Magyar Hírek, 1978 (31. évfolyam, 1-26. szám)
1978-04-22 / 8. szám
ALKOTÓ MUNKA Hazánk felszabadulásának 33. évfordulója alkalmából az Országház kupolacsarnokában átadták az Állami és Kossuth-díjakat, valamint a Kiváló és Érdemes Művész címeket, a Fészek Művészklubban pedig az irodalmi és művészeti díjakat: a József Attila-, Balázs Béla-, Erkel Ferenc-, Jászai Mari-, Liszt Ferenc- és Munkácsy Mihálydíjakat nyújtották át. Az Országházban megjeleni Aczéí György, a kormány elnökhelyettese, az Állami és Kossuth-díj bizottság elnöke, s köszöntötte a kitüntetettéket. Ünnepi beszédében egyebek között ezeket mondta: — Egyre több a kiváló munkás, egyre több a nagyszerű szellemi alkotás. Külön öröm számunkra, hogy mind gyakoribbak az olyan kollektív díjak, amelyeket munkások és értelmiségiek együtt kapnak, mert az élet valóságos folyamatában mindinkább leomolnak a fizikai és szellemi munkát elválasztó falak. Politikánkat, s benne kulturális és tudományos politikánkat az kell jellemezze, hogy értéke szerint tiszteli az alkotó munkát és az alkotó embert. A kitüntetetteknek még a felsorolása is oldalakat töltene meg: a bőség zavarával küszködve, most csak néhányukról közlünk képet, írást, illetve műveik segítségével igyekszünk megismertetni őket olvasóinkkal. Lapunk következő számaiban még többször visszatérünk a kitüntetettek bemutatására, akik közül Pach Zsigmond Pál tagja az MVSZ elnökségének, Keresztury Dezső pedig az MVSZ alelnöke. A Munkácsy-díjas, Érdemes Művész — a Madách emlékmű tervével , MTI — Sziklás Mária felv. Mensáros László (Jászai Mari-díjas, Érdemes Művész) — Tolnay Klárival a Madách Színház Kamaraszínházában MTI — Horvát Éva felv. Kokas Ignác (Munkácsy-díjas festőművész, Érdemes Művész) — egyik kiállításán MTI — Balaton József felv. APÁTI MIKLÓS — JÓZSEF ATTILA-DÍJ Született: 1944 Szeretlek ó időm mert — egyszer — kihagytál a háborúból Szeretlek anyám és húgom és téged is szerettelek apám mi semmit sem veszthettünk a háborúban Szerettelek ó demokrácia mert fölneveltél kásán babon és öntudaton Szeretlek fővárosom lebombázatlan hegyeid fölépült hídjaid Szeretlek Európa Clémenceau határai közt elvándorolgatok Szeretlek hazám mert megmaradtál és benned én is KARDOS G. GYÖRGY — JÓZSEF ATTILA-DlJ Részlet „A történet vége” című regényből A bódé mögül egyszercsak látomásszerű jelenség tántorog elő. Hatalmas, vörös ember, akkora pajesszal, mint egy serdülő lány hajfonata, s úgy megy, hogy súlyos csizmáit minden lépésnél a földhöz csapja. Nyers törkölyszag párolog körülötte, a szeme csupa vér. Ráborul a pultra, a kaftánja végig poros hátul, a szövetbe száraz bozótok ragadtak, a földről kelhetett föl, a bódé mögött. — Sári — lihegi —, csak egy stampiit még, Sári! — Szégyöllheted magad, Pollák — mondja az asszony. — Egy stampiit, Sári. Dögöljek meg, ha többet iszom. A gazda megint csak annyit mond: — No. — Ez azt jelenti: adhatsz neki. Akkor elveszi a pultról a limonádét, és leteszi elém az asztalra. A jégdarab a pohárban nem nagyobb, mint egy babszem. — Várjon — mondom magyarul, amikor ellép az asztaltól. — Maga magyarországi? összehúzza a szemét. Váratlanul éri, hogy magyarul szólítom meg. Hallgat. — Az — mondja azután. — Szabolcsi. Hozok még jeget magának. — Elég lesz ennyi is — mondom. — Maguk itt mind odavalósiak? — Nem mind — mondja. — Szlovenszkóból is vannak. Meg romániaiak. Szatmárból. A feleségem Csongrád megyei. A vörös ember ellép a pulttól, tenyerét a feje mellett forgatja, mint aki mulatni készül, először csak dúdol valamit, mintha gúnyolná a mulatozó gojokat, tiszta magyar kiejtését szándékosan zsidósra ferdíti. Fejszék a fejszék a darázsfejszek, Az én ruzsám mindig rejszeg, Jabadaba ... jabadabadam ... — Szégyöllheted magad, Pollák — mondja az asszony. — Látom, jól érzik itt magukat — mondom a gazdának. — Hogy a nyavalyába ne — mondja. — Erecben vagyunk. Sok a munka, de nekünk az nem büdös. — Magukat nem vitték el annak idején? — kérdezem. — Túléltük — mondja. — Nem sokan. Minket megsegített az isten. A vörös ember kikönyörgött még egy pohárka pálinkát, és letelepedett az asztalhoz. Bűvöli a poharat, nevet rá, tapogatja az ujjaival: — „Szól a kakas már — énekli a pohárnak —, Mikor lösz az már ...” — Mindenki kap földet — mondja a gazda. — Meg kölcsönt szerszámra. Jól megvolnánk, csak rabbiban szenvedünk hiányt. A Gan Javne-i kibucból jön hozzánk most rabbi. De az meg olyan tréfli rabbi, bukovinai, nekünk olyan nem kell. Mert még a Jungfeld rabbi késedelmezik. A csurgói rabbi. Hallott róla? — Igen — mondom. — Híres rabbi. — Hát ő lesz nekünk — mondja büszkén. — A Jungfeld rabbi. Csurgóról. Még mond valamit, de nem hallom, mert a vörös ember bömbölése minden hangot elnyom. Mikor lösz a már? Mikor lösz a már? Ha möglátlak, Jerusolájim, Akkor lősz az már... VILT TIBOR — KIVÁLÓ MŰVÉSZ MENSÁROS LÁSZLÓ — KIVÁLÓ MŰVÉSZ KOKAS IGNÁC — KIVÁLÓ MŰVÉSZ M bÉIl gázhatja ma is a világkultúrát, olyan közeli ismerőse. A fontosabb azonban az, hogy a magyar kultúra volt és van tegeződőben Keresztury Dezsővel. Tegeződőben volt vele mint miniszterrel, mert elsősorban érezte őt írónak, tudósnak, kritikusnak, nevelőnek, művelt embernek, s csak másodsorban művelődéspolitikusnak. S még meghittebben van tegeződőben a magyar kultúra, a magyar szellemi élet Keresztury Dezsővel napjainkban, amikor költőnek ismeri őt, s olyan személyiségnek, aki felelősen szólal meg írásban és személyes nyilatkozatokban valahányszor irodalmunk, művészetünk, tudományunk nehéz kérdéseiről, felelősen, súllyal és bátor lelki ismerettel, erkölcsileg emelkedetten szól valahányszor magyar sorskérdésekről van szó. Műveltsége, embersége, etikai példamutatása díszére válik a díjnak, amellyel most kitüntették. Mátrai-Betegh Béla Állandóság a változásban ii. A zömök ház, a major, kert, az ég, föld, mely ifjúságom Édenkertje volt, tanulsággal, örömmel, rettenettel feltarisznyázva bár: útrabocsátott. Huzakodó csődület cserélt aztán lakást lakásra benn: parlaggá züllött; a pusztulás lett állandó lakója, mindenkié volt, így hát senkié sem. Most gyerekhad seregük, játszik benne. Óvoda kellett, ház volt, rendbehozták: legyen jó rend otthona, nevelője. Megújulása megújítja szivem. III. Elnézem a falut: a folyó visszafordult, a fiatalok újra itt építik fel a gazos, magukrahagyott, megdúlt telkeken modern házaik. A lapályt felszántották, roppant táblák kordon-szőlők bő termését kínálják. Egykor viruló déli lejtőit elvadultan is őrzi a sok görbe hát; pusztult sarjadt török és labanc háborúban, túlélte a filoxerát; még hasznára lehet, ha pihen ugarolva, s majd hű örökösök kezén jobb lesz a dolga. Néhány szép, régi pince — helyrehozva, ahogy kell — nyaralóvá lépett elő; sokhelyt tenyérnyi új szőlő kapaszkodott fel: kerül művelni kedv s erő. Szokás? Érdek? Ha sok család akarja, szőlős lankákon jár a fiatalja. PACH ZSIGMOND PÁL — ÁLLAMI DÍJ KERESZTURY DEZSŐ — ÁLLAMI DÍJ Az első független magyar felelős minisztérium vallás- és közoktatásügyi minisztere. Az 1848. március 25-én bemutatott báró Eötvös József óta nem volt olyan kultuszminisztere az országnak, aki olyannyira kevéssé volt „excellenciás úr”, mint amilyen vallás- és közoktatási miniszter volt alig száz év múltán, 1946-ban Keresztury Dezső. De talán soha olyan kultuszminiszterünk nem volt, akit a magyar szellemi élet olyannyira a maga legbensőbb köreiből származónak vallott, mint őt. öt mint elsőt, aki egészséges kiválasztódás útján töltötte be ezt a tisztet. Keresztury — s vele szemben éppen, mert semennyire sem volt „kegyelmes úr”, szabad ilyen tiszteletlenségre vetemedni — olyan kultuszminisztere volt egy ideig hazánknak, aki pertu viszonyban volt hazánk kultúrájával, azonkívül, hogy bízvást meghitten magázhatta s ma-KERESZTURY DEZSŐ Kossuth-díjas akadémikus, a Magyar Tudományos Akadémia Történettudományi Intézete igazgatója: több évtizedes oktatói, tudományos és tudományszervező tevékenységéért kapta meg az Állami Díjat MTI — Fényes Tamás felv. I. Szúrágta szuszék, ágas, téka, kályhaszem, billogvas, csupor szerszám volt, élet tartozéka, kiszórta változván a kor, nyúl értük pajták, padlások porába üzletelők, gyűjtők kíváncsisága. Eső, vihar-járt présházak kopáran omolnak, gazdátlan a nyáj; szívem csak arra jó, hogy visszafájjon a tájra, hol méz volt a nyár. Elszívódott a nép a városokba, könnyebb létre, több pénzre vágyakozva. Kik elmentek, új rendbe állnak máshol, vagy szétgurulnak: vékányi dió? Jó békesség lesz a futamodásból, szívós sereg, küzdeni is tudó? Boldog a vándor nép, az új bolyokban, Vagy tört cserép, árvizektől sodortan? 4
