Magyar Hírek, 1978 (31. évfolyam, 1-26. szám)
1978-04-08 / 7. szám
A magyar—amerikai kereskedelmi kapcsolatok távlatai INTERJÚ KALLÓS ÖDÖNNEL, A MAGYAR KERESKEDELMI KAMARA ELNÖKÉVEL Nemrég kormányrendelet jelent meg Magyarországon, amely az eddiginél szélesebb hatáskörrel ruházza fel a közeljövőben 30. születésnapját ünneplő Magyar Kereskedelmi Kamarát. Ebből az alkalomból kerestük fel KAIXOS ÖDÖNT, a testület elnökét. — Elnök úr, miképpen segíti a Magyar Kereskedelmi Kamara az ország nemzetközi gazdasági kapcsolatainak erősödését? — A Magyar Kereskedelmi Kamara a magyar vállalatok érdekképviseleti szerve. Csaknem félezer vállalat és szövetkezet tartja fenn intézményünket, amely ennek fejében elsősorban külkereskedelmi munkájukhoz nyújt segítséget. Sokrétű információink vannak a külföldi piaci lehetőségekről, hiszen 80 ország kamarai szervezetével tartunk fenn kapcsolatokat. Tagvállalataink rendszeresen tájékozódhatnak az országok, szakmák és témák szerint szervezett kamarai tagozatokban, szákbizottságokban. Például az amerikai felvevő-piac alakulását figyelemmel kísérő magyar élelmiszeripari cég bekapcsolódhat a Magyar- Amerikai Gazdasági Tanács magyar tagozatának munkájába, részt vehet az élelmiszeripari tagozatban, a külföldi értékesítéssel foglalkozó marketing szakbizottságban. Nemcsak a magyar üzletemberek külföldi útjait szervezzük meg, hanem rendszeresen fogadunk külföldről is vállalati, szakmai küldöttségeket, s tagjaikat összehozzuk a magyar partnerekkel. Például a közelmúltban vendégünk volt Agnelli, a Fiat elnöke, egy ötvenfős japán piacfeltáró küldöttség, s a Pullman amerikai nehézipari konszern vezérkara. Természetesen nemcsak hivatalos vendégek fordulnak meg nálunk, szívesen állunk az ide látogató üzletemberek rendelkezésére, akik a magyar piád lehetőségek iránt érdeklődnek, legyen az export, vagy import. — ön csaknem húsz éve áll a Magyar Kereskedelmi Kamara élén. Ma milyen feladatokra összpontosít a szervezet? — Magyarország számára különösen fontos a külkereskedelmi egyensúly helyreállítása, ezért mi is igyekszünk hozzájárulni ahhoz, hogy a magyar vállalatok miinél több korszerű terméket értékesíthessenek külföldön, köztük számjegyvezérlésű szerszámgépeket, elektronikai termékeket, járműveket. Persze nem hanyagoljuk el a hagyományos cikkek — például az élelmiszerek — exportját sem. Nem feledkezünk el az importról: támogatjuk a gazdaságunk fejlesztéséhez elengedhetetlen fejlett technológiák, berendezések, továbbá a lakosságunk jobb ellátását szolgáló fogyasztási termékék vásárlását. Munkánk sokrétű; épp úgy hozzátartozik a fejlett mezőgazdasági rendszerek elterjesztésének ösztönzése (ami végső soron élelmiszer-exportunkat bővítheti), mint a kis- és középüzemek külföldi üzleti kapcsolatainak támogatása vagy a magyar gazdaság eredményeinek ismertetése kiadványainkban és külföldi lapokban. A magyar gazdaság, külkereskedelem megismertetése volt a célja az Amerikai Egyesült Államokban tavaly ősszel kezdődött rendezvénysorozatnak is, amelynek megnyitóján ön részt vett. Milyen eredményeket hozott a Hungary 78 mottóval indított rendezvénysorozat, és hogyan folytatódik az idén? — Többször jártam már az Amerikai Egyesült Államokban, de akkora érdeklődést még sohasem tapasztaltam Magyarország iránt, mint a tavaly őszi látogatásom során. Én csak a washingtoni megnyitón vettem részt, de mint munkatársaim elmondták, hasonló érdeklődés mutatkozott a New York-i, chicagói és San Franciscó-i előadások iránt is. Az előadásokon a magyar gazdaság helyzetéről, az érvényben levő gazdasági jogszabályokról, az értékesítési lehetőségekről és a pénzügyi rendszerről volt szó. Az előadások után a hallgatóság jelenlétében magyar—amerikai munkacsoport vitatta meg a témához kapcsolódó kérdéseket. Azt hiszem, az amerikai üzleti körökben sikerült az eddiginél árnyaltabb képet kialakítanunk a magyar gazdaságról. Idén mintegy 20—25 magyar előadás hangzik el különféle szakmai kongresszusokon, konferenciákon. Magyar vállalatok több amerikai szakkiállításon vesznek részt: már a közeljövőben New Yorkban a konfekcióipari, és Dallasban az élelmiszeripari szakvásáron. A tavaly indított kamarai rendezvénysorozat, a Korona visszaszolgáltatása, s most legutóbb a magyar—amerikai kereskedelmi egyezmény aláírása hogyan befolyásolja a két ország gazdasági kapcsolatait? — Még nem zárult le az egyezmény ratifikációs éljárása, de talán már most is megjósolható, hogy a legnagyobb kedvezménynek megfelelő vámtétel alkalmazásával rövid idő alatt kétszeresére-háromszorosára bővülhet a két ország külkereskedelmi forgalma. Ez tavaly 200 millió dollár volt: 60 millió dollár a magyar kivitel, az amerikai szállítások összege pedig elérte a 140 millió dollárt. Előnyösen megváltozott az árucsere szerkezete is. A súlyos vámterhek miatt ugyanis mindkét ország elsősorban a viszonylag alacsony várná mezőgazdasági, illetve élelmiszeripari exportját fejlesztette, alig nőtt a korszerű ipari berendezésék forgalma. A magyar—amerikai gazdasági tanácsban kezdettől fogva azt az álláspontot képviseltük, hogy az érdekelt magyar vállalatoknak fel kell készülniük a gazdasági kapcsolatok normalizálására, kellőképpen meg kell ismerkedniük az Amerikai Egyesült Államokban érvényes kereskedelmi szokásokkal, ki kell alakítaniuk vállalati szintű kapcsolataikat. Reméljük, hogy az eddigi munka gyümölcse most beérik. — ön tagja a Magyarok Világszövetsége elnökségének. Vajon felhasználjuk-e külföldön élő honfitársainknak vagy azok leszármazottainak a segítőkészségét a magyar külkereskedelem számára is előnyös üzleti vállalkozásoknál? — Amikor Clevelandben jártam, előadást kellett tartanom a város vezető üzletembereinek, köztük sokan magyar származásúak voltak. Kértem őket: emelje fel a kezét az, aki üzleti kapcsolatokat tart fenn az óhazával. Meglepett, hogy senki sem emelte fel a kezét. Ugyanakkor nem egyszer ajánlkoznak — sajnos időnként sikerrel — olyan szerény képességű emberek közvetítőnek, ügynöknek az Egyesült Államokban, akiknek semmiféle tekintélyes üzleti kapcsolatuk sincs. Akad természetesen számos ellenpélda is: dr. Schmidt Lajos, amerikai ügyvéd, a Magyar—Amerikai Gazdasági Tanács amerikai tagozatának alelnöke, részt vett a Hungary ’78 rendezvényeinek lebonyolításában. Egy másik magyar származású ügyvéd, dr. George Lőrinczi a közelmúltban tartott előadást Budapesten, a Kamara jogi szakbizottságának arról, hogyan lehet és kell magyar leányvállalatokat alapítani az Amerikai Egyesült Államokban. Mindamellett ezen a téren még sok a tennivaló, s a Magyar Kereskedelmi Kamara is ki akarja venni részét ebben a munkában. — Bár nem vagyunk hívei a jubileumoknak, a Kamara idei, harmincéves megalakulása alkalmából vendégül akarunk látni néhány jelentős pozíciót betöltő magyart, akik az Egyesült Államokban, Kanadában élnek, s eddig még kevés, vagy semmi kapcsolatuk sem volt Magyarországgal. Ezen a nyáron szeretnénk meghívni 15—20 Amerikában élő honfitársunkat — s országjáró programot, előadásokat szervezünk részükre. Ha sikeresnek mutatkozik ez az akció, a későbbiekben folytatni fogjuk. H. R. MAGYAR TÖRTÉNÉSZ A WASHINGTONI LEVÉLTÁRBAN Karsai Elek történész, a Szakszervezetek Országos Tanácsa Levéltárának vezetője, az amerikai—magyar kultúrcsere egyezmény keretében két ízben járt az Egyesült Államokban. 1971- ben tizenegy hónapot töltött kutatómunkával a Yale, Stanford és a Columbia egyetemen, a Kongresszusi Könyvtárban, a múlt évben pedig, öt hónapon át folytatott kutatásokat Washingtonban, az országos levéltárban. Kutatási témája: Amerikai—magyar 'kapcsolatok 1920—1946 között. — Miért megy magyar történész Amerikába? Vajon itthon nem talál elegendő anyagot? — Az említett témával és időszakkal foglalkozó történeti kutatások erdőkében az Amerikában található anyagok megismerése több szempontból nélkülözhetetlen. Például — hogy csak egyet említsek — a kint levő gazdag levéltári anyag ismerete lehetővé teszi a különféle tévhitek eloszlat tását. — Milyen jellegű tévhitekre gondol? — Az első világháború után a „splendid isolation”, az „előkelő elszigeteltség” elve nyomán kialakulhatott az a föltevés, hogy az amerikai külpolitikai tájékozódás aligha veszi figyelembe Közép-Európát, s azon belül Magyarországot. Nos, a vonatkozó anyagokból kiderül, hogy a két világháború között az amerikai külpolitika irányítóinak nagyon pontos értesüléseik voltak a magyarországi viszonyokról. — Mire gondolt még, amikor azt mondta, hogy az említett témában a kint végzett kutatómunka több okból is nélkülözhetetlen? — Az 1920 utáni negyedszázaddal foglalkozó történész útja azért vezet az amerikai irattárakba, mert a második világháború alatt a magyar külügyminisztérium iratainak nagyrésze megsemmisült. — Tehát olyan dokumentumok, amelyek itthon elvesztek, a tengeren túl megtalálhatók? — Igen, s ezek rendkívül fontos dokumentumok. Csak röviden utalok néhány témakörre: anyagok a magyarországi különbéke-tárgyalásokról; arról, hogyan léphetne ki Magyarország a háborúból; pontos adatok Magyarország ipari és közlekedési gócpontjairól... — A magyarországi hadműveletekre vonatkozóan talált-e adatokat az amerikai—szovjet együttműködésről? — A vezérkari főnökök egyesített bizottságának iratai arról tanúskodnak, hogy amerikai összekötő tisztek Moszkvában, vagy Bukarestben a II. Ukrán Front főparancsnokságán szorosan együttműködték a szovjet vezérkarral, a szovjet csapatok magyarországi előnyomulásának elősegítése érdekében. Például a Dunát amerikai bombázók aknásították el, hogy megakadályozzák a német „F” hadsereg visszavonulását 1944 őszén. — ön a magyar háborús főbűnösökről ítél a nép címmel nagysikerű könyvet írt, amely 1977-ben jelent meg, a mű tehát még tavalyi utazása előtt keletkezett. Vajon talált-e a könyve tárgyához tartozó, de az ön számára is új anyagokat a washingtoni levéltárban? — Találtam. És nem is jelentékteleneket. Hiszen a magyar háborús főbűnösöket, Horthyt, Bárdossyt, Imrédyt, Németországban, még a nürnbergi per előtt amerikai katonai ügyészek hallgatták ki. Kihallgatták Veesenmayert is, aki 1944. március 22-től Szállási bukásáig magyarországi német követ volt. Ezek az anyagok természetesen nemcsak a könyvem megírásához, hanem a magyar háborús bűnösök hazai peréhez is rendkívül hasznosak lehettek volna. — Vagy például kezembe került Horthy három levele — az egyiket sajátkezűlég írta —, melyekkel 1945 májusában, elfogatása után, Truman elnökhöz és Eisenhower főparancsnokhoz fordult, személyes találkozást kért, s természetesen fogságának jogtalanságát és a maga „érdemeit” bizonygatta. A kísérő levélből kiderül, hogy az amerikai vezetők nem álltak vele szóba. Nagyon érdekes volna — ha mór a könyvről van szó —, a magyar háborús bűnösöknek 1945 nyarán az amerikaiak előtt tett vallomásait összehasonlítani a pár hónappal később, itthon, a népbírósági tárgyalásokon tett vallomásaikkal. — Eszmei értékét tekintve nehezen kifejezhető, de mennyiségileg felbecsülhető-e az ön által hazahozott anyag? — A mennyiség körülbelül 12—13 ezer oldal. — Miképpen lehetett ilyen irattömeget átnézni, értékelni néhány hónap alatt? — Természetesen ott helyben képtelenség lett volna mindent elolvasni. Szerencsére az iratoknak van címük, és az ember „megérzi", mi az, ami érdekes lehet. — Mi lesz ennek a hatalmas történeti anyagnak a sorsa idehaza? — Folyamatosan publikálásra kerül szakfolyóiratokban, könyveikben monográfiák, tanulmányok formájában. A rendszerezés természetesen, évék munkája lesz, és az is nyilvánvaló, hogy nem egy emberé. — Volt-e valamilyen említésre méltó különbség az 1971-ben és 1977-ben tett amerikai tanulmányútja tapasztalatai közt? — Természetesen, mór a két út jellege miatt is. Első ízben sokfélé utaztam, szemináriumokon vettem részt, előadásokat tartottam, most pedig kizárólag a washingtoni levéltárban végeztem kutatómunkát. Más volt a környezet, másféle élmények értek. Volt azonban valami, amit ugyanolyannak találtam, ami semmit sem változott: az amerikai kollégák, levéltárosok segítőkészsége. Soós Magda CHARLES SUCSAN Édesapja Nagyszombatban született, édesanyja Pakson. 1929-ben a gazdasági válság elől kivándoroltak Franciaországba. Fiuk, Charles ott született meg 1932-ben. 1939-ben a család hazatelepül Magyarországra. 1948-ban visszatérnek Párizsba. Egyik barátja édesapjának a kerámia műhelyében kezd dolgozni. Beiratkozik a zeneiskolába is. 1952-ben Montrealba megy. Megnősül, kislánya születik. 1958-ban kerámia műtermet nyit. 1976-ban Longueilben rendez be műtermet. Lent: Falikép, zománcozott terrakotta. A montreali Hotel de la Salle bejárati csarnokában. Jobbra: Ritmus, körrel. Charles Sucsan munka közben. Novotta Ferenc reprodukciói
