Magyar Hírek, 1976 (29. évfolyam, 1-27. szám)
1976-07-03 / 14. szám
A porral telített levegőt hatalmas alumínium borítású elektrofilterek szűrik meg Ebben a forgó kemencében ég klinkerré a nyersanyag NAGYBERUHÁZÁSOK: HEJŐCSABA Többet a zsákokba, kevesebbet a levegőbe Forognak a betonkeverők, ömlik a nedves szürke massza a zsaluzat közé, a kőműves téglasorról-téglasorra gyakorlott mozdulattal teregeti a maltert, majd a „fándlival” gyors egymásutánban dobja a ház falára a vakolatnak valót. Félkész lakások, különböző betonidcanok formálódnak a házgyárakban, betonéi erőművekben. Fogynak az ötvenkilós cementes zsákok, ürülnék a tároló silók. A szürke, porszerű anyagból, „az építőipar mindennapi kenyeréből” mintegy tizennégyezer tonnát használ fel naponta az ország. 1938-tól napjainkig tizenegyszeresére nőtt oementtermelésünfc. Ám ennek ellenére ma még behozatalra is szorulunk ebből a fontos alapanyagból. Az építőipar termelésének gyors növekedése és természeti adottságaink (jelentős mészkővagyonunk) egyaránt indokolják, hogy cementből önellátók legyűrik. E cél érdekében indult útjára a cementprogram, kezdtek el termelni hatalmas, új cementgyáraink: Vácott, Beremenden — és legutóbb Hejőcsabán. Ez év április negyedikén adták át az új cementművet, mely négyszer annyi cementet ad az országnak mint a régi. Vajon mennyi cementet használhattak fel e hatalmas üzemcsarnokok, betontornyok, raktárak, szállítópályák építéséhez? — ez jutott eszembe, amikor beléptünk a hejócsabai gyár kapuján. S a gyár legmagasabb épületéről körültekintve, a nagyiberuházás létjogosultságát igazolta az elénk táruló látvány: Miskolc új lakótelepei, a borsodi iparvidék, megannyi építkezés színtere. Szabó István igazgatót először a gyár történetéről kérdeztük. — A tízes években már imószgyár működött e helyen. Ügy mondják az öregek, hogy lovaskocsin hordták a követ az üzembe, a szekereket kézi erővel rakták meg, képzelhetik micsoda munka volt... Jó ideig a cementet is molnártalicskával szállították a vagonokba, egy ember egy műszak alatt több száz mázsát. És nem is olyan légen még maga a cementgyártás is kimerítő fizikai munka volt. A „stangázás”, a „buhkózás” — a feltapadt anyag leütögetése nehéz dorongokkal a berendezések faláról — ma már a múlté. Bár az ez évben elkészült nagyberuházás előtt is folyamatosan korszerűsödött a termelés, most, hogy teljesen új gyár épült a régi helyén, valóságos ipari forradalom zajlott le nálunk. Fiaskó Imre diszpécserrel a gyár vezérlőtermében találkoztam. Huszonegynéhány éves fiatalember, de ő ás össze tudja vetni a régebbi munkakörülményeket a mostanival, hiszen 1969-ben került a gyárba gépipari szakközépiskolai érettségivel. Társaival a fénylő jelzőgombokat figyeli, megnyom egy-egy billentyűt a vezérlőpulton, feljegyzi, mit mutatnak a mérőműszerek, olykor telefonhoz hívják az üzem különböző munkahelyeiről Keze alatt egy gyár érverése lüktet. — Mindent szürkére festett a cementpor, csakúgy porzott az út... — emlékezik pár évvel ezelőtti benyomásaira, amikor először lépett be a gyár kapuján. — Az igazat megvallva, ahogy leendő munkahelyemre kísértek, kis híján visszafordultam. A félautomata malommal, amelynek kezelője lettem, már megbarátkoztam. Akkor még viszonylag korszerűnek számított ez a berendezés. Pedig kezünk ügyességére volt bízva az őrlési finomság beállítása, s hallásunkra annak megállapítása, hogy mennyi anyag van a malomban. Most elektromos fül „hallgatózik”. A nyersanyag-bunkerben izotópos műszer jelzi, vajon teli van-e, kiürült-e? A nyersanyag adagolást számítógép vezérli. — Közép-Európa leghosszabb szállítószalagján érkezik a mészkő a kőbányából a gyárba — folytatja az újdonságok bemutatását Szabó István, igazgató. — Az új technológia révén rengeteg tüzelőanyagot takarítunk meg. Körülbelül feleannyi kalória szükséges most egy kilogramm klinker (félkész cement) előállításához, mint régebben. A legtöbb berendezés a Német Szövetségi Köztársaságból származik, de dolgoznak nálunk amerikai. Német Demokratikus Köztársaság-beli és szovjet gépek is. A korszerű szállítórendszer és a magasfokú automatizálás következtében fizikai munkát lényegében csak a karbantartók végeznek. Feleannyi segédmunkás dolgozik az új gyárban, mint a régiben, s ezzel egyidejűleg növekedett a betanított- és a szakmunkások száma. Azelőtt csak hírből ismert szakmák művelői ma nélkülözhetetlenek gyárunkban. Közéjük tartoznak például a vezérléstechnikai műszerészek. Az építkezés ideje alatt tizenhat tanfolyamot indítottunk, hatszázharminc embert képeztünk át. Mérnökeink folyamatszabályozási, automatikai, környezetvédelmi szakmérnöki oklevelet szereztek. Fizikai dolgozók és vezető műszakiak tanulmányozták, gyakorolták az új technológiát a már korábban elkészült váci és beremendi gyárban, valamint az NSZK-ban, Svájcban, Ausztriában. A cementmű korszerűségét, magas műszaki színvonalát nemcsak a gyáriak tanúsíthatják, hanem nap mint nap minden környékbeli tokos érzékeli és értékeli. Nem is olyan régen még finom szürke por lepte be a hejócsabai házak ablakait, a fák, a bokrok levelét. Ma már a gyári utakon sem járnak cement porban a munkások. A szűrőberendezések kifogástalanul működnek. Környezetvédelmi munkacsoport ügyel a porleválasztók működésére, végzi karbantartásukat, mégpedig kiváló eredménnyel. A pár évvel ezelőttihez képest csupán harmincad annyi por kerül a levegőbe. Ez jóval a megengedett határ alatti mennyiség! A IV. ötéves tervben 26 százalékkal nőtt az építőipar termelése. Az ez évvel kezdődő újabb tervidőszak 31—34 százalékos növekedéssel számol. Egyre több cementet igényel a népgazdaság. Üjabb cementgyárak épülnek, s mintegy öt-tíz év múlva már csak hazai cementet kevernek majd a malterba, betonba. Balázs István Szállítópályák. Lent: a Cement és Mészművek hejócsabai gyára Novotta Ferenc felvételei *V!|«|f k \v ' \ J
