Magyar Hírek, 1977 (30. évfolyam, 1-26. szám)
1977-03-12 / 5. szám
SETH A CIPÓ KONI II. Ízlések és pofonok különbözők — tartja a mondás, de boltban az üzletvezető is végez szúrópróbaszerű ellenőrzérögvest egy másikkal felelhetünk rá: azért ami szép, az szép. Persze ami divatos, az nem minden esetben szép, de a szépérzéke sem egyaránt fejlett mindenkinek ... No, nem bölcselkedni kívánok, hanem csupán elmondani, hogy sokakkal egyetemben, miért nem tetszenek nekem se a magyar cipők. Vajon miért mondják az ipar vezetői azt, hogy a magyar cipők szépek és divatosak, amikor a legjobb esetben is a két jelző közül csak az egyik illik rájuk... Évekkel ezelőtt, amikor divat lett a vágott orr-formájú lábbeli, a magyar cipőipar kitartóan hegyes orrút gyártott. Két-három éves késéssel azután átálltak a gyárak a divatos termékre, azaz átvették a formáját... Éktől ugyan divatcikket gyártottak, de nem szépet. Ez a napjainkig tartó felemás állapot, két fő okkal magyarázható. Egyrészt, a magyar cipőtervezök többsége még mindig nem az Iparművészeti Főiskola diplomás növendékeiből verbuválódik, hanem a némi rajzikészsóggel megáldott cipőipari fiatalokból, vagy tapasztalt, jószemű, „suszterokból”. De nem is a divatdiktátor szerepét kérjük számon, „csupán” azt, hogy a cipő lábraiUő és szép legyen. Puha anyagokból, divatos színekben. Másrészt, az utóbbi kívánságnak meglehetősen nehéz eleget tenni. A magyar szabványok ugyanis olyan szilárdsági követelményeket írnak elő a felsőrésznek való bőrökre, amelyek szinte eleve kizárják, hogy egy pár férficipő 3’ súlya ne érje el a két-három kilót. (Azért szeret és tud a hazai ipar nyugati exportra termelni, mert a külföldön forgalomba hozott termékekre ezek a szabvány-előírások nem vonatkoznak.) A bőrökre és általában a cipőkre vonatkozó tartóssági követelményeket a gyárakban központi minőségellenőrző osztályok vizsgálják. Nagyító alá kerülnek gyártás közben a félkésztermékek, és több kézen is átmegy a készcipő, mielőtt a dobozba kerül. A nagykereskedelem is, de a cipőseket. Mégis, a hazai kereskedelmi forgalomba kerülő 23—24 millió pár cipőből évente 2,5—3 százalék a vevőreklamáció! Időnként valóban átcsúszhat a hibás termék. De ehhez azért ismerni kell a vevőreklamációs rendszert is, amely minden féle cipőre (papucs, szandál, mokaszin, mamusz, gyermekcipő, pantonett stb.) hat hónapos szavatosságot ad! Ez a szavatossági intézkedés azonban egészséges fogyasztói magatartást feltételez, légióként azt, hogy a cipőt nem hordják egyhuzamban félesztendeig. Mert akkor kevés kivételtől eltekintve, nincs az a cipő amelyik kiállja azt a megterhelést Jónéhánv „elmés” magyar felfedezte az említett szavatossági rendelkezés kiskapuját, és csak egyszer vásárol cipőt. A továbbiakban cserélgeti... Ugyanis mindig reklamál rajta valamit, mivel a szavatossági rendelet a következő lehetőségeket nyújtja: 1. a cipőt megjavítják, 2. kicserélik, 3. visszafizetik a vételárat. Ezek közül általában a második variációt választják a „cserepartnerek”. A Könynyűipari Minisztérium, a gyárak és a kereskedelem szakemberei megvizsgálták a vevőreklamációk periodikusságát és megállapították, hogy a téli-nyári szezonkezdetkor meglehetősen megugrik a „jogos” reklamációk száma. Ebből pedig egyenesen az következik, hogy a vásárlók egy része többé-kevésbé jól leplezett rongálást követ el. A szándékosság bebizonyítása műszeres vizsgálatokkal, legalább egy cipő árába kerül... Marad tehát a rendelkezés ésszerű és rég várt módosítása, amelyen már dolgoznak a minisztériumban. Ha valakinek gondja van, azt kérdik tőle: hol szorít a cipő? A cipőiparra fordítva mondhatnánk: 'bokától lefelé mindenhol. Mindaddig, amíg a gépi és az emberi munka el nem éri az optimális arányt ameddig kényelmes, puha cipőt nem „húz” a saját és a fogyasztók lábára. A lehetőség adott, hiszen az iparág folyamatos korszerűsítésére 4,1 milliárd forintot fordítanak 1980-ig, s ebben az időszakban a fő hangsúlyt a minőségre helyezik. Ez tehát a cél — és ez elérhető. Lintner Sándor Többet ésszel, mint erővel VERSENY A MUNKÁBAN Munkaverseny. Ez a szó az utóbbi években ritkábban hangzott el, legalábbis az ötvenes évek nagyon reklámozott munkaversenyeihez viszonyítva kevesebb nyilvánosságot kapott, — állíthatjuk: háttérbe szorult Három évtizeddel ezelőtt, a háború okozta pusztítások után súlyos gazdasági helyzetben volt az ország. A munkaverseny-mozgalommal az újjáépítés hosszú-hosszú éveit kellett megrövidíteni. Sőt, az emberek elemi szükségleteit is csak ilyen kampányszerű termelési mozgalommal lehetett kielégíteni. Ennek érdekében mozgósítottak — minden eszközzel — mindenkit. Hogy sok hibával, vitathatatlan. Példaképnek sztárokat teremtettünk. Akik nemegyszer realitásokat nem tükröző csúcsteljesítményeket produkáltak, nem törődve azzal, hogy az alkatrésztömeg, amit a rohammunka közben készítettek, milyen minőségű, s egyáltalán szükség van-e rá — ilyen mennyiségben — a termelés folyamatában? (De még sorolhatnánk tovább az akkori mozgalom hibáit.) Az is vitathatatlan azonban, hogy a szándék jó volt. Mint ahogy jó az is, hogy gazdasági helyzetünk javulásával ma egyre kevésbé van szükség kampányszerű, a többlettermelést reklámozó munkaversenyekre. A Csepel Vas- és Fémművek szocialista brigádjai felhívása nyomán azonban idén ismét kibontakozóban van a munkaverseny. Talán kicsit ellentmond ez a tény a néhány sorral előbb tett kijelentésnek, de nyomban eltűnik az ellentmondás, ha megnézzük, miben és hogyan változott meg, mennyi mindenben különbözik ez a mostani verseny az évtizedekkel ezelőtti elődjétől. Mert a mostani ugyan kevésbé látványos, és kevésbé reklámozott, de sokkal átgondoltabb, mindenütt gazdasági számításokon alapul, s reális célokat szolgál. Ha lenne jelszava, ez lehetne: többet ésszel, mint ész nélkül. A Dunai Vasmű összes szocialista brigádja részt vesz a munkaversenyben. — Tudjuk, hogy a termelés komplex folyamat — mondták a Vasmű egyik olvasztár brigádjának tagjai, egy beszélgetés során. — Hogy mi a tervezettnél többet tudjunk termelni, többek közt a gyári kokszvegyészetnek is több, jó minőségű kokszot kell gyártania, vagy az anyagforgalmi osztálynak kell előteremtenie a többletet. Több vasérc is kell. És így tovább. Továbbá csak akkor vállalunk többlettermelést, ha a termelt cikkre ténylegesen szüksége van a gyárunknak, a népgazdaságnak. Ahhoz tehát, hogy a gyáregységek és az üzemek teljesítsék felajánlásaikat, és hogy ezek a felajánlások tényleges szükségleteket elégítsenek ki, szorosan együtt kell működnünk. * • • A brigádok felajánlásai mint egy gépezet fogaskerekei, úgy kapcsolódnak egymáshoz. A munkaversenyhez a gyár ügyintéző és műszaki apparátusa is csatlakozott. Előreláthatóan kilenc százalékkal több terméket állítanak elő idén a Vasműben. De nemcsak több termelésre tettek felajánlást a brigádok. Vállalták a minőség javítását, valamint a takarékosság fokozását. Ez utóbbiak alapján idén 25 millió forint termelési költség megtakarítás várható. Ebből körülbelül 122 millió forintnyi az importmegtakarítás. Az egyre dráguló (nyugat-európai importból származó) döngölőhomokot, égetett palát, aknafaltéglát és sok más egyéb segédanyagot, berendezést ezentúl hazai gyártmányokkal, illetve szocialista országokból származó importtal helyettesítik. Mert valahol egy másik hazai gyár, talán éppen az, amelyik a szükséges cikket gyártja, felajánlást tett a több termelésre. A gyáron belüli fogaskerekek így kapcsolódnak egy nagyobb gépezet: a népgazdaság kerekeihez. Valahol várják a Vasmű termékeit is. * • • Mennyiség, minőség, takarékosság. Egyenrangúvá vált szavai a munkaversenynek. A Soproni Szőnyeggyárban például az idén 2,9 millió négyzetméter szőnyeget és bútorszövetet gyártanak. Körülbelül annyit, amennyit el tudnak adni, amennyire igény van. A munkaversenyben résztvevő brigádok legfontosabb vállalásuknak — a minőség javítása mellett — a takarékosságot jelölték meg. A felhasznált nyersanyag 75 százalékát ugyanis importálják. Ennek is emelkedik az ára, de itt nincs mód hazaival pótolni a nyersanyagot — érdemes hát vele takarékoskodni. A gyár fonodájában például vállalták, hogy ezer kiló nyersanyagból az eddigi 870 kiló fonal helyett 920 kilót állítanak elő. Az úgynevezett kikészítőben a selejtszázalék csökkentését vállalták. Jelenleg ezer méter tűzött anyagból 930 méter készárut állítanak elő. Ezt a mennyiséget akarják kettő-négy százalékkal növelni. Az energiatakarékosságra is nagy gondot fordítanak. Sokszor üresen jártak a gépek? Eddig nem nagyon ügyeltek rá. Ezután odafigyelnek. S az eredmény? A házgyári lakásokhoz például idén átlagban négyzetméterenként 16 forinttal olcsóbban tudják adni a szőnyegpadlót. • • • így bővül és differenciálódik a mostani munkaverseny. Ahol kell, ahol népgazdasági vagy lakossági igény van rá, ott többet termelnek, mint például az olajbányászoknál. Ahol nem többre, hanem jobbra van szükség, ott jobbat készítenek. Ahol olcsóbbra, ott olcsóbbat. S van, ahol valamilyen fontos munkát végeznek el társadalmi munkában. Mint például a budapesti ELiEKTHERMAX-nál, ahol a brigádok a Kilián György általános iskola számára készítenek szerszámokat, barkácsoló eszközöket, és segítenek a lakótelepi játszóterek felszerelésének elkészítésében. Mert ott erre van szükség. A célt, az értelmet mindenütt érzik. S azt, hogy a verseny csak keretet, formát ad, csak összefogja a meglevő erőket, lehetőséget teremt azoknak, akikben a szándék megvan. Mint a népmesében, ahol a nagyranött répát egymaga senki sem tudta kihúzni a földből, se nagyapó, se nagyanya, se unoka. Csak együtt, közösen. Pokomy István 6
