Magyar Hírek, 1977 (30. évfolyam, 1-26. szám)
1977-10-22 / 21. szám
JET'dl V •Lyj » « aj ^ m Sfr* Ur Gépi erővel szedik a komlót a Hevesi Állami Gazdaságban MTI — Fehérváry Ferenc felv. Korszerű körkötőgépeken készülnek a Békéscsabai Kötöttárugyár termékei MTI — Branstetter Sándor felv. Épül a hetedik toronyház tizedik emelete Kecskeméten. Beemelik az utolsó vasbeton hálót A fejlett szocializmus építésének útján ELŐSZÓ EGY SOROZATHOZ Az anyanyelvi konferencia során — és főleg a tanácskozások után, amikor már bővebben volt időnk kiadós beszélgetésekre — régi és új ismerősökkel találkozhattam. A kérdések tömegét tették fel, örültem ennek a sokirányú érdeklődésnek. Eleinte bizony kapkodtam a fejem, ahogy faggattak a munkafegyelem erősítésének szükséges módszereiről, a környezetvédelem állapotáról, a nyugdíjasok foglalkoztatásáról, az értelmiség helyzetéről és hangulatáról és még tucatnyi problémáról. Bizonyára nem is sikerült teljesen kielégíteni azt a csillapíthatatlan kíváncsiságot, amellyel körülnéztek az óhazában. „Hol tart ma, az úrnak 1977. esztendejében Magyarország és merre milyen úton halad tovább?” Ezt a kérdést tette föl — többek között — egy, az USA-ból érkezett egyetemi tanár, és világossá vált számomra, hogy lényegében minden kérdező erre kíváncsi. Számunkra akik itthon élünk és dolgozunk — elborítva a napi teendőkkel — fontos tudni, hogy „vigyázó szemüket” Budapestre vetve, honfitársaink százezrei töprengenek az óhaza gondjain és velünk együttérezve fürkészik a jövő útjait. A .kérdések egy része arról tanúskodott, hogy — nagyrészt a mi hibánkból — nem értik és nem ismerik azokat az alapokat, amelyekre mi építkezünk. Volt olyan beszélgető partnerem, aki úgy beszélt az elért szintről, jelenlegi állapotainkról, mintha már a befejezett szocializmus épületét járná körül, és Petőfivel kérdezte: „Itt van már a Kánaán?” Ilyen tehát a szocializmus világa? Mikor térünk át a szükségletek szerinti elosztásra, mikor „a bőség kosarából mindenki egyaránt vehet?” Volt aki a távoli jövő általa elképzelt eszményi képét a mától kérte számon, és ezen az alapon fejezte ki kételyeit a szocialista rend hatékonysága iránt. Nehezményezte — joggal — a pincérek, sofőrök udvariatlanságát, a fizetésnapokon gyakori részeg embereket, a felbontott útkövezet mellett falatozó-beszélgető építőmunkások hanyag magatartását, és azt igényelte — ez egyébként itthon is gyakran hallható — „rendeljük el” szigorúan a tisztességes magatartást. (Valószínűleg azt képzelte barátunk, hogy elegendő kőtáblára vésni az erkölcsi szabályokat, és máris a sokoldalúan fejlett, munkaláztól égő emberek fognak sietni az utcákon.) Volt aki „megértőén” vitatkozott, mondván: „A nyugati válság hullámai átcsaptak a határon; ugyanakkor a lakosság életszínvonalának további emelkedését sürgeti. Ilyen körülmények között természetes a távlatok elhomályosulása.” Volt aki a bölcsészet nyelvén faggatott: „Ervényes-e a fejlődés fogalma? Ki lehet-e tűzni a jövő irányát vagy egyik napról a másikra kell-e élni, mint ez ma nyugaton történik?” (Az ilyen nézetek óhatatlanul eszünkbe idézik a nemzetközi munkásmozgalom régi vitáját a célról és a hozzávezető útról; az élet, a történelem által olyan csattanósan megcáfolt híres mondást: „A mozgalom minden, a végcél semmi.”) Ezért határoztuk el, hogy új sorozatot kezdünk és megszólaltatjuk szakembereinket: számoljanak be olvasóinknak, mondják el, hogy saját munkaterületükön mit is jelent az a nagyszabású vállalkozás, amelyhez népünk hozzáfogott: a fejlett szocializmus építése. Ebben a kifejezésben már bennefoglaltatik a történelmi folyamat. Leraktuk a szocialista társadalom alapjait, elértünk egy szintet, amely átmenetet alkot a felszabaduláskor örökölt régi — polgári — gazdasági, társadalmi, kulturális állapotunk és a távlatokban megrajzolt „érett” szocializmus között, amelynek megvalósítása egész történelmi korszakra terjed. Mit tartalmaz az a megállapítás, hogy elvégeztük a szocializmus alapozását? Jelenti mindenekelőtt a termelőeszközök társadalmi tulajdonát és ezen a bázison a termelőerők, a technika és a szakemberek képzettségének jelentős fejlődését. Az elmúlt évtizedekben átalakult a »magyar társadalom szerkezete, baráti osztályok és rétegek működnek együtt: a munkásosztály, a parasztság, az értelmiség, a kisiparosok és kiskereskedők. A dolgozók politikai hatalma szilárd, nagyarányú művelődési átalakulás zajlott le. 1975 tavaszán a Magyar Szocialista Munkáspárt legutóbbi kongresszusa elfogadott egy programot, amely 15—20 évre kijelöli dolgozó népünk feladatait és ezzel elindultunk a fejlett szocializmus felépítésének nehéz, de lelkesítő útján. (Kérdezhetné valaki, nem irreális-e a jelenlegi nemzetközi viszonyok, a technikai változások meglepetései közt évtizedekre csinálni programot? Tudjuk, hogy a szocializmus olyan rend, amelynek jellemzője a társadalmi tulajdon alapján álló tervgazdálkodás, amelynek viszont vannak hosszú, közép- és rövid távra szóló szakaszai. Tervezni: nem utópia, a jövő a mával határos és belátható. Az emberi képzelet nagy hajtóerő. Az álmodozás csak akkor baj, ha „kancsalul festett egekbe néz”. Ha nem szakad el a mától, ha nem veszti el szem elől a társadalmi-gazdasági feltételek vastörvényeit, hanem a valóság statikáját ismerve épít utat és hidat «-a van és a kell« közé; akkor lelkesíti a javakat teremtő dolgozók tömegét, a történelem „lendkerekét”.) A fejlett szocializmus építésének programja a magyar társadalom munkaterve lett: minden dolgozó, hazáját szerető ember programja, legyen az férfi vagy nő, öreg vagy fiatal, fizikai vagy szellemi dolgozó, hivő vagy nem hivő. Ez a munkaterv kiterjed a társadalmi élet minden területére, a gazdaság, a társadalompolitika, a kultúra egészére. Technikai fejlődést is jelent, a tudományos-technikai forradalom kibontakozását és termékbőséget, magas életszínvonalat; széles körű politikai demokráciát, az össznépi állam viszonyait — egy olyan államét, mely már nemcsak a munkásosztály, hanem valamennyi dolgozó állama; falu és város közeledését, a fizikai és szellemi munka lényeges különbségeinek eltűnését, korszerű közművelődést; szocialista életmódot, amely a közösségi értékek által vezérelt munkatevékenységet éppúgy jelenti, mint az egymást segítő tapintatos magatartást; olyan szabadság szülte rendet, amely — József Attilával szólva — „Jó szóval oktat, játszani is enged.” Ez lesz tehát a Kánaán? A fejlett szocializmus világa sem a földi paradicsom, a végső cél, nem a végállomás. Az út egy szakasza, amelyen haladunk majd tovább az osztálytalan társadalomhoz, amely megvalósíthatja majd a javaknak azt az elosztási formáját, amelynek lényege: mindenki legjobb képességei szerint dolgozik, és mindenki szükségletei szerint részesül a megtermelt nemzeti jövedelemből. Az elmondottakkal már fel is vázoltam sorozatunk fő témáit. Tudjuk, hogy óhatatlanul felparcellázzuk a teljességet, nem leszünk képesek bemutatni a sokszoros kölcsönhatást a különböző területek elemei közt; mégis nekifogunk, remélve, hogy a részletek mozaikjából összeáll az összkép: érzékeltetjük a sokféleség új minőséget adó szerves egységét. Szeretnénk, ha olvasóink menetközben kérdéseket tennének föl, vitatkoznának írásainkkal, hogy sorozatunk nagyszabású párbeszéddé váljon a lap és olvasóink között. Szántó Miklós Visontán a Thorez Külfejtéses Bányaüzemben hat és fél millió tonna szenet termelnek, melyet a Gagarin hőerőműbe szállítanak MTI — Kozák Albert felvétele MTI — Érczi Gyula felv. 7
