Magyar Hírek, 1976 (29. évfolyam, 1-27. szám)
1976-11-20 / 24. szám
KISISKOLÁSOK SZABAD SZOMBATJA. Ehhez a hazai naplóhoz kivételesen egy kis rajzot is mellékelek. A Magyar Nemzetben jelent meg a múlt héten. Címe: „Iskolai szabad szombat”, aláírása pedig: „Majd az iskola elvisz titeket kirándulni.” A képen, mint láthatják, két pizsamás, reggeli köntösös, álmos szülő körül toporog a két iskolás gyerek, akik az új rendelkezés szerint minden második szombaton szabadok. A rajz mulatságos is, és önmagáért beszél, de csak részben. Az egyik szinten világos, amit mond: a szülők harcolták ki, hogy amikor ők szabad szombatosok, a gyermekek is azok legyenek, de nem tudnak velük mit csinálni. A második szint ennél távolabbra mutat, a társadalmi fejlődés ellentmondásainak és igazságainak irányába. A legtöbb Nyugatról érkező látogató azt képzeli, hogy ha egy szocialista társadalomban hoznak egy jó rendelkezést, azzal minden megoldódik. Mi magunk is úgy képzeljük, hogy ha a társadalmi haladás, a jólét, az emberekkel való törődés területén előbbre lépünk, annak mindenki örül. Ez az elmélet, az utópia, vagy ha tetszik, profán teológia. A valóság az, hogy az élet nem áll meg, és minden hatás ellenhatást vált ki. Ugorjunk a gyerekektől az öregekhez. Magyarországon nagy vívmánynak tekintik (és az is!), hogy a nők 55, a férfiak 60 éves korban nyugdíjba mehetnek. Franciaországban például a szocialista és a kommunista párt azért küzd, hogy hatvanötről hatvanra szállítsák le a nyugdíjkorhatárt. Igenám, de Magyarországon sok ötvenöt éves nő és még több hatvanéves férfi nem akar nyugdíjba menni. Elég erősnek érzi magát, tovább akar dolgozni, szereti a munkáját, vagy megszerzett pozícióját nem akarja feladni. Viszont mögöttük a fiatalok előbbre akarnak lépni. Ugyanez van kicsiben a kisiskolásoknál. A szülők örültek, hogy nem kell szombaton korán felkelni a gyerek miatt. De a gyerekek felébrednek, mint mindig hétkor, felkeltik a szülőket, és azok nem tudnak velük mit csinálni. Mindebből nem azt a következtetést vonom le, hogy korai a nyugdíjhatár, vagy állítsák vissza szombaton is a tanítást, hanem azt a felismerést szeretném az olvasókkal közölni, hogy az emberi fejlődés útja tele van ellentmondásokkal, és csak a kívülálló, kártyanyelven: a kibic képzeli azt, hogy egy jó elhatározás mindjárt minden kérdést megold. EGY KÖNYV AZ ETIKÁRÓL. Az elmúlt napokban két francia író-vendégemet elkísértem beszélgetésre a magyar kultúrpolitikai élet egy vezető személyiségéhez. A vendégek szóvá tették többek között, hogy egy francia statisztika szerint 1975-ben Magyarországon csak két francia könyv jelent meg, a magyar szerint hetvenkettő. A beszélgetés során kiderült, hogy a francia statisztika csak a francia nyelven megjelent könyveket tartja számon, és nyilván a gyarmatosító korból származó anti-hagyomány szerint nem veszi figyelembe a lefordított műveket. Pe-Brenner György rajza dig az elmúlt évben, és az idén is, és az előtte valókban is 50—100 között volt a lefordított francia regények, verseskönyvek, színdarabok és tudományos művek száma, nem egy regény és verseskötet nagyobb példány számban jelent meg, mint az — „anyaországban". Megemlítették francia barátaim azt is, hogy a magyar középiskolákban a franciául tanuló diákok száma U-ről 9 százalékra csökkent, és ez már helyes szám volt, noha magyar részről igyekeznek a tíz százalékon felüli arányt megtartani. De amiért erről a beszélgetésről itt beszámolok, az nem általában a francia—magyar kulturális csereviszony kérdése, hanem a beszélgetés egy meglepő fordulata. A francia vendégek az egyre melegebb és barátibb légkörben végül megjegyezték, hogy most egy kínos kérdést fognak feltenni: mi van Heller Ágnessel? Magyarázatképpen hadd fűzzem hozzá, hogy Heller Ágnes filozófus Lukács György munkatársa és tanítványa volt, és néhány évvel ezelőtt élesen bírálta a magyar szocialista társadalom marxista filozófiai alapjait, s emiatt a párt ugyancsak élesen megbírálta. A nyugati sajtóban a vita nagy port vert fel, Franciaországban és más országban is egyesek azt a következtetést vonták le, hogy Heller Ágnes és más filozófus-társai üldöztetést szenvednek. A kérdésre francia barátaim vendéglátója odament a könyvespolchoz és levett egy kötetet és a kezükbe adta. A kötet szerzője Heller Ágnes, címe: „Portrévázlatok az etika történetéből". A Gondolat kiadó adta ki Budapesten, 1976-ban, 432 oldalon, és mint a kötet kolofonjából kiderül, ötezer példányban. Barátaim kérésére lefordítottam a könyv borítólapjának „fülét”. „E tanulmánykötet azokat az írásokat fűzi egybe, amelyekben szerzőjük az etika történetének kiemelkedő alakjait mutatja be. Széles spektrumú gyűjteményben többek között Arisztotelészről, Spinozáról, Feuerbachról, Kantról és Lukács Györgyről olvashatunk nagy felkészültségről tanúskodó írásokat.” A kötet ára ötvennégy forint, ezt onnan tudom, mert mind a két barátom megvette, noha nem tudnak magyarul, de haza akarják vinni Párizsba, hogy barátaik ne kételkedjenek szavahihetőségükben. VIRÁGOT VÁLASSZON KARÁCSON« AJÁNDÉKUL! AZ INTERFLORA HUNGARIAN keresztül küldjön szeretteinek Magyarországra virágot. Címünk: Interflora Hungária 1052 Budapest Apáczai Csere János u. 3. Hungary Telex: 22 55 41. Telefon: 18 20 52. Szolgáltatásunk gyors, pontos, minden igényt kielégít. Nemzetközi üzlethálózatunk mindenkor készséggel áll kedves honfitársai rendelkezésére. varjuk szíves rendeléseiket VÁLLALATUNK, A VOLANTOURIST készséggel áll rendelkezésére! UTAZÁSI ügyekben-f- fél és egésznapos városnéző túrák autóbusszal hajóval, személygépkocsival + többnapos programok folklór jellegű magyarországi kirándulások,-f- szakmai programok szakcsoportoknak. Budapesten és vidéken + idegenvezetés, tolmácsszolgálat,-j- szállodai és privát szobák lefoglalása az ország egész területén. Kívánságra részletes ártájékoztatót és prospektusokat küldünk. Cím: Budapest V., Október 6. u. 11—13. Telefon: 123-410. Telex: 226181 és 226182. SZEMÉLYGÉPKOCSI-KÖLCSÖNZÉSSEL Felvilágosítás és megrendelés Budapest V., Belgrad rkp. 8. Telefon; 181-181. Budapest, Ferihegyi repülőtér. Telefon: 342-540. Telex: 225693. TAXI FUVARVALLALASSAL Budapest V., Belgrád rkp. 21. Telefon: 666-666. LEPJE MEG MAGYARORSZAGI ISMERŐSEIT! Megbízásait teljesíti, ajándék- és virágküldeményeit ön helyett megvásárolja és a kívánt címre szállítja a BOY SZOLGÁLAT Fizetési mód: Money order-en, vagy nemzetközi postautalványon. Cím: H—1476 Budapest 100 Postafiók 53. Telefon: 340-346 DÉRY TIBOR LÁTOGATÁS ZELK ZOLTÁNNÁL A látogatás már a kapunál kezdődött, előzetes tájékozódás formájában. Kapu: rejtelemmel tömött szó! Kapuk az égbe nyílhatnak, a pokolba, sőt a purgatóriumba is; egy szentpéteri ujj irányítására hullunk vagy emelkedünk — rohamosan —, de nyílhat a kapu egy 18 emeletes pesti bérházba is, melynek lakásaiban ugyancsak elfér a menny és a pokol, fő- és albérlőinek ízlése szerint az egyik vagy a másik, de leggyakrabban együtt a kettő, hogy összecsapásaiknak szikrázásától kivilágosodjék az ember mibenléte nemcsak a szomszédok, hanem a magunk okulására is, bár ez utóbbi esetben többnyire kevés haszonnal, mert sem kárunkon, sem üdvünkön nem tanulunk, lévén minden ember egy oszthatatlan és tökéletes nomád s egyéneinek összességében is összeadhatatlan, tehát követhetetlen fényszóró és bűzlő pályáján, csakúgy, mint a szerénytelen csillagrendszerek a végtelenben. Végtelen? A 18 emeletes pesti bérház kapujából kiforduló vegyes illatok közt: a végtelen? Tegyük fel: hisz a látogató, orrát szorosan végighúzva az aszfalt fölött — mely pedig aránylag tisztának látszik —, oly szenvedéllyel nyomoz, mintha Augiász istállójának vaskos párái között akarná fölfedezni azt az egyedülálló éteri illatot, mely alkaloidszerűen kiváltja szenvedéséből a létet. Megszállottan nyomoz. Minden mozdulata gazdaságos. Kis, karcsú, fekete teste, melynek gyapja puha. mint a merínói juhé, hosszan kinyúlik, fara fölemelkedik, farka merev vigyázállásban: így közelít meg óvatosan előretapogatódzó fejjel egy feltehetően ellenszenves szagréteget — nyilván egy rivális szuka durva emanációját —, beszívja orrába, májába, szívébe, egész testébe, hogy soha ez életben többé el ne feledkezhessék róla. Nyomoz időt nem ismerőén. A gazda azonban türelmetlen. Ne ajnározzuk veszélyes ösztöneinket, gondolja s megrántja a pórázt. Hogyhogy, póráz is van a világon? Póráz, vagyis rabság? Bár a látogató rövid élete során is már megtanulhatta volna, de szenvedélyes pillanatainkban elfeledkezünk tapasztalatainkról; szerencsére a póráz emlékezetünkbe idézi őket. S ha ez egy tűhegynyi fájdalommal jár is, de nyilván ennél na-ZELK ZOLTÁN Már három éve nem láttam kutyát, de Böbe s Tibor elhozta Subát, a csillagszemű, csillagszívű uszkárt, ki örömöm egén és tengerében úgy röpült és úgy úszkált, hogy szinte már én is vele! Hopi! — mondta Tibor neki és ő fölugrott fekhelyemre, mily nagyon illett lompos füle és selymes fejbúbja tenyerembe. gyobb haszonnal, mert különben miért viselne a gazda is pórázt a nyakán, ha láthatatlanul is? A póráz tilt, de véd is. Ugyan jól festene a világ, ha minden indulat kötetlenül, meztelen fogsorral ugrándozna a föld hátán. A látogató tehát, bár farka egy pillanatra lekonyul, lélekben töretlenül iramodik be a lépcsőházba. Ez is ismeretlen terület ugyan, de kivizsgálására nincs idő, a felvonó szagának rovancsolására sem, mert a póráz kényúri önkénnyel vagy kormányzói bölcsességgel — ki tudja? — be-ki ki-be, majd újra ki-be be-ki irányítja a látogatót. A póráz vagy az ember, aki a kezében tartja? Nem tudható. A világnak vannak törvényei, melyeket nem lehet megszegni. S ha mégis... érdemes volna-e? És célravezető, fellázadni ellenük? Azt követelni, hogy az eldobott kő megálljon a levegőben, egy lépéssel az orrunk vagy a véknyunk előtt? Nem célirányosabb-e, ügyesen megfutamodni előle, farkunkat bár behúzva? Nem elég lázadásnak, pofánkat az ég felé tátva, hosszan vom tani — ahogy a költők teszik — s ilyképp szóvá tenni, amit a hatalmak csöndes szóból megérteni süketek? — Mi bajod, Suba? Fényes nappal, pasaréti kis kertünkben, a napsütötte pázsiton állt s farkát lába közé csapva, előrefeszülő testtel, kidagadó marral, pofáját az égnek tátotta s vonított. — Mi bajod, Suba? Megfejthetetlen volt. Ellenségnek a közelben sem híre, sem hamva, az ég felhőtlen, világoskék, csipkefodros ingben egy kis májusi szellő futott át a levegőn, a lét illatozott. Mi támadhatta meg, miféle eleven emlék? Az elveszett farkasszabadságé? Amely vérző ínnyel és sebekkel feldíszítve is _tán még becsesebb a védettség divánjainál? Ki tudja?... ismételtetik meg újra meg újra! Itt is egy kapu, mely zárva van, mint a megismerés minden más kapuja is; de hát érjük be azzal, kérdi az emberiség, hogy felismerjük kapuvoltukat s megálljunk előttük? Ne érjétek be, feleli gúnyosan a mikro- és a makrokozmosz, de vigyázat, a kapuk megint csak újabb kapukra nyílnak. Most azonban a 18 emeletes pesti bérház kapualjában Suba vidám, nem vonít. A felvonóba be, majd onnét kiugorva, oly erőteljesen vonszolja maga után a pórázt, illetve az annak végén csüngő gazdáját, hogy az futásra kényszerül, a látogató nyakán pedig vészesen szorul az öv. Sejtené, hogy hova tartanak? A költészet házába? A vonítás honába? Hol a poézis bűze terjeng, még a konyhai és egyéb háztartási illatokat is megerőszakolva? A látogatónak — ez utóbbiak szelíd mentője — Erzsébet nyit ajtót. S a vendég, mint aki otthon érzi magát, vidáman csóválva farkát, egy szempillantás alatt birtokába veszi a lakást. Elsőnek az előszobát, majd a konyhát, utolsónak hagyva a két lakóhelyiséget. A vécé csukott ajtaja, sajnos, ellentállt. — Suba! — mondta a betegágyában fekvő költő, Zelk Zoltán. A látogató a fülét hegyezi. — Suba! — ismétli közismerten dallamos hangján Zelk Zoltán. — Tessék? — mondja a megszólított — Közelebb fáradj! A látogató bizakodó szívvel közelebb fárad, sőt felugrik Zelk ágyára. A költő — ismerve a látogató fajtájának természetrajzát — előbb csak óvatosan, a tekintetével simogatja meg. majd — ismerve a látogató, de minden élőlény természetrajzát, az emberét is beleértve — vesztegetéssel tetézi személyi varázsát: egy kockacukrot nyújt a látogató felé. Ez elnyeletvén: — Felolvasnék neked valamit, Suba? — Azért jöttem — mondja a látogató. — Olvasd fel az utolsó versedet! — Csak az utolsót? — kérdi Z. Z. — Az utolsó előttit is boldogan meghallgatom — mondja a látogató. Zelk Zoltán olvas. A látogató' állítólagos gazdája s ennek felesége, ugyancsak Erzsébet, lelkesen hallgatnak. Odakint az ablak mögött egy messzi mozdony fütyül, de ez nem a rosszallás jele. A vers hallatán az egész világegyetem megnyugszik, vagy épp ellenkezőleg felindul a mindenkori helyzetnek megfelelően, csöndesedik vagy háborog. A látogató és hozzátartozói halkan, lélegzetüket visszafojtva a kulcslyukon át távoznak, meg ne zavarják Euterpé ünnepi óráját. Déry Tibor kutyája De elvitték, nem hagyták nálam, s maradtam szomorúan, mert kutyátlan — de ha betegágyamból kikelek: uszkárt, pulit, tacskót, komondort, újfoundlandit veszek, s befutjuk együtt Őrmezőt, a domboldalt, a réteket és zúdulnak utánunk a lakótelepi gyermekek! 11 1
