Magyar Hírek, 1976 (29. évfolyam, 1-27. szám)
1976-02-28 / 5. szám
ALKOTÓ ERŐVEL MŰKÖDÜNK KÖZRE A MAGYAR HAZÁNAK ÉS NÉPÉNEK BOLDOGULÁSÁBAN Dr. Lékai László esztergomi érsek nyilatkozata Dr. Lékai László esztergomi ér- lőivel közös dolgaink jó szandések az alábbi nyilatkozatot adta a Magyar Távirati Irodának: KÉRDÉS: Érsek úr, a majdnem ezeréves esztergomi főegyházmegye történetében az egymást követő érsekeknek kezdettől fogva kiemelkedő szerepük volt nemcsak a katolikus egyház életében, hanem az ország életében is. ön, az ősi egyházmegye 7». érseke, hogyan látja most ezt a szerepet, miután hazánkban a régebbi államforma megváltozása az ország első főpapjának közjogi helyzetét is érintette? VÁLASZ: Országalapító és egyházszervező Szent István királyunknak a szándéka volt, hogy az eredeti tíz magyar egyházmegye főpásztorai között az esztergomi érsek vezető szerepet töltsön be. Ahogyan ezt régebbi írásokban is olvashatjuk: „A többiek fejévé, oktatójává és anyjává tette.” Első királyunknak ez a szándéka a magyar egyházkormányzás gyakorlatában mindig tisztelt tradíció maradt. Ezért IX. Bonifác pápa is szívesen teljesítette Kanizsai János prímás kérését, hogy esztergomi érsekutódait összességükben tüntesse ki Magyarország prímása címével. A szász királyi herceg, Keresztély Ágost prímás óhajára. III. Károly 1714-ben a mindenkori esztergomi érsek prímásnak megadta a német-római birodalmi hercegi rangját. így bővült az esztergomi érsek címe: hercegprímássá, egészen a második világháború utánig. A szentszék azonban felismerte, hogy a II. világháborúval lezárult a régi világ és egy velejében új világ kezdődött el. Ezért rendelte el 1951- ben, hogy az egyházfők a tisztán világi címüket és rangjukat többé ne viseljék, még akkor sem, ha az püspöki vagy érseki székükkel lenne összekötve. Azóta a hercegérsekek és hercegpüspökök egyszerűen érseknek és püspöknek hívják magukat. Mai államformánkban, a Magyar Népköztársaságban különben is anakronizmus volna magamat az ország első zászlósurának, hercegprímásnak tekinteni. Amikor a II. vatikáni zsinat után a magyar püspöki kar elkészítette új szervezeti szabályzatát, akkor az esztergomi érseki szék történelmi tradícióját figyelembe véve úgy döntött, hogy a püspöki kar elnöki tisztét nem választás útján tölti be, hanem az a mindenkori esztergomi érsek legyen. Az érsek prímás megjelölésnek tehát ez az egyik, mai gyakorlati értelmezése nálunk, hogy a püspöki kar elnöke. Szeretném kiemelni, hogy ez is a Szent István-i tradícióhoz tartozik; első szent királyunk az általa szervezett magyar egyházat az akkori társadalmi és állami lét valóságaiba építette bele. Sok minden változott az idők folyamán, de ezt a rendező elvet, a mai életünkben is alapvetőnek tekintem egyházunk küldetésére, a magyar hazában. Hiszen a II. világháború végén hazánkban olyan történelmi és társadalmi átalakulás indult meg, ami teljesen új szituáció elé állította egyházunkat. Nem kell azt most részleteznem, hogy akkoriban az egyház útkeresése a jövő felé egyáltalán nem volt problémamentes. Sok megrázkódtatást élt át egyházunk. Keresztény hitünk és reményünk azonban arra bátorította az egyház akkori vezetőit, hogy a kezdeti nehézségek ellenére is tántoríthatatlanul keressék a kibontakozást: először ezért ültek le már több mint két évtizeddel ezelőtt tárgyalóasztalhoz államunk képvisekú rendezésére. Ennek a kibontakozásnak alapelveit Czapik Gyula egri érsek így fogalmazta meg: „Hűség az Istenhez — hűség a néphez; hűség az egyházhoz — hűség a hazához.” Az istenszeretet az egyházhoz, az emberszeretet pedig a néphez és a hazához fűz bennünket. Ezeknek az elveknek a megvalósulásán fáradoztak az utódok, különösen Ijjas József kalocsai érsek úr, akinek tettei előremutattak. A II. vatikáni zsinatnak az egész egyház megújulására kiható ereje jótékony pezsgést indított el magyar egyházunkban is. Ezzel párhuzamosan mind biztatóbb eredményekkel bontakozott ki egyházpolitikánk: 1964-ben az apostoli szentszék és a magyar állam között létrejött az első részleges megállapodás. Hazánk gyarapodását szolgáló közreműködésünkben hathatós erkölcsi támaszt nyújt nekünk az apostolt Szentszék nemzetközi politikája, az a határozott törekvése, hogy a szocialista államokban mind rendezettebbé legyen az egyház és az állam viszonya. Az újabb megegyezések lehetővé tették a püspöki székek betöltését. Amikor pedig most a Szentszék — a Magyar Népköztársaság előzetes hozzájárulása birtokában — kinevezte személyemet a megüresedett esztergomi érseki székre, ákkor e kinevezéssel helyreállt a magyar katolikus egyház teljes hierarchiája. Kinevezésemmel kapcsolatban szívesebben beszélek küldetésről, mint szerepről. Küldetésemet pedig a hierarchia élén annak a fáradhatatlan munkálásában látom, hogy a katolikus egyház alkotóerővel működjék közre a magyar hazának és népének további boldogulásában. KÉRDÉS: Püspökké szentelése alkalmával érsek úr e jelmondatot választotta: „Succisa virescit — a megnyesett fa ktzöldüí.” Címerében az agyagfazék — származására — a kályhás-fazekas mester édesapára —, az edényből kiemelkedő nyesett fa pedig olyan biológiai törvényszerűségre mutat, amely az egyház életében is érvényesül. Esztergomi érsekké történt kinevezésekor hogyan vonatkoztatja ezt a szimbolikát új küldetésére? VÁLASZ: Főpásztori jelmondatom a magyar katolikus egyháznak a II. világháború óta átélt drámai feszültségű történetét és megnyugtató kibontakozását szemléletesen foglalja össze. E jelmondattal azt is kifejezésre juttatom, hogy a fa éppen a megnyesése révén hajt ki zöldellő lombokba: élettelen és élő ágakat egyaránt lesodort róla az átélt vihar, de a sebek begyógyultak. A kizöldellő fa nem kívánja vissza a nyesés előtti régi állapotát, hanem örül a megindult új életkeringésnek, még akkor is, ha ittott akadályokon kell áthaladnia. Mint esztergomi érsek prímás, a hivatásomnak tekintem, hogy a realitások talaján álljak: a fejlődés folyamatát ne próbáljam visszafordítani, hanem előmozdítani. A valóság pedig az, hogy szocialista társadalomban együtt élünk hívők és nem hívők. Itt akarunk boldogulni mindnyájan, és ezt az emberhez méltó életet, jólétet még magasabbra törekszünk fejleszteni a saját fizikai és szellemi munkánkkal. De mindegyikünk a maga világnézetéből alapozza meg a haza, a családja, önmaga érdekében végzett munkáját. Bár e világnézetek szemben állnak egymással, mégis ezek lendítenek előre bennünket a közös tevékenységre. A nem -hivő számára értékes a saját világnézete, mert ez ösztönzi az ország építésére és a maga emberibb életének kialakítására. Mi, hívők ugyanolyan drága, sőt szent értékként őrizzük legnagyobb kincsünket: vallásos világnézetünket. Mert ez ad nekünk erőt a mindennapok munkájának végzéséhez. De egyúttal e szolgálaton át bontakozik ki isten- és felebarát-szeretetünk. Ami azzal a reménnyel tölt el bennünket, hogy elsurranó életünk végén az abszolutumhoz, a szerető Istenhez térünk örökre haza, amint azt Krisztus kinyilatkoztatta nekünk. Világnézetileg tehát nem egységes hazánk népe, de mindennap igazolja 'az élet, hogy a haza közös érdekeiben összhangot lehet teremteni: ha nem azt nézzük feladatainkban, ami elválaszt, hanem ami összeköt. Mi, hivő katolikusok tiszteletben kívánjuk tartani mások világnézeti meggyőződését. De tőlük is azt várjuk, hogy tartsák tiszteletben a miénket. Főképpen, ha azt tapasztalják, hogy mi a magunk vallásos világnézetéből kiindulva is meg tudjuk közelíteni egy fejlett szocialista társadalom törekvéseit. Abban egyetértünk marxista honfitársainkkal, hogy a különböző világnézetek alapkérdései nem képezhetik semmiféle alku tárgyát. De ez nem jelent megmerevedést, egy helyben topogást. A párbeszéd őszinte útja — világnézeti elveink fenntartása mellett is — közelebb segít bennünket egymáshoz abban a szolidáris egymásra utaltságban, amit a haza java diktál. A Magyar Népköztársaság alkotmánya biztosítja számunkra a vallásszabadságot. Ez megnyugvással, bizalommal tölt el bennünket. Vannak ugyan még megoldatlan kérdéseink, de ezeknek fokozatos és nyugodt légkörben történő tisztázására egyre több a reményünk annak a kölcsönös megértésnek és jóviszonynak alapján, amely ma az egyház és állam kapcsolatait jellemzi. Itt van például a templomi hitoktatás kérdése, amiről legutóbb megállapodás jött létre a katolikus egyház és az állam között, és amit sokan sok nézőpontból vitatnak. Meggyőződésem szerint ez is azon problémáink közé tartozik, amelyeket igen nehéz egyetlen megállapodással véglegesen rendezni. A templomi hitoktatás ugyanis eleven, élő organizmus, ami állandóan fejlődik, változik, akárcsak az általános pedagógia. Magam sem állíthatom, hogy a mostani rendezés minden nehézséget és félreértést kizár, ami a napi életben jelentkezhet. Egyház és állam részéről tovább kell munkálkodnunk azon, hogy a nehézségeket fokozatosan eltávolítsuk és megnyugtató gyakorlatot alakítsunk ki. Kérdés: Nemcsak a kormány, hanem a társadalmi és közéleti vezetés legilletékesebbjei részérói is, több alkalommal elhangzott már — legutóbb a múlt évi országgyűlési választások alkalmával a Hazafias Népfront programja is hangsúlyozta —> hogy az országépitó munkában számítanak minden állampolgár közreműködésére. Ezt, érsek úr, hogy ítéli meg? VÁLASZ: Valóban ilyen deklaráció már több ízben elhangzott felelős állami és társadalmi vezetők részéről. Sőt, nemcsak általánosságban, hanem kifejezetten az egyházak és vallásos világnézetű állampolgárok felé is. Ezekre a megnyilatkozásokra felfigyelt az ország egész lakossága. Közöttük a katolikus egyház vezetői és a vallásos emberek tömegei is. Ugyanakkor a határokon túl is nagy figyelmet keltettek ezek a biztatások, amelyek az egyházakat és híveiket az országépítési összefogásra hívták fel. Püspöki karunk tavaly — hazánk felszabadulásának 30. évfordulójára emlékező körlevelében — már válaszolt erre a meghívásra: „Az egyház a néppel együtt megtalálta új helyét a szocialista társadalomban. És a néppel együtt vállal teljes sorsközösséget a jövőben.” Mint a püspöki kar tagja, akkor is egyetértettem ezzel az elkötelező nyilatkozattal. Most pedig, az esztergomi érseki szék elfoglalásakor szeretném ezt külön is személyemben és hivatali elkötelezettségemben megerősíteni, és iparkodom tetterősen közreműködni a megvalósításában. * Nem tudom eléggé nagyra értékelni és megköszönni a szentszéknek a reális politikáját, törekvését, amellyel a régi őrlődés helyébe nekünk, főpásztoroknak és híveinknek leikébe megnyugvást hozott azáltal, hogy hitünk és hazánk harmonikus szolgálatára segit bennünket. KÉRDÉS: Esztergomi érsekké történt kinevezése majdnem abban az időben történt, amikor a világegyház a II. vatikáni zsinat befejezésének 10. évfordulóját ülte. Mostanában a helyi egyházak számadást végeznek, szembesítik magukat azzal a képpel, amelyet a zsinat rajzolt fel a ma és a jövő egyházáról. Hogyan látja, érsek úr, a magyar katolikus egyház helyzetét a zsinat tükrében, és az azóta eltelt évtized egyházi eredményeiben? VÁLASZ: Ügy érzem, hogy nem maradtunk el külföldi katolikus testvéreink mögött a zsinati megújulás lelkiségét illetően. A sok közül néhány eredményt emelek ki. Híveink már mindenütt szívesen, tevékenyen kapcsolódnak bele a magyar nyelvű liturgiába. Külföldi vendégeink nem győztek csodálkozni azon, hogy népünk mennyire egy szívvel-lélekkel énekli miseénekeinket. Még jobban megkapja őket egyes templomaink és búcsújáróhelyeink látogatottsága. A szentélyek liturgikus térkiképzése a templomok nagy részében már vagy megtörtént, vagy folyamatban van. Művészi szempontból is sok jól sikerült alkotásra mutathatunk rá. A teljes bibliafordítás is elkészült, így modern, mai nyelven olvashatjuk belőle Isten igéjét. Meg is van iránta az érdeklődés. Annyira, hogy az eddig publikált példányszám máris kevésnek bizonyult. A misekönyv és egyéb liturgikus könyvek, valamint a II. vatikáni zsinat valamennyi döntvénye megjelent magyar nyelven. Ezeknek a figyelembevételével, s a modern pedagógia elvei alapján készültek el új hittankönyveink. Teológusaink rendelkezésére állnak majdnem valamennyi tantárgy jegyzetei, a zsinati teológia szempontjai szerint feldolgozva. Az egyházmegyei papi tanácsadó testületek, szenátusok mindenütt működnek a megyés föpásztorok támogatásával. Ugyancsak a katechetíkai, pasztorális, liturgikus bizottságok országos szinten s az egyes egyházmegyékben. A zsinat egyik alapelgondolását: a világiak rendszeres, nagyobb mérvű bevonását az egyház mai életének kialakításába és evangélizációs munkájába, még ezután kell megvalósítanunk. Egészséges jelenségnek tartom, hogy a magyar egyház összességében sem a túlzó konzervatívak, sem a túlzó progresszívak oldalára nem hajlik el, hanem a zsinat józan szellemében járja a megújulás útját. Szomorú korjelenség: a papi hivatások megcsappanása bennünket is aggodalommal tölt el. Így megoldást kell találnunk arra, hogy a papi korosztályok várható elhalálozása után se maradjanak híveink lelki ellátás nélkül. Mostanáig még nem sikerült teljes alapossággal felmérnünk az egyház, a papság és a hívek helyzetét. Igv nem áll rendelkezésünkre egészen megbízható kép az elért eredményekről, a hiányokról, a mulasztásokról, sem a jövő feladatairól. Ezt a mulasztást igyekeznünk kell helyrehozni, hogy a jövőben végre majd meghatározhassuk helyi egyházunk alapvető létkérdéseit és feladatait. KÉRDÉS: Helsinkit mindenki mérföldkőnek tartja az európai népek újkori történetében. A kontinensünk békéjét és biztonságát megalapozó megállapodásnak példamutató hatása lesz a világ valamennyi földrészén is. Ehhez minden becsületes ember segítő közreműködésére szükség van, akár hívőről van szó, akár nem. Mi a véleménye erről érsek úrnak? VÁLASZ: Olyan korban élünk, amikor az atomerő és a kozmikus térségekbe való behatolás óriási távlatokat nyit az ember előtt. Az emberiség jövőjének azonban csak egyetlen biztonságos alapja lehet: a béke. Csakis ez garantálhatja, hogy a prcmátheuszi erők birtokába jutott ember vissza ne éljen megszerzett hatalmával. Napjaink is elég példával szolgálnak arra, hogyan fordíthatja az ember a tudományos és technikai felfedezéseket az élet kioltására ezen a földön. A nagy dilemma: fejlődés vagy pusztulás — még mindig megosztja az emberiséget. Aki azonban jól ismeri az egyház tanítását, vagy végiglapozta az evangéliumokat, az tudja, hogy a keresztény hivő az élet és fejlődés, a teremtésen való tovább munkálkodás, a béke oldalán áll. Ví. Pál pápa az idei január 1-i szózatában külön kiemeli a helsinki konferencia jelentőségét (amelyen a Szentszék is képviseltette magát); a béke mind jobban tért hódít. Helsinkit mi, hívők is mérföldkőnek tartjuk földrészünk, de azon túl az egész emberiség életének újkori történetében. Ma még szinte beláthatatlanok azok az áldásos következmények, amelyeket az egyezmény becsületes betartása ígér. A helsinki megállapodásban örömmel olvastam a vallásszabadságra vonatkozó fejezetet. De amilyen fontosnak tartom — a magunk szempontjából is — ezt a passzust, ugyanolyan életbevágónak tekintem a megállapodás minden más fejezetét is. Ez a megállapodás csakis a maga teljességében tudja garantálni kontinensünk biztonságos fejlődését, Európa népeinek együttműködését. Nos, éppen ebben kell mindannyiunknak összefognunk, hogy ez a békemegállapodás ne újabb vitáknak, ellenségeskedéseknek és megoszlásnak legyen a forrása. Ebben az összefogásban jelentős szerepe van az egyháznak, amely 2000 éves fennállása során az emberiség nagy életkérdéseiben is a népek tanítója tudott lenni. Boldog emlékű XXIII. János pápa „Pacem in terris” enciklikájában, mostani szentatyánk, VI. Pál pápa „Populorum propre ssió”-jában és évenként január 1- én, a béke világnapján közzétett üzeneteivel a katolikus hivő eligazítást és biztatást talál arra, hogy odaadó munkálója legyen a világ békés és igazságos fejlődésének. A püspöki kar pedig továbbra sem szűnik meg a gondjaira bízott papságnak és híveknek lelkére kötni a béke gondolatának ápolását, amivel a béke fejedelmének, Jézus Krisztusnak küldetésében jár. 3
