Magyar Hírek, 1976 (29. évfolyam, 1-27. szám)

1976-12-04 / 25. szám

A HAZAFISÁG ÚJ VONÁSAI

Az évszázadokon át uralkodó nemesi nemzet eszméje erős mítoszokat teremtett a jogfosztott nép gondolkodásában. Előfordult még az elhamarkodott „címkézés”, a nacionalista és a kozmopolita minősítés nem eléggé átgondolt osztogatása. A régi mítoszok ellen folytatott küzdelem — akaratlanul is — nemegyszer sértette az egészséges nemzeti érzést.

A szocialista hazafiság az emberekben nem fejlődik ki azonnal, s főként nem alakul ki önmagától. A Hazafias Népfront VI. kongresszusán és a hazafiságról évente Egerben rendezett vitákon azonban már jelentkeztek azok az új elemek, amelyek a szocialista nemzet-tudat fejlődéséről tanúskodnak.

Az utóbbi időben észrevehetően megerősödött az a felismerés, hogy nem valamilyen elvont hazában, hanem szocialista hazában élünk, s ez a szocialista haza igyekszik mind többet adni tagjainak. Az emberekben nő az egyéni kötelességérzet, vagyis az elkötelezettség. Nő a sorsvállalás felelőssége, az értelmi, érzelmi azonosulás a nemzet haladó múltjával, szocialista jelenével és céljaival.

Korábban a hazafiság érzelmi oldala elsősorban a lokálpatriotizmusban nyilvánult meg, de ma már egyre több ember gondolkozik az egész haza méretében. Mert például a Balaton vizének minőségével, a tó eliszaposodásával, a nádasok terjedésével, vagy történelmi borvidékeinkkel foglalkozó vita megmozgatta az országos közvéleményt. És itt nemcsak táj védelméről, a Tokaji hegység, a Badacsony, a Somló, a Gyöngyös-vidék jellegzetes szépségének megóvásáról van szó, hanem a magyar termékek hírnevéről, arról a képről, amely a külföldiekben kialakul Magyarországról. Ha az ország termálvizeire, gyógyfürdőire terelődik a figyelem, akkor ma már nemcsak a szakemberek, nemcsak a hévíziek vagy hajdúszoboszlóiak nyílvánítanak véleményt, hanem az ország minden sarkából érkeznek az észrevételek, tanácsok, javaslatok.

A szocialista hazafiság eszmekörébe sorolható az általános érdeklődésre számot tartó törvényjavaslatok előzetes nyilvános vitája is. A népfront rendezésében több százezer ember tanulmányozta át a környezetvédelmi törvény javaslatot és vett részt az ország különféle részein szervezett gyűléseken. Korábban az egyes megyék csupán a saját területük környezetvédelmi gondjaival foglalkoztak, a parlamenti tárgyalást megelőző eszmecsere azonban már összefüggéseiben, sőt nemzetközi öszszefüggéseiben vizsgálta a vizek, a levegő, a termőtalaj tisztaságának megőrzéséhez szükséges rendszabályokat.

Eddig általános volt az a vélemény, hogy az a jó hazafi, aki becsületesen dolgozik és tisztességgel elvégzi a rábízott feladatokat. Az alkotó szocialista hazafisághoz — a közvélemény megítélése szerint — ez ma már kevés. A közösség ügyeivel — vallják egyre többen — nemcsak joga, hanem kötelessége is foglalkozni az állampolgároknak.

Amilyen mértékben kialakul és gazdagodik a szocialista hazafiság eszmeköre és gyakorlata, úgy csökkennek a nacionalizmus maradványai, pontosabban a más népekkel szemben táplált előítéletek. Az utóbbi évek szemlélet- és emberformáló munkájának az eredményei a szocialista országokhoz való viszonyunkban is megmutatkoznak. Egyesek értelmileg fogadják el azt a tételt, hogy az erősödő gazdasági integráció napjaink törvényszerűsége, mások pedig érzelmileg teszik magukévá, szem előtt tartva a közös múltat és a közös célokat.

A magyar történelem századai folyamán legjobbjaink nemegyszer felvetették a nagy kérdést, mi tartja meg, mi tartja össze, mi tartja fenn a magyar népet?

Ma erre a kérdésre világos választ adhatunk. Az tartja meg és gyarapítja népünket, hogy őrzi és ápolja minden forradalmi és haladó hagyományát; hogy a fejlett szocialista társadalom építésén munkálkodik és a szocialista nemzetté válás útján halad előre.

Pethő Tibor

A Magyar Tudományos Akadémián honismereti szakkörvezető tanárokat tüntettek ki. A díjakat dr. Ortutay Gyula akadémikus nyújtotta át Molnár Edit felvétele

*

Urho Kekkonen, a Finn Köztársaság elnöke hivatalos látogatást tett Magyarországon. Találkozott Kádár Jánossal, az MSZMP KB első titkárával is

Urho Kekkonen és kísérete felkereste a székesfehérvári Vörösmarty termelőszövetkezetet. Útjára elkísérte Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke

MTI — Szebellédy Géza felvételei

Kiállítást rendeztek a Képzőművészeti Alap Kiadóvállalat 1977-es művészi naptáraiból. A fali-, asztali- és előjegyzési naptárak, a határidőnaplók klasszikus- és kortárs képzőművészek, grafikus- és fotóművészek alkotásainak a reprodukcióival jelentek meg. Képünkön: Rippl-Rónai József Lazarine és Anella című olajfestményének fotója

Megjelent a Magyar Hírek Kincses Kalendáriuma

A KINCSES KALENDÁRIUMA

Közlöm mindazokkal, akiket illet, vagy ha nem is illet, legalább érdekel, hogy november első hetében Magyarországon viszszajött a vénasszonyok nyara, megfiatalodva. Amint ezt leírtam, mindjárt gondolkodóba estem: vajon érdekli-e majd karácsony táján a nyugat-európai magyarokat, januárban vagy még kérőbb az észak-amerikaiakat, a dél-amerikaiakat, az ausztráliakat, milyen volt az időjárás Magyarországon november elején. De mégsem húzom ki a megírt mondatot. A tájhoz hozzátartozik az égbolt is, az ország életéhez a napsütés vagy a zimankó. Ha külföldön járok és hazatelefonálok, mindig megkérdezem: milyen az idő? Szeptember elején, amikor Washingtonba érkeztem, és még este felhívtam egy ott élő magyar barátomat, megkérdezte, milyen volt az idő ma reggel Budapesten. Miért érdekel egy húsz éve kint élő magyart, aki egyébként az Amerikaközi Alapítvány alelnöke, hogy kiskabátban járnak-e még az emberek, vagy már felvették a felöltőt Budapesten? Nem kérdeztem meg tőle, tudtam a választ. A magyarországi idő, különösen a varázslatos színekben pompázó ősz, a szeptemberi későnyár, az októberi langyos délutánok hozzátartoznak a szülőföld szeretetéhez.

Ezért mondom újra, november eleje rendhagyó volt, illetve most az, mert ezt a naplót 11-én diktálom, a reggeli köd eloszlott, ablakomból rálátok a mi kis Fudzsijámánkra, a János-hegy kúpos csúcsára. De nem a mai napról írok most, hanem az elmúltakról. (Elnézést a személyes részletekért, de éppen ezek mentségeképpen adom írásomnak a Napló címet.) Az Egyesült Államokból október utolsó hetében érkeztem haza és három nap múlva elindultam kocsin Velencébe, a SEC-nek, az Európai Kultúra Társaságának közgyűlésére, s onnan egy hét múlva tértem vissza, feleségem francia rokonaival. Megszálltunk Keszthelyen, a Helikonban, s azután két napig abban a különös, mindenkor érdekes, kettős élvezetben volt részem, hogy egyszerre láttam a magam szemével és egy külföldiével a szőlőhegyeket, a lankákat, a falvakat, a kis templomokat, a féltve ör-PANNON TÁJAKON

zött Árpád-kori romokat, a birkacsárdát és az apátságot, tihanyi lávából épített parasztházakat és füredi villát. Csupa olyan dolgot, amit régóta ismerek és szeretek, de most mások szemén és tudatán keresztül még kedvesebbé és értékesebbé váltak.

Itt van mindjárt maga a szálló. Miért Helikon? Sógoromék tavaly jártak Görögországban, és tudják, hogy ez a hegyesvölgyes vidék a mondavilágban a múzsák lakóhelye. Keszthelyre úgy került, mondtam büszkén, hogy a 19. század elején, ha jól emlékszem, második évtizedében, Festetics György gróf Georgikon néven gazdasági főiskolát alapított. De mivel Magyarországon vagyunk, tettem hozzá önévődve, a mezőgazdász diákok is írtak verseket. Költői pályamunkáikat a „Helikoni ünnepek”-en olvasták fel, és erre Georgikus gróf meghívta a kor neves költőit, íróit és politikusait. Azt már nem mondtam el nekik, mert túlterhelném őket ezen az alapfokú hungarológiai órán, hogy egy évszázaddal és tíz évvel később egy magyar várúr, ezúttal Erdélyben, Marosvécsén, Kemény János báró, ugyancsak Helikon néven hívta össze költő-barátait, és Erdélyi Helikon néven alapított folyóiratot. Egy lépéssel már Erdélyben voltunk, és a nyugatiaknak oly titokzatos országrész, Transsylvania, a „Thulén túli táj”, ahogy Babits nevezte, a vártnál jobban érdekli a franciákat.

De aztán visszatérünk a helyi valósághoz. Nem először szállók meg a Helikonban, s most veszem észre először, az ő szemükkel, hogy az ablakból jól lelátni a Balatonra, a Keszthelyi öböl helikoni öblöcskéjére, és benne a szárcsa-seregre. Vagy kétszáz fekete madár ringatózik a déli szél kavarta hullámokon. Még egy kis látszólagos névrokonságot is fölfedeztünk együttes erővel: a szárcsa franciául sarcelle, az első három betű, sőt, ha akarom négy azonos, lehet, hogy a magyar szó a franciából származik, vagy a francia a magyarból? (Itthon megnézem Bárczi Géza szófejtő szótárát, az azonosság csak látszólagos. Bárczi szerint valószínűleg a „kopasz, sárgás" jelentésű elavult szár melléknév kicsinyített származéka; a madár csőrén és farkán ugyanis fehér folt van, mintha kopasz volna.)

A volt Festetics-kastélyra nem hagyom magam rábeszélni, első nap nem múzeumot szeretnék mutatni vendégrokonaimnak, hanem elevenebb életet. Azért bekukkantunk a Kossuth utcába, a Petö-házba, Goldmark Károly szülőházába, és az udvar vaskos árkádjaiban a vendégek fölfedezik e pannon táj földközi-tengeri ihletését. Először kiáltanak föl, hogy „ez náluk is lehetne”, s aztán ma is, holnap is még többször, például Borsos Miklós tihanyi rajzkiállításán. A művész tudatosan rajzolja meg a jegenyéket a ciprusokhoz hasonlóan és nagyítja fel a Balatonpart köveit a Marseille-i tengerpart küklopsz-görgetegeinek méretére.

Elmegyünk tehát a kastély mellett, a hévízi csábításnak is ellent állok, bár sógornőm szívesen megfürdene a vízirózsák között. Inkább felkanyarodom a hegyoldalra. Várvölgy felé, egyenesen északnak, hogy azután a lesencei dombok tetején hajtűkanyarral leforduljunk Lesence falu felé. Ez egyik titkos helyem a Balatonon. Olyan eldugott, hogy kevesen ismerik. Még Balaton-imádók is a Lesence szóhoz a Tomaj szót és falut rokonítják. Igaz, Tomajon van egy szép klasszicista templom meg egy Károlyi-kastély, de Lesence faluban, keskeny völgyben, három-négyszáz méter magas erdőborította hegyoldal és fele olyan magas, lankás szőlők között gótikus ternplomocska búvik meg. Hajója nem nagyobb, mint azok az Árpád-kori terem-templomok, amelyeknek annyi védett romos emlékét találjuk szerte az országban, például Tihany alatt a török időkben eltűnt Apáti faluét. De ez a templom megmaradt, ha barokkosították is, tornya csúcsíves és nyolcszögletű. A műemlékesek bizonyára számon tartanak még többet is, de én csak az egy oktogonális toronnyal találkoztam. A plébános kertje úgyszólván a templom faláig ér, a krizantém, az őszirózsa, a késői margaréta koszorúba fonja a templomot.

Még egy órája sincs, hogy útnak indultunk és francia rokonaim már megsejdítenek valamit a viszontagságos magyar évszázadok múltjából.

3