Magyar Hírek, 1976 (29. évfolyam, 1-27. szám)

1976-02-28 / 5. szám

■ . M | "• V"-'! wmm j I" y <Ur é sl TvV ? if Tat; gr. jgspqre i f xwWmí ■ ■> [Mi g mrj v£\ wmjf ' ■ lúWifí'iiÉÍ&'t ^ 2 »1: AI ♦ f Ilit fii tf ' !J v Sütő András színdarabja a Madách Színházban A kiváló romániai magyar író új drámá­ját óriási sikerrel játssza a budapesti Ma­dách Színház. Ügy érezzük, e műről több okból be kell számolnunk olvasóinknak. Miért? Mert mindig is szívesen írtunk ar­ról, hogyan cserélik ki a szomszédos baráti országok egymás kulturális értékeit. To­vábbá, mert — ha a magunk színházi vilá­gát kívánjuk bemutatni — többet érzékel­tetünk, ha egy-egy műre, egy-egy előadásra irányítjuk a reflektorfényt, mintha felso­rolnánk az egész évad színházi produkcióit. És végül, mert ez a romániai magyar nyelvterületen született mű — a Csillag a máglyán — lenyűgöző alkotás. Miért lenyűgöző? Mondhatnánk: mert ebben az ezerötszázas évek derekán játszódó drámában az írónak olyasvalamit sikerült megragadnia, ami minden korhoz, minden néphez szól. Csakhogy az „örökér­vényű” gondolatok, az „örök emberi igaz­ságok” kicsit mindig gyanúsak. Mert az igazság mindig konkrét történelmi korból és konkrét társadalmi helyzetből fakad. És mégis, van valami: a történelem belső lo­gikája — a szellemi haladás és a haladó szellem szabadsága —, amely a változó korokban, s földrajzi-történelmi szituációk­ban egyaránt érvényes. Színpadi parabola? Példázat? Nem a szó elkedvetlenítő értelmében. A nézőre egy pillanatig sem kényszerít kettős optikát. Csak azt láttatja, ami az 1550-es években Genfben végbement: a lelki, szellemi sza­badságmozgalomként kezdődő reformációt Kálvin hogyan alakítja át önkényuralom­má, zsarnoksággá, a legelemibb emberi szabadságjogoktól való megfosztás könyör­telen gépezetévé. Sütő izgalmas cselek­ménysorozatban, két ember egymásnak feszülő jellemében kelti életre az izzó, lük­tető gondolatot. Mindkettő menekült, mind­kettő emigráns. Kálvin kénytelen huszon-Kálvin érvel négy éves karában Franciaországból Bázel­ba futni, mert Luther tanai mellett fog­lalt állást. A Párizsban tanuló aragóniai fiatalembernek, Miguel Servetnek, szintén el kell tűnnie Franciaországból. Első talál­kozásuk tehát, még a közös eszmék jegyé­ben mutatja őket. Együtt harcolnak a ró­mai egyház zsarnoksága, a „pápista” tév­eszmék ellen. Barátok. De már érződik a veszedelmes különbség, nem annyira a val­lási tanok értelmezésében, mint hajlamaik­ban, természetükben. Szervét az orvos, a kisvérkeringés felfedezője, a teológia terén is vizsgálódó, kérdező, kutató alkat. Kálvin merev, kemény, a megismerés egyetlen le­hetséges forrásának a bibliát tekinti. Egye­lőre persze, még a lutheri alapon, s egye­lőre még ő maga is azt kiáltja a katolikus I. Ferencnek: „Tolérance! Tolérance!” Zseniális „fogás” Sütő Andrástól, hogy a startponton azt a Kálvint mutatja be, aki még maga ia a „türelem! türelem!” köve­telését hangoztatja. De látjuk pályája csú­csán is, amikor hiába könyörögnek hozzá türelemért. Sütő körbejárja Kálvin alak­ját. Láthatjuk, hogy a Saint Pierre t rnp­„Poroszlóid védik már a tanaidat” — mondja Szervét Kálvinnak lom prédikátora éjjel-nappal dolgozik és rideg szigorát kiterjeszti önmagára is. Eb­ben van valami tiszteletre méltó. Ha tu­catnyi kórtól tépázott teste gátolja a mun­kában, legyűri fájdalmát, úrrá lesz rozoga szervezetén. Munkabírása lenyűgöző: szám­talan teológiai könyv szerzője, a Biblia fordítója, a protestantizmus legfőbb szerve­zője Genfben, és a határon túl. Saját éle­tét is alárendeli eszméinek. Ám megszál­lottsága közveszélyessé válik. És ehhez az emberhez toppan be a fran­cia inkvizíció börtönéből szökött Szervét Mihály. Kálvin első reagálása az elutasí-Farel — Kálvin segítőtársa — szerepében Szénási Ernő Perrin, egy tisztes polgár: „Az új vallásnak hívei akarunk lenni, nem zsoldosai” (Per­rin: Papp János) tás. „Ne jöjjön!” — hárítja el nyomatéko­san. Talán megmozdul benne a múlt, a ba­rátság emléke. Viszont éppen ő jelentette ki: „Élve nem hagyja el Genfet, ha ideme­részkedik.” De Szervét, testében véznán, esendőn, lelkében ellenkező megszállott­sággal — a szabadságéval — odamerész­kedik. Sütő társadalmi-morális problémákat sű­rít két ember, két felfogás küzdelmébe, megteremtve az állandó feszültség két pó­lusát: a türelmességét a türelmetlenség ellen, a töprengést, vizsgálódást a csalha­­tatlanság ellen, az emberiességet a vak­buzgóság ellen, a lelkiismeretet az erőszak ellen. Csakhogy egy idő után ez már nem küz­delem, hanem egy védtelen ember eltip­­rása. Szervét kiszolgáltatott, magános har­cos. Kálvinnak a rendelkezésére áll a szó­szék, a katedra, az államhatalom teljes gé­pezete. Szervét azonban tud valamit: tudja, hogy csak aki nem bízik igazsága belső erejében, az folyamodik kegyetlen erőszak­„No végre, levette a sisakját!” — mondja Ory főinkvizitor Szervétnek. (Ory: Mensá­­ros László) „Hadd öleljelek meg, te vékony csontú” — mondja Szervét, amikor még azt hiszi Kálvinról, hogy a barátja. (Kálvin: Sztan­­kay István. Szervét Mihály: Huszti Péter) eszközökhöz. Ezért veszi fel az első perc­től kilátástalan küzdelmet. De olyan kér­lelhetetlen hatalommal kerül szembe, amelynek sziklafalán csak szétzúzhatja ma­gát az ember. És itt egyfelől megmutatja Sütő a tisztán szellemi küzdelem tehetet­lenségét a középkori egyházak felfegyver­zett zsarnokságával szemben, másfelől megmutatja a szellem legyőzhetetlenségét Mert az agyonsanyargatott Szervét a köny­vét nem vonja vissza. Megmenthetné vele az életét. De mit ér az élete — kérdi —, „ha értelmét nektek odadobtam?” Ekkor már készítik számára a máglyát Champel mezején. Ezzel ér véget a mű. A nyelv szépségével és a gondolat izgal­mával megfogalmazott mondatok azonban tovább kísérik a széksorokból távozó né­zőt. Soós Magda Az ítélet: ......könyveiddel együtt elevenen, lassú tűznél — á petit feu — megégettes­sél.”..................................................................................................MTI — Keleti Éva felvételei TALLÓZÁS szocialista országok magyar nyelvű sajtójából Románia SÜTŐ ANDRÁS DRÁMÁ­JÁNAK BUDAPESTI BE­MUTATÓJÁN Az Utunk január 16-i számában Szakolczay Lajos beszámol a Romániában élő magyar író, Sütő András drámájának budapesti ős­bemutatójáról. A Csillag a máglyán Madách Színház­beli premierje kapcsán töb­bek között ezt írja: „Sütő András az Egy lócsiszár vi­rágvasámapja után újabb európai rangú drámát írt. Súlyos veretű szövege, hu­morral és bájjal telített poétikus nyelvezete külön elemzést érdemelne. És vizsgálódás tárgya lehetne az az erkölcsi-filozófiai tar­talom is, amely a három felvonás egyenletes felnö­vesztésével az utolsóban éri el a tetőpontot. Ádám Ottó nyelvhez és egyáltalán: a dráma egészéhez ragaszko­dó hűsége azáltal lett pom­pás. a színészek mozgatásá­val a teret idővé alakító „történelmi tett”, hogy hagyta az egymástól távol­álló időrétegeket egymásra omolni. S miközben etiká­jával a téren, időn, törté­nelmen átsejlő forradalmi gondolatot vigyázta, nem sikkadt el egyetlen kisebb szerep sem. Az anyag és szellem hatalom és erkölcs, rész és egész „vitája” az ő látomásában nem történel­mi tablót hív életre, hanem eleven, a színjátszás ünne­pét és a költői gondolat nagyszerűségét hirdető pél­dázatot.” 11

Next

/
Thumbnails
Contents