Magyar Hírek, 1976 (29. évfolyam, 1-27. szám)
1976-10-09 / 21. szám
Ml AZ INFLÁCIÓ ÉS Ml NEM AZ? * \< ) IJ n lI 1 Beszélgetés Bácskai Tamással, a Magyar Nemzeti Bank ügyvezető igazgatójával < — Mindenekelőtt tisztázzuk az infláció fogalmát. — A legtöbben az inflációt az áremelkedéssel azonosítják. "Ez csupán annyira fontos, mintha azt mondanánk, hogy az influenza: magas láz, pedig nem minden influenza jár lázzal, és sok más betegségnél is felszökik a hőmérő. Ugyanígy nem minden áremelkedés infláció. Az áru értékének változásától elszakadt, tartósan érvényesülő árszínvonal-emelkedést nevezzük inflációnak, melynek eredménye a pénz vásárlóerejének csökkenése. Erre csupán néhány példa: 1956 és 1974 között a dollár vásárlóereje 46 százalékkal, a francia franké 58 százalékkal, a nyugatnémet márkáé 44 százalékkal, az olasz líráé 50 százalékkal csökkent. — Az utóbbi évek tapasztalatai azt igazolják, hogy a mi népgazdaságunk, más szocialista országok gazdasága sem mentes az áremelkedésektől. Vajon vannak-e ennek szükségszerű okai? — Áremelkedéseink egy része valóban szükségszerű, indokolt költségemelkedéssel magyarázható. Így például a mezőgazdasági termelés már csak jelentős többletköltséggel növelhető, ez pedig az árakra is hat. Sok ipari termék temetési költsége és végül is ára azért nőtt, mert hasznos tulajdonságai javultak, s ez a technikai haladás velejárója. A zöldség- és gyümölcsfélék idényszerű áremelkedéseiben számottevő szerepe lehet a kereslet és kínálat szezonális ingadozásainak, amelyet az időjárás alakulása is erősen .befolyásol. — Árrendszerünk sok vonatkozásban a 20—30 évvel korábbi termelési, keresleti és kínálati viszonyokat tükrözi, a mai követelmények szerinti átalakítása viszont gazdasági, társadalmi haladásunk elengedhetetlen feltétele. A termelési költségek viszont azóta nagymértékben nőttek — gondoljunk például a nyersanyagárak ugrásszerű emelésére —, ennek terheit pedig nem háríthatjuk a költségvetésre, hiszen az is mindannyiunk „zsebét” terhelné. A régi árviszonyok konzerválása gátolja a gazdasági tisztánlátást, akadályozza a termelési szerkezet javulását. Szükség van tehát például az állam által támogatott termékek árának emelésére. — Beszéljünk most azokról az áremelkedésekről, amelyek nem indokoltak és nem szükségszerűek. — Gazdaságunk olyan fogyatékosságairól kell először szólni, melyek általában ismertek, kevésbé ismert viszont e hibák árfelhajtó hatása. Vonatkozik ez például az olyan vállalatokra is, melyek ügyeskedéssel, helyzetüket kihasználó áremeléssel és nem jobb és több termeléssel növelik nyereségüket. Gazdálkodásunknak vannak és időnként felerősödnek olyan fogyatékosságai is, amelyek bizonyos áruk és szolgáltatások iránt árfelhajtó hatású, túlzott keresletet eredményeznek. Ha a meglevő termelőberendezéseket nem használják ki, nem takarékoskodnak az anyaggal, az energiával, a termelésben túl nagy készleteket kötnek le, vagyis alacsony a termelékenység, s magas a termelési költség, gyártmányaink egy része magas áron nem talál piacra itthon vagy nem versenyképes áron kínálják külföldön. Ez azért is kárt vagy veszteséget okoz, mert közben nőnek az igények, nagyobb lesz a lakosság vásárlóképessége, és mind jobban rá vagyunk utalva a külső piacokra is. A veszteségek fedezése, az egyensúly helyreállítása pedig végső soron áremelésre ösztönöz. — A beruházások megdrágulása az amortizáción keresztül drágítja a termékeket. A túlzott kereslet okozta kár azonban úgy is jelentkezik, hogy a kivitelezői kapacitás szétforgácsolódik, s az üzembe helyezés elhúzódik. A beruházás elhúzódása miatt a gazdaságba szivattyúzott, megelőlegezett pénz megreked a gazdaságban, hiszen az új üzem esetleg csak évekkel később kezd termelni és értékesíteni. S ez nyomást gyakorol az árakra is. Szigorúbban kell tehát rangsorolnunk, hogy mit kell előbb és mit később megvalósítani, előtérbe helyezve a gyorsan megtérülő, kevés építést igénylő, rekonstrukciós jellegű beruházásokat. — Hogyan biztosíthatjuk az adott feltételek mellett életszínvonal-politikai céljaink elérését? — Az elmondottakból következik, hogy az áremelkedések egy része indokolt, elkerülhetetlen, sőt távlatilag még hasznos is, hiszen jobb termelési, kínálati szerkezetre és ésszerűbb fogyasztásra vezet. Az a lényeges, hogy életszínvonal-politikánknak megfelelően gondoskodjunk a reálbérek és reáljövedelmek tervszerű növekedéséről, vagyis a nominal jövedelmek emelkedése — az előirányzat szerint — haladja meg az áremelkedés mértékét. Ahol viszont a tervezőkön, irányítókon és dolgozókon múlik hogy tudunk-e az „ár” ellen úszni, ott nincs „csodafegyver”, ott csak a körültekintőbb, fegyelmezettebb, gondolatokban gazdagabb munka az orvosság. Pénzünk minősége csak kifejezője annak, hogy a társadalom vagyonát, munkaidőalapját mennyire helyesen, hatékonyan, ésszerűen használjuk fel. Kovács Dénes (Részletek a Népszabadságban szeptember 4-én megjelent interjúból) A MAGYAR ÉLELMISZERGAZDASÁG HELYE A VILÁGBAN a Akármilyen régen járt is valaki az óhazában, a magyar gyümölcs zamatára bizonyára visszaemlékezik. Magyarország földrajzilag Európa nyugati, keleti és délkeleti térsége között terül el, s ez a tény éghajlat szempontjából ugyancsak három térség hatását jelenti: a nyugat-európai óceáni, a kelet-európai kontinentális és a dél-európai szubtrópikus zónáét. Az éghajlatnak ez a változatossága lehetővé teszi, hogy Magyarország földjén a legkülönbözőbb éghajlati térségek növényi kultúráit termesszék: a trópikus és néhány egyéb növény kivételével valamennyi kultúra megtalálható hazánkban. A hart síi termelőszövetkezetben nagy teljesítményű géppel műtrágyázzák a kukoricatarlót MTI — Fehérváry Ferenc felvétele A napsütéses órák nagy száma az ismertetett éghajlati viszonyok állandó tényezője, ami a gyakorlatban kedvező feltételeket nyújt a kiváló minőségű élelmiszerek termelésére. Ezért a világpiacon is nagy a kereslet a magyar vetőmagok, gyógynövények, valamint a gyümölcs, zöldség és bor iránt. A kivitel részaránya az élelmiszergazdaság termelésében mintegy 18—19 százalék és jelenleg a teljes magyar exportnak 23— 24 százaléka. A nem szocialista országokba irányuló kivitelnek 39—40 százaléka élelmiszerekből áll. Az ötödik ötéves terv (1976—80) időszakában a mezőgazdaság 'fejlesztésére 106 milliárd forintot, az élelmiszeriparéra 41 milliárdot, az egész élelmiszergazdaságra tehát együttesen 147 milliárdot irányoztak elő. Ennek eredményeként például a műtrágyának egy hektárra jutó átlagos menynyisége eléri majd a 290—300 kilót. A nemzetközi összehasonlítás talán szemlélteti ennek a számnak a nagyságrendjét. Így 1972-ben Magyarországon egy hektárra átlagosan 183 kiló jutott, Olaszországban 97 kg és Spanyolországban csupán 68 kg, Ausztriában pedig 247 kg és Franciaországban 256 kg. A műtrágya felhasználásának dinamikus növekedése eddig is egyik tényezője volt annak, hogy a gabonatermés az 1966— 70-es esztendők 6,6 millió tonnás átlagáról 1975-ig 11,6 millió tonnára emelkedett, és részben ettől is várjuk, hogy 1980-ig a gabonatermés 14 millió tonnára növekszik. Magyarország évi gabonaszükséglete hozzávetőlegesen 8 millió tonna, s a jelenleg fennmaradó 4 millió — és 1980-baftxelőreláthatólag már 6 millió tonna — részint közvetlenül, részint pedig feldolgozottan, tehát élő állat és hús formájában exportra jut. A tervezett 14 millió tonna gabonából egy lakosra átlagosan 1300 kiló esik, ami jelenleg Európa egy főre jutó legmagasabb gabonahozama, mert ez 1974-ben földrészünk egyetlen más államában sem múlta felül a 900 kilót. Búzából egyébként 1976-ban is jó termés várható, de nem lehet még felbecsülni, hogy a szárazság — amely Európa nagy részével együtt Magyarországot is sújtotta — milyen mértékben csökkentette a kukorica, valamint a gyümölcs és a zöldség terméseredményeit. A legnagyobb erőfeszítéseket igénylő feladat a szarvasmarha-tenyésztés fejlesztése, mert itt a hozamok növekedése eddig korántsem tartott lépést a búzánál, kukoricánál, cukorrépánál, gyümölcsnél és zöldségnél tapasztalható fejlődéssel. A vágóállattermelés viszont már eddig is dinamikusan növekedett: 1970-ben még 1,4 millió tonna volt, de 1975-ben már elérte az 1,8 milliót, 1980-ra pedig 2 millió tonnát irányoztak elő. Magyarország egy lakosra jutó hústermelése 1975-ben 140 kiló volt, ami nemzetközi viszonylatban is figyelemre méltó. Az egy lakosra jutó átlagos húsfogyasztás 1975-ben 67,7 kiló volt, a háború előtti években csupán 34 kiló, tehát ennek kereken a fele. Jelenleg Magyarországon az élelmiszerek 58 százalékát dolgozzák fel iparilag, és ezt a részarányt 1980-ig 62—65 százalékra növelik. Az élelmiszeripar termelését addig ugyanis 30 százalékkal emeiik. Átlagon felüli mértékben növelik a hús- és húskonzervipar, a mélyhűtőipar, a cukoripar és a növényolaj feldolgozó ipar termelését. A húsiparban 1971 óta 5 milliárdot ruháztak be és 1980-dg további 5 milliárd forintot fordítanak korszerűsítésére és kapacitásának bővítésére. Még 1976-ban befejezik például a Szegedi Szalámigyár bővítését, aminek eredményeként a gyár 1975 évi 989 vagonos termelése 550 vagonnal emelkedik. 1975-ben összesen 582 vagon szalámit exportáltak, és ez. a szám 1977-ben 250—280 vagonnal növelhető. A kelet-magyarországi Kabon épülő cukorgyár lesz az ország legnagyobb — napi 6 ezer tonna répát feldolgozó — üzeme, amelyet Lengyelország épít fel és ad át „kulcsrakész” állapotban 1979-ig. Az élelmiszergazdaság fejlesztésénél jelentős szerepet szánnak a termelőszövetkezeti tagok háztáji gazdaságainak, amelyeknek részaránya különösen a baromfi, tojás, gyümölcs és zöldség termelésében jelentős. Kézenfekvő, hogy a magyar élelmiszergazdaság tervezett növekedése a külgazdaságnak is nagyobb lehetőségeket jelent. Magyarország különösen érdekelt a KGST 1976 júliusi berlini ülésén elhatározott hosszútávú célprogramban, mert ezáltal további feltételek teremthetők meg arra, hogy a magyar élelmiszergazdaság kedvező adottságait szakosítás és a piacok bővítése útján optimálisan kiaknázzák. A fejlődő országokhoz fűződő kapcsolatoknál ugyancsak kiemelkedő szerepe lehet a magyar élelmiszergazdaságnak. A tapasztalatok és elemzések ugyanis együttesen arra utalnak, hogy a fejlődő államok saját élelmiszertermelésük alapjainak lerakására törekszenek, hogy lépést tudjanak tartani az ugrásszerűen növekvő szükségletekkel. Magyarországnak viszont megvannak a szükséges tapasztalatai és lehetőségei, hogy vállalni tudja a komplett berendezések szállítását, a beruházások előkészítő és szervező munkáját, a tenyészállatok és vetőmagvak szállítását, valamint a különböző szolgáltatásokat, beleértve a szakértőknek a kiküldését és közreműködését a beruházások üzembehelyézésekor. Ezenkívül megvan a feltétele annak, hogy a hűtőházak, konzervgyárak, malmok, vágóhidak és más komplett berendezések exportját — e téren Magyarország nagy tapasztalatokkal és nemzetközi hírnévvel büszkélkedhetik — összekapcsolják a sokoldalú szellemi exporttal, beleértve a szakértők kiképzését is. Ezen a téren szerteágazó lehetőségek nyílnak nyugati cégekkel harmadik országok piacain történő együttműködésre. Dr. Bíró Gerd Készül a szilveszteri virsli a Győr-Sopron megyei Állatforgalmi és Húsipari Vállalat győri üzemében MTI — Matusz Károly felvétele Az Agárdi Állami Gazdaság szarvasmarha telepét nagy tejbozamű Holstein—Fríz tehénállománnyal népesítették be MTI — Király Krisztina felvétele
