Magyar Hírek, 1977 (30. évfolyam, 1-26. szám)
1977-10-08 / 20. szám
\ Egy beköltözés története Jászkaraj enö Ceglédtől 25 kilométerre fékszik. 1960-ban 4953, 1976-ban 3815 volt lakóinak száma. Tanyán élt 1960-ban 51, 1976-ban 40 százalékuk. A község tehát fogyó népességű, de a lakosság számának csökkenése nem egyforma a bel- és külterületen: 1960-tól 1970-ig a községi népesség száma csak 4, a tanyai lakosságé azonban 30 százalékkal fogyatkozott meg. Vannak akik a tanyáról rögtön a városba költöznek, de vannak olyanok is, akik a községhez közelebb eső tanyába húzódnák, ahol már van út és villany. A legtöbben azonban — mint Káposztás László is — házat vesznek vagy építenék Jászkarajenőn. — 1970-ben kezdtük építeni ezt a házat, de csak most készült el. Van benne két szoba, hall, veranda, konyha, kamra, fürdőszoba. Igaz, a fürdőszoba-berendezést csak az idén vettük, de most már végre megvan a villanyboyler meg a kád is, szóval minden, ami kell. Ha összeszámolom, a melléképületekkel együtt négyszázezer forintba került. Bizony, elég nehéz volt — hogy is mondjam — kinyögni, ehhez mindkettőnknek szakadásig kellett dolgozni. Sokszor össze is kaptunk, hogy a sok tennivalóból ki, mihez fogjon. 1959-től, amióta a téeszbe léptünk, csakis erre a házra dolgoztunk. Szinte még a kocsmába se mentem, mert akkor már megszólalt a feleségem. Nem azt mondom, hogy egy fröccs miatt veszekedett, de ha egy-másfél órát elmaradtam, akkor bizony hallgattam: „Apukám, de sokáig elvoltál!” Szóval ilyesmire nem volt, és még ma sincs időm. Megiszom azt az egy fröccsöt, lenyelem az utolsó kortyot, aztán viszontlátásra, gyerünk tovább! Tíz évvel ezelőtt a jászkarajenői községi általános iskola mellett még négy tanyai kisiskola működött. Ezek osztatlan vagy részben osztott iskolák voltak, azaz több osztály tanult összevonva együtt. Az 1965/66. tanévben csak a tanulók 77 százaléka járt a községi iskolába, 1970/71-ben már 85 százaléka, a tavalyi tanévben pedig már minden idevaló általános iskolás a községi osztott iskolában tanult. A tanulók fele tíz éve még tanyán lakott, ma negyed részük a községben lakik, s csak negyed részük jár be a tanyavilágból a központi iskolába, buszon, kerékpárral vagy gyalog. — Sokan megkérdezték már: érdemes volt-e ezért a házért ennyit dolgozni. Ahogyan mondtam, 1970- ben kezdtük az építkezést, akkor volt a kisebbik lányunk, Marika, négy esztendős, és az előző évben szűnt meg a tanyai iskola. Közeledett az idő, hogy iskolába írassuk, a falusi iskola meg elég messze, jó négy kilométerre volt tőlünk. Oda kellett volna Marinak naponta bejárnia. Úgyhogy mi a kislány miatt jöttünk be. Most, hogy elvégezte a nyolcadik osztályt, elmondhatjuk: megérte. Jó esze van, jó tanuló volt. Most már a ceglédi gimnáziumba jár. Orvos szeretne lenni. Az orvosi egyetemre pedig nagy a tülekedés, ha be akar jutni, akkor a következő négy esztendőben ő se nagyon ér majd rá. Meglehet, hogy most amikor végre elkészült a házunk, ő nem is igen élvezi majd. Cegléden tető alá került az új kollégium, ha oda fölveszik, jobban jár, mert nem megy el napi másfél óra az ide-oda utazgatással, több ideje jut a tanulásra. A jászkarajenői tanyavilágból a községbe költözőknek csak mintegy harmada szakított végleg a tanyai élettel. A másik harmad épített ugyan a faluban, de dologidőben kinn él továbbra is a tanyán, a harmadik pedig — éppen fordítva — a faluból jár ki naponta vagy hetenként többször a tanyára. Káposztásék ez utóbbi csoporthoz sorolhatók. — Most ugyanúgy ingázik Marika az iskola és az otthon között, mint mi a ház és a tanya közt. Mert a tanya még megvan, s tavasztól őszig naponta kijárunk, néha kétszer is. Ott tartjuk a teheneket. Mert a tehén nyáron csak a zöldtakarmányon él, a zöldért pedig mindenképpen ki kéne járni a tanyára, akkor már egyszerűbb, ha a jószág van ott, ahol a zöldtakarmány. így hát naponta négy kilométer oda, négy vissza — hét éven át ebbe bizony belefárad az ember: én 57 éves vagyok, a feleségem 52. Most, hogy a ház elkészült, ezt a ki-bejárást megszüntetjük. Mert a szövetkezetben se könnyű a munkám: naponta kétszer négy óra az állatók mellett, ez már maga elég egy napra. És ehhez hozzájön még itthon — meg a tanyán — további nyolc-kilenc óra! Ezt abba kell hagyni, mert ha még további három éven át — ennyi van a nyugdíjig — így csináljuk, akkor biztos, hogy azt a nyugdíjat én már nem fogom élvezni. Rövidre fogva: elhatároztuk, hogy eladjuk a tanyát lebontásra, mellette a 860 négyszögöl földet is átadjuk a tóesznek, s kérünk helyette a közelben háztájit. A kereset kevesebb lesz, igaz, mert itt a ház mellett nem lehet teheneket tartani, legfeljebb hízót, de most már nem is kell annyi. Nagyobbik lányomat már kiházasítottuk: Szolnokon laknak, házuk van. Megszületett a kisunokám is, húsvét napján volt egy éves. Hogy Marikát fölneveljük, iskoláztassuk, ehhez elég az, amit a téeszből kapunk. Akik a tanyán, vagy fél lábbal a tanyán, félig a községben élnek, jóval több jövedelemre tehetnek szert az állattartás révén, mint azok, akik a községben végleg és teljesen betelepültek. De a többletjövedelemnek ára van, a pihenés nélkül való, szikkasztó életmód. A tanyaiak munkaideje átlag napi 14—16 óra. A belterületi lakások közül 44, a külterületiek közt viszont csak 27 százaléknyi a két vagy több szobás; a községi lakások 84, a tanyaiak 6 százalékában volt villany — az 1970. évi népszámlálási adatok szerint. Igaz, azóta a tanyai lakások egy része is átalakult: a hatszáz tanya közül ma már 140-ben világít villany, 225-ben van televízió, 356-ban szól a rádió, havonta 32-féle napi-hetilapból, folyóiratból 7500 példányt hordanak szét a postásoik. De azért a tanyai és a falusi életet össze sem lehet hasonlítani. — Nekünk asszonyoknak, ha meggondolom, több szempontból jobb volt a tanyán. És nemcsak azért, mert ott nem kellett ennyit szaladgálni a jószág után, hanem azért is, mert a nagyobb lakás — több munka. A tanyán volt egy apró szobám, konyhám, itt meg ez a rengeteg helyiség, s az udvarban az alsókonyha. Másfelől mégis jobb, ha benn lakik az ember a faluban, mert télidőben a tanya maga a pokol, nem is értem, hogy bírtuk ott anynyi időn át. — Én inkább úgy mondanám, hogy a pénzkereset meg a jószágtartás szempontjából könnyebb volt a tanyán. Könnyebb, de nem jobb. Ezt mind, amit itt lát, állattartásból hoztuk össze: tehenet tartottunk, birkát és sertést hizlaltunk. De ha arra gondolok, hogy életem kétharmadát, vagy még többet, egy földes kis szobába szorítva töltöttem, ahol villany sem volt, csak petróleumlámpa, akkor bizony sajnálom, hogy nem tudtunk előbb beköltözni a faluba. Ha belép az ember a lakásba, örül a szíve: milyen szép, nagy, világos, tiszta. És jó helyen is van: előttünk a buszmegálló, mellettünk a bolt. Es tudja mi lesz a legjobb? A fürdőszoba! Amíg az új villanyórát bekötik, hogy a boylert bekapcsolhassuk, addig üstben melegítjük a vizet, beleöntjük a kádba, s úgy fürdünk. Igaz, előfordul, hogy nem elég nagy a víznyomás, előbb-utóbb víztornyot kell a faluban építeni. De addig is, amíg megépül veszünk egy hidrofort, azzal szivattyúzzuk a vizet. Ez persze újabb hat-nyolc ezer forint kiadás. így hát még fél évig kijárunk a tanyára a tehenekhez, dolgozunk még néhány hónapon át de ez is meglesz! Garami László 1. A tanya, ahová Káposztásék járnak 2. Az elárvult hombár 3. Az új ház 4. A nappali 5. Káposztás László munkában Gábor Viktor felvételei 6 4
