Magyar Hírek, 1976 (29. évfolyam, 1-27. szám)
1976-01-31 / 3. szám
NEM ISMEREM A MAGÁNYT Beszélgetés Zsindelyné Tüdős Klárával Zsindelyné Tüdős Klára sohasem volt szokványdáma. Vállalja életkorát, a nyolc évtizedet. A látogatást előkészítő telefon során a friss, muzsikáló hang már jelezte, hogy a hang gazdája mozgékony, derűs ember. A személyes élmény mégis meglepi a látogatót: szálegyenes, fiatalos, mosolygó asszony fogadja a vendéget, a nyolcvan évével kapcsolatos képzetek elsompolyognak. A háziasszony: — A virágot köszönöm. Jó, hogy manapság olyan sokan visznek virágot az ismerősöknek. Szép szokás és nem polgári maradvány. A Magyar Híreknek, amit hozott, örülök. Majd felolvassák, mert az én szemem bizony nagyon gyenge már. Abba a karosszékbe üljön: kényelmes, és a jobbik fülemhez van közel, tudja, a hallásom se valamilyen jó. Kóstolja meg a sósrudacskát, én sütöttem. Manapság az asszonyok sokszor letagadják a szakácstudományukat Bevallom, én büszke vagyok rá. És arra is jó a sütemény, hogy átsegít a kezdeti ismerkedésen. A vendég: Nagyon sokat hallottam önről. És furcsa módon, az Egyesült Államokban élő egyik magyar közgazdászprofesszortól. — Miket hallott? Legalább jókat? Szeretem, ha a hátam mögött dicsérnek. — Amit a professzornak mondott és ahogyan fogalmazott, olyan volt, mint aki magas hegycsúcsról, tiszta időben szétnéz: belátja a megtett utat és messze előre is felméri a célt. — Nyolcvan év alatt sokat megéltem. És két házasság, az se kutya. Tudja, úgy éltem meg a századot, hogy számomra a nagy korszakok közt nem volt átmeneti idő, míg hozzászoktam az új viszonyokhoz. A monarchia idején Debrecenben éltem. Apámnak nagy könyvtára volt, mindent elolvastam, sokat vitatkoztunk. Aztán hozzákényszerítettek egy előkelő huszártiszthez. Hiába mondtam, hogy nem születtem katonafeleségnek, erősebb volt a családi tekintély. Jómódban éltünk, a férjem elegáns, jóképű férfi volt; nem is értették meg, miért menekültem ebből a házasságból, miért borítottam fel mindent. A színház vonzott, szabad akartam lenni. — A Horthy-rendszer negyedszázadát „magasról" figyelhette. — Ez igaz. De hozzátenném: nagy erőfeszítések közt; a pálya sikereihez sok szerencse kellett, szorgaLom és rengeteg munka. Tizenöt év színház, Operaház és egy nagy szerelem: Zsindely Ferenc. <3 nem bírta a színházat, én a politikát; megkötöttük az egyezséget, és szépen éltünk. (Zárójelben megjegyzem: A politika szenvedélye volt az uramnak, de valahol, a lelke mélyén, a vadászat és a virágok érdekelték igazán. Két könyvet is írt, állattörténeteket.) Aztán jött 1945. Éppúgy' összeomlás után, mint annak idején a monarchia széthullása után, a második szakasz. Számomra az új viszonyok azzal jártak, hogy elvesztettem mindent, amit valaha birtokoltam. A tárgyak, amelyek rabszolgává tehetik a személyiséget, elhagytak, de megtaláltam az utat az emberekhez. Nem volt könnyű Zsindelyné Tüdős Klára Novotta Ferenc felvétele idáig eljutnom. Sok minden eltakarta előlem a valóságot. — És milyennek találja ezt a valóságot? — Rá kellett jönnöm, hogy minden álmom tulajdonképpen megvalósult, csak mások csinálták meg és más módon, mint ahogyan képzeltem, ötleteimet a népművészetről megcsinálták, másképp mint én, de nem rosszabbul. Gondoljon Sárközre, a népi szőttesekre, vagy Hódmezővásárhelyre, a szőnyegszövőkre. Vagy a zenekultúrára, ahogy Bartók és Kodály képzelték. És ahogy ma van. Ha nemzetben gondolkodom, béke van a szívemben és boldog vagyok. Ez a jó út. — Az események mélyen megbújó okait gyakran eltakarják az érdekek. Egy igényes baráti kör szellemi műhelye kell ahhoz, hogy tárgyilagos és könyörtelen vizsgálódással feltáruljanak a törvényszerűségek. — Én mindig szellemi műhelyekben éltem. Nagy egyéniségek barátsága volt osztályrészem. Bereczki Albert püspök nagyon közeli barátunk volt. A reformokat őszintén kívánó, jólelkű pap volt, a bajokat is jól látta. Ma már tudom, naivitás volt azt hinni, hogy az összeroskadt tető puszta kézzel és jóakarattal fenntartható akkor is, ha elkorhadtak a falak. Kodály Zoltánnal a népművészetben való hit fűzött össze bennünket Óriási tudású ember volt, remekműveket alkotott, de hiába volt a Háry János sikere: alapjában véve félretolták, kinevették. (Tanításait ma már az egész nemzet megszívleli.) Illyés Gyula „a pálya szélén” volt, hatástalanul. Ma az egész ország figyel a szavaira. Vagy vegyük Teleki Pált. ö kezdte a falukutatást, foglalkozott a néptanítókkal, tudta, hogy a nép milyen elmaradottságban él, és szenvedett ettől. De hűséges volt a rendi Magyarországhoz is. Egyszer azt mondta: „Attól tartok, ha a nép igazán kulturált lesz, elpusztítja a grófokat.” Amit látott és akart, nem vállalta. Ezért került konfliktusba, ezért omlott össze. Amikor az ismert háborús külpolitikai dilemma gyötörte, már összetört ember volt, és számára nem maradt kiüt. A régi rend felülről nem változhatott meg. Ami elkorhadt, meg kellett semmisülnie, hogy a nép, a nemzet újjászülethessen. — És a mai valóság mai konfliktusai? — Látom a gondokat is. A karosszék, amelyben ül, olyan mint Karinthy Frigyes szatírájában a „Bűvös szék”; aki bele ül, az igazat mondja. Sok látogatóm van, rengetegen keresnek fel ügyes-bajos gondjaikkal. Kiírhatnám az ajtóra, hogy „Tüdős Klára lelkiklinikája”. De ezek más természetű bajok: sok az önzés, a rátartiság. Az asszonyok egy csoportja félreérti az egyenjogúságot, inkább a családot töri szét, de nem enged. A fiatalok közt vannak, akik egyszerre akarják fölszippantani az egész világot, kevés bennük a tapintat és a megértés. Ezek a bajok azonban nem a társadalmi berendezkedésből folynak. Nincsenek vagyonok, vagy kasztok, amelyek gátolják az érvényesülést. Rengeteg a tehetség. Napról napra erősödik a nép kultúrája és ez a társadalom egészségének a jele. Illyés Gyula nemrég arról írt, hogy ez a korszak nem kedvez a barátságnak. Nem értek vele egyet. Soha ennyi ragaszkodó barátom nem volt. Az emberek bizalommal fordulnak hozzám, mert érzik bennem a szeretetet és az evangélium hitét. Látja, a gyerekem és az unokáim a távoli Ausztráliában élnek, rossz a hallásom és félvakon töltöm napjaim ebben a budai lakásban, de boldog ember vagyok. Mert értem, ami körülöttem történik, mert szeretnek az emberek és mert szerethetem az embereket. Nem ismerem a magányt. Sz. M. Flamingók New Budán III. Pomutz György, Birányi István, Kovács Gusztáv és Takács Ferdinánd, úti- és foglalótársai, szintén foglaltak maguknak 800 holdnyi prérit. A jobb parton Újházi volt az első települő, háta mögött, nyugat felé, kétnapi lóhátoni járóföldre, nem akadt emberi nyom. Azután elszórtan ismét kezdődött a tanyavilág, egészen a Missouriig. Azon túl már igazán csak az indiánok, vagy a világ vége volt. Az Újházi család nagy lendülettel látott munkához. Szénát takarított be télire, s várta, hogy a JANKÓ — ez lesz mostantól a yankeek neve amerikás magyarjaink ajkán —, október közepén, megállapodás szerint, kivonuljon a megvett házból. Idővel majd építenek maguknak jobb, s tágasabb házat, valóságos amerikai BLOCK-HOUSE-t. Faház az, puszta szálfákból ácsolt, faszegekkel összekapcsolt falakkal. Padlása nincs, teteje falécen, fazsindely. Csak a kémény épül kőből, vagy téglából, bár a szegényebbeknél az is gallyakból van összeeszkábálva. Hasított tölgydeszka az ajtó, faajtósarokkal; némely block-houseban egy vasszöget sem lehet fellelni. A szoba egyik oldalát a tűzhely tölti be, „mely kandalló hű életepárja az amerikaiaknak .. Keményen dolgoztak gazdaságuk megalapozásán —, itt már egy közönséges napszám egy dollárt tett ki, meg a tartást: a gazdának is meg kellett markolnia a szerszám nyelét. (S demokrata magyarjaink sem állhatták meg szó nélkül, hogy ebédnél a gazda és bérese ez újvilágban egy asztalhoz ülnek le enni!) Úgy tetszett, Ujháziné is megbarátkozik helyzetükkel, a nagy család háztartása egészen lefoglalta. „Ezúttal nyugodtan ülhetek le tábori ágyamra, előttem a kis burlingtoni varró — most íróasztalka! S szemközt velem ...” — így kezdi levelét megtelepedésükről Újházi Klári. El kell mondanunk, hogy noha New Buda története eddig nem volt teljesen ismeretlen az érdeklődők előtt, közelebbieket róla, s Ujháziékról is, csak néhány esztendeje tudunk, amióta a Magyar Országos Levéltárból előkerült Újházi és családjának levelezése. Számos részletben újat mondanak a levelek, számos részletben pedig lexikonokba is bekerült tévedéseket igazítanak helyre. E munka is csak az Újházi-iratok megismerésével születhetett meg. Nos, a levelek között megtaláljuk Újházi Klárának szép és érdekes beszámolóját is, amely így folytatódik: „Szemközt velem két láda áll: tetejükön néhány kosár. Egy fedeles — köztük Atyám levéltára —, szerényen kicsike, mint egy sátorhoz illik, a másikban a mindig kéznél szükséges varró, foltozó, s más aszszonyi rekvitizumok, a nyugalmazott mángorló ruhákkal betakarva. E két láda előtt jóval alacsonyabban már, két hosszú, keskeny verslágok állanak, mikben a férfiak fejszéi, s ki tudná előszámlálni, hány másféle szerszámaik le egészen a csizmadia árig, rakván el, szintén nagy gonddal. Az egész negyedik oldalát sátorunknak a kis bejáró nyílás foglalja el, melyet középen meghasított, tehát két oldalt lecsüngő függönyökkel lehet tetszés szerint kisebbvagy nagyobbítani, csak elzárni nem. Igen, igen! Hernyók, békák, egerek szabadon járkálnak ki és be —, de higgyétek el, általunk már fel sem véve. Csak egy kínoz szörnyen, kivált a melegebb napok este- és reggelén: a híres amerikai maszkitó, mikre még Burlingtonban igen kiváncsiak valánk, s mikbe, némi nyugtalanságunkra, magyar szúnyogaink szakasztott atyafiaira ismerétik. Fájdalom, itt sokkal számosabbak, annyira, hogy gyakran aludni sem hagyának. Csörgő kígyók is vágynak ugyan, de nem nagy számmal. Mióta Burlingtont elhagyók, egész utunkban és itteni mutatásunk alatt, alig akadánk négyre, vagy ötre. Ezeknek csípésük azonban felettébb mérges, de igen ritkán halálos. Ide érkeztünk után mindjárt másnap társaink vadászkutyája csípetett meg vadászaton és olyan keservesen fájtatá igen megdagadt lábát, majdnem huszonnégy óráig, hogy az ember szíve megesett rajta. Van itt a prériken egy fűszem, s ez használtatik ellene orvosszerül. Azóta sem minket, sem marháinkat nem érte semmi baj. Sátorunk középső, tehát legmagasabb rúdja tele van aggatva a legkülönbnemú szerekkel. Ott fekszenek példás, békés egyetértésben, lecsüngő sinórokon tartózkodó deszkácskákon, poros hüvelyeikben, arany kardbojtos szablyái a volt magyar hadsereg századosainak, s valamivel távolabb a lőszerek. Ott függnek köztük, s velők, s hátul, minden kis hézagot felhasználva, az amerikai farmerné konyha- veteményes magvai, kávé, rizskása, s. a. t., a kis, mindenféle idomú zsákok egész kollekciójában. Ily tarkán díszítve vannak a két, sokkal alacsonyabban fekvő rudak is. Kézi-, utazó-, vadásztáskák, kulacs, tükör, Kossuth, Washington és a boldogult Presidens Taylor arcképei, ollók, zsákok, lámpák, kalapok, s. a. t. A padozaton végre a pompás afordhousi tarka szőnyegeket tiszta apró homok váltá fel. Igen, ily változékony és tarka, mint ama szőnyegek, az ember élete is. De csak hagyján. ... Egyszerre csak beborul az ég, szakadni kezd az eső. És szakad végtelenül, egy egész nap és egy éjszaka, nem csekély megdöbbenésünkre. Sátorunk erős, sűrű szövete mit sem tehet ellene — keresztül csurgóit az minden felől. Hiába takargatánk a holmit lepedőkkel, pokrócokkal —, minden, de minden megázott, annyira, hogy Tivadar reggel felkelvén ágyából, csak egy szál sem vala rajta száraz és rajtam is. Óh, nem mondhatom, mily keserves reggel vala ez, annyi munka és fáradsággal egycsapással megsemmisítve, majdnem A-tól Z-ig kelletvén újra kezdeni.. Az idillnek vége. A névtelen vadonban vagyunk. Hősünkre vár, hogy nevet adjon neki. (Folytatjuk) Bogát! Péter A tél örömei Bállá Demeter felvétele
