Magyar Hírek, 1976 (29. évfolyam, 1-27. szám)
1976-02-14 / 4. szám
m ossms&a x oaaiOQ^toj 1975. szeptember 30-án az Amerikai Egyesült Államok képviselőházában felszólalt Frank Horton. Beszédében megemlékezett a Magyar Tudományos Akadémia 150 éves évfordulójáról, s ezzel kapcsolatban felhívta a testület figyelmét arra a tényre, hogy milyen sok magyar tudós járult hozzá jelentősen az amerikai tudomány fejlődéséhez. Hivatkozott dr. Francis S. Wagnernak, a Kongresszusi Könyvtár munkatársának a tanulmányára, amely az amerikai magyarok szerepét taglalja az amerikai kultúra fejlesztésében. Dr. Francis S. Wagner a tanulmányában megemlékezik Bölöni Farkas Sándorról, aki 1831-es New York-i utazásáról később könyvet is írt; Nagy Károly matematikus csillagászról, aki 1932-ben az Amerikai Filozófiai Társasághoz intézett levelével megvetette a Társaság és a Magyar Tudományos Akadémia között a puiblikáció-osere alapjait. Megemlíti Pulitzer Józsefet, a modem újságírás atyját, akiről a Pulitzer-díjat elnevezték. Az 1848—49-es magyar forradalom és szabadságharc leverése után Amerikába kivándorolt magyarok között volt Xaratus János is, a nemzetközileg ismert természettudós, aki nagyszerű tudományos munkásságot fejtett ki Amerikában töltött évei alatt. Puskás Tivadar szintén amerikai lakosként fedezte fel a XIX. század utolsó negyedében a telefont. 1884—86 között Zipernovszky Károly, Bláthy Titusz Ottó és Déri Miksa közösen megszerkesztették az első transzformátort. A magyar tudások jelentősen hozzájárultak a két ország tudományának egymást segítő kapcsolatához. Külön kiemeli a szerző azt, hogy Eötvös Loránd alapvető geofizikai törvényeit Einstein tartópillérként alkalmazta a relativitás elméletében. A két háború között Amerikába került magyar tudósokról szólva megemlíti a tanulmány Hevesy György kémikust, aki Nobel-díjat kapott, Lánczos Koméit, aki évekig volt Einstein asszisztense és az ugyancsak magyar Szilárd Leót, az atombombát előkészítő tudóscsoport tagját. Hosszú a sor. Francis S. Wagner a magyar és az amerikai tudomány kapcsolatát elemezve megemlíti még Selye Jánost, Szent-Györgyi Albertet, Békésy Györgyöt, valamint az építész Breuer Marcellt, s a zeneszerzők közül — természetesen — Bartók Bélát, Dohnányi Ernőt, Kodály Zoltánt. A szerző véleménye szerint az Amerikai Egyesült Államok Tudományos Akadémiája és a Magyar Tudományos Akadémia között napjainkban is igen jó a kapcsolat, amely — egyebek mellett — a hajdani, fentebb felsorolt tudósok és művészek munkásságának is köszönhető. d. j. Pulitzer József (Makó, 1847. ápr. 1». — Charleston, USA, 1911. okt. 29.) Szilárd Leó (Budapest, 1898. február 11. — La Jolla, USA, 1964. május 30.) Békésy György KÁRMÁN TÓDOR (1881-1963) Egyik előző számunkban rövid ismertetőt közöltünk dr. Vajda Pál Magyar Alkotók című könyvéről, amely a NOVEX Külkereskedelmi Rt. gondozásában jelent meg. Az elkövetkezőkben e könyv alapján emlékezünk meg tudományterületükön maradandót alkotó magyar tudósok munkásságáról. Kármán Tódor 1902-ben a budapesti Műegyetemen kapott gépészmérnöki diplomát. Néhány évig a Ganzgyár kutatómérnökeként dolgozott, majd 1906-tól a göttingeni egyetemen végzett kutatómunkát. Itt készítette el disszertációját, amely már szakmai körökben ismertté tette nevét, s itt kezdett el áramlástannal foglalkozni. Ekkor adta elméleti magyarázatát az áramlásba helyezett testek mögött képződő örvénysornak, amely azóta is Kármán-féle örvénysor néven ismeretes. Az első világháború idején munkatársaival megszerkesztette a könnyen sebezhető, kikötött léggömbök helyettesítésére a kötéllel rögzített helikoptert. (Lásd a mellékelt ábrán.) 1919-től a aacheni Műszaki Főiskola aerodinamikai intézetét vezette, amely ebben az időszakban fejlődött Európa-hírű kutatóintézetté. 1930-ban az Egyesült Államokba költözött, s ott a Guggenheim Aeronautical Laboratory élére került. Kármán Tódor és tanítványai abban az időben, amikor a repülés még a félhangsebességet sem érte el... már a hangsebesség fölötti repülés problémáival foglalkoztak. Részt vett harci repülőgépek és rakéták kifejlesztésében. Kidolgozta a szárnyfelület alakításának és méretezésének elméletét a hangsebességen felüli repüléshez. Eredményei miatt Kármánt a hangsebességen felüli repülés atyjának nevezik. Élete utolsó évtizedében a rakétahajtás égési folyamataival foglalkozott. Aki „megtapogatta” a Holdat: BAY ZOLTÁN Bay Zoltán, a világhírű elekrofizikus, a magyar radar feltalálója, a radarcsillagászat egyik megalapítója, 1900-ban Gyulaváriban született. Debrecenbe kerül iskolái elvégzésére, a református gimnáziumba. Itt olyan kiváló iskola- és osztálytársai voltak, mint Ilylyés Gyula, Szabó Lőrinc, a költő, Gulyás Pál, az Alföld költője, Kodolányi János író és Törő Imre természettudós. Bay Zoltán kora ifjúságától fizikus akart lenni, de akkor Debrecenben a fizika oktatása még nem állt olyan magas színvonalon, hogy a fiatal Bay ambícióit kielégíthette volna. Így Budapestre jött. Doktorátusának letétele után Bay Berlinbe került, a Collegium Hungaricumba, mint ösztöndíjas. Itt dolgozott a Physikalische Technische Reichsanstalt-ban, továbbá a berlini egyetem fizika-kémia tanszékén, Bodenstein mellett. Itt mindjárt az első időben kísérletekkel sikerült megállapítania, hogy az aktív nitrogéngáz szabad atomokat tartalmaz. Ez a kísérlet olyan jelentős volt, hogy hazaérkezése után a fiatal tudós minden nehézség nélkül megkapta a szegedi egyetem elméleti-fizikai tanszékének vezetését, ahol a nagy hírű Ortvay Rudolf volt az elődje. Bay Zoltán Berlinben megismerkedett egész sor neves külföldi és külföldön élő magyar tudóssal. A híres Laue-féle kollokviumokat látogatta, ott találkozott a fiatal Wigner Jenővel, kapcsolatba került Neumann Jánossal s itt ismerkedett meg Polányival és Szilárd Leóval. A szegedi egyetem fizikai tanszékének vezető-professzori székéből egyenesen az Egyesült Izzóba került. Bay Zoltán nagy lehetőségeket kapott az Egyesüli Izzó kereteiben: kibon takoztathhtta a tehetségét. A Műegyetemen, ahol egyetemi tanár volt, Aschner Lipót anyagi támogatásával létrehozták az atomfizikai tanszéket. Bay Zoltán vette rá Aschner Lipótot, hogy ne rádiótechnikai tanszéket alapítson, hanem sokkal inkább a jövő tudományának tanszékét támogassa: az atomfizikáét. Bay Zoltán és tanítványai elkezdték egy másfélmillió voltos gyorsítónak az építését és ennek a munkának csak a második világháború eseményei vetettek véget. Bay Zoltán a magyar radar kifejlesztésében a hadsereg akkori vezetőjének utasítása nyomán vett részt. 1942-től 1944-ig kísérleteztek a magyar radarral, és nagyjában a közel-földerítés feladatainak megfelelő radartípust sikerült is kialakítaniuk. Ekkor támadt fel Bay Zoltánban a gyermekkori ábránd, hogy mi lenne, ha ő egyszer „megtapogatná” a Holdat. Igaz, hogy gyermekkorában még csak egy kis falu, Gyulavári templomtornyára akart felmászni, hogy talán onnan megtapogathatná Földünk útitársát. Most már tudta, hogy ahhoz meg kell hosszabbítania a kezét, tehát olyan technikai eszközt kell létrehoznia, amely ezt a „megtapogatást” lehetővé teszi. Egy kis csoport — amelyet még a radarfejlesztéshez alakítottak ki —, munkához látott. Ebben együtt működött az akkor híres Standard laboratóriumával. Kiderült, hogy a Hold a jelküldő berendezés teljesítményéhez képest túlságosan messze van. Kevés energia áll rendelkezésre, és a Holdról visszaverődő jelek úgy szétszóródnak, hogy nem lehet őket felfogni. Ezért Bay Zoltán és munkatársai kidolgozták a jel-sokszorozás elvét, ami azt jelentette, hogy sok jelből integrált jelet hoztak létre, és ez az integrált jel már jól felfogható és kísérleti elemként használható volt 1946. február elején úgy érezték, hogy most már a kísérletek sorozatosan, megbízhatóan létrejönnek és ezért 1946. február 6-ra sajtóértekezletet hirdettek, amin a sajtó képviselői előtt bemutatták, hogyan szondázzák meg a Holdat, hogyan tapogatják meg jelekkel. A következő napokban a magyar sajtó tele volt a magyar holdradar diadalával és érezhetően nagy nemzeti büszkeséget és örömet keltett mindenkiben. Bay Zoltán azonban nemcsak a radarral foglalkozott. A harmincas években Szigeti György akadémikussal együtt például nagynyomású higanygőzlámpákat hozott létre, nemesgázokkal töltött lámpákat: kripton-, xenonlámpákat és így tovább. 1939-ben szabadalmaztatta szám jelző feladatok megoldására alkalmas úgynevezett világító diódákat. De akkor ennek a jelentőségét még nem ismerték fel. Nem is alkalmazták, csak 1960 után, a számítógépeknél vált általánosan elterjedtté. Bay Zoltán 1936-tól foglalkozott a televízió fejlesztésével is. Az volt az elképzelése, hogy az Egyesüli Izzó üveggyára készítené a csöveket, a készülékgyártást pedig a már akkor is nagy hírű Orionnak adta volna át. Az első kísérletekben Miki egér-figurát, Tungsram-emblémát, majd később Maxwell híres angol fizikus képét sugározták. A háború ezeknek a kísérleteknek is véget vetett. Antifasiszta magatartása Bay Zoltánt az ellenállási mozgalom felé sodorta Jelentős kapcsolatokat épített ki az újpesti munkásokat ellenállási mozgalmával, amiért a németek letartóztatták. Csak nehezen tudott kiszabadulni s a továbbiakban felszabadulásig bujkálnia kellett az Egyesült Izzó gyárán belül. Fölszabadulás után — mint közismert — a gyár műszaki vezérigazgatója lett, jelentős szerepet töltött be az üzem újjáépítésében. 1948-ban a Washingtoni Egyetem meghívására Amerikába távozott és ott 1972-ig a National Bureau of Standards osztályvezetőjeként dolgozott és a washingtoni egyetemen tanított. A Mariner-program előkészítéséhez meghívták Houstonba, ahol az „újpesti módszert” bevezették, illetve alkalmazták a közvetítéseknél. A Washingtoni Egyetemen a számlálókkal foglalkozott, az ottani Technikai Múzeumban kiállították az általa készített elektronsokszorozót, mint ősműszert. Kardos István a Magyar Televízió főmunkatársa M . yT' r.ß ir <■ »WtrlfytúSaS' 1. VORTEX SEPARATION VORTEX PATH VORTEX BANDS 2. UPLIFT 3. SUPPORT CABLES 4. PROPELLER TYPES 5. PERIODIC VORTEX SEPARATION 6. WHY DOES THE STICK SWISH"? 7. WHY DOES THE FLAG FLUTTER? 6. VIOLATIONS V. THE ENGESSER-KARMAn THEORY 10. GAS OUTFLOW 11. VORTEX
