Magyar Hírek, 1977 (30. évfolyam, 1-26. szám)
1977-07-30 / 15. szám
kát odaszorította a ló a iáihoz. Géza bátyánkat nem! Bizony, ennyi mindent kell az embernek naponta végiggondolni. De hogy a gondolatok, az emlékek ne fárasszák, ne gyötörjék, amikor már minden unalmas kezd lenni, Géza bátyánk segít magán, olvas, az elveszi az embertől a maga gondolatát könnyen. Rengeteg könyvet olvasott el. Mikszáthot szerette legjobban. Pápaszemmel olvas, azzal még ma is mindent lát, a pápaszemnek mindig kéznél kell lenni, mennyit keresgéli naponta, hol itt teszi le, hol ott, aztán nem jut eszébe, merre felejtette. Egy-egy könyvet többször is végigolvasott, végigolvas. Nem egymás után, hanem egy idő múlva. Legtöbbször minden könyvek között a Bibliát olvasta el. Számolgatja, eddig talán tizenkétszer. Jók azok a régi-régi históriák. Most Ézsaiás prófétánál jár. Ha beleun a próféták bölcsességébe — mert még a legnagyobb bölcsesség is unalmas egy idő után — felkél a lócáról, megy a kertbe, megnézegeti a fákat, azt a hatvan szőlőtőkét, meg a ház előtti Izabella szőlőlugast, amelyik évről évre megadja a teához a reggelenkénti egy deci bort! Ad a malacnak kukoricát, utána hideg vízzel kínálja meg a két jószágot. Füvet is hoz nekik a kertből, ennyi kitelik egy öreg embertől. Aztán az is megesik, hogy kisétál a mezőre, szétnéz a határban, leballag a vasút alá, ott a háztáji földje. Elnézegeti a határban munkálkodó gépeket. Ki látott, ki hallott ilyet, egv-két ember a határban, meg az az irdatlan sok gép! Mi lett a világból! Ez az, amit akárhányszor is végiggondol, újra meg újra emésztgetni kell. Miért nem találták k> ezt az embereknek előbb, ami most van? Egy-egy ilyen mezei séta után holtfáradtan, megroggyanva kerül elő. Régen még az egész napos kaszálás se fárasztotta ki úgy, mint mostanában egy rövid határjárás. Ha valami nem sikerül a földeken, észre se veszi a falu. Ami nem terem meg itt, megterem másutt. Az árvíz idején is. hogy volt? Semmit nem éhezett meg a falu. Hej, ha az az árvíz ötven évvel ezelőtt van! Akkor csak egy nagy-nagy koldusbot kellett volna Majtisnak. Hogy mindenki foghasson rajta! Rossz tavaszok mindig is voltak, rossz volt ez a mostani is, de ebből még lehet jó. Régen volt, emlékszik vissza az egyik legcudarabb tavaszra. Akkortájt jött haza a világháborúból. Május közepéig nem lehetett kimenni a határba, esett az eső éjjel-nappal. A sáros, pocsolyás utcák árkai megteltek vízzel. Mit lehetett csinálni egész nap? Géza bátyánk — akkor még fiatal ember — citerázott. Nagyon szeretett citcrázni. Citerázott reggeltől estig, akinek kedve volt hozzá, táncolt rá. Később vett egy cimbalmot is, nemrég vitte el valamelyik unoka szobadísznek. Azt mondja, a kapuban azért szeret üldögélni, mert onnan látni az egész világot. Ott, ha az ember nézgelődik, megtud mindent. Vezet valaki egy jókora bikaborjút a mázsára. Viszi lemérni, hogy megtudja,mennyit kapna érte, ha leadná, vagy érA Bibliában is vannak derűs történetek 85. Károly felvételei) smleiémctpfám Ezt a kis utat — a háztól a templomig, meg vissza — de sokszor megtette! demes-e még tartani? Jön vissza az az ember, már csak kötél van a kezében, meg a zsebben húszezer forint. Ennyit adnak ma egy jó üszőért, vágnivaló kétéves bikáért! De úgy, hogy még a vásárra r kell vinni a jószágot. Jönnek érte, viszik. Ki látott, ki hallott ilyet, micsoda világ ez a mai? Régen tíz vásárra is be kellett hajtani egy pár hízott ökröt, amíg vevőt fogott a gazda. Egy tavaszi bárány ezer forint. Most érdemes. Érdemes volna, ha nem száll el olyan gyorsan az idő, ha erőt is hagyott volna az emberben. De nagyon lehetne ma élni! Hogy is jöhetett a falura ilyen furcsa, ilyen csodálatos világ? Hát be lehet ennek a gondolatával telni? Csak nézi, nézi az ember ezt a világot, elámul, és közben meg mindenféle régi dolgok járnak az eszébe. Akkoriban ha meg is termett valami, de nehéz volt belőle pénz csinálni! Nem kellett a termény, nem kellett a szarvasmarha, valaki akkor azt mondta, tartsanak juhot. Géza bátyánk összefogott néhány 'majtisi gazdával a juhtartásra. Fogadtak közösen juhászt is. Szaporodott, szaporodott a nyáj, te jóisten, mit lehet ezzel a teméntelen juhval csinálni? Se legelő, se téli takarmány. Csak egyszer sikerüljön eladni, nemhogy juhot nem tartanak többet, de még a más juhtanyáját is kikerülik! Akkor már nem volt mit tenni, — valaki mondta, hogy a Hortobágyon van kelendősége a juhnak — elhajtották Debrecenbe — ők meg elmentek a juhnyáj után vonaton. Egy hétig ment a nyáj, legeltetni is kellett útközben, hogy le ne romoljon a falka. Nagy nehezen sikerült túladni a nyájon. Örömükben bort ittak a gazdák. Megszabadultak minden gondtól, minden bajtól. És még pénz is került a zsebbe. Nem anynyi, amennyit reméltek, jóval kevesebb, de ez már nem szegte kedvüket. Hiszen volt úgy, hogy fapénzért is odaadták volna már a juhaikat. Különösen amikor ki-kimentek a gazdák a nyájhoz, aztán a juhász nyúzott. Mindig annak a gazdának a juhát, aki kiment... A vásár után beültek az Aranybikába. Messziről jöttek, de azért ők is valakik! Kitették a pénz maguk elé az asztalra, hogy a pincér rosszat ne gondoljon róluk. Ebédet kértek. Igen. de mit akarnak enni? Mivel kezdjék, mit ennének, hogy is lehe‘ ilyet kérdezni ? Kértek levest. Hozott a pincér levest; csészében. Ezen mindegyikük ámult. De hisz nem kávét, vagy teát akarnak ők inni. Rálettek, hogy megisszák a levest csészéből is. Igen, csakhogy mekkora levesadagokhoz voltak ők szokva? Nyári hőségben, kint a mezőn nagy szilkéből kanalazták a levest, most meg ez a parányi kis csésze? Volt köztük, aki öt csésze levest ivott meg, mire azt tudta mondani, hogy a levesből most már elég! Ebéd után moziba mentek, akkorra egy kicsit boros is volt már társaság, de azért beengedték őket kutyástul, botostul, igen, mert ha a nyájat el is adták, de a juhásznak kutyája, botja maradt. Amikor a filmen egy nagy bika jelent meg, Gyuri felugrott a székről, íüttyentett a kutyának, elkezdett hadonászni a botjával, hogy ne féljen senki, azt a bikát ő visszatereli! Gyuri juhászt nagy nehezen leültették, elhallgattatni nehezebb volt, egyre azt mondogatta, hogy ő csak jót akart a népnek. Később meg lövöldöztek a filmen, a majtisi gazdák mind lehúzódtak a székek mögé. Ez így volt, bár nem él már Gyuri juhász se. és azok közül a gazdák közül is már csak Géza bátyánk az egyetlen — de hogy így történt, erre nem kell tanú ... • Ami volt, volt... elszaladt minden, úgy van az ember az emlékeivel, mint a rakott szekér után kapaszkodó gyerek.-.. El nem éri, markol néhány szálat a rakományból. Szorongatja, tartogatja a kezében. Eltelik egy nap, jön a másik, elfogy egy pakli dohány, menni kell a boltba másikért. Eljön a karácsony és húsvét, nemcsak magát hozza el — öreg embereknek —, hanem a régi ünnepek vidámságát is. Elteltek a napok, nem történt semmi, és mégis mennyi, de mennyi csodás történés. Hogy az ember élt... Annyi minden baj és öröm közepette élve maradt. Géza bátyánk ezt tartja a világ legnagyobb csodájának. A maga életét, a maga életben maradását. Meg az is csoda, hogy ennyi minden nagyszerűség között mennyi apró, meg nagy balgaság létezik! Ki látott, ki hallott még ilyet: öt faluban sincs egy kovács, aki megélezne egy kisbabát. Hogy erre nem gondolt senki,' pedig mennyire kiokosodott a világ ... Akárhogy van, de kikopik a balta éle... A szövetkezetben talán ki lehetne éleztetni. így él Géza bátyánk 85 év ámulatában. Ha valami nagy dolgot visz véghez, most ünnepelhetnénk. De ő nem vitt véghez soha semmi rendkívülit. Egy pohár pálinka helyett soha nem ivott meg kettőt, egy pakli dohány helyett soha kettőt nem füstölt el... Nem tett mást, csak szépen és józanul élt. De vajon ez önmagában nem nagyszerű? 9
