, amit bizonyít, hogy a magyarok a thuatból eredő tót népnévvel a Kárpát-medence szlávjait nevezték.” A „Honfoglalás és megtelepedés” című fejezetet tulajdonképpen minden magyarnak el kellene olvasnia, határainkon belül és túl. Erről annyiféle elmélet, monda, legenda, önáltatás, sőt önbecsapás terjedt el, hogy nagy szükség volt Györffy György összefoglalására, amely az eddigi elméletek és saját kutatásai között teremt nagyon meggyőző összhangot. István korának és művének megértéséhez Györffy „István elődei” fejezetcímmel bemutatja Árpád eredetét, majd Árpád családját. Árpádnak öt fia volt — idézem Györffyt — „a feltehetően legidősebb Levente (Liüntika) 894-ben vezetett egy kabar sereget Bulgária ellen. Ügy látszik, hogy Morvaország ura lett, mert egy nagy morva vár, a Traya torkolata közelében, a mai Bretslav (Lundenburg) 1054-ben Laventenburch néven szerepel. A másik négy fia: Tarhos, Üllő, Jutás és Zolta. Zolta fia volt Taksony, Taksonyé Géza, Gézáé Vajk, azaz a későbbi István. De most visszaugrom egy kicsit, nézzük meg az Álmos-mondát Györffy György értelmezésében. Az Anonymus által feljegyzett Almos-monda szerint Ügek (Vörösmarty a Zalán futásában ír „diadalmas Ügekről...”), Szkítia vezére feleségül vette egy másik vezér Emes nevű leányát. Az asszonynak álmában egy héja jelent meg és „mintegy rászállva, teherbe ejtette őt”, majd úgy tűnt neki, hogy ágyékából dicső királyok fognak eredni. „Ez a filológiai elemzéssel számos motívumra boncolható monda — állapítja meg Györffy — lényegében egy keleti totemisztikus képzelet köré fonódik. Az őstársadalmak exogárn házassági rendjével kapcsolatos totem hit szerint minden nemzetség őse valamilyen totem (állat, növény, kő, vagy természeti jelenség) volt.” Györffy szerint az Ügek név inkább magyar eredetű, mint az Álmos: ,yAz Ügek név a magyar-k kicsinyítővei képzett név, akár a magyar ügy — szent szó, akár a török üge = méltóság név kicsinyített alakjának tartjuk. Álmos nevét már maga Anonymus is a magyar álom szóból eredeztette, és a csodás álomlátás tényéből vezette le, de ötletszerűen felvetette azt is, hogy a latin almus — szent szóból ered. A harmadik, és a ma leginkább vallott magyarázat szerint a török Almys névről van szó, amely ll-Almys birodalomszerző összetételében egy ujgur fejedelmi méltóság nevének jelzője volt.” így jutunk el, ilyen részletesen, ennyi nyelvészeti és történelmi érdékesség után István szüleihez, Gézához és Sarolthoz. Györffy könyvének egyik meglepetése az, hogy Gézáról sokkal több okmányszerű történelmi adatot sorol fel, mint amennyi a magyar köztudatban szerepel. Különösen megindító az a történetíród alaposság, amivel Györffy Saroltot jellemzi. Géza még pogány volt, amikor herceg korában feleségül vette az Erdélyben uralkodó Gyula keresztény leányát, Saroltot. így ír róla: „Ez a szépségéről híres aszszony a magyar történelem egyik leg tempe ráment u - mosabb nőalakja volt... A legrégibb Gesta-írónk tudomására olyan hagyomány jutott, hogy ’Sarolt szépségét a környező fejedelmek sokáig emlegették’.” Györffy György nem vitatja a magyar hagyomány igazát, de annyit megállapít, hogy „a szépség Sarolt esetében nem párosult szelídséggel, mert egy krónikás szerint ’a szép úrnő szerfölött ivott és a lovat vitézek módjára ülte meg, egy embert pedig, haragjában felhevülve meg is ölt’.” Erős egyéniségéről a Szent Adalbert korához tartozó Querfurüi Brúnó térítő főpap is megemlékezett: „Férjét és ami a férjéé volt maga kormányozta.” Ez a szépséges, heves vérmérsékletű, vezetésre termett asszony volt István édesanyja. Györffy nagy gondot fordít István egyéniségének jellemzésére. Hogy ez milyen nehéz feladat, arra megkapóan modern példára hivatkozik: „A Szent István legenda írójának informátorai olyanféle távolból tekintettek vissza István királyra, mintha ma valaki Apponyi Albert kegyes életére vonatkozólag hallgatna ki öreg 'kortársakat. A megkérdezettek előtt csak a fehér szakállú, körmenet-járó, jótékonykodó aggastyán állna, és régi politikai és magánélete is csak ezen a szűrőn keresztül nemesedne a kegyes ’great old manportréjává.” Szent Istvánról a mi köztudatunkban is ilyen jóságos államalapító apa-figura maradt fenn. amelybe igaz, nehezen illik bele a Koppányi legyőző és felnégyeltető uralkodó ereje. Györffy szép szintézisbe foglalja az 1031 utáni vallásos István-portrét és az 1031 előtti harcos István arcképét. így jellemzi: „Ami az alkotó férfikorban levő István alakját jellemzi, a kortársak vallomása szerint mindkét szélsőség hiányzott belőle. Nem volt örökös imádkozásba merülő csodatevő szent, de nem volt kegyetlen és könyörtelen ítélkező sem. Fegyvert fogott, ha ellene támadtak és akadályozták a keresztény Monarchia építésében, viszont ellenfeleivel szemben könyörületes maradt. Nem csupán ellene forduló nagybátyjának. Gyulának és fiainak bocsátott meg, hanem Gyula külföldi zsoldba szegődése után is kegyet gyakorolt vele. Nem irtatta ki családját más ellene támadóknak sem, mint cseh kortársa tette; az Ajtony-fiúk és a Koppánnyal szövetséges Vérbules-utódok tovább élhettek maradék birtokaikon.” Az emberségnek és a politikai gyakorlatnak ez az összhangja nemcsak a magyar állam egyik legszebb hagyománya, hanem minden igaz magyar vezetés példaképe is marad. TALLÓZÁS A SZOMSZÉDOS SZOCIALISTA ORSZÁGOK MAGYAR NYELVŰ SAJTÓJÁBÓL A hetvenesztendős Victor Vasarelyt köszönni a román írószövetség lapja, az UTUNK. Kancsura István megemlékezésében többek között ezeket írja: „íme, Van Gogh álma: az Aix-en-Provence-i Alapítvány programja felöleli építészek, festők, szobrászok, pszichológusok, mérnökök, szociológusok, városrendezők, művészettörténészek tudományos és technikai ismereteinek kicserélését; együttműködésüket. Vasarely gyermekkorában Pécsett, a dupla ablak párás üveglapjaira napkorongokat rajzolt — az Aix-en-Provence-i Alapítvány falain a tökéletesség szimbólumaként, fekete alapon ezüst, és ezüst alapon fekete korongok tündökölnek, jelezvén a nappalok és éjszakák végtelen váltakozásait, és azt, hogy az árnyék mellett ott ragyog az örök fény. A teljességnek kijáró tisztelettel jó egészséget, további szellemi frisseséget kívánunk a hetvenéves alkotónak.” A jugoszláviai MAGYAR SZŐ riportban számol be arról, hogy Űjvidéken átadták a HÍD című folyóirat irodalmi díját Herceg Jánosnak. A riporter így ír: „... Vajda Gábor kritikus, a Híd-díj bizottság elnöke méltatta Herceg János több évtizedes következetes irodalmi munkásságát, megemlítve egyszersmind azt az örvendetes tényt, hogy irodalmunkban az utóbbi időben több igen figyelemreméltó szociográfiai munka látott napvilágot. A Híd-díjas riportkönyv szerkesztőjének erényeiről szólva a többi között megállapította, hogy az ö pártossága a ~kívülálló tanú szerepébe illeszkedik, és a nagy íróra emlékeztető erkölcsi öntudattal tartózkodik attól, hogy az általa tapasztalt jelenségeket a társadalom esetleges narciszoid hajlamának kielégítése szempontból értelmezze«. Végül megállapította: **Díjunkkal mindenesetre nemcsak a mű, hanem a mögötte álló ember előtt is tisztelgünk Csehszlovákiában igen élénk a magyar nyelvű amatőr színjátszó mozgalom. Az anyanyelv megőrzésének ez a miniden bizonnyal egyik legkiválóbb formája még a viszonylag kis községekben is népszerű. A szlovákiai ŰJ SZÓ-ban Szilvássy József elemzi az együttesek produkcióit: „Az elmúlt napokban kilenc együttes előadását tekintettem meg — feltehetően az idei évad termésének a legjavát —, és örömmel állapítottam meg. hogy végre valami megmozdult amatőr színjátszóink házatáján, mert több érdekes, helyenként pedig jó előadásnak tapsolhattunk. Nyilvánvalóan nem véletlenről van szó, hanem bizonyos előrelépésről. Szakemberek, nézők, szereplők minden bizonnyal fölteszik a kérdést: minek, miknek köszönhető vajon, hogy éppen ebben az évadban tapasztalhatunk nagyobb frontáttörést. ... Talán egyik legfontosabb ok az, hogy színjátszó csoportjainkban egyre több a fiatal: részben olyanok, akik korábban irodalmi színpadokon szerepeltek, vagy pedig szavaltak, prózát mondtak, s így beszéd- és mozgáskultúrájuk már elért egy bizonyos szintet, tehát nem kezdők. Ez részben megkönnyíti a rendező munkáját, egyúttal pedig növeli ambícióit is." Hazalátogató honfitársaink kirándulási programjához nyújtunk segítséget: folyamatosan közöljük — a teljesség igénye nélkül — egy-egy megye megtekintésre érdemes nevezetességeinek helyét és pontos címét. BÉKÉS MEGYE BÉKÉSCSABA: Evangélikus nagytemplom (Kossuth tér); Evangélikus kistemplam (Rózsa Ferenc tér); Munkácsy Mihály Múzeum (Munkácsy emlékszoba — Békés megye története a XVI—XIX. században — Széchényi u. 9.); Szlovák tájház, népi műemlék (Garai u. 21.); BÉKÉS: Református barokk templom 1775-ből (Széchenyi tér); Békési tájház, népi műemlék (Durkó u. 8.); Pantyik Mátyás festőművészről elnevezett múzeum, barokk épület a XVIII. századiból (Széchenyi tér 6.); GYULA: Ferences romkert, XV. századi gótikus templom és kolostorrom (Epreskert u. 19.); Erkel Ferenc Múzeum, benne Dürer terem: időszaki kiállításokkal (Kossuth u. 15.); Erkel Emlékház, 1810-ben épült klasszicista épület, a zeneszerző szülőháza (Apor V. tér 7.); Vármúzeum, 1440 körül épült gótikus műemlék, termeiben a gyulai vár története látható, továbbá Gyula gazdasági és társadalmi története a XVIII—XIX. századból (Várfürdő u.); KÖRÖSLADANY: 1776-ban épült református templom, későbarokk (Bethlen tér); MEZÖBERÉNY: Bodok Károly Vízügyi Múzeum (Hosszúfoki I. sz. víztelep); OROSHÁZA: 1777-ben épült, későbarokk evangélikus templom (Győri Vilmos tér); Szántó Kovács Múzeum — nyolc nemzedék élete Orosházán című kiállítás (Dózsa György u. 5.); GESZT: Arany János 'Emlékház (Arany Jánus u. 1.); GYOMA: Kner Nyomdaipari Múzeum, az 1925-ben épült egykori Kner ház (Kossuth u. 16.); SZABADKÍGYÓS: Kastélypark. A Mezőgazdasági Szakiskolát, a volt Wenckheim kastélyt, (épült 1875—79 között, Ybl Miklós terve alapján), gazdag fenyő- és lombosfa gyűjteménnyel, nyírott bukszusokkal, park övezi (Feltámadás u. 29.); SZARVAS: Szarvasi Arborétum. Élőfa és cserjegyűjtemény a szarvasi Holt-Körös partján (Szabadság u. 2.); Szárazmalom, ipari műemlék 1836-ból (Ady Endre u. 1.); Szlovák tájház, népi műemlék (Hoffman u. 1.); Tessedik Sámuel Múzeum, 1799-ben épült későbarokk stílusban (Vajda Péter u. 1.); SZEGHALOM: Helytörténeti gyűjtemény (Hunyadi u.); TÓTKOMLÓS: Szlovák tá j ház, népi műemlék (Széchenyi u. 11.). 11