Magyar Hírek, 1976 (29. évfolyam, 1-27. szám)

1976-02-14 / 4. szám

NEMZETKÖZI TUDOMÁNYOS EGYÜTTMŰKÖDÉS

Dr. Szántó Lajos, a Magyar Tudományos Akadémia Tudományszervezési Csoportjának igazgatója és a csoport főmunkatársa, dr. Vas-Zoltán Péter a múlt év decemberében az Akadémia megbízásából Washingtonban részt vett egy tudományos ülésszakot előkészítő értekezleten. Hazaérkezésük után lapunk munkatársának a következőket mondták:

— Az amerikai National Academy of Sciences (a Nemzetközi Tudományos Akadémia) és az ICSU — International Council of Scientific Unions (a Tudományos Uniók Nemzetközi Tanácsa) — 1976-ban, az Amerikai Egyesült Államok fennállásának kétszázadik évében tudományos ülésszakot tervez, amelynek napirendjén szerepel az a kérdés, hogy mit nyújtott a tudomány és a technika az emberiség fejlődéséhez. A tanulmányt egy szerkesztőbizottság készíti, amely azonban nem sajáft elképzeléseiből merít, hanem hét ország alaptanulmányából.

— Melyek ezek az országok?

— Az Amerikai Egyesült Államok. Brazília, Ghana,

Japán, Magyarország,

Nagy-Britannia és a Német Szövetségi Köztársaság.

— Milyen szempontok szerint készül a magyar tanulmány?

— Történeti nézőpontból indulunk ki; mozgásában, fejlődésében mutatjuk be a magyar tudományt és technikát. Részletesebben foglalkozunk az elmúlt harminc év eredményeivel; hazánk ugyanis az egyetlen szocialista ország a résztvevők között, tehát partnereink joggal kíváncsiak a szocialista tudománypolitikára és általában a szocialista tudományszervezés sajátosságaira.

— Hány történeti korszakot tárgyalnak?

— Hármat. A középkortól az első világháborúig terjedő kort, a két világháború közötti évtizedeket és az utóbbi harminc évet, szocialista tudománypolitikánk érvényesülését. Külön felhívták a figyelmürtket, hogy kellő hangsúlyt kapjon a tanulmányban az a különleges hozzájárulás, amelyet Magyarország nyújtott a világnak a tudomány terén, értve ezen azoknak a jeles tudósoknak a közreműködését is, akik

az emigrációban elért tudományos eredményeikkel járultak hozzá a fejlődéshez, mint például a Horthy-korszakban emigrált Lukács György, Varga Jenő, Kármán Tódor, Szegő Gábor, Pólya György, Neumann János és még sok más kiváló tudósunk.

— Érdekes feladatról, kutatási megbízatás előzményeiről hallottunk. Mióta foglalkoznak ilyen jellegű munkával?

— Tudományszervezési csoportunk, mint a Magyar Tudományos Akadémia egyik intézete, 1967-ben létesült. Feladata a többi közt a tudományok társadalmi, gazdasági szerepének, a tudományok belső fejlődéséből fakadó törvényszerűségeknek a tanulmányozása. elemzése. Ez természetesen nem helyettesíti az Akadémia szerveinek és intézményeinek kereteiben azt a hosszú idő óta folyó munkát, amely a tudomány anyagi-szellemi erőinek célszerű felhasználására irányul. Kis létszámú csoportunk körülhatárolt témákban tevékenykedik. így például foglalkozunk egy idő óta a jövőkutatás témakörében kutatásA MAGYAR

TUDOMÁNYOS AKADÉMIA KUTATÓINTÉZETEI, INTÉZMÉNYEI ÉS VÁLLALATAI

prognosztikával, a tudományos-technikai haladás várható fejlődési vonulatainak előrejelzésével, kutatástervezéssel, a kutatás hatékonyságának vizsgálatával.

— Nemzetközi kapcsolataik?

Jelentős az együttműködés a KGST egyes témabizottságaival, a nyugati kutatási szervezetekkel és intézményekkel, de ez utóbbi kapcsolatok részben újkeletűek, részben még nem teljes mértékben kihasználtak. Legrégebben az UNESCO tudománypolitikai főosztályával működünk együtt, és jórészt személyes kapcsolatunk van az ENSZ Továbbképzési és Kutatási

Szervezetével, az UNITAR- ral. a New York-i Columbia Egyetemmel, egyes angliai kutatóintézetekkel, például a sussexi egyetem tudománypolitikai kutatócsoportjával, amelyet

Christopher Freeman professzor vezet és fejlesztési intézetével, amelynek élén Hans Singer professzor áll; valamint a Manehester-i Egyetem úgynevezett Business Schooljával, ahonnan sok értékes tapasztalatot szereztünk. De sorolhatunk néhány finn és a Német Szövetségi Köztársaság-beli intézményt is. Egyik munkatársunk UNESCO-ösztöndijjial a közeljövőben utazik Franciaországba, Belgiumba és Svájcba, a tudománypolitika és tudományszervezés tanulmányozására.

— A Washingtonban kapott megbízatás, amelyen most dolgozunk, és feltehetően azok az anyagok, amelyeket a partnerországok szakemberei készítenek, minden bizonnyal értékes tanulságokkal, tapasztalatokkal szolgálnak majd a hazai tudománypolitika további formálásához, és olyan új ismeretek birtokába jutunk, amelyek megtermékenyítik a csoportunkon belül végzett más irányú kutatómunkát is.

— Köszönöm a beszélgetést.

Hernádi Magda

Továbbképzés — továbblépés

BESZÉLGETÉS GERENDÁS ISTVÄN PROFESSZORRAL, A MÉRNÖKI TOVÁBBKÉPZÉSI TANÁCS ELNÖKÉVEL

Szinte elcsépelt szólóimként hat már ha a technika fejlődésének felgyorsulásáról, a műszaki haladás csaknem követhetetlen tempójáról beszélünk. Elcsépeltnek azért érezzük, mert túlságosan nyilvánvaló, mert a nem műszaki, a humán és egyéb foglalkozásúak is naponta lépten-nyomon beleütköznek: a műanyagok megszámlálhatatlan változatába, az elektronika, a számítástechnika, a híradástechnika, az automatika új és új eredményeibe. A szakember számára azonban — aki nemcsak tapasztal, hanem tevékenykedik a műszaki életben, sőt egy-egy részeredmény létrehozásában közreműködik — ez a felgyorsulás olyan tény, amellyel országos viszonylatban és tudományos szinten kell szembenéznie. Tehát a már egyetemet végzett diplomás mérnököknek, üzemekben, vállalatoknál dolgozó szakembereknek, a körülöttük folyton változó, fejlődő körülmények közt „napra kész” tudással kell végezniük a munkájukat.

Ehhez nyújt segítséget a Budapesti Műszaki Egyetem Továbbképző Intézete. Az intézet tevékenységéről dr. Gerendás István egyetemi tanárral, a Mérnöki Továbbképzési Tanács elnökével beszélgetünk. Gerendás professzor 1948 óta tanár a Műszaki Egyetemen. A műszaki tudományok doktora, okleveles építészmérnök, többször volt dékán és rektorhelyettes, 1962—66 között az ENSZ tisztviselőjeként az UNESCO párizsi központjában a műszaki felsőoktatási osztály vezetője volt.

Dr. Gerendás István professzor, a Mérnöki Továbbképzési Tanács elnöke Novotta Ferenc felvételei

Több nemzedék a hallgatók között s fiatal előadó a Központi Fizikai Kutató Intézetben tartott izotóp-tanfolyamon. Lent: A beruházások tervezése — szervezése című tanfolyam növendékeinek” egy csoportja

Megkértük, beszéljen a továbbképzés lényegéről, céljáról, problémáiról.

— Ez a téma világprobléma. Az Association Internationale des Universités — az Egyetemek Világszövetsége — öt évenként ül össze tanácskozásra. 1960 óta Mexikóban, Kanadában, Tokióban, majd legutóbb 1975 augusztusában Moszkvában találkoztak 84 ország 446 egyetemének küldöttei. Az előadásokból, hozzászólásokból a felsőoktatás új képe rajzolódott ki. Eszerint a szorosan vett egyetemi oktatáson túl egyre nagyobb jelentőségűvé válik a postgraduális oktatás: a továbbképzés.

— Hazánk az első országok egyike volt, ahol kísérletet tettek az új ismeretek magas szintű, többé-kevésbé szervezett formában való oktatására. 1945 után a már régebben is működő Mérnök Továbbképző Intézet tevékenysége kiszélesedett különböző típusú, elméletileg megalapozott, gyakorlatilag hasznos előadássorozatok rendezésével. 1970 óta pedig — országos, széles körű hálózattal — szervezetileg a Budapesti Műszaki Egyetemhez csatolt intézményként látja el feladatát.

— Hogyan működik ez az intézmény 20—22 ezer hallgatójával, több száz előadójával, s több száz tanfolyamával?

— Az ipar, a kutatás és a felsőoktatás legkiválóbb szakembereiből álló bizottságok szervezik és koordinálják — az egyetemi karokkal szoros együttműködésben — ezt a sokrétű munkát, amely' révén elsősorban a fejlődő ipar rövid és hosszútávú terveihez szükséges új ismereteket sajátítják el a „tanulók”.

— Mérhető-e a továbbképzés társadalmi haszna a tanfolyamot elvégzett szakemberek munkájában?

— Bár a hallgatóknak egy-egy tanfolyam befejeztével nem adunk bizonyítványt, a tanfolyamokon résztvevők létszáma egyre emelkedik és a vállalatok ugyanolyan, vagy fokozódó mértékben igénylik szakembereik továbbképzését. A tanfolyamokon való részvétel önkéntes, viszont a költségeket legtöbb esetben a vállalatok fedezik.

— A témák kapcsolódnak az új népgazdasági ötéves tervhez, s — talán nem szerénytelen megállapítás — részben meg is előzték. Az egy-két évvel korábbi tanfolyamaink már az új ötéves terv tendenciáit szolgálták. Persze, ebben nincs semmi csodálatos, hiszen azok a tudósok, szakemberek, akik a felső szintű oktatás programját készítik, részt vesznek a maguk szakterületén a népgazdasági tervök kidolgozásában.

— Milyen nemzetközileg is „érdekes” témák szerepelnek a tantervben?

— Néhány éve az intézet elősegítette olyan tanfolyamok megszervezését, amelyek az UNIDO, a fejlődő országok szakembereinek felsőoktatását támogató szervezet keretében szolgálták a továbbképzést.

— Tanfolyamaink közül a legkeresettebbek a műszeriparhoz kapcsolódnak. Természetesen ezeknek a nemzetközi viszonylatban igénybe vett tanfolyamoknak a száma azokon a területeken fog növekedni, amelyeken Magyarország szakemberei lényeges segítséget képesek nyújtani. Az új igények a továbbképzés különböző formáit szülik. Űj határterületek keletkeztek: mérnöki izikusi, biológus-mérnöki, mérnök-matematikusi munkakörök. A gazdasági és műszaki ismeretek összekapcsolódnak a gazdasági mérnökök képzésében és a tudományos alapú vezetéssel-szervezéssel foglalkozó tanfolyamok száma is növekszik. Ezek közül némelyik túllép a mi tanfolyamaink keretein s az egyetem elvégzése után kétéves szakmérnöki egyetemi oktatást és második diplomát nyújt.

— Nem okoz némi nehézséget, hogy a padokban diplomás szakemberek ülnek, akik olykor húsz-harminc évvel idősebbek, mint az előadó?

Gerendás professzor elmosolyodik.

— A tanfolyamokon való részvételnél nincs korhatár. Gyakran jelentkeznek 50—60 éves mérnökök. Ez azonban nem okoz semmiféle „konfliktust”, ellenkezőleg: így természetes. Hiszen még az egyetemről frissen kikerültöknél is fennáll bizonyos „hézag” az öt év alatt megszerzett tudásuk, s az a közben is megugró műszaki fejlődés között. Menynyivel inkább érvényes ez az idősebb generáció tagjaira, akiknek — ahhoz —, hogy lépést tarthassanak szakterületük, munkahelyük új követelményeivel, — régi tudásukra rá kell építeniük egy új ismeretanyagot. Egyébként minden tárgyat, kortól függetlenül az arra leghivatottabb szakember adja elő és — ugyancsak kortól függetlenül — az hallgatja, akkinek erre szüksége van.

Soós Magda

4