Magyar Hírek, 1977 (30. évfolyam, 1-26. szám)
1977-12-31 / 26. szám
A siklósi vár ALJÁIM Siklós a sajtónak köszönheti fellendülését! Mint minden kategorikus megállapítás, természetesen ez is túlzó. De rejlik benne némi igazság: a sajtó sokat lendített Siklós nagyközség fejlődésén. 1954-ben jelent meg a Dunántúli Naplóiban és hangzott el a Pécsi Rádióban Kovács András tanár úr felhívása: „Mentsük meg a siklósi várat!” S az e felhívást követő társadalmi összefogás nyomán rendbe hozták, felújították Dél-Baranya egyik legfontosabb műemlékét. 1963-ban pedig a televízió foglalkozott több részes történelmi játékfilmmel az újjáépített várkastélyban A Tenkes kapitánya címmel. A film egyike lett a legnépszerűbb műsoroknak, címadó dala — „És akkor jött a Tenkes kapitánya...” — sláger lett. A sikeres filmsorozat a község népszerűségét is növelte: a vár, az ott épített szálloda és étterem, a közeli Harkányfürdő gyógyvize idegenforgalmi központtá tette a vidéket. Persze, e községnek múltja régebbre, évszázadokkal korábbra nyúlik vissza. A pécsi káptalan 1191-ben kiállított oklevele így rendelkezik: „...a Kán nembeli Siklósi Simon fia, Buakh comes és Gyula Siklós, Szomorfalva, Osztró, Kernes, Szamoroha, Lak és Azariás, a Baranya megyei bélközben fekvő birtokaikban megosztoznak.” Egy évszázaddal később egy másik levélben már „Castrum Soklos”-ról olvashatunk: a vár tehát már állott. Ez az erődítmény később a magyar történelemben is szerepet játszott: előbb a királygyilkos Garai Miklós nádoré volt (itt raboskodott később Zsigmond király is), majd a Hunyadiak halálos ellensége, Ciliéi Hermann került rokoni jogon a vár élére. A kulcshelyzetben levő erősség tulajdonosai gyakran változtak: a Petényiek alatt Kanizsai Dorottya úrnőé a vár; a török uralom után a rosszemlékezetű Caprara tábornok birtokolja, majd a Batthyány—Strattmann család kezébe kerül. Tőlük 1873-ban szerzi meg a neves világutazó, a madagaszkári király, Benyovszky Móric unokája: gróf Benyovszky Lajos pozsonyi ügyvéd. Az egykori erődítményből az évszázadok során ártalmatlan kastély válik — a falai alatt vívott történelmi har-A siklósi templomtorony cokra csak a szinte érintetlen állapotban megmaradt tömlöc és kínzókamra emlékeztet. Meg a jóféle borok. A siklósi hegyek szőlőtőkéi a Villány- Siklósi Állami Gazdasághoz tartoznak. E történelmi borvidék kétféle nedűt ad a magyar borászatnak: egy vöröset és egy fehéret. A vöröset a villányi hegyen termelik; itt, a Tenkes oldalában, a fehéret. Az ifjú város (amely idén április 1-én kapta meg a város titulusát) mégsem mezőgazdaságával büszkélkedik elsősorban. Az utóbbi évtizedben elsősorban az ipar fejlődött. A siklósi férfiak nagy része a Beremendi Cement- és Mészmű helyi üzemében és a városhoz csatolt Máriagyüd márványbányájában dolgozik. A nők a kesztyűgyárban. Ez a kesztyűgyár kívülről inkább egy kisebb majorság központjára emlékeztet, s nem ipari létesítményre. Fás, kertes udvarban bújnak meg a Pécsi Kesztyűgyár üzemegységének épületei. Nyolcszázan — többségükben lányok, asszonyok — hétszázezer pár kesztyűt készítenek évente. Ennek négyötödét Nyugat-Európába exportálják. Termékeik között megtalálható a finom társasági kesztyű, a vastag síkesztyű, az elegáns motoroskesztyű és a tiszteletet parancsoló bokszkesztyű is. Búcsú András igazgató szerint a kesztyűkészítés a legnehezebb munkák egyike: s minél finomabb a kesztyű, annál több munkát igényel. A legelegánsabb párokat kézzel varrják... A turista, ha végigsétál az újdonsült város főutcáján: legalább százméterenként talál egy köztéri szobrot. Az iparművészet, a fazekasság itt történelmi hagyomány. A régi gerencsérek kései ivadékai már nem folytatják ezt a mesterséget, de a szép iránti érzék megmaradt. A városka képzőművészeti szakköre, művészetkedvelő fiataljai új anyagokkal, új formákkal kísérleteznek. A siklósi polgárok bizonyára tudják, hogy egy község csak akkor lehet igazán központ, ha környéke szellemi életének is a vezetője lesz. Sós Péter János A bokszkesztyűk a siklósi kesztyűgyár legújabb sztárjai Néhány kilométerre az új várostól várja látogatóit a harkányi gyógyfürdő Gábor Viktor felvételei