Magyar Hírek, 1976 (29. évfolyam, 1-27. szám)
1976-10-23 / 22. szám
A kerített ház ma már néprajzi látványosság A szekér évszázados, csak a gazda meg a jószág változott közben... Álldogálunk az árok mentén és szilvázunk. Dús, érett gyümölcs hullik a fáról — kivált, 'ha még meg-megrázzuk —, körülvesszük, hajladozunk érte, megtöröljük, ízlelgetjük a zamatát. A magok gyűlnek az árdk fenekén — partján meg áztatjuk magunkat a 'késő szeptemberi napisütésben. Hallgatjuk a csöndet. Körülöttünk az őrségi lankás táj. Itt is, ott is elszórt házcsoportok. Ember alig: aki mozdulni bír, a földeken vagy konyhában végzi a dolgát. Csak egy vontató pöfög végig az úton, pótkocsijain rönkfa. Néhol egy tehén bődül el, hirdetve a dél közeledtét. A házcsoportok — szerek — mélázva várják a hazatérőket. Dr. Henics Istvánban pattanásig feszül az indulat. Most van az őszi munkák ideje, s neki, az őriszentpéteri termelőszövetkezet elnökének, egyszerre száz helyen kellene lennie. Nem is ebédel mostanság: meg-megáll az árokparton, szilvát, almát szakít, ez az elemózsia. Azután rohan tovább, a sokat próbált Polski Fiat megadóan fordul be a dülőutakra. Űtközben magyaráz, szidja, dicséri az őrséget. Mert az őrségben vagyunk, nemes Szalafőn, pontosabban annak határában, külső szerein. Dr. Henics István az Őrség legnagyobb termelőszövetkezetének elnöke, s azért került már fiatalon, harmincvalahány évesen ebbe a felelős beosztásba, mert ő, bárha máshol született is, az őrségi táj, az őrségi föld nagy ismerője. A földből doktorált, a földből él, s tudományának eredménye a földben fekszik — szó szerint. De mielőtt erről faggatnánk a rohanó elnököt, nézzünk kissé körül: mi is az az őrség? * Az őrség — határvidék. Nevét is ezért kapta: az állammá szerveződő ország egy századnyi katonát küldött erre a dombos-erdős vidékre, ahol a Zala és a Kerka folyó ered. hogy őrizze a fiatal királyság határait. Bár némi kiváltságot megtartottak az évszázadok során, életmódjuk úgy alakult, mint bármely más paraszti településé az országban. Azaz hogy... a távolság, az elzártság miatt még inkább befelé fordulóan is. így maradt meg az őrség zárt, önálló vidéknek, mely — mondjuk ki nyíltan — még századunk hetvenes éveinek elején is meglehetősen elmaradottnak, szegénynek számított. Mindennek pedig fő oka a föld. „őrségnek földje általánosan igen agyagos, sok helyen kövecses, sovány, terméketlen, és nagyrészint hasznavehetetlen. Az alacsonyabb és síkabb helyeken valamivel jobb és ott műveltetik, a partos, árkos és igen kövecses helyek pedig vagy sohasem művelteinek — ahol a vízfolyás engedi, fenyűsök és tüskeligetek nőnek —, vagy ha műveltetnek is, csak minden tíz-tizenöt esztendőben egyszer vettetnek be gabonával, amikor a rajtok nőtt fenyűs avagv haraszt levágattatván, rajtuk megégettetik és így a földek a tűznek melege, hamva, zsírja és szene által mintegy megtrágyáztatnak.” Így panaszkodik Nemesnépi Zakál György még a XIX. század elején — de még az 1935-ös felmérés szerint is kétségbeejtően kevés terem ezen a vidéken: búzából 3,5, kukoricából 7 mázsa holdanként. A föld, a talaj savanyú. Sok, csersavban gazdag szerves anyag került ebbe a földbe, de a felső termőréteg olyan vékony, hogy egy-egy esőzés után a víz napokig megáll rajta. A fel nem szívódott csapadék piedig esőről-esőre szinte átmossa a talajt, magával sodorva a kevéske meszet, nátriumot, magnéziumot, sőt, még a nehezen feloldódott agyagszemcséket is. — Az őrségi ember évszázadokon át birkózott a földdel — meséli a nagytudományú, fiatal téeszelnök —, különféle módokat talált ki, hogy a talajt termésre bírja. A legegyszerűbb módszernek az erdők irtása, az irtványföldék 'bevetése látszott, de van ennek egy nagy hibája. Az ugyanis, hogy az irtás után egy-két évig terem a föld, de később még az erdő is nehezen települ vissza rá, tehát a forgó igen lassú: néhányszor egy emberéletben. Kézenfekvő volna a talaj meszezése, de a vízzáró réteg fölötti vékony talajból egyszerűen lemossa a víz a meszet. Kialakult egy jellegzetes őrségi szántásmód: a bakhátra szántás. A panaszt nem vízszintesen művelte földjét, hanem barázdákat-hátakat húzott reá: a bakhátakon állt a termés, az árkokban folyt el a víz. E módszernek legalább annyi hátflreg ember. kasza, bakhátak A legnagyobb úr itt — a szú i
