Magyar Hírek, 1977 (30. évfolyam, 1-26. szám)
1977-01-29 / 2. szám
Interjú az MVSZ főtitkárával MAGYARSÁGTUDAT, ANYANYELV A Magyarok Világszövetsége 1977-es feladattervét az Elnökség legutóbbi ülése tárgyalta és fogadta el, arról lapunkban részletesen beszámoltunk. Az anyanyelvi mozgalom helyzetéről, a Magyarok Világszövetsége szerepéről sok kérdés érkezett szerkesztőségünkhöz. Megkértük dr. Szabó Zoltánt, a Magyarok Világszövetsége főtitkárát, válaszoljon a szétszórtságban élő magyarság minden rétegét érintő és érdeklő kérdésekre. Dr. Szabó Zoltán Gábor Viktor felv. Az Anyanyelvi Konferencia Védnöksége kidolgozta és jóváhagyta azt a javaslatot, hogy idén augusztusban Budapesten kerüljön megrendezésre a III. Anyanyelvi Konferencia. Mi ezzel kapcsolatban a Magyarok Világszövetsége szerepe? — 1977-ben jelentős esemény lesz a III. Anyanyelvi Konferencia. Az anyanyelvi mozgalom kezdeményezői azok a hazai és külföldi kitűnő szakemberek voltak, akik szívügyüknek tekintik a magyar nyelv ápolását. ök vettek részt a feladatok kidolgozásában és a megoldás módozatainak keresésében is. E teendők vezetője, irányítója az Anyanyelvi Konferencia Védnöksége, amely — mint ismeretes — a külföldi és hazai szakemberek közös testületé. A Védnökség kezdeményezte és gondozta az anyanyelvi oktatás nélkülözhetetlen tankönyveit, a pedagógiai segédanyagokat, szervezte az olyan jelentős akciókat, mint amilyenek a balatoni gyermektáborok és a pedagógus-továbbképzés. Az anyanyelvi mozgalom fontos az egész magyarság számára. A Magyarok Világszövetsége ezért kötelességének tartja, hogy ezt minden lehető eszközzel támogassa. Hiszen mi a Magyarok Világszövetségének a feladata? Az, hogy a kapcsolatokat építse, erősítse a diaszpóra magyarságával, terjessze a magyar kultúrát, újabb és újabb rétegekkel ismertesse meg a magyarság életét. A kapcsolatdk egyik fő tartalmi eleme, megvalósulási közege az anyanyelv. A magyar kultúra, a szülőföld életének ismerete pedig egyaránt vonatkozik a felszabadulás óta eltelt évtizedekre, épp úgy, mint ahogyan felölel mindent, amit az ezeréves Magyarország ma jelent nekünk, tehát az élő múltat és az élő jelent egyaránt. Mindaz, ami az anyanyelvvel, a magyarságismerettel öszszefügg, a Világszövetség feladatkörébe is tartozik, és ezért segítjük a Védnökség céljainak megvalósulását, ezért jelentős az Anyanyelvi Konferencia a Magyarok Világszövetsége Elnökségének számára is. Az I. Anyanyelvi Konferencia óta idestova hét év telt el. Hogyan látja, főtitkár úr, az anyanyelvi mozgalom 1970 óta szerzett tapasztalatait, erősödését, gondjait? — Említettem, a Védnökség feladata, hogy az anyanyelvi mozgalom mérlegét megvonja, az új feladatokat kijelölje. Amit tehát mondhatok, az saját tapasztalatom és egyéni véleményem. Az anyanyelvi mozgalom a kezdettől máig kiszélesedett és elmélyült. — Kiszélesedett, és ha ezt a folyamatot mennyiségi mutatókkal akarom jellemezni, azt mondhatom, hogy egyre több egyesület foglalkozik a magyar nyelv oktatásával, mind több szakember vállalkozik tanításra és mind több család és gyerek érzi fontosnak, hogy a magyar nyelvet elsajátítsa, megőrizze. A balatoni gyermek táborok, a sárospataki tanfolyam, a pedagógus-továbbképző évről évre népszerűbbek, a jelentkezők száma örvendetesen és egyenletesen gyarapodik esztendőről esztendőre. — Ha a mozgalom elmélyülését minőségi mutatókkal akarom jellemezni, azt mondhatom, hogy szakszerűbbek lettek a tankönyvek. A balatoni gyermektábor már nem kísérlet, mint az első években volt. A kidolgozott módszerek a gyakorlatban beváltak és eredményesnek bizonyultak. Vitathatatlan, hogy emelkedett a magyar nyelv tanulását közvetve vagy közvetlenül támogató más kulturális tevékenységek, mint például a néptánccsoportok vagy az énekkórusok színvonala is. — Amikor a magyar nyelv megtanulásáról, vagy megőrzéséről beszélek, ez nemcsak a tanulók és a nyelvtanítók körére szorítkozik. A fiatalok elhatározása, hogy megtanulják nyelvünket, függ a szülők elhatározásától, függ a család légkörétől is, de alakítja is azt, mert értelmi és érzelmi hidat jelent a nemzedékek közt Beszélgetnek magyarul, közös élményeket szereznek, új szálak szövődnek szülők és gyermekeik között. Mi jól tudjuk, hogy nem egyszerű dolog, megtartja-e az első nemzedék az anyanyelvét, megtanulják-e a befogadó országokban született későbbi nemzedékek nyelvünkét. Ez függ a környezettől is, s az elhatározást, az áldozatos gyakorlatot segítheti a világméretű enyhülés vagy hátráltathatja a hidegháborús légkör. A magyar nyelv elsajátításának a legfontosabb tényezője maga a család. Ezért lényeges, hogy a Magyarok Világszövetsége támogassa az egyesületi életet, segítse az egyesületek kulturális rendezvényeit, mindazt tehát, ami fölkelti nyelvünk megtanulásának szándékát, hangsúlyozza fontosságát s előteremti eszközeit. Ebből a szempontból is kiemelkedően fontos szerepet játszik a Magyarok Világszövetségének lapja, a Magyar Hírek, amely évtizedek óta és két hétről két hétre biztosítja kapcsolataink állandóságát, újra és újra ösztönzést ad a magyarság életének megismerésére, és felhívja a figyelmet az ehhez szükséges, egyre szélesedő eszköztárra. Az Elnökség a magyarságtudat fenntartását jelölte meg fő feladatként. És ennek fontos eleme, nélkülözhetetlen része az anyanyelv. Hogyan látja, főtitkár úr, az anyanyelv helyét és szerepét a magyarságtudat egészében? — Egy nemzethez, egy néphez való tartozás egyik feltétele a közös nyelv. Az anyanyelv és mellette például olyan tényező, mint a nemzeti zene, hordozója és közvetítője a néppel, a nemzettel való azonosság tudatának. József Attila költői megfogalmazásában a „szülöttem, elvegyültem és kiváltam” gondolatát alkalmazva, azt mondhatjuk, hogy nemzeti kultúránk által különbözünk, de általa kapcsolódunk is az emberiség nagy családjához: az általános emberit fejezzük ki, de másként, a magunk módján. — Az elmúlt években szép eredmények születtek az anyanyelv megtartása és alapfokon való megtanulása terén-. Magyar nyelvet azonban nem csak alapfokon tanítanak, hanem középiskolai és főiskolás fokon is: magyaroknak, magyar származásúaknak, és nem magyaroknak is. Jelentős, egyetemi szintű intézményekben foglalkoznak a tudomány, a magyar kultúra különböző területeivel, például történelemmel, irodalommal, zenével. Az idő megérett arra, hogy mindazok, akik ebben részt vesznek, az elmúlt években sikeresen lerakott alapokra támaszkodva továbblépjenek. Megérett arra -az idő, hogy szervesen összekapcsolják az egymásra épülő szinteket és kultúránk különféle — talán szabad így mondanom — egymással határos területeit. Amennyire a Védnökség szándékait ismerem, az Anyanyelvi Konferencia programjában ez az előrelépés is szerepéi. És ebben sem csak a múlt felmutatása a fontos, hanem a jelen teljes kulturális színképe is; az a jelen, amelyben új fényt -kap minden régi érték, megtermékenyítve a ma teljesítményeit. És ennek a nagy féladatnak a megoldásában is segít a maga tevékenységével a Világszövetség, például az egyesületi könyvtárakkal, kulturális előadásokkal, művészcsoportokkal, filmekkel vagy a hazalátogatok számára szervezett országismertető programokkal. Főtitkár úr, elégedett-e a szülőföldhöz fűződő kapcsolatok erősödésének jelenlegi mértékével és mit vár a jövőtől e tekinben? — Elégedett vagyok, mert lehet-e az ember elégedetlen akkor, amikor évente 150—180 ezer honfitársunk látogat haza szülőföldjére. A szülőföldi kifejezés persze az első nemzedék számára egyértelmű és világos. A befogadó országokban született további nemzedékek számára azonban csak átvitt értelemben érvényes. A „szülőföld” fogalom sokfélét jelenthet az embereknek: lehet csupán egy földrajzi táj, például a Tiszapart a fűzfákkal, a -nyírségi homokvidék vagy a dunántúli dombok. Jelenthet egy tájat épületekkel, műalkotásokkal: egy várat, a régi iskolát, szobrokat. És jelenthet egy vidéket, egy országnyi tájat, annak történelmével, népével, benne az ősök történetével, ezernyi emlékével, együtt mindazzal, ami a jelen, sőt mindazzal, amit a m-a élők az utódok számára alkotnak. A második és harmadik nemzedék számára a szülők közvetítik az élményeket és az emlékeket és a „megszépítő messzeségből’' ideérkezve talán csalódnak is, ha csupán egy általuk át nem élt múltat akarnak megismerni. Ha azonban a találkozás egyszerre jelent -múltat és jelent, népet és tájat, új élményeket és összetartozást, akkor minden találkozás, minden kapcsolat gazdagodást fog eredményezni. — Vannak jónéhányan, akik csak a múltnak élnek és nem is akarnak tudni a jelenről. Ez a „csak a szépre emlékezem” magatartás azonban teljesen terméketlen. Mi azt szeretnénk, ha megértenék mai gondjainkat is, ha együtt örülnének és együtt töprengenének velünk, ha teljes volna az együttérzés. A Magyarok Világszövetsége ezt a -teljességet akarja közvetíteni és átadni. Sz. M. FRANCIAORSZÁG SZÁMÁRA Moholy-Nagy László önarcképe A Kolinda együttes — ezúttal hangszer nélkül — a kéthónapos franciaországi turné és a párizsi, második nagylemezfelvétel után újra itthon. Balról jobbra: Lantos István, Dabasi Péter, Zsigmondi Ágnes, Kovács Dóra, Széli András Ott, ahol másfél hete Lehotka Gábor orgonajátéka, Liszt, Bach, Kodály zenéje zúgott föl. Az orgonaverseny, amelyet — így mondták Reimsben — soha nem múló emlékeik között tartanak számon. Plakátok. Jancsó Miklós fotója. Törőcsik Mari mosolygó arca. Az Elektrát hirdetik. Másikon a Francia—Magyar Társaság Bartókot, filmjeinket, könyveinket bemutató kiállítását. Aztán Rajkóékat. Seböék, a Camerata Hungarica meglepetést, örömet szerző estjére emlékeztet egy harmadik. Bejárjuk a kultúra házának minden zegét-zugát. Ahol nemrég magyar együtteseket köszöntött a taps, az ezer személyes színházteremben, este Robert Hossein népszínháza játssza a Manón Lescaut-t. Ám a félemeleten készül népművészeti kiállításunk, a túloldalon a Stúdió fiatal művészeinek tárlatát rendezik. Két nap múlva megnyitó. Közel az est. Megérkezik Alain Guy, az igazgató is. magyar hetek sikeréről beszél. A munkáról, amit végeztek, és ami még hátra van. Aztán megyünk a kisterembe, és kezdődik a ma esti előadás, a vita: >rAz egyház és az állam Magyarországon.” Vagyunk vagy hetvenen. És Lippényi Ferenc, az Egyházügyi Hivatal képviselője beszél egyházaink múltjáról és a jelen kérdéseiről. Bozsóky páter, párizsi ferences-szerzetes, Marlene Tuininga, az Informations Catholiques Internationales munkatársa riposztoz. Megszólalnak mások is. Kérdeznek. Vitatkoznak. Az előadó figyel, válaszol, helyreigazít, informál. A vita elcsendesül, majd új medret vág. Éjfél felé jár, amire Alain Guy zárszót mond. Taps. Köszönet az őszinte szóért. És beszéljünk végül Párizsról is. A két kiállításról. Az egyik a Petit Palais már sok nagyszerűt látott falai között kapott otthont, és a századforduló magyar művészetét mutatja be. Hét nagy teremben mintegy 500 műtárgy. Tucatnyi magyar múzeum küldte el Párizsba festményeit, szobrait, bútorokat, szőnyegeket, ötvösmunkákat, hogy a francia fővárosban felmutathassuk, mit nyújtott a szecesszió Magyarországnak, de azt is, hogyan formálódott e stílusirányzat magyarrá, és mit adott vissza Európának. A kiállítást megnyitó Madame Saunier-Séité kulturálisügyi államtitkár is azt hangsúlyozta, hogy a kiállítás újszerűsége, Aa korszak teljességét bemutató jellege volt rá mindenekelőtt nagy hatással. Sikert jósolt, és kijelentette: „Ehhez mi is hozzá kívánunk járulni. Megnézik majd a fiatalok. Elhozzuk iskoláinkat is a Petit Palais-ba.” És hadd szóljunk egy másik kiállításról is, amely a Dekoratív Művészetek Múzeumában kapott otthont. Moholy-Nagy Lászlót mutatja be. Párizsban először. Nem mi rendeztük a Moholy-Nagy életművet sokoldalúan megvilágító kitűnő tárlatot, de szinte kiegészíti a magyar kultúra gazdag eseménysorát. Ajándék. A Georges Pompidou Művészeti Központ és az Ipari Alkotások Központja a gazda, ök a rendezők. De a Bauhaus-archívtól a chicagói Design Intézeten át Budapestig sokan segítettek, hogy Párizs is megismerhesse a művészt. Jacqueline Costa, a kiállítás rendezője mondta: „... Magyarország küldte Moholy-Nagyot, de ő az egész miágé, hiszen törekvése, céljai egyetemesek voltak.” Érzékenyek vagyunk, mert keveset tudnak rólunk? Okkal? Ok nélkül? Ahogy vesszük. Ám az érzékenység mit sem segít. Csak a tettek segítenek. Meg kell mutatni a magyar valóságot. Szólni örömeinkről, gondjainkról is. őszintén. Kendőzés nélkül. A magyar élet sajátosságairól. Arról, hogyan járul hozzá e kis ország a világkultúra gazdagításához. Az egyetemes boldoguláshoz. Erre kíváncsi kortársunk, erre keres feleletet, éljen bárhol a világon. Le Havre, Reims, Párizs gazdag és szép tapasztalatai is erre figyelmeztetnek. Csatár Imre 5
