Magyar Hírek, 1978 (31. évfolyam, 1-26. szám)
1978-04-22 / 8. szám
CSENDESEBB FUTÁSSAL — MESSZEBBRE AAegkérdeztem jó néhány ismerősömet: mi jut eszükbe Debrecenről? — Református Kollégium, Nagytemplom, trónfosztás, virágkarnevál, egyetem — sorolták. — A pulykakakas és a debreceni — tréfálkozott valaki, s csak sokadikként említettek meg egy-egy ipari üzemet: a BIOGAL Gyógyszergyárat, a Medicor Művek debreceni gyárát, a Konzervgyárat, a Magyar Gördülőcsapágy Műveket. Sokadikként — mondom —, pedig Debrecen hazánk egyik jelentős ipari központja, lakóinak nagy többsége az iparból él, gyárban dolgozik. Vajon nem tudjuk mindezt Debrecenről? Hiszen tanítják az iskolában, s az újságokban is gyakorta olvashatunk Hajdú-Bihar székhelyének iparáról. A közelmúltban például a Magyár Gördülőcsapágy Művek nagysorozatgyártó csarnokának átadásáról írtak a lapok. Ügy látszik, Debrecennel is úgy vagyunk, hogy nevének hallatán, legfürgébben az ugrik emlékezetünkbe, amit először halióttunk-olvastunk róla. A „pulykakakas” nótával előbb találkoztunk, mint. a földrajz órán Debrecen iparával. Nézem a Magyar Gördülőcsapágy Művek új nagysorozatgyártó csarnokában, hogyan esztergálják és köszörülik a csapágygyűrűket, a szereidében hogyan lesz a golyókból, a gyűrűkből s a golyókat elosztó „kosárból” csapágy, s nem a kerékagy, nem a villanymotor, nem különféle háztartási gép jut elsőnek az eszembe, hanem gyerekkorom: a hulladék lécekből és kidobott csapágyakból eszkábált csodarollerek, meg a négy csapágyon görgő deszkalapok, melyekkel a lejtős utcákon ereszkedtünk alá. Kísérőnk, Bácskay Károly, a gyár fiatal mérnöke még megtoldja a gyerekkori emlékek sorát egy ma már szintén kevéssé űzött játékkal, a golyózással, amikor is mindenki a csapágyakból származó fényes acélgolyókra „utazott”. "M^emzeti büszkeségünket cirógatja, amikor Bácskay x 1 Károly elmondja, hogy a Magyar Gördülőcsapágy Művek — amely azonos a magyar csapágyiparral — 37 országba szállítja termék«! és számos világcég is vevői közé tartozik. — Az új nagysorozatgyártó-csamok a Gördülőcsapágy Müvek pár évvel ezelőtt elkezdett rekonstrukciójának egyik legjelentősebb állomása. Debreceni és diósdi gyárunk teljesen megújul a korszerűsítés során — magyarázza a debreceni gyár mérnöke —. A nagyszabású munkálatok fő tervezője a szovjet partner. Kérdőn nézek rá, hiszen az automata köszörűgép, amelynél beszélgetünk, Olaszországban készült, a szomszédságában NSZK-beli gépekkel dolgoznak, arrébb pedig a debreceni gyár által készített gépek ontják a csapágygyűrűket. — Igen, ez valóban magyarázatra szorul — találja ki készülő kérdésemet kísérőnk. — A szovjet partner tervezte a teljes technológiát, helyezte üzembe saját gépeit, és rendelte meg a tőkés cégek által gyártott berendezéseket is. Arról van szó, hogy a szovjet vállalat saját céljaira is vásárol ezekből a gépekből, s ahogy ez a kereskedelemben szokás, aki nagyobb tételt vásárol, az olcsóbban jut hozzá az adott árucikkhez — ez esetben a nagy pontosságú köszörűgépekhez. Így mi is jól jártunk, mert olcsóbb a beruházás, mintha mi magunk vásároltuk volna meg a gépeket. Csak a nagy sorozatgyártó csarnokban 330 új gép dolgozik, közülük 160 a saját gyártású. — Az is amellett szólt, hogy a szovjet féllel állapodjunk meg —mondja Kovács Sándor, a gyár főmérnöke—, hogy a magyar csapágyipar szovjet segítséggel, szovjet technológia alapján alakult ki. 25 évvel ezelőtt szükségünk volt saját csapágyiparra, mert akkoriban nyugatról nem kaphattunk csapágyakat, s a szocialista országok sem tudtak ellátni bennünket ezzel az alapvető gépipari alkatrésszel. Ma már a magyar csapágyiparra a szocialista országok csapágyipari együttműködésében is számítanak. Hiszen több ezerféle csapágyat használnak, egy ország sem lehet teljesen önellátó. Mi mintegy 800 félét gyártunk. Importálunk is, exportálunk is csapágyakat. — Most, hogy az egész magyar csapágyipar megújul: több lesz-e, más lesz-e a debreceni és a diósdi gyárból kikerülő csapágy? — A teljes befejezés után több lesz: évente mintegy tíz millióval, mint a tervezés időszakában — válaszolja a főmérnök —, és más lesz, jobb minőségű, nagyobb pontosságú, csöndesebb futású. Ebben az évben — nagyrészt a nagysorozatgyártó csarnok révén — húsz százalékkal többet exportálunk, mint tavaly, ami azért is fontos számunkra, mert a csaknem négymilliárd forintba kerülő beruházásra kapott hitelt tíz év alatt vissza kell fizetnünk. A hazai gépipar is több, pontosabban megmunkált csapágyat vár. Hogy egy közeli példát említsek, Téglás községben, a Hajdúsági Iparművek gyárában NSZK licenc alapján nemrég kezdték el egy új automata mosógép gyártását Ezekbe szintén csak az új technológiával készíthetünk megfelelő csapágyakat De említhetném a Ganznak készülő liftajtó-görgőket vagy a győri Rába Vagon- és Gépgyárnak több nyugati országba is exportált hátsóhídjait, amelyekbe szintén szerelnek csapágyainkból. A mikor CMgóczi Tibomé, a szerelőüzem főellenőre 1953-ban a gyárba került — mint mondja — ő, meg a gyár is gyerek volt. A 25 év számára jól fizetett, felelős beosztást, kitüntetéseket, külföldi jutalomutakat hozott A gyár közben a Tiszántúl legnagyobb üzeme lett, 3800 főt foglalkoztat, • nagy részüket a környező községekből szállítja be saját buszaival. A Gördülőcsapágy Művek lakásépítési akciókat szervez, két másik debreceni üzemmel összefogva sportcsarnokot, műjégpályát épített, most meg — a nagyberuházás részeként — szociális és kulturális központ is épül: munkapszichológiai laboratóriummal, orvosi rendelőkkel, könyvtárral. Galgóczi Tibomé a zajszintmérő készülék előtt ül, és magyarázza, hogyan minősíti a csapágyakat a gyár és a debreceni Kísérleti Fizikai Intézet által közösen konstruált műszer. A gazda büszkeségével említi meg, hogy nemrégiben egy angol cég megrendelésére készült próbasorozat vizsgázott a keze alatt — sikerrel. Balázs István 6 A szerelőüzemben Geszti Anna felvételei Lent: Olasz köszörűgép /
