Magyar Hírek, 1977 (30. évfolyam, 1-26. szám)
1977-01-29 / 2. szám
A NEHÉZIPAR FELADATAI DR. SIMON PÁL, nehézipari miniszter a Népszavába írt cikkében elemezte a nehézipar múlt évi eredményeit, s vázolta az 1977-es feladatokat. Ebből a cikkből idézünk most néhány részletet. Idei terveink készítésénél fontos célkitűzésünk volt, hogy lényegesen fokozzuk a termékszerkezet korszerűsítését, a minden piacon versenyképes termékek termelését. Az ország idei energiaszükséglete több mint 4 százalékkal nagyobb a tavalyinál. Az igények kielégítését részben a növekvő hazai termelésből, részben a bővülő importból tervezzük. A szénbányászat termelési terve lényegében megegyezik a múlt évivel. 1977-ben kőolaj-feldolgozásunk csak mérsékelten növekszik. Kereken 10 millió tonna kőolaj feldolgozása mellett jelentős importtal is számolunk. Nagy feladat a hazai földgázigények kielégítése. A 6,3 milliárd köbméter hazai termelés mellett 1,2 milliárd köbméter földgázt importálunk. Az energiatermelő iparágak mellett — az alumíniumipari központi fejlesztési program előirányzatainak megfelelően — fokozzuk a timföld, a kohóalumínium termelését, összhangban a termékszerkezet fejlesztésével, az átlagosnál jóval nagyobb mértékben növeljük a fémalumíniumnál kedvezőbb áron exportálható félgyártmányok termelését. A vegyipar termelése a tavalyi nagyarányú növekedés után is jelentősen, több mint 8 százalékkal emelkedik. A termelés bővülését a nyergesújfalui szintetikus műszálgyártó üzem, és néhány vállalati beruházás üzembe helyezésével, továbbá a termelő kapacitások jobb kihasználásával kívánjuk elérni. A termelés bővülése, szerkezetének javulása mellett 1977-ben feszített exportterv teljesítése vár, különösen a vegyiparra és az alumíniumiparra. A vegyiparnak több-mint 250 millió dollár, az alumíniumiparnak pedig csaknem 100 millió dollár értékű árut kell exportálnia. A nehézipar gazdálkodásának mindig is nagyon fontos területe volt a beruházási tevékenység. 1977- ben a múlt évinél 23—24 százalékkal nagyobb összeget, kereken 35 milliárd forintot kell beruházni. A bányászati és villamosenergiaipari beruházások mintegy 30 százalékkal, a vegyipariak 10 százalékkal haladják meg a tavalyit. Az idei feladatokat annak tudatában határoztuk meg. hogy ez az év az ötödik ötéves terv döntő éve. Ez mindannyiunk számára kötelezővé teszi, hogy becsülettel helytálljunk a munkában, és maradéktalanul teljesítsük a nagyobb követelményeket. Vegyiparunk egyik büszkesége: a Dunai Kőolajipari Vállalat MTI — Mező Sándor felv. Le Havre, Reims, Párizs MAGYAR KULTURÁLIS TABLÓ Érzékenyek vagyunk. Okkal? Ok nélkül? Ahogy veszszük. Ha például arra gondolunk, milyen széles skálájú a francia — a klasszikus és a mai — szépirodalom hazai bemutatása, és ehhez képest milyen vázlatos francia földön a miénk, bizony joggal érzékenykedünk. Dehát mit tehetünk? Sokat. Például fel kell keltenünk az érdeklődést hazánk iránt. Be kell mutatnunk a mindennapok Magyarországát. Erőfeszítéseinket a jobb életért. Oktatásügyünk tetteit. Szociálpolitikánkat. Az új magyar filmet. Művészetünket. Mindent. Őszintén. Kertelés nélkül. Beszéljen önmagáért a magyar valóság. Az egymás iránti megbecsülés szellemében. A közeledés és a megértés érdekében. Helsinki szellemében, ha úgy tetszik. Nos, azok a francia emberek — vajon hány ezren lehettek? —, akik szeptembertől a mindmáig tartó magyar kulturális események tanúi voltak, emlékképeik között minden bizonnyal magukkal vittek egy darabka Magyarországot. Ki ezt, ki azt. Mert volt miből válogatni. Kulturális Minisztériumunk, a Kulturális Kapcsolatok Intézete, a párizsi Magyar Intézet, a közreműködők százai olyan programot teremtettek a vidék és Párizs számára, amely nemcsak méltóképpen, sokoldalúan villantotta, villantja föl a magyar élet markáns vonásait, hanem sok újdonsággal, élménnyel is meglepte a francia közönséget. Hol is kezdjem a beszámolót? Talán Rennes-nél, a nemzetközi könnyűzenei fesztivállal, ahol Koncz Zsuzsa elnyerte a fődíjat, az Aranyhermelint? Vagy a háborús évek Magyarországában is oltalmat talált, volt francia hadifoglyok által alapított, immár 30. évét ünneplő Francia—Magyar Társaság lelkes Bezons-i kongresszusával? Érdemes volna kitérni mindkettőre. Csak hát hogyan? Mindenre nem lehet. így hát lépjünk egy nagyot, és látogassunk el képzeletben. Le Havre-ba, ahol novemberben együtt lobogott a magyar és a francia trikolor a baloldal vezette városháza homlokzatán, hogy — immár másodízben — köszöntse a magyar heteket. André Duroméa, a Francia Kommunista Párt nemzetgyűlési képviselője, a város polgármestere a magyar vendégeket köszöntő beszédében nemcsak a két nép múltbéli kapcsolataira utalt, hanem a magyarság mai tetteire is. Arra a magyar valóságra, amelynek egy-egy mozaikját a magyar hetek felvillantották Le Havre előtt. Mindjárt a megnyitás napján is. Mert a városháza kiállító csarnokában, a magyar népművészet sok régióját bemutató kiállításon a látogatók rálelhettek népművészetünk forrásvidékeire, de láthatták azt is, miként él tovább a népi formakincs a mai művészetben. És a Képzőművészeti Múzeumban, a Stúdió fiataljainak tárlatán nem csak az ifjú magyar művészek festői világával volt alkalmuk megismerkedni, hanem életük, sorsuk, mozgásterük problémáival is. Nem lebecsülve e tárlatok jelentőségét, mégis, Le Havre mindmáig legnagyszerűbb emlékképként őrzi az első nap befejező aktusának élményét, az Állami Hangversenyzenekar Ferencsik János vezényelte hangversenyét, amelyen a három nagy magyar, Liszt, Bartók és Kodály muzsikája szólalt meg. Rajkóék és a Kolinda muzsikusai is éppúgy meglepetést keltettek, mint a Camerata Hungarica reneszánsz és barokk zenét megszólaltató együttese, vagy a mai magyar élet ihlette filmjeink. De nem volna teljes a kép, ha nem szólnánk a CLEC-ekről, a lakótelepi klubokról, a munkásokról, akik Aplemant-ban, Caucriaville-ben, La Mare-Rouge-ban, Mont-Gaillardban, Roulles-ban, Soquence-ben esténként a mai Magyarország életének különböző vonásairól hallgattak előadásokat, tapsoltak a Kolinda muzsikusainak, és filmjeinkkel meg alkotóikkal találkoztak. Munka után. Fáradtan. A televízió gondot feledtető néhány óráját cserélve föl, mert többet akartak tudni a mai Magyarországról. Amikor Reimsbe érkeztünk, a város már a karácsonyt várta. És már két hete távoli kis hazánkkal ismerkedett. A Szent Jakab ostromok tépte, minden háborúban megszaggatott, ám újra meg újra éledt falai között csönd volt. 4
