Magyar Hírek, 1977 (30. évfolyam, 1-26. szám)
1977-04-09 / 7. szám
A lehető legrosszabbkor jöttek...! — Miért? Csak nincs talán valami baj Nyírbátorban? — Baj az nincs, de a jövetelük... hogy város-e már Bátor? Volt, és még lesz is, az biztos! Csak most éppen nem az. Vagy előbb kellett volna jöjjenek, vagy egy pár évvel később. Nyírbátor városi rangját a XIX. században törölték el. Ügy, hogy ami a múltat illeti, jókora a késedelem! — És a jövő Nyírbátora? — Kétezerre egész biztos! Addig nem várunk, így ha még a várost nem is, de a várossá válás folyamatát tetten lehet érni! Bár 1972-ben újra városi rangot kapott Nyírbátor — de azt hiszem, azzal egyet lehet érteni: attól, hogy egy települést várossá nyilvánítanak, még nem biztos, hogy a rendelet hatályba léptekor várossá is válik. — Mi kell egy városhoz? — Mondjuk egy jó futballcsapat! — Feltétlen! Hisz az utóbbi pár év alatt Nyírbátorban többet költöttek a városiasodásra, mint azelőtt évtizedekig. Csak most derült ki, hogy ez sincs, az sincs! Abból meg, hogy milyen gazdag a város múltja, nem lehet megélni... Nyírbátorban még most sincs városias színvonalú művelődési ház. A régi pedig ma már egyik-másik jobb község igényeit sem tudná kielégíteni, nemhogy a város Nyírbátorét. Ugyanígy a könyvtár — régi, szegényes környezetben. A nagyarányú nyírbátori ipartelepítés következtében innen már a fiatalok nemigen vándorolnak el. Sőt, a környező községékből éppenséggel ide húzódik be az, aki teheti. A fiatalok nemcsak munkára, hanem szórakozni is. Egy valamire való étterem van a városban, az ugyan új, de aligha lehet büszke rá Nyírbátor. Ez is inkább csak ivó vendégekkel van tele. No meg délben azokkal, akik igénybe veszik a vállalati étkeztetést. LESZ-E VÁROS NYII — De hisz van sok magyar nagyváros, jó futballcsapat nélkül is, és egyik-másik község csapata elagyabugyálja akármelyik városét... ! — Hát akkor vízvezeték, jó utak, csatorna, villany, meg sok emeletes ház... Ilyenféle párbeszédeken lehet érni a nyírbátori járókelőket a városban, boltból kijövet, ebéd utáni sétán, vagy éppen a kocsi kulcsát szorongatva az indulás előtti percekben. Már évtizedek óta a Dél-Nyírség szellemi, gazdasági központja Nyírbátor. Évszázadokkal ezelőtt pedig országos rangú helység volt, dehát a régmúlt csak részben segít a mai városodásban. Nyírség. Azt gondolná az ember, hogy csupa száraz homokdombot találni itt mindenfelé. A főtér, meg a régi város egyikmásik része csakugyan a dimbes-dombos homokföldre épült. De alig hagyja el az ember a régi, alacsony itt-ott omladozó elöregedett házak utcáját, furcsa kép fogadja a látogatót: bitumenezett utak mellett emeletes házak sora, amott néhány méternyire meg nádas ... Fújja a kora tavaszi szél a nádrengeteget. — Bizony, itt valamikor a farkasok is meghúzódtak. Írás is van róla! És nemcsak egy helyen verte fel a nád az utcavégeket, a házak alól lenyúló kerti földet — amerre csak járunk, mindenütt ezt látni. A nádas-mélyedések mellett rét — korazöld, serkenő fű. Beljebb csillog a víz, borzolja a szél. Itt keresztül lehetne vágni a város másik utcája felé — de isten őrizz, alig lép le az ember a járdáról, máris bokáig süllyed az ingoványbán. Minden tenyérnyi kis magas-földön ház. Ahol még magasabbra merészkedett a homokbucka, ott máris hosszú, emeletes házak sora. Aztán óriás, sík, rekettyés, gyékényes mélyedések megint. Tyúkok, libák, kacsák totyognak a zsombékok közt. Honnan jöttek ezek ide? Az emeletes házakban csak nem tartanak aprójószágot? Ott nem, de átellenben, a házak vége tele mindenféle kis bódéval: tyúkól, malacól karámmal. Onnan jöttek, nekik könnyű, átvághatnak „toronyiránt” is — nem süllyednek el a lápban. A torony. A templomnak nincsen tornya, a városházának igen. Magas, erkélyes torony emelkedik a város fölé, azt hinni, ott a templom. A toronyra azért épült erkély, mert onnan messze lehetett látni, onnan figyelte hajdan a várost, a környéket a helybeli tűzoltóság. A főtér máris csakugyan városias. Legalábbis a mai értelemben. Mert az utcák feldúlva, mindenfelé árkok, kábelek, csatornacső, huzal, vízvezeték elágazás; — enélkül nincs várossá válás! — Ezek akkor már biztos jelek? — De mit csinál az igényesebb vendég? — Beszalad Nyíregyházára vagy Debrecenbe. Mind a kettő fél óra kocsival. Szálloda a városban nincs. Az idegenforgalma pedig akkora, hogy megirigyelhetné bármelyik vidéki kisváros. Az országos, sőt európai rangú Nyírbátori Zenei Napok — külföldről, belföldről vonzzák ide a látogatók tízezreit. Itt eltöltik a napjaikat, aztán mennek valamerre a környéken éjszakai szállás után, másnap meg vissza, Nírbátorba. Mit csinálnak a nyírbátori fiatalok, ha szórakozni szeretnének? Illetékestől kapunk választ: (Kruesay Mária, a múzeum fiatal adminisztrátora. Jó a neve Nyírbátorhoz, hiszen valamikor Kruesay volt a kapitány, róla van elnevezve a római katolikus templom oltára — a világhírű Krucsay-oltár. — Én a szalagavató bálunk óta nem táncoltam! Az pedig már nem ma volt, mert hét éve érettségiztem. Van egy zenés presszó, dehát oda olyan lány, aki ad is magáira valamit, nemigen tér be! Pedig a város tele fiatalokkal. A Báthori Istvánról elnevezett gimnázium 800 diáknak ad helyet. Az intézet igazgatója Bányász Lajos, történelem—magyar nyelv és irodalom szakos tanár. Jó nevű ez az iskola, vonzza a környék diákságát. Olyannyira, hogy pár éve szűk lett a gimnázium épülete. Azt átadták a helyi általános iskolának, a gimnázium kapott egy új, szép, modern épületet. Az előadótermek, a laboratóriumok, a szertárak felszereltsége korszerű. És a jó hírnevet bizonyítja az is: az egyetemi felvételi vizsgákon a nyírbátori diákok igen jól helyt állnak. Persze, sokan közülük itt sem pályáznak továbbtanulásra, de van mit csináljanak érettségi után is. Nyírbátorba telepedett egy pár éve a cipőipar egyik legnagyobb üzeme. A gimnázium egy része szakközépiskola. Ha már az iparosodásról esett szó: Volt itt régen is nagyüzem, igaz, csak egyetlen egy, a Bóni. Mára kiterebélyesedett, óriási növényolajipari centrum lett belőle. Bár itt nem foglalkoztatnak sok munkást, mert modern gépi felszereltségű üzem, a gyár termelési értéke mégis igazi nagyüzemre vall. Tudott dolog, hogy a Nyírség eme részéről évtizedek óta tízezrével jártak el az emberek az ország különböző iparvidékére ingázó munkásként. Így hát az iparosítás Nyírbátorban nemcsak magának a városnak, hanem a környéknek is létkérdés. Akik az ilyen dolgokban döntenek, dicséretükre legyen mondva, Nyírbátorral nem bánnak mostanában szűkmarkúan. Két évtizede alakult itt egy kisüzem 25 iparossal, akik mindenféle karbantartó munkát végeztek. Épületeket renováltak, gépek javítását vállalták. Egyre nagyobb igény mutatkozott a környéken a vasmunka iránt, úgyhogy ez a kis üzemecske ebben az irányban fejlődött. Aztán jött egy javaslat nem is olyan régen — alig egy évtizede, hogy Csepel átvenné ezt az üzemet, vállalkozik a fejlesztésére, hisz itt munkaerő akad bőven. És ma Kelet-Magyarország egyik legnagyobb vasipari üzeme van itt, ahol tíz évvel ezelőtt egy felvonulási épülethez hasonló lapos csarnokban dolgozott néhány iparos. Most ezerfős üzem, modern gépekkel. Vasszerkezeteket, szerszámgépek alkatrészeit gyártják, milliárdos termelési értékben. Az a régi kis kóceráj. ahonnan elindultak, ma már csak raktár, annak se sokáig tartják meg. A termelés óriás csarnokokban folyik — a legmodernebb import gépeken. Az öntvények is itt helyben készülnek. Tele a nagycsarnok fiatal lányokkal, akik ügyesen kezelik az automata vezérlésű présgépeket, esztergapadokat, köszörűgépeket. Látszatra csak annyi a dolguk, hogy beprogramozzák a gépeiket — egykét mozdulattal —, de ezekben a mozdulatokban már benne van a tudományuk is — amelyet a szakmunkásképző intézetekben szereztek. Szemre is szép a látvány! Mozog a csarnokban minden: az emberi kéz, a műsze-A kőtár. Lent: Űj csarnokban modern gépek »V
