Magyar Hírek, 1977 (30. évfolyam, 1-26. szám)
1977-12-03 / 24. szám
Eszlár a református templom tornyából. Jobbra fent: Varga Dezső református lelkész az évszázados anyakönyvvel. Alatta: a 49. számú bejegyzés A könyvtárépület a katolikus templomra néz 1. TISZAESZLÄR Nem egész száz esztendeje e falu nevétől volt hangos az ország. Itt, a Tisza partján tűnt el a tizenöt esztendős kis cselédlányka, itt terjedt el kisvártatva a szóbeszéd: a zsidók ölték volna meg Solymosi Esztert. A rituális vérvétel vádja végigkísérte a zsidóság európai történetét. Pogromok, gyújtogatások, tömeggyilkosságok követték. És Szabolcs vármegye — 1882- ben, a fonográf, az izzólámpa, a vasút és az elektromosság évszázadában — komolyan vette a vádat. A per — hála Eötvös Károly ügyvédi és szervező tehetségének — felmentéssel végződött. Története Eötvös A nagy per és Krúdy Gyula A tiszaeszlári Solymosi Eszter című könyvében elolvasható. S most, majd egy évszázad után, megilletődve vesszük kézbe a frissen megtalált anyakönyvet Solymosi Eszter születésének bejegyzésével. Ezt az okmányt mindenki elveszettnek hitte. Még a református lelkész. Varga Dezső is. A szúrágta szekrény mélyéről előbukkanó dokumentum ma már csak irodalomtörténeti érdekesség. * A riporteri beidegződések, előzetes elképzelések kiváltképp arra valók, hogy utóbb megcáfoltassanak. De nemcsak azért, mert a kékes pipafüst-felhőben szőtt álmok könnyen lehetnek rózsaszínűek is: előbb vonzóak, majd csapnivalóan idillikusak, olykor igencsak felszínes ismeretekhez kapcsoltak. Gyakrabban inkább azért nem helytállóak a „jóslatok”, mert hadilábon állnak az idővel. Hol túlságosan is előre tartanak a valósághoz képest, máskor meg mintha nagyanyáink kalapdobozából kerültek volna ismét napvilágra. Tiszaeszlárról az utóbbiképpen vélekedtünk. Aprócska házakból álló kis falu, ahol a napszítta poros utak mentén húzódó kertek alját a Tisza mossa. Ezt a képet Krúdy Gyula festette emlékezetünkbe. Átfogó képhez azonban perspektíva is kell: fel tehát a református templom tornyába! A látvány meghatározója Tokaj és a Tisza elő-elővillanó ezüst szalagja, amelytől azonban biztonságos távolságra húzódott Eszlár. Az árterületen mélybama, zsíros termőföldek és legelők, ugyanezek a falu mögött is, szépen barázdált, gondosan tagolt rendben. A házakon zsúpfedél helyett piros és szürke cseréptető, kukoricaszár sövény helyett sokszor bizony csúf vasbeton kerítés. A déli napsütésben olajosán csillogó aszfaltutak keresztezik egymást. A téesz iroda előtt tucatnyi gépkocsi, a Tanácsháza előtt legalább annyi. Rakamaz felől egy sárga Ikarusz autóbusz kerülgeti az útszélre húzódott kerékpárosokat. A kétkerekű járművek hátulján kétoldalt hatalmas kannák: ezekben szállítják a tejet a téesz begyűjtőhelyére, ahonnan az idén egymillió litert visznek Nyíregyházára a feldogozóba és a tejporgyárba. Egy kisebb utca feltúrva, a gödör eldeszkázva, mint bármelyik nagyvárosban. Az ok is ugyanaz: csatornázás. Ez év vége előtt 18 kilométernyi vízvezeték húzódik már a föld alatt az alig 3500 lakosú községben! Ipari létesítmény nincs Eszláron, hacsak a Rakamazi Cipész szövetkezet nyolcvan embert foglalkoztató cipőfelsőrészkészítő „üzemét” nem tekintjük annak. A községfejlesztési tervben ilyesmi egyelőre nem is szerepel, hiszen jól működő, okosan gazdálkodó termelőszövetkezetük van. A „Kossuth” 1970-ben alakult három kisebb gazdaság egybeolvadásából. Az ok leegyszerűsítve ennyi: a nagyobb téesz jobban tud illeszkedni a jövedelmezőbb, iparszerű gazdasági rendszerekbe. Kuíbricából majd kétszeresét termelik azóta, hogy tagjai lettek a modern termelési rendszer6 nek. Idén 72 mázsa termett hektáronként. A törvény szerint járó háztáji földeket — a tagság egyöntetű döntése alapján — közös művelés alá vonták. Előnye, hogy sem a téesznek, sem a gazdának nincs gondja, mit vessen bele, mivel művelje, kinek adja el. Közös a felelősség, közös a jövedelem. De lehetővé teszi azt is, hogy nagyobb mértékben foglalkozhassanak állattenyésztéssel. Ezren felüli a szarvasmarha állomány, több mint háromezer juh. sertés és csaknem hétezer baromfi. Takarmányból annyi terem évente az árterületen, hogy még a nyugdíjasoknak és a járadékosoknak is jut belőle. A fiatalok elvándorlása meg is szűnt: amennyit egy állattenyésztő keres, annyit csak a gyakorlott, jól képzett szakmunkások kapnak az iparban. A mai Eszlár célja — kitörni az évszázados elzártságból, megváltoztatni a rossz emlékű „sötét Szabolcs” jelzőt, túllépni Solymosi Eszter keltette kétes értékű hírnéven. Ehhez szükséges minden jó kezdeményezés befogadása, könyvtár, mozi, kulturális események és a kulturális hagyományok élesztőse, ápolása. Mindez persze túlon-túl is hivatalosan hangzik, de szinte lehetetlen felsorolni azt a sok ötletet, amelyet megvalósítottak, és amelynek életrehívásán dolgoznak a tanács vezetői. Ha már beidegződésekkel kezdtük tudósításunkat a mai Eszlárról, zárjuk is azzal. Az eszlári étteremben az étlapon Krúdy ihletését kerestük. Ettől vezéreltetve rendeltünk egy „Eszlári flekként”, amelyről utólag elmondható: éppen olyan volt, mint bármelyik flekken. Annyi különbséggel, hogy ez eszlári volt. Ajánlani fogjuk mindenkinek... Sós Péter János a Lintner Sándor Jobbra: épül az új juhhodály Gábor Viktor felvételei A szikes pusztán a legeltetés a legcélszerűbb
