Magyar Hírek, 1976 (29. évfolyam, 1-27. szám)
1976-12-04 / 25. szám
Jászai Sinkovits Imre JÁSZAI MARI Azt mondják, csodálatos színésznő volt. Nem láthattam színpadon, nem hallhattam hangját rádiófelvételről. A fényképe keveset mond. Az embert jobban ismerem az arcánál. A Színháztudományi Intézet kisebb könyvtárat őriz a róla írt könyvekből, tanulmányokból, cikkekből. Az írások megőrzik, milyen volt. De milyen ma? Olyan, ahogyan azokban él, akik olvasták legbensőbb feltárulkozását: a Naplóját! * „Legnehezebb dolognak tartom — írja Naplójában — az erkölcsi, vagy bölcsesség létráján való fölfeléhaladásban: a megtanult szépet a gyakorlatban alkalmazni. A türelmet — az önmegtagadást. Az ész jóság nélkül — jobb, ha nincs.” „... a művész az emberben lakik. Mit ér a nagy művészet, ha az embernek nincs erkölcsi súlya.” „De a színész erősebb bennem az embernél. Színész vagyok elsősorban.” „Az igaz pedig az, hogy én mióta az eszemet tudom, igyekszem, erőlködöm, fölemelni, tisztítani a telkemet — szépérzékem kívánja —, de azért ő (egy pályatársra céloz a szerző) végtelenül túlbecsül engem. El is öntötte a vér az arcomat nagy dicséretére. Lángvörös lettem. De most örülök neki, hogy igaz bírája -tudok lenni önmagámnak.” „Az ember lelke minden tettében viszszatükröződik: a hazug ember nem lehet igaz művész.” * Vajon miként él egy mai színművészben Jászai Mari emléke, a jelenkor egyik olyan szinészegvéniségében. mint Sinkovits Imre?! N A budapesti Nemzeti Színházban, a Bánk bán előadásának szünetében, az öltözőben beszélgettünk. Sinkovitson Bánk jelmeze. Köztudott, hogy szereti Bánk szerepét. Jászai nő létére ezt írta annak idején: „Mióta az ítéletem egy kicsit megbízhatóbb, azóta mindig Bánkot szerettem volna játszani.” — Jászai példája meghatározó volt számomra a pályám elején. Lenyűgözött emberi és művészi tudatossága, amellyel a hivatására készült — mondja Sinkovits Imre. — Addig turkáltam az antikváriumokban, amíg minden könyvét meg nem szereztem. A Naplójának minden sorát gyönyörűséggel olvastam! — Tudom, hogy akárcsak Jászai Mari, ön is Széchenyi-rajongó. — De nem Jászai hatására. Ennek prózaibb kezdete van, mégpedig az, hogy ugyanazon a napon születtem, amikor Széchenyi. Csak néhány évvel később. Ez felcsigázott már kölyök koromban, azóta csodálom s próbálom érteni is a „legnagyobb magyart”. Pár éve egyébként Széchenyinél találkoztam össze Jászai Marival...- Ez úgy történt, hogy — ki tudja, hányadszor? — ismét elmentem Nagycenkre. Egy idős bácsival elegyedtem ott szóba, aki elmondta, hogy Jászai háromszor járt a Széchenyi-kriptában. Mindannyiszor egyetlen kérése volt: hagyják magára. Kintről aztán hallani lehetett, hogy elszavalt egy verset Széchenyi síremléke előtt. — Jászait többnyire kizárólag nagy tragikaként emlegetik, hatalmas, érzelemdús játékára esik a hangsúly. Pedig egyszerű is tudott lenni. Ez kiderül abból, hogyan tanult meg Petőfit szavalni. Erdőben sétált egy barátnőjével, és a természet közelsége hatására egyszer csak nagyon egyszerűen, nagyon természetesen kezdte Petőfi verseit mondani. Minden évben elment a költő szülőházához, elment még hetvenhat évesen is, s akkor ott Kiskőrösön meghűlt, s többé nem gyógyult fel. Bánk, azaz Sinkovits Imre az öltöző órájára pillant, abban a pillanatban megszólal az ügyelő hangja. Színpadra hívják. Miközben ezt a cikket írom, felnézek az írógépből — előttem kinyitva Jászai Mari Naplója. Benne egy bekezdés ceruzával megjelölve. Vallomásnak szánta a színészetről, a művészetről. „Mindent el kell ennek a könyvnek mondanom, ami bennem végbemegy. Sőt még többet; azt is, ami régen történt velem. Át kell újra élnem szörnyű gyerekkoromat, és leírnom azt is. Miért? Szeretném megismerni magamat. Égő kíváncsiság késztet leírnom azt, amit magamról tudok, hogy így, szemtől szembe állva magammal, mint egy másik emberrel, megtudjam, ki vagyok??” Dutka Judit BÚCSÜ KNER ALBERTTÓL Örökre elment valaki, akit sokan szerettek, és tehetségéért, tudásáért, alkotóképességéért — jogosan — nagyra becsültek. A nagy Kner dinasztia tagja és az egymást követő, lenyűgöző tehetségű nyomdásznemzedékek egyikének jeles képviselője, megannyi nagyszerű alkotás szerzője: Kner Albert, hetvenhét esztendős korában váratlanul elhunyt. Barátai, ismerősei és tisztelői csak Bercinek szólították, még akkor is, amikor a fiatal grafikus már jól ismert könyvművész volt. A Berci becenév valahogy jobban illett hozzá, mert a hat Kner gyermek közül ő közelítette meg legjobban apja, az alapító Kner Izidor nyomdászmester eredeti egyéniségét. Kedvenc szólásmondása volt, hogy „kedves apa” ezt így csinálta, erről vagy arról • ekképpen rendelkezett . . . Mindvégig szellemi végrehajtója maradt atyja egykori elképzeléseinek, amelyeknek helyességében szilárdan megbízott. Mintha csak a csalhatatlan ítéletű Izidor bácsi még ma is a háta mögött állt volna legfiatalabb gyermekének .. . Jaschik Álmos festőnél és grafikusnál kezdte tanulmányait. A mesternek jó neve volt a maga idejében. Nem is fogadott el akárkit tanítványul, hanem csak olyanokat — így Kner Albertet is —, akikben felfedezte azt a bizonyos „isteni szikrát”. Az itt szerzett alapismeretekkel és csírázó művészi ihletével már nyugodtan indulhatott felsőbb tanulmányok végzésére Becsbe, majd beiratkozhatott a lipcsei akadémiára, ahol megkapta a diplomát. Ezek után már csak a gyakorlat megszerzése volt hátra. Hol juthatott volna ehhez megfelelőbb helyen, mint édesapja gyomai nyomdájában? Amikor aztán egyremásra kerültek ki a keze alól a szebbnél szebb grafikai munkák, ízléses kiadványok és értékes kötetek, a Globus és a temesvári Helikon Nyomda után meghívást kapott az egyik leggondosabban dolgozó nyomdának, a Hungáriának a vezetőjétől, hogy legyen ő a művészeti igazgató. Ettől kezdve még figyelemreméltóbb alkotások kerültek ki ebből az amúgy is elismert üzemből. Berci grafikai munkái igen nagy sikert arattak bel- és külföldi kiállításokon egyaránt. Az általa illusztrált és tipografizált kötetek közül különösen említésre méltó a „Pancsatantra”, valamint „A török hodzsa tréfái” című Kner-kiadvány. Mindemellett főmunkatársként igyekezett még színvonalasabbá tenni a Magyar Grafika című szakmai folyóiratot, munkatársa lett a Nyomdászati Lexikonnak és becsült tanárként vett részt a nyomdászifjúság nevelésében. Amikor a hitlerizmus nyomása egyre erőteljesebbé vált Magyarországon, emigrált. Kalandos úton Chicagóba került, ahol a Kner név tekintélye révén könnyen elhelyezkedett. A Container Corporation elnevezésű, csomagolóanyagokat és dobozokat gyártó nagyüzem művészeti vezetőjeként a nagy létszámú grafikuscsoport főnöke lett, úgynevezett „ötletember”: szinte ontotta magából a nagyszerű elképzeléseket, a teljesen újszerű grafikai megoldásokat. Egyik nagyszerű ötlete volt az a kartonból kivágott összehajtható kis szék, amelyet futballpályákon és más helyeken fillérekért árusítottak. Üzeme száz és százezer darabot gyártott ebből a „bútordarabból”, amely néhány órára kényelmes ülőhelyül szolgált, aztán pedig — anyagi értéke nem lévén — nyugodtan el lehetett dobni. Régebben nem nagyon ismerték azt a kifejezést, hogy „könyvművész”. Kner Berciről minden túlzás nélkül elmondhatjuk, hogy igazi könyvművész volt, akinek tudása, csalhatatlan hozzáértése abban nyilvánult meg, hogy a betűtípusok megválogatása, a szedéstükör megalkotása, a hibátlan festékezés és nyomás, valamint az illusztrációs anyag és a kötés egyaránt összhangban volt. így jött létre a szép könyv, amely a könyvespolcok dísze, a gyűjtők és laikusok becsült kincse lett. Amikor Berci távozni kényszerült az országból, legjobb barátja, Török Sándor, a finomtollú író a jugoszláv határig kísérte, hogy késleltessék a búcsút. Balatonakarattyánál Kner Albert fátyolos tekintettel bámult ki a vonat ablakából. Ekkor jegyezte meg : — Itt két villanyoszlop, majd két bokor következik, és utána megpillanthatjuk a Balatont. Hol leszek én enynyire otthon, hogy még a távíró-póznák és a bokrok helyét is ismerjem? Amerikai házában kutyát is tartott, és azt magyarul, Bundásnak nevezte el, annál is inkább, mert a hűséges állatot Magyarországról hozatta. Gondolkodásmódjára és érzelmeire jellemző az a kis epizód is, amely akkor történt, amikor Berci megbeszélésre jött össze japán, NSZK-beli, francia és amerikai szakemberekkel. Ő volt az előadó. Angolul beszélt, de egyszerre csak, a hallgatóság nagy meglepetésére, „idegen” nyelven folytatta előadását. Látván a meghökkenést, maga is megrémült. Ekkor vette észre, hogy már öt perce magyarul beszél. . . Kner Albertnek két gyermeke van: András és Panni. (Róluk és nekik írta mesekönyvét Török Sándor.) András örökölte apja tehetségét. A Yale Egyetemen szerezte nyomdamémöki diplomáját; ma a New York Times osztályvezetője. A kertjében levő kis kamrában miniatűr nyomdát rendezett be, ott szedte ki kézzel a meséskötet általa angolra fordított szövegét, amelyet maga fog néhány számozott példányban kinyomtatni. Panni, ugyancsak diplomát szerzett: pszichológus. Knerék összetartó, egymást becsülő és áldozatkész tettekre kész emberek. Az apa mindent megadott hat gyermekének: Imrének (a nagyszerű nyomdásznak, akiről Ignotus azt mondta, hogy Magyarország öt legműveltebb embere között kell számon tartani), Ilonkának, Lajosnak, Endrének (a vállalat kereskedelmi vezetőjének), Erzsinek (a kivételes tehetségű könyvkötőművésznek) — és végül Albertnek, a „legkisebbnek”. Bercit hetvenedik születésnapján melegen ünnepelte családja. — Nem lehet panaszom az életre — mondta ekkor a jubiláns —, mert a famíliám olyan boldogsággal ajándékozott meg, amilyen a legnagyobb ritkaság. György Endre Herényi Jenő alkotása: Csontváry Kosztka Tivadar síremléke Budapesten a Mező Imre úti nemzeti sirkertben Bállá Demeter felvétele
