Magyar Hírek, 1976 (29. évfolyam, 1-27. szám)

1976-03-27 / 7. szám

V

Berzsenyi Dániel

Kétszáz éve, 1776. május 7-én született a magyar irodalom klasszikus ódáinak egyik legnagyobb mestere, Berzsenyi Dániel. Diákéveit a soproni evangélikus líceumban töltötte, ahol — bár kitűnt éles felfogásával — nehezen viselte az iskolai fegyelmet. Tanulmányait otthon folytatta. Ezidöben kötött életreszóló barátságot Horatius költeményeivel. 1799- ben megnősült és felesége birtokára. Sömjénbe költözött, itt irta verseit.

Berzsenyi költeményeit olvasva Kazinczy felajánlja neki barátságát és segítségét a versek kiadásához.

Költeményei hamar népszerűek lettek, a közönséget el*

ragadta a költő szokatlan, merész hangja, az a fönségig fokozódó erő, amellyel verseiben a nemzeti

sorskérdésekról szól. ódáinak és elégiáinak néhány sora közkinccsé vált, s mint szállóige ma is él.

SZÁNTÓ MIKLÓS

(^onclcAdok a könyiMricvn

Vörösmarty Mihály nagy verse járt az eszemben, amikor a Széchényi Könyvtárban ültem, hogy egy tanulmányhoz anyagot gyűjtsék, lapozgassam „bölcsek és költők műveit, s mit a tapasztalás arany bányáiból kifejtett az idő.”

Amikor már kellően elfáradtam, meglátogattam az olvasóterem szomszédságában a „Gyarapítási Osztályt”. Kedves, merengőmosolyú fiatalasszony fogadott. Dr. Wix Györgynét szorgos munkában zavartam meg, de szívesen válaszolt kérdéseimre és pillanatok alatt elmerültünk közös dolgainkban. Milyen közös feladata lehet az ország művelődési intézményei között különleges szerepet betöltő nagyhírű könyvtárnak és a Magyar Híreknek? A könyvtár e részlegének a fejlesztés a dolga és az utóbbi években egyre gyakrabban küldenek haza könyveket, folyóiratokat, kéziratokat a Nyugaton élő magyarok. (Nemrég

— mint erről pár hónapja hírt adtunk a lapban is — Tábori Pál író, Londonban élt és elhunyt hazánkfia, végrendeletében a Széchényi Könyvtárra hagyta a könyvtárát, kéziratait

— sok érdekességet rejtő levelezését, hiszen sok vonatkozásban haláláig kulcsszerepe volt az irodalmi emigrációban —, és fia, a Hollandiában élő Tábori Péter, hazajuttatta a hagyatékot. Tábori Pál ezzel a fasiszták által 1944-ben megölt édesapjának, Tábori Kornél írónak akart emléket állítani.)

— Milyen szerepet játszanak a kivándorolt magyarok a Széchényi Könyvtár gyarapításában? — kérdezem.

— A kivándorolt magyarok közül sokan a környezet idegenségét akarták enyhíteni azzal. hogy a Szülőföldre emlékeztető tárgyakkal, könyvekkel vették körül magukat. Voltak, akik szép könyvtárat gyűjtöttek a nehéz évtizedek alatt. Az egyesületek tagjai, akik benne éltek a befogadó országok magyar közéletében, jó néb&nyan el tették az egyesületi évkönyveket, folyóiratokat, újságokat, Aztán egy-egy lap megszűnt, egyesületek felbomlottak, de az emberek ragaszkodtak a múlt emlékeihez. Amikor pedig megöregedtek, keresték a megoldást, hogyan .menthessék át, óvják meg a dolgokat, amelyeknek azon a helyen csak addig van értékük, amíg a gyűjtő éi és emlékezni tud. Az idegeneknek ezek a tárgyak, könyvek a semminél is kevesebbet jelentenek. A lapnak sokat köszönhet a könyvtár, és ezt nem udvariasságból mondom. Az olvasók egy része felfigyelt, örült, hogy itthon van intézmény, amely megbecsüli emléktárgyaikat, könyveiket (Nem egy esetben, sajnos, elkésett a felvilágosítás: tudunk házakról, ahol a tulajdonos elhunyta után felesleges lomként dobták ki a lapokat, könyveket, amelyek könyvtárunkban a tudományos feldolgozás és a művelődés megbecsült értékei lehettek volna.)

— Van-e valamilyen speciális gyűjtő-feladat, amelyre felhívhatnánk olvasóink figyelmét?

— A Magyarországról szóló magyar és idegen nyelvű művekre különösen nagy gondot fordítunk. Arról is tudunk, hogy például az USA-ban sok dokumentum és kézirat található még a magyar családoknál. Egyébként szinte naponta kapunk értékes, meglepő

anyagokat: Ripszám Henrik, idős londoni grafikustól nemrég egy 1626-os angol térképből egy — az akkori Magyarországot ábrázoló — térképlapot, vagy a Nobel-díjas Hevesy György kéziratkópiáií, és sorolhatnám hoszszan a küldeményeket. Vegyük például a Tábori-hagyatékot: 1000—1200 könyvet tartalmaz a könyvtár. Egy-egy kötet bizony feladja a leckét a könyvtárosnak. Egybekötve például tizenkét különböző folyóirat azonos évből, vagy művek, amelyek csak témájuknál fogva kerültek egy kötetbe. És a könyveket lapozva sok a meglepetés.

Beszélgetőpartnerem egy könyvet tesz elém.

Az utolsó lapnál beleragasztva egy levél, íme egy részlete: „A Times irodalmi mellékletében leadott levelemre megjött a válasz, Kossuth apánk az Eaton Place 80. alatt lakott. Az illető egy Kossuth-levél birtokában van, evvel a megadott címmel.” Az aláírás: Hatvány Lajos.

Most már elkap az újságíró-szenvedély. Találomra kiemelek egy másik kötetet. B. Eötvös József emlékbeszédei. Ráth Mór kiadás 1868-ból, és a könyv végén egy levél, amelyet valaki az „Igen tisztelt Tinka nagysám’ -nak írt, Pesten 1862. szeptember 10-én. Az újságíró fáradozása ritkán nyeri el jutalmát. Ez a levél most a kellemes kivételek közé tartozik. A részlet, amelyet mohó szemmel olvasok, és amelyet most tisztelettel nyújtok át az olvasónak is. egy kolléga évszázados üzenete a szerkesztő mesterségéről: „Tudja nagysád mi a szerkesztő? Egy tőrök, akinek feje körül a politika köt turbánt. Egy szerencsétlen kecske, amelynek káposztájára mindenki vágyik. Egy nagy orr, amit a kedves collegák vörösre döngetnek.” Az aláírás: B. Jósika Kálmán. (A nagy regényíró, Jósika Miklós unokaöccse volt.)

A Tábori-hagyatékból származó valamenynyi könyv első oldalán beragasztva a következő szöveg: „Tábori Pál ajándéka — Tábori Koméi emlékére.”

Megköszönöm a tájékoztatást, a közjátéknak vége, vissza kell térnem az olvasóterembe. És míg a folyosó öreg kőkockáin visszhangoznak lépteim, Tábori Pál kalandos életútjára gondolok. Szinte gyerekfövel sikeres ifjúsági regények, aztán szakítás a háborúban tántorgó országgal London, forgatókönyvek a Korda-filmek számára, háborús izgalmak és veszélyek, harc a fasizmus ellen. A háború után televíziós játékok sora; szembenállás évtizedeken át a szülőföld új rendszerével, amely merészen új utat keresett a történelmi magány és elnyomottság évszázadai után, Vörösmarty eszméi szerint, hogy „Uralkodjék igazság, szeretet. / Hogy legalsó pór is kunyhajában Mondhassa bizton: nem vagyok magam! / Testvérim vannak, számos milliók; / Én védem őket, ők megvédnek engem. Nem félek tőled, sors, bármit akarsz.”

Aztán az elhatalmasodó betegség, az öregedés fájdalmai a szülőföldön élő barátokkal való napi érintkezés hiánya és a kapcsolatok megnövekedett ereje és értéke ott .a londoni házban, az elhatározás és a tett. A Táborihagyaték végül útra kelt és visszatért a szülőföldre.

FLAMINGÓK NEW BUDÁN VI.

Drahos Ernő torontáli ügyvéd, a szegedi forradalmi törvényszék egyik ülnöke, Bem táborából menekült Törökországba, majd onnan Angliába, hol Varga talált rá, Southamonban. Hamarosan ezután óceánrepülésre indult a flamingó-raj: Varga Ferenc, Majthényi József és Tivadar fia, Drahós Ernő, valamint Madarász László és fia Vilmos. Arról a Madarász Lászlóról van szó, aki a forradalmi baloldal legradikálisabb személyisége volt. A rendórminiszter, akit az egyezkedni akaró békepárt az emlékezetes Zichy-gyémántok eltulajdonításával vádolt. S noha a gyémántok megkerültek, Madarászt a botrány lemondásra kényszerítette. Madarász László tehát, a legvörösebb flamingó, fiával szintén New Buda felé száll —, hogy sohase térjen viszsza. Se a hazába, se a politikába. Hat évtizedet töltött farmerként Amerikában, 1693-ban eladta földjét, házát, állatait és Floridába költözött, majd 1900-ban a Missouriban levő Good Hope-ba, s ott halt meg 1909-ben. 92 esztendős korában.

Sírfelirata lehetne e néhány sora, önmagáról: „Ha én nem vagyok, Kossuth 48 utolsó napján Szolnok helyett Anglia felé tart. Tudom én, hogy én nem foglaltam el azon állást, amelyet úgy látszik, csakis nekem lehetett, s kellett volna bírnom. S ez minden mentség mellett is csak azt bizonyítja, hogy én sem voltam képes úgy szolgálat a népügynek, mint lehetett volna. De azon sok száz törpe között legalább a kezdetre tettem annyit, hogy amnestia engem csak gyalázna ...”

Ki mindenki fordult meg a bemutatottakon kívül az első esztendőben New Budán?

4

Talán Danes Lajos százados, aki Konstantinápoly felöl érkezett, és Zágoni Károly, a „springfieldi hős", amerikai emigrációnk legkalandosabb sorsú tagja. A korai letelepedők között találjuk még Langer Ignác törzsorvost és Hirschler aradi kereskedőt, családjával. Szirmay Pál kíséretében, aki csak futóvendég volt New Budán, érkezett Kerényi Frigyes költő is Újházihoz, régi, szinte atyai barátjához, s Rombauerhez. Kerényi amerikai sorsa homályba vész, a források ellentmondanak egymásnak. ’A zaklatott életű költő elméje elborult, s valószínűleg még 1852-ben meghalt. Sírja ismeretlen.

„S midőn így vagyunk egy pár napig együtt, élvezve a rég nélkülözött barátságot, s hol honunk múlt, szomorú történeteit, hol új amerikai jövendőnket taglalva, egyben ültünk — akkor ismét véletlenül, sejdiüenül, komáromi jóbarátom, ismerősöm, gróf Zichy Ottó toppant közinkbe ..."

Zichy Ottó egyike volt azon kevés főáruknak, akik fegyverrel a kezükben vettek részt a szabadságharcban. A győri és Győr megyei nemzetőrök parancsnoka volt, az emlékezetes augusztus 3-i kirohanás után pedig az újonnan alakított zászlóaljak élére állították. A komáromi kapitulációt aláírta, de ez nem gátolta Újházit abban, hogy a nyomában New Budára érkező Zichy Ottót tárt karokkal fogadja.

Zichy Ottó házat épített, gazdálkodott, vadászott, mint mind a többi rendes magyar ember a Thomson partján. Hanem egy esztendő múltán „meglepte a honvágy”, no meg a főúri rokonság által kieszközölt amnesztia, és felhagyott az „emigrationális

élettel”, ahogyan akkoron nevezték. Hazatért és Győr melletti szabadhegyi birtokán nagy gyümölcsös kertet alapított, melynek termését jó áron Becsben értékesítette. Mindamellett elvállalta a győri honvédegylet elnökségét, és 1888-ban bekövetkezett haláláig megmaradt szabadelvűnek.

Volt, akiket hiába várt Újházi. Nem mozdultak Magyarországról fia, leányai sem. Oly illúziókba ringatta felőlük magát Újházi, amelyre nehéz mentséget találni. Miért is mentek volna? Sándor nem hagyhatta, ha zár alá is kerültek átmenetileg, a családi birtokokat, amelyeknek jövedelme nélkül valójában Újházi is nehezen kapaszkodhatott volna meg zsenge telepítésén. Paulin és Klementin — férj, gyermek, saját gazdaság —, ezer szál tartotta fogva őket a szülőföldön, s a szülői tiszteletnél egyéb nem vonzotta őket a távoli, ködös, megfoghatatlan világba ... Sűrűn és érzelmesen leveleztek. írásaikat szorgalmasan szállította a posta, de hogy maguk is útrakeljenek — komolyan fel sem merült bennük.

Nélkülük is benépesült a Thomson-part. Néhány közülük: Spellatich Bódog kormánybiztos. Amon Ferenc minisztériumi hivatalnok. Radnich István tüzérhadnagy, Zsamay Pál, Fehérváry Miklós... Ha egyik-másik vendég továbbrepült is, érkeztek helyükbe újak. Idővel már telepek is alakultak, mint például Decaturtól északra Scott County területén, Dawenportban, s másutt. Akinek nem sikerült itt — szerencsét próbált ott.

.JZgymást mi magyarok tél idejében bizony gyéren látogatjuk, ruházatunk rossz

lévén, nem a téli járkálás-kelésre való” — vallja be Újházi. Talán ez is szerepet játszott abban, hogy megszerezze a telepközpont-alakítás és információcsere elengedhetetlen eszközét, a postaállomást. Méghozzá úgy, hogy maga lesz a postamester!

Újházi bölcs előrelátással, már Washingtonban jártában, jó előre folyamodott majdani telepedési helyének postamesterségéért, amire ígéretet is kapott, s az Ígéret 1851 májusára valósággá érett. Anyagilag is jelentős tétel volt szűkös háztartásukban: az évenkénti postajövedelemnek 10 százaléka a postamestert illette meg. Ha az évi jövedelem a 200 dollárt nem érte volna el, a kormány ez összegig kiegészítette. A populáció növekedésével azonban idővel a többszörösére is felmehetett.

Az új postaállomásra küldött levelek borítékját így kellett megcímezni: New Buda on Thomson river, Decatur County Iowa — Nine Eagles post office. A feladott levelekben pedig — a kései utód meghatva forgatja —, nagy, tiszta betűkkel a felirat a körpecséten: NEW-BUDA-lOWA.

Szorgos és kitartó levelezéssel Újházinak sikerült kapcsolatot teremtenie a Főnökkel —, ahogyan Kossuthot, különösen hazaküldött leveleiben nevezte •— s megkapta tőle az amerikai néphez intézett kiáltványát, valamint egy felhatalmazást, hogy Kossuth nevében hivatalosan is tárgyalhasson.

Nem merjük állítani, hogy Újházinak elhatározó szerepe lett volna Kossuth kiszabadításában török internálásából, de hogy azon sok összetevőjű nyomásban, amely ezügyben az amerikai kormányra nehezedett, a magyar eredőt — még óser-