Magyar Hírek, 1976 (29. évfolyam, 1-27. szám)

1976-05-22 / 11. szám

Vörös László

Gertrudis és Melinda az egyik jelenetben

Bánk (balról a második) és a békétlenek

t

*

1976 tavaszán irodalom- és színháztörténeti esemény színhelye volt a Pécsi Nemzeti Színház. Illyés Gyula „átigazításában” került színre Katona József Bánk bánja. (Nógrádi Róbert rendezte, a címszereplő Holl István volt.) Az átigazított klasszikus mű megjelent az Üj írás című folyóirat áprilisi számában. A nagy munka egyik kezdeményezője, aki az előzetes dramaturgiai elemzést végezte: Czimer József volt, a színház dramaturgja, kiemelkedő színházi szakembereink egyike. Munkatársunk beszélgetett Czimer Józseffel, az országos érdeklődést és sok vitát kiváltó, izgalmas vállalkozásról.

— Miért került sor a Bánk bán „átigazítására"?

— A Bánk bánt a szánház fedezte fel, nem az irodalom. Mi ennek az oka? A kor magyar színháza politikai ihletésű volt; a magyar nyelv felemeléséért folytatott nemzeti küzdelem, a függetlenségi gondolat és a reformigények vezették a színházakat és ugyanezek az eszmék, — a történelmi múltba áthelyezve a cselekményt — jelentik a Katona-dráma lényegét. A színházi sikerek hatására mozdult azután a kritika. A múlt század hatvanas éveinek végén Gyulai Pál és Arany János elemezték és értékelték a tragédiát, és az ő tekintélyük fogadtatta el végleg, lett köztudottá, hogy a Bánk bán legnagyobb nemzeti értékeink egyike. Az irodalom „szentté avatta”, mint színpadi mű azonban vesztett hatásából. Megváltozott a korszellem, az 1867-es kiegyezés hangulatában a siker hőfoka csökkent. A kritikusok láttáik ugyan, hogy a külön előadásokon Petur alakja Bánk fölé nőtt, jóllehet a címszereplő mindig a szánházak legelső színészei közül került ki. Bírálták a rendezést, hogy nem elég mély, a színészt, hogy nem éli át a szerepét és nem vallották be maguknak sem, hogy a

színpadon baj van a főhős figurájával. Voltak persze más elgondolások is: a magyar színházművészet egyik legnagyobb alakja Hevesi Sándor, a Nemzeti Színház igazgatójaként 1928-ben egy interjú során bejelentette, hogy átdolgozza a darabot. Óriási vihar támadt Egy képviselő a parlamentben tiltakozott a „merénylet” ellen és Hevesi visszavonulni kényszerült. (Mellesleg, az átdolgozási terv nem volt helyes.) A viták folytatódtak a felszabadulás után is: minden neves irodalomtudós letette a maga kötelező, hódoló névjegyét; ugyanakkor a közönség érezte, hogy a darab „poros”, a kritikusok változatlanul bizonygatták, hogy jobb rendezőkre, nagyobb színészekre volna szükség. Pedig a lényeg az, hogy a színpad szempontjából kellene megvizsgálni a dráma logikáját. Vannak persze, akik szentségtörést emlegetnek: Egy darabhoz, amelyen nemzedékek nevelkedtek, nem lehet hozzányúlni. Hogyan nyúlhat egy mai szobrász például Michelangelo valamelyik remekművéhez?” — kérdezik.

Am a Bánk bán esetében nincs igazuk. A darab mint irodalmi alkotás, mint olvasmány nem változik, marad, ahogyan Kato-Ottó és Melinda jelenete. Ottót Pogány György, Me lindát Miklósy Judit alakította

Tavaszi napsütésben

Ifjú horgászok.

udapest és a Balaton között félúton fekszik sekély medrében a Veleiicei-tó. Földrajzi meghatározás szeriitt édesvizű, pusztai tó, amelyben már a múlt században jelentkeztek a vészes — mi több: végzetes elöregedés jelei. Forró nyarakon a tó medre kiszáradt, a tófenéken kukoricát ültettek a halászok. A század elején fedezték fel a közeli Székesfehérvár lakosai a bársonyos vizű tavat, mint fürdőhelyet, s megépültek az első nyaralóházak és strandfürdők. A Velencei-tó fürdőéletének központja a harmiticas évekig Gárdony volt, Velence és Kápolnásnyék alig-alig jött számításba, viszont a harmincas évek derekán Agárd erőteljes fejlődésnek indult. Az északi parti községek — a kilométernyi széles, összefüggő partmenti ősnádas miatt — fürdőhelynek alkalmatlanok voltak. Az az általános vélemény alakult ki, hogy mivel a nád szívós térhódítása miatt a nagy, belső víztükrök lassan összezsugorodnak, és néhány évtized múlva már csak a nádszigetek közt kanyargó lagúnák emlékeztetnek rá, hogy ebben a lapos medencében valaha tó nyújtózott.

A hatvanas években, amikor megkezdődött a Balaton „elözönlése”, s a hétvégi üdülőtelkek vásárlása, az üdülőházak építése valóságos népmozgalommá vált, jelentősen megnőtt a Velencei-tó szerepe a Balaton tehermentesítésében. Növelte a tó jelentőségét az is, hogy északi partján húzódik az első magyar autópálya, az M 7-es, amelyről a kápolnásnyéki csomóponttól valóban csak egy macskaugrás a_ tó, az üdülőtelepekkel hirtelen megnövekedett több község. A fejlődés kezdeti éveiben a tó természetes elöregedése folytatódott, nyaralóteleppé átalakult egyszeri halászfalvak anynyira megterhelték a tavat és közvetlen környékét, hogy csak sietették a pusztulást.

Magyarországon tizennégy regionális társadalmi szervezet gondoskodik az olyan kiemelt üdülőtájak fejlesztéséről, mint a Balaton-vidék, a Duna-kanyar, a Velencei-tó. A Velence-tavi Intéző Bizottság szakértők bevonásával és jelentős anyagi áldozattal elkészítette a Velence-tavi üdülőtáj „rétegröntgen’’ felvételeit, amelyekből kiderült, hogy a fejlesztésnél is sürgősebb feladat: a mentés.

Egy aggastyán természetes hanyatlását lassítani szép orvosi feladat, véglegesen megállítani csaknem lehetetlen, viszszájára fordítani: képtelenség. Az időt nem lehet legyőzni, márpedig az évekig tartó kutatás azt igazolta, hogy a Velencei-tó esetében a pusztító időt kell megzabolázni, csak azután lehet hozzálátni a fiatalítás kényes műveletéhez.

A sekélyvizű tavakra jellemző a vízszint ingadozása, ami évszázadonként talán egyszer a tó teljes kiszáradását is előidézheti. A második veszélyforrás a mederfenéken jelentkezik, ahová évezredekig zavartalanul ülepedett a vízbe hulló por, s a dús vizinövényzet korhadékával keveredve évről évre növelte az iszapréteg vastagságát. A vízszintingadozás megszűntetése és a parti erózió megfékezése érdekében szükségessé vált a partvonalak kiépítése, a felesleges víz elvezetése, és — ami a legfontosabb — a vízpótlás, valamint a vizinövényzet szabályozása.

Mindezek a bonyolult és költséges feladatok megoldásához egyszerre kellett hozzáfogni, hogy az eredményt le lehessen mérni, s előkészíteni a következő lépést: az üdülőtáj ki-Az északi part