Magyar Hírek, 1976 (29. évfolyam, 1-27. szám)
1976-10-09 / 21. szám
\ k I Magyarok Észak-Amerikában Vili. Az északiak magyar ezredesei Perczel Miklós ezredes idős korában, a magyar szabadság harc veteránjainak egyenruhájában Sorozatunk előző részében azokról a magyarokról írtunk, akik tábornoki rangig emelkedtek az északiak seregében. A polgárháborúban az északiak oldalán harcoló tizenöt magyar ezredes és két alezredes közül csupán azokról emlékezhetünk meg, akiknek nevéhez a legnevezetesebb haditettek fűződnek. Kitűnő szervezők és vezetők, hírnevet szerzett egységek toborzói ők. Katonáikat számos csatában vezették győzelemre, amelyek közül némelyik hatással volt az egész háború kimenetelére. ROMBAUER RÓBERT öt Rombauer testvér harcolt a polgárháborúban, Rombauer Tivadarnak, a nagyváradi fegyvergyár Amerikába került igazgatójának fiai: Raphael, Guidó, Roderick, Róbert és Roland. A rabszolgatartó Missouri államban Albert Anzelmmel — Fremont tábornok későbbi vezérkari főnökével — ők kezdték meg az Unió híveinek toborzását. Mind az öt Rombauer fivér hős katonája volt az Unió seregének, mégis a legsikeresebb katonai pálya Rombauer Ró bért nevéhez fűződik. Munkácson született 1832-ben. A magyar szabadságharcban együtt harcolt fivéreivel. Világos után a család külföldre menekült, és az Egyesült Államokban telepedett le. A polgárháborúban először az 1. missouri gyalogezred parancsnoka ezredesi rangban, majd a délnyugati hadtest 3. hadosztálya 2. brigádjának élére nevezik ki. Számos ütközetben vett részt. Legnagyobb haditetteként említik, hogy az arkansasi L’Anguiüe folyónál egy fontos hídfőállást tartott meg háromszáz lovasával a déli túlerővel szemben. A háború után St. Louis egyik legtekintélyesebb polgára, számos fontos hivatalt visel. Megírta St. Louis történetét. Egyik díszelnöke volt az 1891. évi nagyszabású clevelandi Kossuth ünnepélynek, amelyet az amerikai magyarok rendeztek. 1925-ben halt meg, kilencvenhárom éves korában. MIHALÓTZY GÉZA A polgárháború hősi halottja. Ezredes, a Lincoln Riflemen fő szervezője. 1825. április 21-én született. Ausztriai katonai iskolát végzett, a negyvennyolcas szabadságharcban a honvédsereg kapitánya volt. Londonba emigrált, innen került az Egyesült Államokba. Gazdálkodásba fogott, majd orvosi tanulmányokat folytatott. 1861 elején hozzálátott a Lincoln Riflemen szervezéséhez: chicagói magyarokból, csehekből, németekből toborozta az ezredet, amely hamarosan beolvadt a 24. illinoisi önkéntes gyalogezredbe. Már a toborzáskor mellette voltak: Jekelfalussy Sándor, Korponay Gábor, Kuné Gyula — Mihalótzy majdani tisztjei. A 24. illinoisi önkéntes gyalogezredben először alezredesként szolgált, majd ezredessé nevezték ki. Számos csatában tüntette ki magát. Amikor Chickamagua mellett a déliek körülzárással fenyegetnek, ezrede megmenti Starkweather tábornok ütegét. Miközben Mihalótzy kivont karddal támadásba vezeti katonáit, jobb kezét keresztül lövik. 1864. február 24-én érte a halálos lövés, amikor Dalton mellett ellenőrizni indult az előőrsöket. Több elöljárója is megemlékezett vitézségéről, higgadtságáról, kiváló tanácsairól. Mint annyi más magyar, öt is elsősorban a rabszolgafelszabadítás ügye vitte az Unió zászlaja alá. Amikor felettesei brigádtábomoknak ajánlották, azt kérte, hogy egy most felszabaditott rabszolgákból álló zászlóalj élére nevezzék ki. Röviddel halála után Chattanooga városának egyik erődjét Mihalótzy ezredesről nevezték el. PERCZEL MIKLÓS Egyik legvitézebb magyar harcosa az Unió seregének. Ezredes volt, egy ízben dandárt is vezetett. 1812-ben született Bonyhádon. Móric bátyjával együtt — aki a magyar szabadságharc tábornoka volt — harcolt a Habsburg elnyomás ellen. A Duna melletti péterváradi erőd, majd az aradi vár parancsnoka volt. A világosi fegyverletétel után Kossuthtal tartott, majd Törökországból Amerikába hajózott. 1857-ben Londonban élő bátyjához utazott, akivel két évvel később Olaszországba ment, hogy csatlakozzon Garibaldihoz. A győztes háború után visszatért az Egyesült Államokba. 1861-ben egyik fő szervezetője a 10. iowai önkéntes gyalogezrednek, amelynek élére Ulysses Grant tábornok őt nevezte ki, ezredesi ranggal. 1861. szeptember 3-án Davenportban kelt levelében többek között ezt írja Londonban élő Móric bátyjának: „... Én Fremont seregéhez tartozom. Igen energikus ember. Stábja csupa magyar. Ott van Fiala, Asbóth és Albert. Igen szereti a magyarokat, s többen szolgálnak alább rendelt állásban seregénél, és igen jól viselik magukat”. Ezrede először 1862. januárjában ütközött meg az ellenséggel Charleston mellett. Ettől kezdve számos csatában vett részt, s egységével sokhelyütt kitüntette magát. Például Tiptonville mellett, ahol ezrede része volt annak a seregnek, amely ötezer katonát ejtett foglyul. Corinth ostrománál brigádot vezényelt, amelybe a maga ezrede és a 17. iowai ezred tartozott. Klapka csapatának egyik akciója során Corinth védői 125 embert veszítettek. Később ezredét jelentős veszteségek érték a Price déli tábornok serege elleni csatákban. E hadműveletek befejezése után vált meg a katonai szolgálattól. Távozásának oka az volt, hogy nem kapta meg a brigádtábornoki kinevezést, s ezt mellőzésnek tekintette. Pedig felettesei és beosztottai egyaránt kitűnő véleménnyel voltak róla. Iowa kormányzója első helyen jelölte, a kongresszus is egyhangúlag javasolta, tábornoki kinevezése mégis elmaradt. A polgárháború után New Yorkban élt, ahol magyar borokkal kereskedett. Egy évig ő volt a Magyar Egylet elnöke. 1867-ben, a kiegyezés évében visszatért Magyarországra. Hamarosan kinevezték Baranya vármegye és Pécs szabad királyi város főispánjává, s 1886-ban a főrendi ház tagja lett. Egy év múlva lemondott főispáni hivataláról, de Pécs városa még ebben az esztendőben képviselőjévé választotta, pártonkívüli programmal. Kilencvenkét éves korában halt meg Pécsett, 1904 tavaszán. Mint Perczel Miklós leveléből is kitűnik, John C. Frémont tábornok különösen nagyra becsülte a magyarok helytállását, hősiességét. A nyugati haderők főparancsnokának vezérkarában több magyar tiszt teljesített szolgálatot: Albert Anzelm, Fiala J. János, Haskell Leonidas, Reményi József, Waagner Gusztáv és Zágonyí Károly. B. I. ÚJ MAGYAR FILM A film hőse egy magyar emigráns 1849-ből, aki a szabadságharc bukása után Szevasztopolt, Franciaországot megjárva, Bem tábornokot követve, tőle elszakadva kerül Amerikába, hogy a polgárháborúban mint térképész őrnagy vegyen részt. Fiala János, történelmileg is élő személy — Bódy Gábor rendező az ő naplójából rekonstruálta a figura vonásait. Mert az őrnagy feltalál egy teodo- Lithoz hasonló távolságmérő berendezést, s ezzel készíti a polgárháborús Észak számára a kitűnő térképeket. S itt, ennél a technikai megszállottságnál kezdődik a film filozófiai sugallata. Fialát ugyanis semmi sem érdekli a térképek precizitásán és a készülék nagyszerűségén túl. Sem a halál, sem az élet, sem társai sorsa. Körülötte aknák robbannak, egyik figuránsa megsebesül — ő csak húzza a vonalat térképasztalán, és a készülék tökéletesitésén töri a fejét. Egyszerűen nem vesz tudomást környezetéről, világáról. Persze: az igazsághoz hozzá tartozik, hogy azért Észak oldalán harcol és hű marad 48-as progresszív elveihez. Ehhez a magányos emberhez egy tiszttársa csatlakozna — de Fiala, mint mondtam, nem veszi észre a világ dolgait, így erről a fiatal tisztről sem vesz igazán tudomást. Először csak úgy futtában találkoznak, s Fiala meg is Jelenet a filmből hívja egy térképészeti vállalkozásra — aztán magára hagyja, nyilván tökéletesen elfeledkezik róla. A tiszt csetepatéba keveredik, s majdnem meghal; — Fiala oda se néz. Igaz, ez a fiatal tiszt is furcsa figura: karba tett kézzel nézi a körülötte csapkodó gránátokat; erről a rendíthetetlen bátorságáról híres. Fiala azonban képtelen vele emberi kapcsolatot teremteni — sőt, ő lesz halálának is okozója. A fiatal tiszt ugyanis meg szeretné tanulni a távmérő kezelését, és Fiala fel is veszi segédjének. Egy óriási hinta felfüggesztő köteleit választják ki tanulmányi célból — ezen tanítja a mérés technikáját. Sikerül is a mérés, a tiszt örömében fel is pattan a hintára. Csakhogy a körülötte állók, Fiaiéval egyetemben tudják, hogy ez a hinta ravasz és veszélyes: ledobja a virtuskodót. Márpedig ez a tiszt maga a magyar virtus. Meg is hal. Fiala nem szol közbe, nem is akar segíteni, igaz, nem is tudna. Világon kívül él. A tiszt Fiala szeme láttára thai meg — hiábavalóan. 0 is felesleges ember: ez a virtus sem kell már a történelemnek ... Ki hát ez a Fiala? Technokrata, akit csak a szerkentyűk érdekelnek, s akinek hűvös viselkedéséből hiányzik az emberek iránti felelősség, egyáltalán az emberi kapcsolatokra való elemi képesség? Igen valószínű, mert a filmben vele szemben két emberibb figura áll: ez a fiatal tiszt, a maga virtuskodásával, valamint egy öregebb tiszttársa, akinek az a mániája, hogy haza akar menni, mert csak az otthon melege, az emberi kapcsolatok elemi közössége éltetné. Itt kint, Amerikában, élőhalott. Velük szemben Fiala elvont, kicsit embertelen figura. De mindhárman felesleges emberek. Mindhármukat kivetette magából a történelem. Pedig mindhárom hiábavalóság, sorsuk feleslegessége csupa pozitív tulajdonságból, jószándékból tevődik össze: csak éppen a történelemnek nincs már szüksége ezekre a tulajdonságokra. Ez a három ember valahogy kikerült a történelemből, a hatni képes cselekvés áramlatából, és most partra vetett halként provokálja a sorsot csatatéren és tiszti kaszinóban, — hátha sikerül visszabillenni a főáramlatba, ahol ezek a tulajdonságok újra élhetnek, hathatnak. Ha úgy tetszik, ez a segítem képtelenség, ez a történelmen kívül szorult magatartás — ez Bódy vallomása egy lehetséges emberi közérzetről. Almási Miklós (Részlet a Filmvilág 1976H2. számában megjelent cikkből)
