Magyar Hírek, 1976 (29. évfolyam, 1-27. szám)
1976-06-19 / 13. szám
A VISZONTLÁTÁS ÖRÖME Megható találkozásnak voltunk tanúi a Magyarok Világszövetségében. Négy évtizedes távoliét után hazalátogatott Vass Béla: régi fényképeket, elsárgult újságlapokat hozott magával, híradást egy nagy múltú magyar egyesület történetéről. Messziről érkezett, Sao Paolóból, ahol az Uniao Cultural 15 Marionak volt évekig az elnöke. Ma már mint örökös tiszteletbeli tag kíséri figyelemmel a brazíliai magyarok életét, és idős kora ellenére segíti munkájukat, ahol csak teheti. Az utóbbi években többször megoperálták, de ez sem akadályozta meg abban, hogy most felkeresse az óhazát. Idehaza kedves meglepetés várta: a Magyarok Világszövetségében összegyűltek régi barátai, ismerősei, akikkel annak idején együtt alapította meg a Március 15. Kulturális Egyesület, s akik azóta hazatelepültek Magyarországra. A találkozó baráti beszélgetésén egymás szavába vágva érdeklődtek a közös ismerősökről, akik közül sajnos, már sokan eltávoztak az élők sorából. Kézről kézre járt az emlékplakett, amelyet az egyesület adományozott Vass Bélának odaadó munkásságáért, és egy másik emlékplakettet is, amelyet a Club Cultural Paulista vezetősége adott annak idején Vass Bélának 25 éves műkedvelő jubileuma alkalmából. A régi fényképeket is mindenki megnézte,, és felidézte a régi arcokat, a hajdani küzdelmeket, amelyeket a magyar egyesület megteremtéséért vívtak. S az egyik fénykép hátlapjára sorra felkerültek a nevek, hogy a magyarsághoz, a magyar szóhoz hűséges egyesület alapító tagjait a gyerekek, az unokák is ismerjék és tiszteljék. A. Vass Béla a Magyarok Világszövetségében családtagjaival és régi barátaival. Vass Béla mellett (jobbról) Molnár István főtitkárhelyettes A már hazatelepült régi barátok Novotta Ferenc felvételei Részlet egy hajdani műkedvelő előadásból. Alsó kép: Az Uniao Hungaro de Sao Paolo háború utáni első vezetősége. Többek között: Gellén Sándor, Csipák Péter, Szabó József, Vass Béla, Büki Sándor, Fazekas Dénes, Danitta Márton, Gecse Károly, Sándor Ferenc, Bognár Ferenc, Tóth János, Kozák József, Fekete István, Szekeres Sándor, Fodor Pál Tóth Szegedi Mátyás, aki néhány napot Magyarországon töltött, s ellátogatott Szentendrére, Visegrádra, Esztergomba, és megtekintette a Magyar Állami Operahazban Kodály Zoltán Háry János című daljátékát, a Magyarok Világszövetségének székhazában a Valentin Alsinai Magyar Dalkör nevében emlékplakettet nyújtott át dr. Szabó Zoltánnak, az MVSZ főtitkárának (jobbról) Pintér Irma VENDÉG ARGENTÍNÁBÓL Valentin Alsinán — Buenos Aires egyik peremvárosában — ma is sóik magyar család Lakik. Ezek a magyarok régóta egyesületi életet élnek: már a század elején, a magyar iskola körül csoportosult bevándorlók dalkört alakítottak. Az évek folyamán a magyar kolónia növekedésével mind nagyobb lett az óhaj egy új egyesület megalakítására. A Valentin Alsinai Magyar Dalkör éppen egy esztendeje ünnepelte negyvenéves fennállását. A kezdetben nagyon szegény munkásdalkörnek a lelkes tagok adtak eleinte helyiséget saját házukban. A tagok — túlnyomórészt munkások, kisiparosok — áldozatvállalásának köszönhető, hogy 1940-ben megindult az egyesületi székház építése. Hosszú éveken át dalostalálkozókon, kisebb-nagyöhb előadásokon, sportversenyeken szép sikerrel szerepéit az egyesület dalárdája, színjátszó csoportja és sportköre. — És ma, negyven eredményes esztendő után miik a Valentin Alsinai Magyar Dalkör terved? Erről mondott az MVSZ székházában néhány szót Tóth Szegedi Mátyás — az alsinaiak Matyi bácsija —, aki 56 évi távoliét után az MVSZ vendégeként látogatott haza. Vele jött Pintér Irma tánctanár is, aki bár Argentínában született, mégis folyékonyan beszél magyarul: most járt először idehaza Magyarországon, s szülei hazájának szépségét és kultúráját megismerve tér Vissza családja körébe. — Az egyesületnek több száz tevékeny tagja van — mondja Tóth Szegedi Mátyás —, s most az a feladatunk, hogy a második, sőt, harmadik generációnak felelevenítsük a dalkör szép hagyományait. A gyermekeknek énekkart, tánckart szervezünk, s már töhb alkalommal igen nagy sikerrel szerepéitek nemcsak Alsinán, de másutt is. Jóllehet a gyerekék többsége vegyes házasságból született, sokan tanulnak a hétvégi magyar iskolában, s nagy haszonnal forgatják az Anyanyelvi Konferencia Védnöksége által kiadott szép tankönyveket, meséskötetéket. — Legfőbb célunk átadni a gyerekeknek a magyar szellemet, (beléjük plántálni a magyarságtudatot, még iákkor is — sőt, annál inkább —, ha ők vagy szüleik (is már Argentínában születtek. L Magyarok Észak-Amerikában II. „Fidelissimus ad mortem.” Kováts Mihály ezredes a függetlenségi háborúban Észak-Aimerika a XVII. és XVIII. században rohamosan benépesül. A nyugati parton a XVIII. század közepéig 13 angol (gyarmat alakul ki mintegy másfél milliónyi lakossággal. A franciák a Szent Lőrdnc-folyó mentén alapítják meg kanadai telepeiket;. Aztán megindul a vetélkedés az új földrész meghódításáért. És az észak-amerikai gyarmatok, hogy még szabadabban fejlődjön iparuk, kereskedelmük, mind függetlenebbé és önállóbbá kívánnak válni. Megindul a harc. S hogy a vereségeket ellensúlyozzák és európai szövetségeseket kereshessenek, 1776. július 4-én a kongresszus elfogadja a Thomas Jefferson szerkesztette Függetlenségi nyilatkozatot. Hosszú harcok után 1783- ban a versailles-i békeszerződés mondja ki az amerikai gyarmatok függetlenségét. A függetlenségi háborúban magyarok is részt vesznek. Közülük legismertebb Kováts Mihály. Magyar származását igazolja latin nyelvű levele, amelyet Benjámin Franklinhoz intéz 1777. január 13-án, s amelyben Natione Hungarice praeditusnak nevezi magát. Kováts Mihály a Fulaskiféle légió tagja. Gróf Pulaski Kázmér lengyel szabadsághős 1777-ben külön szerződés alapján áll be Washington hadseregébe. Hogyan került Kováts Mihály Amerikába? Egyes források szerint 1724 körül született Karcagon. Húszéves korában már ott harcol a híres jászkun ezredben, és a sziléziai háborúban kométási rangot szerez. Később a porosz hadsereg katonája. A (hétéves háború alatt saját csapattestét vezeti. 1761-ben osztrák fogságba esik, s a halálos ítéletet csak Mária Terézia kegyelme törli el. Kováts Mihály visszakapja a vagyonát, huszárőrnaggyá nevezik M. 1776-ban elhagyja Magyarországot, Bordeauxba megy, s latin nyelvű levelet ír az Egyesült Államok párizsi követének, Benjamin Franklinnak. Felajánlja életét és kardját Amerikának. Levelét így fejezi be: Fidelissimus ad mortem, azaz leghívebben a halálig. A kontinentális kongreszszus 1779. február 2-án adta ki a rendeletet, hogy a légió menjen le délre. Dél- Carolina államiba, ahol Charleston város előrelátható védelménél lesz rá szükség. Több mint két hónap múlt el azonban, míg a légió elindulhatott. Kováts ezredesi ranggal, másodparancsnoka volt a légió lovasságának. Az egész légió ekkor már legfeljebb 160 emberből állott. A légió két részletben ért oda május elején. Először a lovasság érkezett meg május 8-án és a Cooper-folyó túlsó oldalán, az említett HaddreU’s Point ütegénél állapodott meg. A gyalogság csak a végzetes napon, május 11-én reggel érkezett meg ugyanoda. Másnap az angolok már ott voltak az Asihley-folyó nyugati oldalán, de ugyanaznap Chariestonba ért Moultre tábornok hatszáz emberből álló serege is, maradványa egy nagyobb seregnek. De ez a segítség sem volt elegendő. Lincoln tábornok serege nélkül a város elveszettnek látszott. A jobban felszerelt angolok sokkal többen voltak. Május 10-e izgalmas kapkodásban, tanácskozásban telt el. A várost védeni hivatott kisszámúkatonaságot készenlétbe helyezték. A katonák átvirrasztották az éjszakát, a parancsnokság azonban a hiábavaló vérontás megakadályozása érdekében úgy döntött, hogy inkább feladja a várost. Mint tudjuk, a légió lovassága már két nap óta ott volt. Pulaski, aki tudta, hogy a másik oldalon levő kompok angol kézre kerültek, május 11-én reggel, mihelyt saját gyalogsága megérkezett, maga mellé vette pihent lovasait — akik legkevésbé voltak fáradtak —, és átkelt velük a Cooperfolyón. Charleston területéire érve, északnak fordult, mert a támadás csakis abból az irányból jöhetett. Egy puszta helyen, ahol védőművek is voltak, megállapodtak. Pulaski otthagyta embereit, azután tisztjeivel együtt, némi távolságra előre lovagolt, hogy lehetőleg személyesen lássa és ellenőrizze az ellenség mozdulatait. Kováts ezredes és a fiatal John Laurens, Henry Laurensnek, a kongresszus elnökének a fia ez alkalommal bizonyosan vele voltak. Az angolok elindultak Pulaski és tisztjei magasabb pontról figyelve, végignézték az átkelést az Ashleyfolyón. Az angol sereg sokkal nagyobb volt, semhogy az egésznek az átkelését megkísérelték volna, de így is mintegy kilencszáz ember ment át a kompokon. Az indulás délelőtt tíz óra tájban kezdődött. Először egy szakasz gyalogos kelt át egy szakasz lovassal és jónéhány indiánnal. Amikor ezek átértek, mintegy fél mérföldnyire beljebb megállapodtak, hogy bevárják a többieket. Pulaslki és tisztjei, akik mindent megfigyelhettek, valószínűleg azt állapították meg, hogy kellő taktikát alkalmazva, meg tudják akadályozni az ellenség előnyomulását. Viszont nem volt felhatalmazásuk, hogy harcot kezdjenek, s ezért Pulaski, otthagyva tisztjeit, John Laurens kíséretében a legnagyobb sietséggel viszszalovagolt a városba. Ott, az ülésező tanács előtt a két fiatal katona erőteljesen tiltakozott a város feladása ellen, mert személyes tapasztalataik alapján a helyzetet nem látják reménytelennek. Rutledge kormányzó és a tanács megfogadta a két izgatott katona javaslatát, s megadta az engedélyt az ellenállásra. Az angolok három hadoszlopba fejlődve meneteltek. Legelöl egy 45 dragonyosból álló szakasz ment, élén a vitézségéről és vakmerőségéről híres Tawes kapitánnyal. Mögöttük egy másik lovascsapat, Moncrief kapitánnyal az élén. Majd 400 skót Highlander-gyalogos következett Gardner őrnagy vezetése alatt. Ezek után jöttek az indiánok, míg hátvédként egy másik lovascsapat zárta ibe a sort. Hogy Pulaskinak hány katonája lehetett jelen, nem tudjuk pontosan megállapítani. Az egyik adat szerint legfeljebb nyolcvanén lehettek, lovasok és gyalogosak együttesen. Pulaski terve nyilvánvalóan az volt, hogy az angol hadoszlop élén haladó dragonyosokat elszakítja a Kováts Mihály ezredes hősiességét a Pennsylvania állambeli Ligonierben emléktábla örökíti meg többiektől. A terv sikere érdekében gyalogosait elrejtette a területet beborító bokrok között egy mélyedésben, azzal a paranccsal, hogy csak egy bizonyos jelre jöjjenek elő. ö maga lovasai élére vágtatott. A vakmerő példának azonban túlságosain is nagy ára| volt, mert nemcsak a lovasok termettek mellette, hanem a gyalogosok is, anélkül, hogy a jeladást megvárták volna. Az eredmény: a lovasok és a gyalogosok úgy összekeveredtek, hogy segítség helyett csak akadályozták egymást. Kováts ezredes — aki az első pillanattól fogva ott volt Pulaski oldalán, amikor az egyedül rohant neki a dragonyosoknak — már az első percékben megsebesülhetett, és a hátráló, szétvert kis seregben a vágtató lóról erejét vesztve lezuhant. Amikor az angolok számba vették a sebesülteket és a halottákat, Kováts ezredes már nem élt. Az angolok a nemes ellenfelet pontosan azon a helyen temették el, ahol holttestét megtalálták. Dr. Joseph Johnson charlestaní orvos, aki fiatal gyerek volt ezekben az időkben, 1850- ben megjelent könyvében meg is jelöli ezt a helyet. Ugyancsak Johnson írta meg először Kovátsról, hogy magyar volt, aki Nagy Frigyes seregében szolgált: „He vas an officer of great merit and experience.” Értékes és tapasztalt tiszt volt. [Vasvári Ödön (USA) cikkei alapján] A. A. 6
