Magyar Hírek, 1977 (30. évfolyam, 1-26. szám)
1977-12-03 / 24. szám
A Skála Áruház lakberendezési osztályán Skála Aruház: élelmiszer osztály A gyerekek egyik kedvenc kirakata Budapesten, a Népköztársaság útján... Geszti Anna felvételei A fejlett szocializmus építésének útján TÖRTÉNELMI KORSZAKVÁLTÁS — ÚJ JÓLÉTI MODELL A hatvanas évek közepén jelent meg Párizsban egy fiatal szociológus, Georges Perec regénye, amelyet magyarul A dolgok címmel publikáltak, s amely két fiatal francia illúzióit, majd elveszett illúzióit ábrázolta. A két ifjú francia, akiről a könyvben ezt a társadalmilag meghatározó jellemzést olvashatjuk: „Nem szerették a munkájukat; hát szerethették-e egyáltalán, de nem is unták túlságosan” — kárpótlást a fogyasztás világában keresve, szükségképp kábult el az árutenger tárgyi gazdagságától, s halmozta a bútort, a raffináltan értelmetlen konyhaedényt és a turistacímkével telitűzdelt bőröndöt, hogy végül ráébredjen az élet így is sivatagos sivárságára. A kérdés, amit ez a nálunk bestsellerré előlépett könyv megfogalmazott, voltaképpen ez: módosíthatják-e az élet sivárságát, vagy szociológiai szóhasználattal: átalakíthatják-e az élet minőségét a dolgok, a tárgyak, magyarán: a fogyasztás bősége, a javak tömegessége? Sűrű kérdés ez — történelmi méretű a válasz is. S az iménti könyv akkoriban jelent meg nálunk — ezért volt oly nagy a hullámverése —, amikor a válasz fogalmazásához, sokrétű és indulatos társadalmi vita közepette, éppen hozzákezd tünk. Érdemes most felidéznünk azt a ma már ódon-avult vitakérdést, amely úgy másfél évtizede heves hírlapi álláspont-csatával hívta fel magára a figyelmet. A polémia az úgynevezett „fridzsider-szocializmus” itthon közismertté vált címkéjével vonult be közelmúltunk szellemtörténeti históriájába, azt pásztázva: vajon nem vezet-e a társadalom morális torzuláshoz a javakdolgok — köztük a jelkép rangjára emelkedett hűtőszekrények — tömegessé válása? Ma már aligha volna érdemes sok szót vesztegetni erre a vitára, ha a filozofikus érvelésénél nem jelezne sokkal többet számunkra a korszak, a hatvanas évek gondolkodásmódjáról, társadalmi-gazdasági viszonyairól. Ezt ábrázolandó, időzzünk még a szerény háztartási gépnél: a hűtőszekrénynél. Nos, a vitát minden filozófiánál inkább eldöntötte, hogy a ma működő hűtőgépek 52 százalékát 1966—1970 között szerezték be a háztartások, s a beszerzéseknek már csupán 1,4 százaléka jut 1972-re. A történelem olykor a köznapi élet efféle mozaik-tükreiben villantja fel lényegét: lám, a hatvanas évek Magyarországa a tartós fogyasztási cikkek — fridzsiderek és mosógépek, tévékészülékek és magnetofonok — megjelenésével és tömegessé válásával is jellemezhető. A folyamat dinamikáját érzékelteti, hogy a későbbi 1,4 százalékos arány már-már a telítődés jelzőszáma. A történelmi korszakváltás felszíni — fogyasztási — tükröződése ez, s belőle sarjadták az útkeresés gondolkodásbeli hiedelmei, polémiái is. A magyar gazdaság nagyjában-egészében a hatvanas évek közepén érkezett el annak a korszaknak a határához, amit szakmai szóhasználattal extenziv fejlődésnek nevezünk, s amely korszakot egész sor sajátosság jellemzett. A társadalmi osztályok-rétegek viharos mozgása, mobilitása okként és okozatként is összefonódott egyfajta jövedelem elosztási jellegzetességgel. A kizsákmányoló osztályok s a hozzájuk kapcsolódó rétegek kisajátítása mintegy 350—400 ezer család társadalmi helyváltoztatásával járt, miközben a hárommillió koldus — az agrárproletár és törpebirtokos réteg — felszívódott részint az ipari foglalkoztatósban, részint a kiterjedt agrár-kisárutermelésfoen. Mindez azzal járt, hogy a gyorsan növekvő ipar korlátlanul rendelkezett munkaerő utánpótlással. Ilyen módon körvonalazódott a társadalom jóléti modellje, amelyet a kizsákmányolok és a koldusok jövedelemkülönbségeinek forradalmi kiegyenlítése jellemezett, szükségképpen még a szegénység, a korlátozottan rendelkezésre álló javak nivellált elosztásának igazságát felmutatva. A jövedelmekben — a nominál és a reálbérek emelkedése mellett —, kimagasló szerepet játszott a teljessé vált foglal - koztatás, tehát az „egy család — több kereső” modell, következésképp: az eltartottak arányának mérséklődése. Mindezt pontosan tükrözte a fogyasztási szerkezet igen magas élelmiszervásárlási aránnyal és az iparcikkek — különösképpen a korszerűbb ipari termékek — szerény mértékével. Ehhez járultak a társadalmi biztonság roppant hatású — bár a társadalmi közös fogyasztás rendkívül költséges — vívmányai: az ingyenes egészségügy és oktatás; a közművelődéshez folyósított állami hozzájárulás; a teljessé váló nyugdíj-rendszer. A hatvanas évék közepéig — jobbára a mezőgazdaság korszerű, nagyüzemi jellegének teljessé válásával, az ipar mtenzifikálásának előrehaladtával, a munkaerő utánpótlási folyam elapadásával —, kibontakoztak a korszakváltás társadalmi tünetei. Aligha kétséges, hogy ebben is okként és okozatként egyaránt meghatározó szerepet játszottak a jóléti tényezők. A kulturáltkorszerű termelés ehhez igazodó fogyasztást, életvitelt követelt, és fordítva: a fogyasztási hiányok fokozatos eltűnésével, a szűkös javak elosztását az ipari értékesítése új törekvései váltották fel — meghonosodott hát, egyebek között, a hazai hűtőszekrény-gyártás, sok-sok új, korszerű ipari termékkel együtt. így tűzte napirendre a hetvenes években korántsem valamely véletlen ötlet vagy tanácskozási program, hanem maga a történelem sodrása a legnagyobb feladatot, a legnagyobb, kihívást, amellyel szembe kell néznünk: az új jóléti modell megalkotását. A korszakváltás iménti, hozzávetőleges ceruzavázlata is érzékelteti, hogy a szocializmust olyan viszonyok közepette kezdtük építeni, amikor a jólét fogalma az éhezés és a táplálkozás helycseréjét, a betegségtől az öregségtől való rettegés társadalmi elhárítását jelentette; nem azt tehát, hogy vásárolhatnak-e divatos kabátot az emberek, hanem hogy jusson télre kabát mindenkinek... A Magyar Szocialista Munkáspárt XI. kongresszusa 1975 márciusában — kitűzve a fejlett szocializmus felépítésének célját —, e korszakváltás következtetéseit összegezte. Azt jelenti ez, hogy immár történelmi látótávolságba került a szocializmus igazi tartalmának, humánus lényegének megvalósítása — a szegénység egyenlőségén túllépve, az ember önmegvalósításának, teljessége kibontakozásának javakkal és jogokkal egyaránt biztonságossá, otthonossá épített világa. Okultunk azonban a történelem tanulságaiból, számolunk kiszámíthatatlanul lappangó vonulataival, változásaival olyannyira, hogy eszünk ágába sem jut valamiféle előzetes dekrétumban merevvé rögzíteni ezt a holnapi világot. Ehelyett a tapasztalatokkal lépésről lépésre szembenézve, széles körű társadalmi tanulmányozás, tűnődés, kutatás témája napjainkban az új jóléti modell. Könyvek sorjáznak erről a témáról, az illetékes kutatóintézetek stúdiumának tárgya ez; sok nézet ütközik az újságokban; vitáznak a tudományos konferenciákon. összegezzük hát — csupján a madártávlat ábrázolásmódjával — e társadalmi eszmecsere körvonalait. Túlléptünk mindenekelőtt bizonyos naiv hiedelmeken, amelyek — megjegyezhetjük — kísértetiesen felidézték az 1789 előtti idillt: a rousseau-i visszavágyódást az egyszerűhöz, a természeteshez, a puritán szegénységhez. Ez a szikkadt prófétaság azonban, tudjuk immár, idegen a szocializmustól; vajon a munkásasszonyokat az automata-mosógép tudathatásaitól féltenénk, ahelyett, hogy a mosóteknő rabságától szabadítanánk meg őket...? A lényeg tehát: a szocialista fogyasztási modellnek dologiságában, tárgyaiban nem kell és nem lehetséges teljesen különböznie a kapitalizmusétól. Azért nem, mert a korszerű termékek térhódítása ott is kettős jellegű: csak részben következik a tőkés árutermelés keresletmanipulálásból, részint azonban e termékek az urbanizáció, az új szabadidő-struktúra, a modem termeléshez igazodó magánszféra szükségszerű hordozói is. Másrészt azt tartjuk: a társadalom mozgását, benne a morális változásokat, korántsem a dolgak-tárgyak, hanem mindig a viszonyok, a mi esetünkben: a szocializmus viszonyai alakítják. Mérlegeljük azt is, hogy az embereket korántsem próbáljuk igényeik ellenére „boldogítani”, érdekeiket és gondolkodásmódjukat alakítjuk inkább. Mindez pedig azt jelenti, hogy a modem életforma tárgyi kifejezőit fogyasztási szerkezetünk nélkülözhetetlen tényezőinek tekintjük — azzal a ropp>ant lényeges megszorítással, hogy a társadalmi preferenciákat, a közösségi támogatásokat elsősorban a közérdeket kifejező pontokra irányítjuk. Korántsem ellenezzük például az életformát oly nagymértékben alakító automobilizmust, de nem titkoljuk: elsősorban a tömegközlekedést támogatjuk, hiszen előttünk a bénult metropolisok intő tanulsága. Ám a fogyasztási szerkezet csupján kivetítődése, bár egyszersmind alakítója is, a társadalom mélyebb változásainak. Ide soroljuk elsősorban azt, hogy miközben élénkíteni kívánjuk a munka szerinti elosztást — ami egyet jelent a jövedelmek differenciálódásával —, a társadalom javaiból mind többet fordítunk a családok közötti nivellálásra, kiegyenlítődésére, jobban hozzájárulva a gyerekek és az öregek eltartási költségeihez. Meghatározó tovább, hogy a szocializmus világa korántsem szürkén egyenlősítő; ellenkezőleg: a tevékenységek és a képességek különbségére alapoz. Ám erősítjük egyszersmind az esélyek, a társadalom felfelé áteresztő mobilizációs lehetőségeinek egyenlőségét. Az oktatás, a közművelődés széles vonulatát csakúgy jelenti ez, mint például a diákkollégiumok hálózatát. A jövedelemelosztás alapvető mozzanata továbbá, hogy már ma is sokkal inkább a munkamegosztás rendszerében elfoglalt hely határozza meg a személyi jövedelmet, semmint az osztályhoz, réteghez való tartozás — a muníkások és a parasztok jövedelmi viszonyai már nagyjából kiegyenlítettek —, s ezt a folyamatot erősítjük a jövőben is. A társadalmi méretű létbiztonság pillérei: a gyarap>odó társadalom biztosítási szolgáltatások, a korszerű, költséges egészségügy színvonalának emelése, a nyugdíjrendszer juttatásainak bővítése. Mindez — célként körvonalazva — egyértelmű; megvalósításának lehetőségeit viszont a nemzeti jövedelem elosztható hányada határolja. Sok a gondunk, hiszen Magyarország a fejlettség középső mezőnyében, tőkehiánnyal, munkaerőkorlátokkal küzdve, a súlyos világgazdasági hatásokkal szembenézve vitatja-formálja jóléti lehetőségeit. Hiába — ilyen a történelem: a korábbi küzdést korántsem követte idill. A jólét-modell és feltétel, a kiérlelt szándék és a megtermelt javak egységéből körvonalazódik! Tábori András 7
