Magyar Hírek, 1977 (30. évfolyam, 1-26. szám)
1977-10-08 / 20. szám
BÁN OSZKÁR AZ AMERIKAI MAGYAR KÖLTÉSZETRŐL V. 1904-ben indult meg New Yorkban az Előre; nyolc év? vei azután, hogy az Amerikai Népszava megszűnt. Abban : az időben már erőteljes amerikai munkásmozgalom volt kibontakozóban Sámuel Gompers vezetése alatt. E folyamat sodrában, az első világháború kitörése előtt három magyar munkásköltő jelentkezett Amerikában. Az első Egri Lajos, 1905-ben, 18 éves korában kötött ki New Yorkban. Színes életpályát futott be hosszú életében. Verset, drámát szerzett és úgy megtanult angolul, hogy két fontos szakkönyvet írt angol nyelven az írás és drámaírás művészetéről. Egri eszméi és újításai a harmincas években erős befolyást gyakoroltak az amerikai színpadi technikára. Eleinte mint vasaló kereste a kenyerét. Egyik ] első és talán legfontosabb versét erről a mesterségről írta. I A gyár sötét. Gáz réveteg lángja ad világot... j Az öreg vasaló dönge csapja az izzó vasat | S húzza-vonja lihegve szakadásig | Míg a kabát formát kap a sistergő vas alatt. Arcán, a barázdák közt verejték folydogál... Ahogy nyomja a vasát, nagyokat nyög az öreg vasaló, Körötte tropikus égöv forrósága ég I Es mégis fehér mint a hó, mint a hó. ITűz a vas méhében szikrákat köpköd Es zúgva ostromolja börtöne falát.. . Valamikor benne is égtek lázadó lángok Hajha, de kilopta belőle a sok vasalt kabát. Es a sok közül egy se volt övé... : Néha. ritkán, ajkán dalba szökken a szó, I---------------------------------------------------------De hangját elnyomják a forgó kerekek Es sírva dalol az öreg vasaló. Sivár robotban így folyik élete. A vas csapása — mint hajdan — már nem oly kemény. Egy szép nap aztán, elejtve vasát megtántorul S helyébe lép egy új vasaló legény. Olexo Endre a második magyar munkásköltő. Tornyosnémetiben, Abaúj megyében született paraszti családban, öt évig járt iskolába. Amerikában, Connecticut államban, Bridgeporton helyezkedett el. „Az első világháború alatt” — írja önéletrajzát közlő levelében — „belekeveredtem a munkásmozgalomba. Itt nagyon átalakult a világnézetem.” — Megismerkedett Abet Adómmal, aki akkor szabómesterséget folytatott. Olexo kitanult borbélynak. Azért választotta ezt a szakmát, mert azt gondolta, hogy mint borbély bejárhatja Amerikát. Mégsem mozdult ki soha Bridgeportról. Vándor magyar mondja című versében a munkát kereső munkás koppanó lépteinek ritmusában rója a gyárak sorát. A legjobb, legerőteljesebb verse a magyar nép szabadságszeretetének jegyében íródott. Szőlős kertem nem adom a címe, alcíme pedig Amikor Hitler hódított Magyarországon. Akháb király! szőlős kertem Nem adom, nem; lázit vérem. Pár lépés csak. Tied tábla. (Loptad, Akháb) Férj meg rajta. En megférek S szépen élek az enyémen. Ha nap ragyog a gerezden, Búmat, bajom elfelejtem S iszom szőlőm aszú borát, (Jó bor, Akháb) Gyöngy benne a verejtékem S dalolgatok szerelmesen. Ápolgatom a tőkéket, Széltől, dértől védem őket, Apám hagyta örökségül, (Ős jog, Akháb) Büszkén szántom, védem vérrel S örökségül hagyom mindet. Én nem leszek rab kapásod. Se címeres vincelléred. Magam borát magam mérem, (így ám, Akháb) Magam iszom magam földjén, — Vagy pusztulok utca szélen. Ha elveszed szőlős kertem, Vele veszed az életem, Megköveztetsz a piacon, (Ür vagy. Akháb) Mint rebellist égetsz máglyán ... Szőlőmet csak igy engedem. (Folytatjuk) (Z3 Cl fjß.Sti Ismerjük Kellér Dezső híres mondását: Pest az Pest! Mitől? Nem utolsósorban a vicctermése miatt. A pesti vicc az pesti vicc! — mondhatnánk Kellér Dezső után szabadon. Mert a pesti vicc szinte nemzeti jellegzetességünk. „A jó vicc — telitalálat, tömör helyzetkép. olykor jobban tükrözheti a nagyváros hangulatát, mint a többkötetes tanulmányok” —, írja Hernádi Miklós esszéíró a Közhely természetrajza című könyvében, r S valóban, a pesti vicc afféle nagyvárosi folklór. Nem tudhatjuk, ki, mikor, hogyan '• találja ki. Ragyogóan utal a korra, amelyben születik. Emlékezzünk csak vissza a : Papjancsi viccekre! * * * í Az utcán megkérdeztem néhány járókelőtől, szeretik-e a viccet. — Milyen a pesti vicc? — szólítottam meg egy kirakatot nézegető bácsit a Vörösmarty téren.. „ . — Fanyar — vágta rá. — Belemar az emberbe, de túltesszük magunkat rajta, mert tudjuk, hogy csak vicc. — Miért szereti a pesti viccet? — Mulattat, szórakoztat, és sokszor élcelődik olyan visszásságokon, amit mindannyian szeretnénk kiküszöbölni. — Különbözik-e a pesti vicc a külföldiektől? — A Ludas Matyi szokott közölni külföldi vicceket, de a magyarok sokkalta jobbak. Igaz, azt mondják, a világon a legjobban a pesti ember tud viccet mesélni, s a viccek gyártásában is a legtalálékonyabb. — Ismer olyan embert, aki maga is farag vicceket? — kérdeztem egy fiatalabb férfitól a Népköztársaság útján. — Sokat — hangzott a válasz. — Munkatársaim között is akadnak jónéhányan. Pesten a vicc olyan gyorsan születik, amilyen gyorsan az események követik egymást. A Kossuth Lajos utca és a Magyar utca sarkán árut rakodnak le egy teherautóról. Az egyik munkáshoz léptem: — Sajnálná, ha nem lennének többé viccek? Mély meggyőződéssel mondta: — Rossz lenne. Ha nem vidítanának fel a | viccek, rosszkedvű lennék. — Hány viccet hall naponta? — Legalább százat — felelte. — És mennyit jegyez meg közülük? — Talán a tizedét. Az értelmesebbeket, j Csődület támadt körülöttem. Egy idősebb | ember közbeszól: — Miért mesélnek viccet az emberek? j Mert szórakozni akarnak. Vannak olyan ! problémák, amelyek viccekben hamarabb S feloldódnak, és ... tudja, ez is fontos ... a viccet nagyon sokan értik, a komoly szót viszont kevesebben. * * * Igen, a viccet értjük, szeretjük. Szeretünk nevetni magunkon, hiszen a pesti vicc — ez a legigazibb jellemzője — mindig rólunk szól. Vendégénekes D. J. Az őrangyal Könyv a mezsgyéről... Tompa József: Anyanyelvi Olvasókönyv (Rendszer és mozgás mai nyelvünkben); Gondolat, 1976. „Aligha van az anyanyelv kutatójának érdekesebb feladata, mint a társadalom élő nyelvhasználatában beálló lassú, alig észrevehető változások, fejlődési tendenciák jelenkori érvényesülésének feltárása... Nem könnyű munka ez, hiszen az ottélés miatt még falunk vagy kerületünk állandó fejlődését sem mindig vesszük észre. Mennyivel nehezebb ennek a nyelvnek apró rezdüléseit, felszín alatti lassú áramlását meglátnunk és helyesen értelmeznünk, amelyet öntudatlanul magunk is mindig új meg új változatban használunk ... s amelynek minden jelentkező színeződésében romlást szimatolunk!” E pontosan fogalmazott, s a kényszerű rövidítések nélkül is tömör, szinte szikár, mégis szónoki lendületű bevezetőt a könyv 223-ik oldalán, a „Régi és új nyelvszokások mezsgyéjén” című fejezet elején olvasom. S mire ide jutok, már kényszerű — az eddig olvasott 222 lap kényszerítő — mozdulatával nyúlok a hátam mögé, hogy A magyar nyelv történeti-etimológiai szótárának vaskos második kötetében megnézzem: hová sorolja a ..mezsgye” szót? Első előfordulását 1206-ból jelzi az Oklevél Szótár alapján: „Peruenit ad terram que dicitur Misde”. Bulgár eredetű, etimológiailag azonos a megye szóval. Most már nem nyugszom, felütöm az Értelmező Szótárt is, amely közli, hogy: „1. Két szomszédos szántóföld, szőlő, kert stb. közölt a határt jelölő, megműveletlenül hagyott keskeny, kiemelkedő földcsík: 2. átvitt, irodalmi értelemben: Valaminek a határa, határvonala.” Megtudom még, hogy régi de nem elavult szó, néha mesgyé-nek is írják. Íme, egyetlen szó, nem is különösebben ismeretlen, s mégis mennyi benne a bizonytalanság ... Használat, eredet, gyakoriság; s ezeken túl: aktivitás, életképesség, vagy éppen kisodródás, apadás, pusztulás — egyetlen szó életrajza! S akkor egy nyelvé! S a nyelvész munkája! Mekkora hivatástudat, kitartás, mi több: elszántság kell ahhoz, hogy például egy kötőszóban tetten érve élő nyelvünk változásait, a tudós ne csupán jeles költők remekeit olvassa végig, hanem irodalmi-szellemi élvezetet ezerszerte ritkábban kínáló sajtó-, szakmai, s más alkalmi szó- és betűrengeteget is, hogy kis céduláira kijegyezze a felfedezést. A nyelvészek közismerten türelmetlen tudósok; a nyelv viszont türelemre int. Ez a könyv is: „Azt hiszem — írja —, napjainkban már minden értelmes ember tudja, hogy a nyelv társadalmi jelenség, s egész népünknek, a .magyar nyelvközösségnek’ nélkülözhetetlen érintkezési eszköze, összetartó ereje. Legtöbben még azzal is tisztában vannak, hogy a nyelv — mint a vele élő társadalom — örökké változik: mindegyre elhagy korábbi kifejezőeszközeiből, s méginkább gazdagítja lehetőségeit újak teremtésével.. Valóban: a béres, a cseléd, a csendőr, a köz- és váltóügyvéd még ismert, de már nem létező fogalmakat fednek; a használatból lassan átcsúsznak az irodalomba; a mezaliánszot és párbajképességet a mai tizenévesek már alig-alig értik. De értik a házgyár, az úttörőtábor, a szabad szombat s ezernyi más szavakat, amelyek már velük születtek. Mert jól mondja, tudja a szerző: nem a nyelv változik; csak követi a társadalom változásait. A mezsgyéket a parcellák közül beszántják a közösbe, s unokáink Értelmező Szótárában ebből is már csak a második értelmezés marad: az irodalmi. Bogáti Péter j :í |I i 1 < < 11