Magyar Hírek, 1977 (30. évfolyam, 1-26. szám)
1977-11-05 / 22. szám
Az „öreget” Rijekáhan pillantottam meg csillogó konténerek, hasas báláik, öblös teherhajók társaságáéban. Komótosan, tempósan dolgozott, a sokat próbáltak szikáran takarékos mozdulataival. Oldalán felirat: GANZ 1907. Az „öreg” ugyanis egy hetven esztendős kikötőd portáldaru. Angyalföldön, a Magyar Hajó- és Darugyárban mesélem a történetet egy Dunán ringatózó úszódaru fedélzetén. A hajógyáriaknak tetszik, hogy laikus létemre fölfigyeltem az „öregre”, megállapodunk, hogy az ilyen, nyugdíjkorhatáron túl is dolgozó GANZ gyártmány reklámnak sem utolsó. Aztán arról beszélgettünk, hogy az a rijekai portáldaru bizony fölöttébb ódivatú a maiakhoz képest. A lángvágóktól, szegecseinktől, csiga-csikorgástól hangos sólyatéren számolgatjuk, hogy a Brazíliába induló 200 tonnásig hány típus is készül az úszódarukból: 16, 25, 35, 60 tonnás, háromféle 100 tonnás... És a magyar daruk a sarkkörön túl, Murmamszkiban éppoly megbízhatóan működnek, mint a trópuson, például az indiai Goa kikötőjében. Átmegyünk a 200 tonnás úszódarura, amelyért 3 millió dollárt kapnak a hajógyáriak. Üszóteste kisebbfajta tengerjárót formáz, a hatalmas gémet és kart négy kilométer hosszú drótkötél mozgatja, összeszerelése négy hónapig tartott, az üzemi próba után most egy hét alatt kell leszerelni, vontatásra előkészíteni. Az útirány: Duna—Fekete-tenger—Boszporusz—Földközi-tenger—Gibraltár—Atlanti-óceán — a végcél pedig: a brazíliai Belem, az Amazonas torkolatában. A DUNÁTÓL AZ AMAZONASIG A 200 tormás irányítófülkéjében Szabó József villanyszerelő éppen az elektromos berendezést ellenőrzi. Jókötésű, napbarnított, tüskehajú férfi, szeme sarkában vidám szarkalábak, ö már végigjárta ezt az utat. — Csak a vihartól féltünk, mert olyankor hosszabbra kellett ereszteni a vontaitókötelet és még a hajót sem láttuk. Az úszótest vízfekvése kitűnő, de hát mégsem igazi tengerjáró. Ketten voltunk az óriási alkotmányon egy gépész barátommal. Egy évig kinn is maradtunk Belemben, vezetésünkkel szerelték össze a darut, mi tanítottuk be a személyzetet, és nekünk keltett kijavítani az apróbb hibákat is. A klíma persze szokatlan volt, más volt az élet, még a zöldségeknek sem volt olyan íze, mint itthon. Megfőztük a lecsót, aztán ettünk valamit, ami paprikából és paradicsomból készült, mégsem nevezhettük lecsónak. A piacon még most is lehet kapni zsugorított fejet, a szomszéd házban egyik reggel három méteres óriáskígyó költözött a konyhába, a gyerekek madzagot kötnek az apró krokodil farkára, úgy játszanak vele. Egzotikus világ, nagy szegénységgel, kiáltó gazdagsággal. Az Amazonasnál aligha van tekintélyesebb folyó a viliágon, ezt az olajos kis Duna-ágat itt, mégis szívesebben nézem. LÉPÉSVÁLTÁS Ugye furcsa, hogy a Magyar Hajó- és Darugyárról szóló riportban eddig még szóba sem kerültek a hajók. Magyarázatként csak annyit, hogy a tengeri hajók gyártását megszüntették, az utolsónak az oldalán 1974-ben csattant a pezsgőspalack. A gazdaságtalan és a világpiacon kevéssé keresett ciikk helyett azóta úszó- és portáldaruk, konténerek, kazánok, folyami és tavi tolóhajók, kikötői munkahajók készülnek a Magyar Hajó- és Darugyár három budapesti és három vidéki gyárában. És persze, ne feledkezzünk meg a vitorlásokról, alumínium halász- és vadászladikokról, haltároló tartályokról, tengeri mentőcsónakokról sem. A szakemberek szerint a huszonnegyedik óráiban váltották lépést a hajógyáriak. 1973-ban még 300 millió forint támogatást kaptak, nyereségük pedig mindössze 30 millió volt. 1975-ben a nyereség már 381 millió lett — állami támogatás nélkül. 1976-ban ismét 320 milliós nyereség, A titok? őrségváltás a vezetésben és a termékszerkezet gyors átalakítása. HAJÓGYÁRIAK A vezérigazgató, Szép János az angyalföldi gyárban inasikodott, ott lett szakmunkás, leérettségizett, elvégezte a Műszaki Akadémiát, majd a Közgazdasági Egyetemet, később a minisztériumba került, onnan tért vissza ismét Angyalföldre, a Magyar Hajó- és Darugyárban dolgozó tízezer ember vezetőjének. Szép János nem szívesen beszél magáról, úgy tartja, szóljanak helyette az eredmények. Helyette és azok helyett, akik tervezőként, munkahelyi vezetőként, kereskedőként (az MHD-nak önálló exportjoga van) és munkásként frissen követik a piac gyorsan változó, gyakran szeszély« igényeit. Akik megalapozott tervekkel bizonyították a bankszakembereknek, hogy jó helyre kerül hozzájuk az exportárualap-fejlesztő hitel, akik megbízható, korszerű termékeikkel sorra nyerik a külföldi versenytárgyalásokat, akik bátran vágnak bele — ha kell, kockáztatva is — nemzetközi kooperációkba, akik a mind bonyolultabb berendezéseket időben és jól elkészítik. Akik nélkül a Magyar Hajó- és Darugyár még most is gyengélkedő, vegetáló nagyüzem volna. Olyanok, mint Poppelmajer Csaba hajóépítő lakatos, aki sok évi szabadtéren végzett, dokkmunka után most a legmodernebb számjegyvezérlésű lángvágó automatával szabja ki az acéllemezekből a darukhoz szükséges idomokat. Sajnálja a tengeri hajókat, viszont tudja, hogy a jövő a piacképesebb, kelendő árué. Hamar alkalmazkodott új, kvalifikáltabb munkájához, mint ahogyan a hajógyáriak mindanynyian tették az utóbbi években. A PARTNEREK A legnagyobb és legmegbízhatóbb kereskedelmi partner a Szovjetunió. A több évre szóló szerződések biztos ala-
