Magyar Hírek, 1976 (29. évfolyam, 1-27. szám)
1976-03-13 / 6. szám
Hirdetőtábla a Váci úti gépipari üzem kapuján: „Felveszünk lakatos, forgácsoló, villanyszerelő, hegesztő szakmunkást...” Panasz egy ügyeskedőre: „Azt mondta, hogy ő hivatásos munkástoborzó, és hogy tíz munkást hoz egy héten belül. A munkások jöttek is, és különféle követelésekkel álltak elő. Valamennyit teljesítettük. A toborzó meg felvett egy kalap pénzt. Aztán a munkásai egy hónap alatt elszállingóztak.” Statisztikai jelentés: „1967 és 1972 között például az anyagi jellegű népgazdasági ágakban 11 százalékkal nőtt a munkások száma, ugyanekkor 27 százalékkal gyarapodott az íróasztal mellett dolgozóké. Amíg 1970-ben ezer munkásra 294 alkalmazott jutott az állami iparban, három évvel később e szám már 314-re nőtt.” A Minisztertanács 1974-ben határozatot hozott az alkalmazotti létszám csökkentésére, de a helyzet nem sokban módosult. • -Három műszakban dolgozik a Győri Vagon- és Gépgyár számítógépe MTI — Had as János felv. E cikkben csak a legfontosabb mondanivalókra szorítkozunk. Kiindulópontul egy alaptétel: a szocializmust építő Magyarországon nincs munkanélküliség, megvalósult a teljes foglalkoztatottság. Hogy ez mit jelent, azt olvasóink bizonyára jobban átérzik, mint mi. Befejezzük a példák felsorolását, amelyek egy-egy problémát ölelnek fel, ám együttesen egy cél felé mutatnak: ésszerűbben kell gazdálkodni a legfőbb értékkel, az ország munkaerejével, mert csak így teljesíthetjük a népgazdaság elé állított nagy feladatokat. És hogy terveinket valóraváltjuk, ennek legfőbb záloga a most befejezett ötéves terv, amelynek során a termelés és a nemzeti jövedelem a tervezettnél jobban emelkedett, egyenletesebb ütemű volt, és a termelés növekedése lényegében a munka termelékenységéből származott. És a fejlődés biztosítéka a fejlesztési programok megvalósulása is — a Gagarin Hőerőmű, a székesfehérvári szélesszalag-hengermű, a leninvárosi olefinmű és még vagy tucat új üzem megindulása —; a mezőgazdaság ipari jellegű termelési rendszerének működése. Ezek már a jövőt alapozzák. A Győri Vagongyártól az Egyesült Izzóig sok-sok üzemet számlálhatnánk, amelyek az erősen exportra irányított népgazdaságunk világszerte megbecsült élenjárói. Hadd tegyük mindehhez még hozzá: az új ötéves terv a világgazdaság kedvezőtlen egyensúlyi viszonyai közepette is 30—32 százalékban jelöli meg a nemzeti jövedelem emelkedését. Akkor hát miért taglaljuk oly részletesen a munkaerő-gazdálkodás adatait? Azért, mert a munkaerő-forrásokat ezentúl a korábbinál csak kisebb mértékben Cselekedni! Egyszóval, teljes foglalkoztatottság. Kitűnő dolog. Erősíti a társadalom jó közérzetét. De tükrében ugyanakkor felvillannak újmódi gondjaink is. Mert ha teljes a foglalkoztatottság, lehet válogatni a munkahelyekben. És a munkáscsábitás megkísérti a legtisztább eszközökkel dolgozó üzemet is. Bérlicitálás „helyettesítheti” a helyes üzemszervezést, meg a differenciált üzemi bérpolitikát. De hát ne folytassuk a sort. Helyette irányítsuk a figyelmet a megoldás útjára. 1975-ben már majd minden második lakos kereső volt. Kimerültek tehát pótlólagos munkaerő-forrásaink. Az új ötéves tervben az új keresők száma már csak mintegy 60 ezer fővel növekedhet. Pedig pótolni kell az elhalálozókat, a nyugdíjba menőket és a gyermekgondozási segélyen lévő nők munkáját is. A munkaerőutánpótlás lehetőségei: a tanulmányaikat befejező fiatalok, a mezőgazdaságból felszabaduló, valamint a vállalatoknál nem kellő hatékonysággal foglalkoztatott, felszabadítható munkaerő. A foglalkoztatásbeli célok megvalósítása hosszú távú feladat, amely magában foglalja az ésszerűbb vállalati munkaerő-gazdálkodásra szorító közgazdasági szabályoPneumatikus ipari robotgéppel kísérletezik az Egri Finomszerelvénygyár MTI — Ruzsonyi Gábor felv. — Budapesten több mint 3 ezer bolti eladóra lenne sürgősen szükség. Ezenkívül igen sok üres munkahely van az egészségügyi, valamint a gyermekintézményekben — jelentette ki a közelmúltban dr. Vojcsek László, a Fővárosi Tanács munkaügyi főosztályának helyettes vezetője a Magyar Hírlap tudósítójának. * „1975-ben az Orion Gyárnak 4066 dolgozója volt. A törzsgárdának 2220 tagja. Ugyanebben az évben azonban a dolgozóknak körülbelül egyharmada, egészen pontosan 1253 ember kilépett. A vándorlási láz még a törzsgárdát sem hagyta érintetlenül: a kilépők közül kilencvenheten öt, vagy tíz évnél hosszabb ideje dolgoztak az Orionban.” Ez az idézet a Nők Lapja Hűségesek című riportjából való, amely éppen azt vizsgálta, hogy a megmaradt többség — többsége nő — miért maradt hű az üzemhez. bővíthetjük. Közrejátszik ebben az a tény is, hogy az elkövetkező években nem emelkedik lényegesen a munkába álló korosztályok létszáma. Lényegében kiapadtak azok a tartalékok is, amelyeket a nők, különösen a vidéki nőlakosság köréből lehetett toborozni. S az okok közül nem felejthetjük ki — furcsa módon — éppen a népgazdaság szerkezetének gyors iramú modernizálódását, amely valósággal felszippantja, magához vonzza a munkaerőt, mindenekelőtt a mai kor műszaki színvonalának megfelelően képzett szakembereket, szakmunkásokat. Tudományos elemzés alá kell tehát vonni a munkaerő-gazdálkodás terepét, és az iskoláztatástól a bérpolitikáig, az üzemszervezéstől az ergonómiáig, a fokozottabb gépesítéstől a humánumból eredő teendőkig — cselekedni kell. Az ésszerű munkaerő-gazdálkodás Munkásfelvételt hirdet az Autószerviz Vállalat A Lenin Kohászati Művek képességvizsgáló intézetében MTI — Horváth Péter felv. Szilicium tranzisztorokat készítenek az Egyesült Izzó gyöngyösi gyárában MTI — Erzci K. Gyula felv. zók rendszerét; a munkaerő-tervezés továbbfejlesztését, amely például megköveteli az oktatási rendszer magasabb szintre fejlesztését is (a kiképzett szakmunkások egy része a gyengébb tanulmányi eredmények után, és a munkapiac törvényei szerint inkább segéd- és betanított munkásnak megy); a jól dolgozókat kiemelten is megbecsülő bérpolitikát; az üzemszervezés magasabb fokra emelését, amely nemcsak az anyagellátás rapszódikusságát szünteti meg (keresetcsökkenésre, elvándorlásra vezet), hanem ésszerűbb anyag- és terméktovábbítási módszerekkel valósítja meg a folyamatos termelést; a munkaerő-forrásokkal összehangoltabb, célszerűbb ipartelepítési politikát; az üzemi demokrácia erősítését, amely megköveteli, hogy figyelembe vegyék az üzemi munkásközvélemény hangját, lett légyen szó gépek áthelyezéséről, vásárlásáról, bérrendezésről, vagy távlati vállalati célokról; a gazdasági szemlélet összekapcsolását az ergonómiával, mert hiszen egyik a másik nélkül mit sem ér (a munkások csak akkor maradtak szívesen a munkahelyükön, ha helyes a bérpolitika, ha jó az üzemi közérzet, ha megfelelő szociálpolitikai intézkedések születtek, ha eleget tettek a munkavédelmi előírásoknak); o technológiai nívó emelését; az alkalmazotti munka ésszerűsítését, erőteljesebb gépesítését; a bürokrácia visszaszorítását; a nagyobb fegyelmet, a csellengők, a lógósok kordába szorítását. A bizalom útján Látható: valóban hosszútávúak és sokrétűek a teendők. Országos összefogást igényelnek, és bizalmat. Bizalmat a célok — népgazdaságunk ütőképessége, az életszínvonal növelése — irányában. És bizalmat a dolgozók iránt, akik birtokolják a megvalósítás eszközeit. Talán a feladatok tömör felsorolásából is észrevehető: nem az adminisztratív módszereken van a hangsúly. Egyáltalán nem. Ám hellyel-közzel adminisztratív eszköz is kell. Mint amilyen például a január 1-én életbeléptetett alkalmazotti felvételi zárlat, vagy a másodállások és a mellékfoglalkozások körének szűkítése. De hát nagyon naivnak kell lenni ahhoz, hogy valaki például azt higgye: a jogászt, a tervstatisztikust, a közgazdászt, akinek kiképzésére az ország 2—300 ezer forintot fordított, ezentúl segédmunkásként fogják alkalmazni. A zárlat — amely átmeneti — máris ésszerűbb adminisztrációra szorítja a vállalatokat, miközben folyamatban vannak a tudományos felmérő munkák a szerkezeti változások egész rendszerének kidolgozására, a munka becsületének fokozása érdekében. A cikkünkben felvillantott problémákra még többször is visszatérünk, miként a jövő intézkedéseiről is szót ejtünk majd, szerkesztőségi gyakorlatunkhoz és a munkaerő-gazdálkodás nagy társadalompolitikai jelentőségéhez híven. Cs. I.
