Magyar Hírek, 1976 (29. évfolyam, 1-27. szám)
1976-07-31 / 16. szám
/Cúsoi* r£.aszló CrEME Ezernyolcszázkilenevenegyben máig is nevezetes esemény bolygatta fe' Gemenc vidékét. Az történt ugyanis, hogy a szomszédos szálkai erdőben terítékre került egy szarvasbika, amelynek királyinál is királyibb agancsa volt. A csodálatos trófea ámulatba ejtette az akkori világ vadászati szakembereit A dicsőséget azonban beárnyékolta az elejtés körüli mendemonda. A csodaszarvas gemenci volt — állították —, onnan kóborolt él a szálkai erdőbe, és ott kapta oldalába a halálos golyót. A bonyodalomnak ez pedig csak az egyik féle, mert azt is h késztették, hogy vadorzás történt, és ha ez igaz, akkor fuccs a vadász-világhírnévnek. Csaknem száz év távlatából nehéz lenne a való igazat kibogozni, de szerencsére a kedélyek megnyugodtak. A sokáig páratlan trófea megmaradt, s vele együtt a hírnév is, amelyet azóta újabb és újabb szép trófeák öregbítettek. Gemenc pedig különös csengésű név leli határainkon túl is. A Duna-erdőségeknek ez a mindmáig ősvadon jellegű darabja azonban nemcsak vadjáról híres. Az erdő és a víz sokáig egyet jelentett a megélhetés:, és a munka fogalmával; a Duna bőséggel ontotta a halat, forgatta a malmokat, az erdő .pedig adta a fát szerszámnak, háznak egyaránt. Ösfoglalkozásoknak egész sora kötődött e tájhoz. Sok közülük teljesen kihalt, nyomaikat is alig lehet már megtalálni. Elég ha a vízimolnárokra gondolunk, akikből még a múlt század végén is több tucat szorgoskodott errefelé, vagy az erdei szénégetőkre, akik ugyancsak eltűntek szinte nyomtalanul. A halászok, vadászok tartottak äri legtovább. Talán a halászok .lesznek a következők, akikről már az eljövendő évtizedekben is múltidőben kell majd beszélnünk. A századfordulón jelentősen megváltozott a táj arculata is. A Duna a szabályozás előtt minden nagyobb áradásnál hátrahagyta jegyeit: építettrombolt. Szigetek születtek, erdőrészek süllyedtek el. A mellékágak szaggatták Kiskócsagok a dccsi Holt-Dunán A gemenci erdő leghatalmasabb fűzfája A rezéti halásztanya előtt a varsák, kerítőhálók, kecck, nyargalóbárkák —