Magyar Hírek, 1976 (29. évfolyam, 1-27. szám)
1976-02-28 / 5. szám
■ . M | "• V"-'! wmm j I" y <Ur é sl TvV ? if Tat; gr. jgspqre i f xwWmí ■ ■> [Mi g mrj v£\ wmjf ' ■ lúWifí'iiÉÍ&'t ^ 2 »1: AI ♦ f Ilit fii tf ' !J v Sütő András színdarabja a Madách Színházban A kiváló romániai magyar író új drámáját óriási sikerrel játssza a budapesti Madách Színház. Ügy érezzük, e műről több okból be kell számolnunk olvasóinknak. Miért? Mert mindig is szívesen írtunk arról, hogyan cserélik ki a szomszédos baráti országok egymás kulturális értékeit. Továbbá, mert — ha a magunk színházi világát kívánjuk bemutatni — többet érzékeltetünk, ha egy-egy műre, egy-egy előadásra irányítjuk a reflektorfényt, mintha felsorolnánk az egész évad színházi produkcióit. És végül, mert ez a romániai magyar nyelvterületen született mű — a Csillag a máglyán — lenyűgöző alkotás. Miért lenyűgöző? Mondhatnánk: mert ebben az ezerötszázas évek derekán játszódó drámában az írónak olyasvalamit sikerült megragadnia, ami minden korhoz, minden néphez szól. Csakhogy az „örökérvényű” gondolatok, az „örök emberi igazságok” kicsit mindig gyanúsak. Mert az igazság mindig konkrét történelmi korból és konkrét társadalmi helyzetből fakad. És mégis, van valami: a történelem belső logikája — a szellemi haladás és a haladó szellem szabadsága —, amely a változó korokban, s földrajzi-történelmi szituációkban egyaránt érvényes. Színpadi parabola? Példázat? Nem a szó elkedvetlenítő értelmében. A nézőre egy pillanatig sem kényszerít kettős optikát. Csak azt láttatja, ami az 1550-es években Genfben végbement: a lelki, szellemi szabadságmozgalomként kezdődő reformációt Kálvin hogyan alakítja át önkényuralommá, zsarnoksággá, a legelemibb emberi szabadságjogoktól való megfosztás könyörtelen gépezetévé. Sütő izgalmas cselekménysorozatban, két ember egymásnak feszülő jellemében kelti életre az izzó, lüktető gondolatot. Mindkettő menekült, mindkettő emigráns. Kálvin kénytelen huszon-Kálvin érvel négy éves karában Franciaországból Bázelba futni, mert Luther tanai mellett foglalt állást. A Párizsban tanuló aragóniai fiatalembernek, Miguel Servetnek, szintén el kell tűnnie Franciaországból. Első találkozásuk tehát, még a közös eszmék jegyében mutatja őket. Együtt harcolnak a római egyház zsarnoksága, a „pápista” téveszmék ellen. Barátok. De már érződik a veszedelmes különbség, nem annyira a vallási tanok értelmezésében, mint hajlamaikban, természetükben. Szervét az orvos, a kisvérkeringés felfedezője, a teológia terén is vizsgálódó, kérdező, kutató alkat. Kálvin merev, kemény, a megismerés egyetlen lehetséges forrásának a bibliát tekinti. Egyelőre persze, még a lutheri alapon, s egyelőre még ő maga is azt kiáltja a katolikus I. Ferencnek: „Tolérance! Tolérance!” Zseniális „fogás” Sütő Andrástól, hogy a startponton azt a Kálvint mutatja be, aki még maga ia a „türelem! türelem!” követelését hangoztatja. De látjuk pályája csúcsán is, amikor hiába könyörögnek hozzá türelemért. Sütő körbejárja Kálvin alakját. Láthatjuk, hogy a Saint Pierre t rnp„Poroszlóid védik már a tanaidat” — mondja Szervét Kálvinnak lom prédikátora éjjel-nappal dolgozik és rideg szigorát kiterjeszti önmagára is. Ebben van valami tiszteletre méltó. Ha tucatnyi kórtól tépázott teste gátolja a munkában, legyűri fájdalmát, úrrá lesz rozoga szervezetén. Munkabírása lenyűgöző: számtalan teológiai könyv szerzője, a Biblia fordítója, a protestantizmus legfőbb szervezője Genfben, és a határon túl. Saját életét is alárendeli eszméinek. Ám megszállottsága közveszélyessé válik. És ehhez az emberhez toppan be a francia inkvizíció börtönéből szökött Szervét Mihály. Kálvin első reagálása az elutasí-Farel — Kálvin segítőtársa — szerepében Szénási Ernő Perrin, egy tisztes polgár: „Az új vallásnak hívei akarunk lenni, nem zsoldosai” (Perrin: Papp János) tás. „Ne jöjjön!” — hárítja el nyomatékosan. Talán megmozdul benne a múlt, a barátság emléke. Viszont éppen ő jelentette ki: „Élve nem hagyja el Genfet, ha idemerészkedik.” De Szervét, testében véznán, esendőn, lelkében ellenkező megszállottsággal — a szabadságéval — odamerészkedik. Sütő társadalmi-morális problémákat sűrít két ember, két felfogás küzdelmébe, megteremtve az állandó feszültség két pólusát: a türelmességét a türelmetlenség ellen, a töprengést, vizsgálódást a csalhatatlanság ellen, az emberiességet a vakbuzgóság ellen, a lelkiismeretet az erőszak ellen. Csakhogy egy idő után ez már nem küzdelem, hanem egy védtelen ember eltiprása. Szervét kiszolgáltatott, magános harcos. Kálvinnak a rendelkezésére áll a szószék, a katedra, az államhatalom teljes gépezete. Szervét azonban tud valamit: tudja, hogy csak aki nem bízik igazsága belső erejében, az folyamodik kegyetlen erőszak„No végre, levette a sisakját!” — mondja Ory főinkvizitor Szervétnek. (Ory: Mensáros László) „Hadd öleljelek meg, te vékony csontú” — mondja Szervét, amikor még azt hiszi Kálvinról, hogy a barátja. (Kálvin: Sztankay István. Szervét Mihály: Huszti Péter) eszközökhöz. Ezért veszi fel az első perctől kilátástalan küzdelmet. De olyan kérlelhetetlen hatalommal kerül szembe, amelynek sziklafalán csak szétzúzhatja magát az ember. És itt egyfelől megmutatja Sütő a tisztán szellemi küzdelem tehetetlenségét a középkori egyházak felfegyverzett zsarnokságával szemben, másfelől megmutatja a szellem legyőzhetetlenségét Mert az agyonsanyargatott Szervét a könyvét nem vonja vissza. Megmenthetné vele az életét. De mit ér az élete — kérdi —, „ha értelmét nektek odadobtam?” Ekkor már készítik számára a máglyát Champel mezején. Ezzel ér véget a mű. A nyelv szépségével és a gondolat izgalmával megfogalmazott mondatok azonban tovább kísérik a széksorokból távozó nézőt. Soós Magda Az ítélet: ......könyveiddel együtt elevenen, lassú tűznél — á petit feu — megégettessél.”..................................................................................................MTI — Keleti Éva felvételei TALLÓZÁS szocialista országok magyar nyelvű sajtójából Románia SÜTŐ ANDRÁS DRÁMÁJÁNAK BUDAPESTI BEMUTATÓJÁN Az Utunk január 16-i számában Szakolczay Lajos beszámol a Romániában élő magyar író, Sütő András drámájának budapesti ősbemutatójáról. A Csillag a máglyán Madách Színházbeli premierje kapcsán többek között ezt írja: „Sütő András az Egy lócsiszár virágvasámapja után újabb európai rangú drámát írt. Súlyos veretű szövege, humorral és bájjal telített poétikus nyelvezete külön elemzést érdemelne. És vizsgálódás tárgya lehetne az az erkölcsi-filozófiai tartalom is, amely a három felvonás egyenletes felnövesztésével az utolsóban éri el a tetőpontot. Ádám Ottó nyelvhez és egyáltalán: a dráma egészéhez ragaszkodó hűsége azáltal lett pompás. a színészek mozgatásával a teret idővé alakító „történelmi tett”, hogy hagyta az egymástól távolálló időrétegeket egymásra omolni. S miközben etikájával a téren, időn, történelmen átsejlő forradalmi gondolatot vigyázta, nem sikkadt el egyetlen kisebb szerep sem. Az anyag és szellem hatalom és erkölcs, rész és egész „vitája” az ő látomásában nem történelmi tablót hív életre, hanem eleven, a színjátszás ünnepét és a költői gondolat nagyszerűségét hirdető példázatot.” 11
