Magyar Hírek, 1977 (30. évfolyam, 1-26. szám)
1977-08-27 / 17. szám
6. Németh Miklósné ma még kénytelen naponta többször kúthoz járni 7. Ezért a házért is jó árat fizettek, pedig hát... 8. Izsa Lajosék örülnek, a gyerekekhez költöznek Pápára 9. „Nem tudom, hová leszünk, senkink sincs már” 10. A teherautók zajától már a kertek aljáig sem merészkednek a vadak Gábor Viktor felvételei a városban, de a jónak itt is, ott is, megkérik az árát. Manapság már nem építenek vályogból, ezt is figyelembe kell vennünk az árajánlatnál. Ügy szeretnénk, hogy az emberek hasznát lássák a költözésnek. S ha már felkerekednek, jobb körülmények közé kerüljenek. Mert az esztendő végéig mindenkinek mennie keill, akkor kezdődik itt az igazi bányászat. — Nem próbálták megkömyékezni magukat, hogy legyenek „elnézőbbek”? — A pohár bor a hívatlan vendégnek is dukál. Ennél többről pedig szó sem lehet! Volt ugyan, aki két nap alatt kipingálta, kimázolta a kaput, falat. Hátha nem veszszük észre, hogy csak a festék tartja öszsze. Ha magamnak veszem, harmincczemél egy fillérrel sem fizetek érte többet Annyit is csak akkor, ha más módon nincs födél a fejem fölött Így meg majd a dupláját megadtuk érte. AKIK EGYÁLTALÁN NEM ÖRÜLNEK... ók aztán nem foglalják imába esténként Gerócs István nevét. Merthogy miatta van minden. „Eljárt a szája, nem hogy hallgatott volna.” „Eladta a falut a bányának, rongyos ezer forintokért.” Sokaknak valóban van okuk a mérgelődésre. Évtizedek kemény munkájának eredményét teszi majd földdel egyenlővé a bulldózer. A pénz pedig, mint tudjuk, nem kárpótol mindenért... A megyei tanács ugyan segít a letelepedésben — így mondta István József, a megyei tanács titkárhelyettese — de inkább csak azoknak, akik rászorulnak, vagy kifejezettten kérik ezt. Egyébként nem avatkoznak bele a családok életébe, mindenki költözzék oda, ahová jólesik. De hogy a régi szomszédokat ismét egymás mellé telepítsék, arra aligha van lehetőség. Néhányuknak pedig se férje, se gyereke nincs a világban. Hova, kihez forduljanak? Ezrekért házat lehet venni, de emlékeket, a megszokott környezet varázsát nem lehet új otthonba költöztetni. Olyan ez, akár egy újját veszti el az ember — bele kell szokni. Sági Istvánné sehogyan sem akar innen odébbállni. — Még a törvénnyel is szembeszállók! — Mi tartóztatja ennyire? — Ide hallgasson! Az uram kocsis volt az erdészetnél. Ha ivott, tört, zúzott! Senkit, semmit nem kímélt. A lányaimnak nem volt maradásuk itthon. Hamar férjhez mentek, haraggal hagytak el. Tizenegy éve élek egyedül. Nem látogatnak, hát én sem megyek. Mióta megneszelték, hogy el kell adni a házat, mindegyik magához édesgetne. De nem megyek egyikhez sem! Járt itt már ügyvéd is, biztos ők küldték a nyakamra, de semmilyen fortéllyal ki nem túrnak innét! — De hiszen maga nem is Gerócsra haragszik, hanem a lányaira... — Fészkes fenét! Gerócs az oka ... — ... hogy nem szeretik a lányai ? — ... miatta kellene eladni a házat. Ha már meghalok, felőlem azt csinálnak vele, amit akarnak. De addig nem! Pörre megyek mindenkivel! — Tudja mi lesz a bauxitból? — Nem ... De nem is érdekel.. ! AKIK ÖRÜLNEK ... A falu egyik legszebb, legnagyobb háza Németh Miklóséké. A férfi a Herendi Porcelángyárban fűrészgépkezelő. Az asszony a két pici gyerekkel foglalatoskodik naphoszszat, meg a ház körüli teendőkkel. A kútnál találkoztunk össze: — Azt beszélik, maguknak az eseményektől függetlenül is kifelé állt a rúdjuk a faluból... — Beszélnék sokmindent ! Tervezgettünk az biztos. Állást ajánlottak az uramnak Ajkán, azt fontolgattuk. — Így hát kapóra jött... — Kapóra. Talán többet is kapunk most a házért’ mert nem is tudom kinek adtuk volna el. Ki jönne ide az isten háta mögé? A gyerekeknek is más lesz. Óvodába csapom őket, és én is elmegyek dolgozni, mert így egész nap csak rajtuk a szemem. Olyan elevenek, mint a sajtkukac ... • Iharkúton szinte a feje tetejére állt a világ. Értékesebb a föld mélye, mint amit évszázadok óta a hátán cipelt. Addig dolgozott az anyag, addig forrt, addig alakult, amíg kiérlelte kincsét az ember számára. Hogy nem örül neki mindenki egyformán? Az is érthető, hiszen nem vagyunk egyformák. Ki ne tudná.. ? Lintner Sándor 9
