Magyar Hírek, 1978 (31. évfolyam, 1-26. szám)

1978-04-22 / 8. szám

* A. J. GRASSBY MAGYARORSZÁGON A. J. Grassby, az ausztráliai Közösségi Ügyek Hivatalának tőbiztosa, felesége társaságában — a Magyarok Világszövetsége vendégeként március 27. és 30. kö­zött Magyarországon tartózkodott. A főbiztost és feleségét fogadta dr. Gosztonyi János oktatási minisztériumi államtitkár, dr. Házi Vencel külügyminiszter-he­lyettes és dr. Szabó Zoltán, az MVSZ főtitkára. Az MVSZ székházában folyt a jó hangu­latú beszélgetés. A főbiztos és felesége ér­deklődéssel hallgatták a Világszövetség munkájáról, a magyar diaszpóra helyze­téről, életkörülményeiről, a szülőföldhöz fűződő sokrétű kapcsolatokról, az anya­nyelvi mozgalomról adott tájékoztatót. Az­tán így összegezte röviden magyarországi útjának célját és tapasztalatait: — Jelenlegi látogatásom indítéka az ausztrál kormány azon törekvése, hogy — a negyvenes és ötvenes évek erőltetett asz­­szimilációs politikáját felváltva — az ausztrál népet jelenleg alkotó sokféle nemzetiség magukkal hozott kultúráját tá­mogatva, multikulturális államot alakítson ki. Az a tapasztalatunk, hogy a saját anya­nyelv, a régi kultúrát fenntartó és gazda­gító művelődési keretek akkor teszik le­hetővé a virágzást, ezzel a jó közérzetet, a zökkenőmentes beilleszkedést az új fel­tételek közé, ha egészséges érintkezés va­lósul meg az elhagyott nemzettel. Kormá­nyunk úgy látja, hogy a Magyar Népköz­­társaság emigrációs politikája, amely biz­tosítja a mintegy hatvanezer főnyi auszt­rál magyarsággal a jó kapcsolatokat, ered­ményesnek bizonyult. Ez jó tapasztalato­kat nyújthat más etnikai csoportok vonat­kozásában is. Ezeknek a kérdéseknek a ta­nulmányozása volt látogatásom célja. Nagyon érdekes volt számunkra az az élmény, amelyet Pilisszentkereszten, a szlovák nyelvű iskolában szereztünk. A nyelvtanítási módszer célravezető, korsze­rű, azt hiszem, nálunk is alkalmazható lenne. Tájékozódtam az iskolában folyó vallásoktatásról is; úgy látom, a két or­szágban nagyjából azonos feltételek közt folyik a vallástanítás. Visszatérve az ausztrál viszonyokra, a sok kultúrájú állam kialakítása a népesség összetételéből következő feladat. Jelenleg a lakosság negyven százaléka a második nemzedékhez tartozik, a korátlag ma hu­szonhét év. Szinte minden második lakos a második világháború után Ausztráliába érkezett valamely nemzetiség tagja. Soká­ig egykultúrájú, egynyelvű emberekként éltek, iparkodtak elsajátítani az újat és közben használaton kívül helyezték a ma­guk régi kultúráját. Ám hiába volt az el­határozás, hogy a földrész partjaira lépve ezentúl ausztrálok lesznek, ez nem mehe­tett automatikusan, sok nehézséggel, sőt szenvedéssel járt, a kényszerítő szükség érzete nehezítette az átmenetet. Aztán vi­szonylag hamar rájött az ausztrál vezetés, hogy ez a módszer nem hasznos, helyesebb az anyanyelvre, a régi kultúrára építkez­ni, biztosítva a szerves fejlődést. Ügy gon­dolom, jó ausztrál állampolgár sem lehet az, aki nem ismeri jól nemzeti nyelvét, kultúráját. Sokféle nemzetiség él most együtt orszá­gunkban, írek, olaszok, spanyolok, jugo­­szlávok, lengyelek, és újabban sokan ér­keztek Törökországból. Jellemző például, hogy Ausztráliában most több máltai szár­mazású ember él, mint Málta szigetén. A kulturális helyzetünk nemcsak azért bonyo­lult, mert sokféle nemzetiség él együtt, és ebből a sokféleségből menetközben kell ki­alakítanunk egy egységes kulturális tab­lót; bonyolítja az is, hogy Ausztrália hat államból és két territóriumból tevődik össze, és mindegyiknek megvannak a ma­ga sajátosságai. Van, ahol az elemi isko­lákban folyik a nyelvtanítás, máshol hét­végi iskolákban tanítják az anyanyelvet. Sydneyben például huszonöt nyelven taní­tanak, köztük magyarul is. Van hely, ahol a szombati iskola vagy a levelező oktatás az uralkodó forma. A magyarok jelentős számban 1945 óta élnek e földrészen, a többség 1956 után ke­rült ki. Ügy látjuk, hogy a magyarság — számarányához képest — sokkal nagyobb szerepet játszik országunk kereskedelmé­ben, kultúrájában, egyetemein, mint más. létszámban nagyobb nemzetiségek. Elgon­dolkoztató volt számunkra, hogy a ma­gyarság többsége harmonikus kapcsolato­kat épített ki a mai Magyarországgal, amely jelentősen segíti kulturális életü­ket. Megismerve ezt a programot, csak he­lyeselhetem a magyar gyakorlatot, mert realizálása nagy segítség az ausztrál kor­mányzat számára is. Látogatásom sok érdekes ötletet szült. Talán az lenne a célravezető, ha a ma­gyar is bekerülne az állami iskolákban oktatott nyelvek közé. Megoldandó a nyelvtanító szakemberek, programok kér­dése, de amit láttam, azt a meggyőződést sugallja, hogy érdemes kipróbálni a bevált és hasznos formákat. Lényeges a szülőföld segítsége, a tankönyvek, rádióműsorok, a sokféle jó módszer és eszköz igénybevétele. Az a furcsa tapasztalat — amely közel­ről vizsgálva talán nem is olyan külö­nös —, hogy a szülőföldtől különböző meg­gondolásokból elzárkózott emberek kettős elszigeteltségben élnek, a befogadó ország­ban is belső emigrációban vannak. Ezek az emberek aztán előbb-utóbb az új hazájuk­ban született nemzedékekkel is szembe­kerülnek. Viszont a nyitottság hazafelé egyben szélesre tárja az ajtót az új be­nyomások előtt. A több nyelvű, több kul­túrájú ember hasznosabb az új hazának, és becsületet szerez régi nemzetének is. Sz. M. A. J. Grassby és felesége (a kép jobb szélén), a Magyarok Világszövetsége székhazában dr. Szabó Zoltán, az MVSZ főtitkára (háttal), Molnár István főtitkárhelyettes, dr. Vörös Tamás, az MVSZ munkatársa, Szántó Miklós, a Magyar Hírek főszerkesztője és Kerék­gyártó László, az Anyanyelvi Konferencia Védnökségének a titkára társaságában Geszti Anna felv. „Becs köszönti Budapestet” címmel osztrák rendezvénysorozat kezdődött Budapesten. Az osztrák cukrászok méteres Johann Strauss csokoládé­szobrot készítettek a Vörösmarty cukrászdában MTI — Fényes Tamás felv. Az ópusztaszeri ásatások anyagából vándorkiállítás nyílt Kiskunfélegyhá­zán. A kiállítás fő érdekességei azok a szobrok, amelyek valószínűleg egy 1200 körül épült kolostor kapuját díszítették MTI — Karáth Imre felv. BELGA PARLAMENTI KÜLDÖTTSÉG JÁRT HAZÁNKBAN A belga delegációt Edmond Leburton, a képviselőház elnöke vezette. Megbeszélése­ket folytattak az országgyűlés vezetőd tisztségviselőivel, s a küldöttséget hivatalában fo­gadta Trautmann Rezső, az Elnöki Tanács helyettes elnöke. A vendégek látogatásuk során fölkeresték az IKARUS autóbuszgyár mátyásföldi üzemét, valamint rövid körutat tettek Veszprém megyében és a Duna-kanyarban. Képünkön: a belga vendégek Szent­endrén, a Kovács Margit Múzeumban MTI — Tóth István felv. A LEGKISEBB TELEPÜLÉSEK „A történelmileg kiala­kult települési rendszernek óriási az ellenálló ereje, amiben annak is szerepe van, hogy megszokott, s an­nak is, hogy a változó vi­szonyok között is képes működni” — Erdei Ferenc írta e sorokat a Szeged kör­nyéki tanyavilágról. A fel­­szabadulást követően nagy terveink voltak a tanya vi­lág teljes megszüntetésére. Azóta bebizonyosodott, hogy e tervek nem számol­tak a realitásokkal. A tanyakérdés ma is na­pirenden van. De közben sok furcsaság történt. Az elmúlt években például ér­telmiségiek, városi munká­sok százával vásároltak ná­lunk tanyákat, eldugott he­lyeken magányosan álló épületeket, s ki tudja, hol állt volna meg ez a folya­mat, ha intézményesen nem korlátozzák éppen a táj- és földvédelem érdekében. Az­tán elhangzik még egy érv: a távolságot ma már el­tünteti az autó, a motorke­rékpár, a vidékiek is köny­­nyűszerrel elérhetik a szín­házakat, a művelődés, a szórakozás intézményeit. Csakhogy a gyakorlatban ezeket az előnyöket a ta­nyasiak nagy része nem sokra értékeli. Ezt jelzik a felmérések is, amelyek sze­rint— hét nagy tanyás me­gyét véve alapul — évente átlagosan 11—12 ezerrel, azaz két százalékkal csök­ken a tanyai lakosok száma. A tanyai emberekre min­denképpen jobban kell fi­gyelni: számuk jóval meg­haladja a félmilliót. A nép­frontmozgalom például másfél évtizede foglalkozik rendszeresen a tanyák tár­sadalmi és települési kér­déseivel. A népfrontbizott­­ságök tennivalóit eddig or­szágos tanyai tanácskozáso­kon fogalmazták meg, és a mozgalom több javasla­tot eljuttatott a vezető párt- és állami szervekhez. A nagyobb figyelem és törődés jó hatással volt a tanyavilágban élők hangu­latára, magatartására. Se­hol nem erőltetik a tanyák eltüntetését, de aíki rászán ta magát, hogy beköltözik a közeli városba, tanyaköz­pontba, azt rendszerint szö­vetkezete vagy vállalata lamosítás erőteljes ütemben folytatódik. A népfront állásfoglalá­sa megállapítja, hogy a ta­­nyaterületek lakóinak ke­reskedelmi és szolgáltatási ellátása rendkívül hiányos és kezdetleges, s hozzáteszi: „A tanyán élő lakosság el­látása alapélelmiszerekkel, a tanyai életvitelhez szük­séges háztartási és kisgaz­dasági berendezésekkel, eszközökkel, felszerelések­kel, s ezek karbantartása, javítása ma már olyan szükséglet, amelynek kielé­gítése társadalmi érdek.” Talán a leggyorsabb fej­lődést a tanyai iskolaügy mutatja. Rohamosan szűn­nek meg a rozoga épületek­ben működő, korszerűtlen, egy tantermes, osztatlan ta­nyai iskolák, s helyükbe lépnek a körzetesített, job­ban felszerelt és pedagó­giailag is jobban ellátott iskolák. A tanyai kollégiu­mok hálózata lehetővé te­szi, hogy a tanyai családok iskoláskorú gyermekei hát­rányos helyzetükből vágja­nak neki a tanulásnak. Megoldatlan és esetleges azonban az elnéptelenedett tanyai iskolák még viszony­lag jó állapotban levő épü­leteinek hasznosítása. Kö­zülük több gazdátlanul áll; más épületeket a téeszek, állami gazdaságok sok eset­ben lomtárnak használnak, pedig ezek az épületek a tanyai társas élet, közélet, közművelődés céljait szol­gálhatnák. Több helyen a tanácsok, a tanyai területek népfrontbizottságai és ifjú­sági szervezetei — követen­dő példaként — a megüre­sedett tanyai iskolák épü­leteiben művelődési háza­kat, klubkönyvtárakat ren­deztek be. A tanyavilág ha lassan is, de mozdul, változik. Se­gíti ezt a felismerés: a ha­zai viszonyok között a ta­nyák szerves részei és leg­kisebb egységei a település­hálózatnak. A tanyai emberek már régen nem olyanok, mint a múltban. Életkörülményeik, politikai, kulturális viszo­nyaik jelentősen javultak. Jóval közelebb kerültek a laluhoz — és ma már a vá­rosokhoz is. Pethő Tibor anyagilag is támogatja, a tanács pedig sok helyen a telekjuttatásnál előnyben részesíti. Számos alföldi termelőszövetkezet, illetve állami gazdaság kebelében például a civilizáció áldá­sait élvező lakótelepek, ta­nyasorok alakultak ki. Amikor a tanyákról szó­lunk, azt sem téveszthetjük szem elől: a tanya nemcsak lakóhely, hanem gazdálko­dó egység is. A mai viszo­nyaink közepette a népgaz­daságnak szüksége van ar­ra a termékmennyiségre, amelyet a tanyákon élők állítanak elő. S a mezőgaz­dasági üzemeknek is szük­ségük van azokra a mun­káskezekre, amelyeket első­sorban a tanyákról kaphat­nak. Azt lehet mondani: ahol van jó út, elég sűrű a szilárd burkolatú útháló­zat, ott a tanyai lakosság növekvő igényeit hamarabb kielégíthetik. A Hazafias Népfront a közelmúltban tanácskozást rendezett a tanyakérdésről Mórahalmon. Egyik köz­ponti téma a tanyai embe­rek életformája volt. Az el­sőrendű cél tehát: segíteni a tanyákon élőket, lehetővé tenni számúkra a jobb egészségügyi és kereskedel­mi ellátást, kivinni hozzá­juk a kultúrát. A beszélge­tés során egyesek úgy vé­lekedtek, hogy az ilyen in­tézkedések konzerválják a tanyai életet. A tudomá­nyos vizsgálatok azonban ennek éppen az ellenkező­jét állapították meg: az életkörülmények javulásá­val olyan igények szület­nek, amelyek egyre inkább a zártabb települések felé irányítják a tanyai lakos­ságot, oda, ahol nem gond a háztartási gép használata, ahol van üzlet, orvos, szó­rakozási lehetőség. Mind­ebből azt a következtetést kell levonni, hogy a jövő­ben érdemes még szélesebb ablakot nyitni a tanyavi­lágra, még jobban törődni a tanyán élőkkel, segíteni őket, hogy tovább javítsa­nak életükön. A mór ah almi beszélgetés során többen elmondták, hogy az utóbbi években ja­vult a tanyai lakosság élt látása. A legtöbb tanyán már van villany, és a vil-

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents