Magyar Hírek, 1976 (29. évfolyam, 1-27. szám)
1976-06-05 / 12. szám
vetkezeti tagság esze, akarata érvényesül a szövetkezeti demokrácia segítségével. 'A derűlátás mindenképpen indokolt. Az utóbbi másfél évtizedben végzett diplomások és technikusak közül például ma már ötvenezren dolgoznak a mezőgazdaságban. Ám a miniszter figyelmeztetett: a nagyobb üzemi méretek, a szakosítási tendenciák az üzemszervezés még magasabb színvonalát igénylik. Az idén, mondotta, kétezren fejezik be tanulmányaikat az agráregyetemeken és főiskolákon, kívánatos tehát, hogy ők is nagy tapasztalaté szakemberek mellett bontakoztassák ki képességeiket. Még egy fontos kérdés. Az ötödik ötéves tervben a korábbi ötvenről 59 százalékra módosul a mezőgazdasági gépberuházások aránya. Dr. Romány Pál ígéretet tett arra, hogy már az idén meggyorsítják a nagyteljesítményű traktorok beszerzését, igénybe véve a tőkés importot is. A célok, — láthatjuk — nagyok, mert ezt kívánja az ország érdeke. Az elmondottakon kívül hadd említsünk néhány fontosabb feladatot: öt év alatt 15 ezer hektár nagyüzemi szőlő, 35 ezer hektár gyümölcsös telepítése, az állatállomány gyarapítása érdekében 38 milliárdnyi beruházás megvalósítása, a már eddig is 450 ezer hektár öntözött terület további növelése. Mi a garancia, hogy tettekre válnak a tervek? A magyar mezőgazdaságban dolgozók erősödő érdekeltsége, mind magasabb életszínvonala, és a társadalom kollektív figyelme, amely a kormány agrárpolitikáját, a tudomány segítőkészségét, a gondok nyílt megtárgyalását éppúgy magába foglalja, mint a városi ember aggódását, örömét: „J61 van, esik már, meglesz a kenyerünk.” Csatár Imre kukoricát takarítottak be hektáronként. Nemrég hagyta jóvá a kormány a Hajdúsági Agráripari Egyesülés alapító okiratát, amely elsősorban a tej- és hústermelésre szakosodott. Beszámolójában a miniszter is említette, de hozzáfűzte: bízunk 'bennük, ám több tejet, húst bevált módszerekkel is kell tudni produkálni. Ennek érdekében dolgozta ki, és valósítja meg a kormány az úgynevezett szarvasmarha-programot, amely a magyartarka-áílományra alapozva, a felvásárlási árak rendezését is magába foglalva, a rétek hozamáról sem lemondva, új takarmánybázisokat is teremtve, a különféle melléktermékek hasznosításával, olcsóbb istállók létesítésével is minél előbb eredményeket akar felmutatni. Bugac-pusztán Az elmúlt öt esztendőben a mezőgazdasági termelésnek valamivel több mint egy harmada származott a kisárutermelőktől. Az új terv hasonló eredményeket vár tőlük. Termékeik nélkülözhetetlenek az ország ellátása és az export szempontjából. A sertéshús 50 százaléka is a kisárutermelésből származik. A termelési biztonság ideiglenes megingását máris megsínylette a húsellátás. De nemcsak gazdasági, hanem politikai-társadalmi okok is indokolják a kisárutermel ők felkarolását. Hiszen kiskertek megmunkálása, a munkások és alkalmazottak szabadidő-eltöltésének is egyik módja, a nyugdíjasok egy részénél pedig fenntartja az aktivitást és a társadalmi hasznosság érzetét. A termelőszövetkezeti — Fehérváry Ferenc felv. tagoknál, meghatározott körben (szarvasmarha és sertéstartás, zöldségtermelés), növeli a nyugdíjalapot, és így javítja az öregkori megélhetést. A kormány tehát differenciált módon — a felvásárlási árak javításával, adó- és hitelpolitikával, úgy is, hogy a nagyüzemi gazdaságokat arra ösztönzi, siessenek segítségükre — termelési kedvüket kívánja tovább erősíteni. Anyagi támogatás és beruházás nélkül nincs fejlődés. Mégis a célok valóraváltásánál az emberi tényezők a döntők. Mert hiszen a tartalékok — a talajerő fokozása, új fajták genetikai képességének felismerése, és egyebek — csak akkor kerülnek felszínre, ha a vezetők felnőnek a feladatokhoz, ha a termelőszö-A kiskunsági öntözőrendszer a magasból MTI — Bajkor József felv. BNV -1976 Vinyica között épülő 750 kilovoltos távvezeték egyik eleme ott áll a főbejárat mellett. Tövében azok a gépek, amelyekkel az ilyen nagyfeszültségű távvezeték-rendszeréket építik. Egymás mellett a gép és terméke. Hasonló elrendezést találhatunk az A pavilonban: a számítógépek mellett a szakemberek megismerkedhetnek a gépekbe beépített tudással — a ,^software”-rel — is. A magasfokú gépesítés, az automatizáció mindenütt megtalálható a vásáron — igazán sikerre csak a nagy műszerezettségű számítógépes vezérlésű gépek számíthatnak: mint a Csepel Művek NC-vezérlésű szerszámgépei vagy a Medicor azonnal diagnosztizáló orv ősi táskája, amely egy egész állomás munkáját képes elvégezni. De automata, félautomata gépekkel, felszerelésekkel jelentkeztek a külföldi kiállítok is. Nyugati partnereink közül Ausztria és a Német Szövetségi Köztársaság állított ki a legnagyobb területen. Meg kell említeni, hogy nőtt a vásáron résztvevő nyugati partnerek száma: Ausztrália, Finnország, Kanada és Norvégia most vesz részt először a tavaszi BNV-n. Hullámzik a tömeg a pavilonok között. Mire ezek a sorok a nyomdába kerülnek, már a félrmlliomodik látogató is belép a vásár területére. Délelőtt a szakemberek, délután a nagyközönség előtt nyílnak meg a kapuk. Telnek a vásár hétköznapjai — erről tudósít Novotta Ferenc képriportja. S. P. J. A Medicor nagydíjas miniszámítógépes diagnosztikai táskája A TU—144 szuperszonikus repülőgép modellje A „RÁBA-Steiger” kooperációban készült traktor