Magyar Hírek, 1977 (30. évfolyam, 1-26. szám)

1977-06-18 / 12. szám

BOLDIZSÁR IVÁN: I

HAZAI NAPLÓ

Könyvhét ’77

KÖNYVHÉTI ÉTLAP. A külföldiek sok mindenfélét elképzelnek Magyarországról, csak éppen azt nem, ami egyik leglényegesebb jellemvonása: Magyarország könyvország. Mindjárt hozzáteszem, hogy mi magunk — és ez a többesszám egyaránt jelzi az írókat, a könyvkiadókat és az olvasókat, — nem vagyunk megelégedve. Sok könyv fogy, de még nem mindenki olvas. Éppen ezért rendeznek, rendezünk minden évben ünnepi könyvhetet. Ez voltaképpen a könyv sátoros ünnepe, a szó szoros értelmében. Az egész országban, Budapesttől a kis falvakig, kivonul az utcára a könyv és sátrakban lakik. Az is találkozik a könyvvel, aki egyébként nem olvas, vagy keveset olvas, aki pedig olvas, az a bőség zavarát ezúttal élvezi. Nem is tudom hirtelenjében összeszámolni, pedig itt van előttem a könyvhét katalógusa, hány új kötet jelenik meg ezen a héten. Egy percre abbahagyom az írást, megszámolom, egy kis türelmet kérek. — Magam sem hittem volna, amikor elkezdtem számolni: száztizennégy könyv. A könyv ára Magyarországon ma már legendásan olcsó, de mégis van olyan antológia, amelyet fele áron adnak. Itt van például a „Körkép 77” című novellagyűjtemény, és ezt szerénytelenségből említem meg, mert ebben szerepel „Baráti beszélgetés” című elbeszélésem, amely 1949- ben játszódik a politika akkori legfőbb vezetője és egy fiatal író között. A „Körkép” huszonnégy szerző egy-egy elbeszélésével ad keresztmetszetet a magyar novella-irodalom jelenéről, és átvitt értelemben a mai magyar valóságról. Egyébként az ára ötszázhatvan oldalon, harminckét forint, azaz másfél dollár vagy négy nyugatnémet márka, és ezért ma már a nyugati országokban nemhogy kötött könyvet, de paperback-et sem lehet vásárolni. A könyvhéten tizenhat forint. Ennék a kötetnék a párja a „Szép versek 1976” című kötet amelyben nyolcvannégy költő legszebb verseit gyűjtötték össze. Ez is fele áron, csak tizennégy forintért kapható. Még két antológia várja az új és a régi olvasókat „Rivalda 75—76”, amely a színházi évad drámáinak legjavát tartalmazza, és „írószemmel”, amely írók és újságírók maradandó riportjait gyűjtötte össze.

Ezek az antológiák voltaképpen apéritifjei a gargantuai méretű irodalmi étlapnak. Van vers és dráma, magyar és külföldi, regény és elbeszélés, szociográfia, politika és történelem, tanulmányok, esszék, néprajzi, régészeti, művészettörténeti kötetek és albumok, gazdasági könyvek és természetesen gyermekkönyvek. Még felsorolni sem tudom őket, csak jelzem a mennyei, igazi csemegéket, például Paul Eluard válogatott verseinek gyűjteményét. Kassák Lajosnak, a század első fele nagy avantgarde költőjének, írójának, grafikusának összes verseit, ezerhatszáztizenkét oldalon. A mai magyar irodalom egyik élő klasszikusának, Vas Istvánnak összegyűjtött versei három kötetben jelentek meg. több, mint nyolcszáz oldalon. Moldova Györgynek már folytatásokban is nagy vitát keltő irodalmi szociográfiája a vasútról, most könyvnapi könyv. A külföldi szerzők névsora Jane Austen-nel kezdődik, a kubai Carpentierrel és az angol David Garnett-tel folytatódik, az abc közepéről a nagyon mai angol Mervyn Jones „Jelen, múlt, jövő”-je következik és a nemzetközi PEN Klub elnökének, a perui Mario Vargas Llosának „Pantaleon és a hölgyvendég” című regényével fejeződik be. A politikai könyvek élén Aczél György kötete áll: „A szabadság jelene, jövője a szocializmus”. Az újabb kori magyar történelem legnagyobb alakjának, Károlyi Mihálynak emlékirataival folytatódik, amelynek címe „Hit. illúziók néLkül”, és egy nagyon mai memoár-kötet található majd a könyvsátrakban, Angela Davis „Életem” című könyve, amelyet ő maga politikai önéletrajznak nevez.

Azt hiszem, más is úgy van vele, szeretném mindet megvenni. A felsoroltakat biztos megvásárolnám, és hozzá még a Magyar Néprajzi Lexikon első kötetét, mert

KÖNYVEK UTCÁJA

Brenner György karikatúrája (Megjelent a Ludas Matyiban)

ilyen jellegű könyv magyarul még nem jelent meg és idegen nyelveken is alig. Legkisebbik unokámat pedig meglepem egy nemrég elhunyt nagy írónak, a ml afféle modem Villon-unknak, Tersánszky Józsi Jenőnek „Síró Babák” című meséskönyvével. Igazi mesék ezek: a felnőttek ugyanúgy élvezik őket, mint a gyermekek.

KÖNYV ÉS ÖNKRITIKA. Nem tévedés az alcím, noha a könyvvel kapcsolatban általában a kritika szót szokták használni. Az önkritika úgy kerül elő, hogy a fentiekben az Ünnepi Könyvhét jelentőségéről és szépségéről írtam, de nem szeretném, ha az olvasó azt képzelné, hogy mi itthon mindig mindennel meg vagyunk elégedve. Még azzal se, ami nem is megy rosszul, például a könyvolvasással. De mehetne jobban is. Ezt a kritikus és önkritikus elvet akkor sem ejtjük el, amikor éppen örülünk a több, mint száz szép új könyvnek. Annyira nem, hogy maga a könyvhetet megnyitó kulturális miniszter is Óbuda újjászületett főterén komoly hangsúllyal beszélt a gondokról és a problémákról. Ott voltam, hallottam.

Az önkritikát ezzel kezdte: „Nem hisszük, hogy minden úgy jó, ahogyan van. A gondók, a problémák nem is csekélyek.” És felsorolt hét komoly pontot. A lényeggel kezdte, a tartalommal, és finoman úgy fejezte ki, hogy nem általános még a könyvek tartalmának magas színvonala, de prózai nyelven ez úgy hangzik, hogy van még elég rossz könyv is. Ennek a bajnak a másik oldala, hogy olykor könyv-hiány tapasztalható, mert az értékes könyvekből nem nyomtatnak eleget. Máskor meg falusi könyvtárakban, könyvesboltokban porosodnak olyan könyvek, amelyeket a nagyvárosokban a pult alól húznak elő. Minden író panasza, hogy lassú a könyvnyomtatás tempója. A kulturális miniszter azt mondta, hogy nagy' a nyomdai átfutási idő, de írókörökben már nem átfutásról, hanem átcammogásról beszélnék. Az is általános panasz, és jó, hogy a miniszter szóvátette, hogy a sikeres könyvek második kiadása még csak nem is cammog, hanem valahol a jövőben kullog. Ez már öt hibapont. A hatodik és a hetedik szakmaibb, a könyvkereskedelem és a könyvtárak ellátására vonatkozik, de nem is a szakmai kérdésekről akartam itt beszélni, hanem arról a szemléletről, amely ma Magyarországon általános. Az Ünnepi Könyvhét nem azt jelenti, hogy a jó könyvekkel együtt a mulasztásokat is ünnepeljük.

A jó könyvekről beszélek, predig nem közömbös, hogy milyen a könyv kiállítása. Ha a jó könyv az irodalom kenyere, akkor a szép könyv a bora. Erre a szüretre idén nincsen pranaszunk.

AKI MER, AZ NYER

GONDOLATOK KÉT TELEVÍZIÓS KARMESTERVERSENY UTÁN

Három évvel ezelőtt nagyon merész vállalkozásba fogott a Magyar Televízió: sok mindenki képtelennek tartotta azt az ötletet, hogy egy meglehetősen elvont világ műhelymunkájának feltárásával jelentős terjedelmű műsorsorozatot lehet készíteni annak a széles közönségrétegnek, amely eddig legfeljebb csak a műhelymunka végtermékét — magát a hangversenyt vehette tudomásul. Jogos volt tehát az a kérdés, hogy a karmesterek világa miért érdekelné akár a legszenvedélyesebb zenekedvelőt is. És még jogosabb az, vajon szolgálhatja-e mindazt a célt, amit a műsor alkotói kitűztek maguknak: milliók figyelmét felkelteni a zene klasszikus értékeinek szépsége iránt,

Kiderült, hogy a karmester szuggesztivitása a zenekaron túl, a képernyőn keresztül, a nézőre is hat, őt is bűvkörébe vonja, hiszen a néző — a televízió kameráinak segítségével — ugyanúgy szemben ül a karmesterrel, mint a zenekar bármely tagja. Ez az alapképlet: a verseny sikerének egyik titka.

Már az első karmesterversenyre 46-an jelentkeztek szinte a világ minden tájáról. Köztük híres karmesterek, professzorok tanítványai, neves zenekarok vezetői, nemzetközi versenyek díjnyertesei és az ismeretlenség homályából előbukkanó vélt, vagy igazi tehetségek. Harminchatan részt is vettek a versenyen, s közülük került ki az a legjobb három, aki egyik napról a másikra egy ország sztárja lett. Az első Karmesterverseny harmadik díját (20 000,— Ft) Ondrej Lenard csehszlovák karmester, a második díjat (30 000,— Ft) Medveczky Ádám magyar karmester, s az első díjat (40 000,— Ft) egy kis japán faluból érkező japán karmester, Kobajasi Kenicsiro nyerte.

Ez a verseny pályafutásukat elképzelhetetlenül felgyorsította, amit csak a rakéták látványos felró ppenéséhez hasonlíthatunk. Azóta Ondrej Lenard a Pozsonyi Rádió Szimfonikus Zenekarának vezető karnagya, világjáró művész; Medveczky Ádám, a Magyar Állami Operaház egyik legnépszerűbb dirigense, nevéhez számtalan hazai és külföldi opera és koncert sikere fűződik, lemezeit napok alatt elkapkodják; Kobajasi pedig — azóta is itt él Magyarországon — innen tesz eleget a számtalan magyar és a külföldi meghívásnak. Budapestről utazik Japánba is vendégszerepelni.

Az idén meghirdetett II. Nemzetközi Karmesterversenyre még többen, még több országból jelentkeztek, s vettek részt. A május

13—22. között lezajlott műsorsorozat hihetetlenül sok nézőt vonzott a televíziókészülékek elé. A versenynek soha nem tapasztalt tömeghatása volt. Csak néhány számadat: a döntőbe jutott hat versenyzőre — a nézők, illetve hallgatók által adható — telefon- és személyes szavazatok száma TI óra leforgása alatt elérte a 110 000-et. Valóságos népszavazás a komolyzene „bajnokai” mellett.

És ezt a közönség-szavazást a marosvásárhelyi születésű Uri Mayer, kanadai karmester nyerte, aki már az érkezésével is izgalmat keltett, — legalábbis a verseny szervezőiben —, hiszen a válogatóra a repülőtérről fényszórót villogtató, robogó autó szállította, és az autóból kiszállva, egyenesen a zenekar előtt találta magát. Már akkor feltűnt fölényes biztonsága, hallatlan nyugalma, áradó muzikalitása, amellyel egy pillanat alatt a verseny egyik favoritja lett. Nem is beszélve a zenekarról, amelynek tagjait az ismeretlen kanadai fiú egyetlen magyar köszöntéssel, egy „jó napot kivánok”-kal örök életre meghódította.

A verseny szabályai szerint a külföldi résztvevőknek németül kellett a zenekart instruálniuk. Úri Mayer nagyon kevés szóval

magyarázott, de magyarul, olyan kiejtéssel és olyan gazdag szókinccsel, mintha kezdettől fogva Magyarországon élne, pedig köztudott, hogy életében először járt nálunk.

Azt szokás mondani, hogy a zene nem ismer határokat, és aki ért a zene nyelvén, az meg tudja értetni magát szavak nélkül is. Uri Mayer esetében a szavak hatása megsokszorozta a zene megszólaltatásának élményét. Ezt bizonyította az a 11 ezer telefonszavazat és az a több mint 32 ezer szavazócédula, amelyet a gálaest előtt a Zeneakadémia előcsarnokában felállított urnákba dobtak be lelkes zenerajongók — Úri Mayerra adva le voksukat.

A gálaesten hirdette ki a zsűri, hogy az I., II. és III. díj helyett két II. és két 111. (nem megosztott) díj kerül átadásra; a díjazottak élén Jerzy Salwarowski lengyel és Vlagyimir Verbickij szovjet karmester áll, őket követi David Ramadanoff amerikai és Karolos Kaspar-Trikolidis görög karmester. A Zeneakadémia nagytermét zsúfolásig megtöltő lelkes publikum forró ünneplésben részesítette a díjnyertes karmestereket, és különösen nagy ovációval fogadta a közönség díját elnyerő Úri Mayert, akit a Magyar Televízió egy stúdió-koncert vezénylésére hívott meg.

A II. Karmesterverseny élménye maradandó hatásúnak bizonyult, még egy héttel a verseny befejezése után is — levelek, telefonok, utcai beszélgetések tárgya, autóbuszokon, villamosokon, eszpresszókban elhangzó szenvedélyes viták témája.

Büszkék vagyunk, hogy egy ilyen esemény a Magyar Televízióban létrejöhetett, és hogy a komolyzene ilyen példátlan sikert aratott.

Vecsernyés János— Fellner Andrea

Uri Mayer, aki a közönségszavazatok díját nyerte

David Ramadanoff III. díjas amerikai karmester

Komáromi Gábor felvételei