Magyar Hírek, 1976 (29. évfolyam, 1-27. szám)
1976-04-10 / 8. szám
1 t I. Rákóczi Betegsegélyző Egylet az Egyesült Államokban (1888—1950) „Az isteni gondviselés elküldött engem puszta hazámba fegyverért, szabadságért kiáltó szózatnak. Meghallatta ezt a kiáltást az ország minden, lakójával. A szabadság neve megmozgatta a nemes szíveket, sereglettek és fegyvert fogtak a szabadság visszanyerésére. De ez a szózat nem volt abban a helyzetben, hogy a katonáknak zsoldot, ruhát, fegyvert és lovakat adjon. A néptől kellett tehát kérnünk, hogy adni tudjunk neki” — írta II. Rákóczi Ferenc az Emlékirataiban. Az a „szándék, hogy megérdemelje a nép bizalmát és szeretetét”— sikerült a fejedelemnek. S bár a szabadságharc elbukott és Rákóczi száműzetésbe ment, emléke azonban tovább élt. Sőt, legendává magasztosodott különösen Északkelet-Magyarország jobbágyparaszt utódaiban. És amikor az 1880-as évektől megindult a tömeges kivándorlás az Amerikai Egyesült Államokba, azokról a területekről, amelyek hajdanában a kiterjedt Rákóczi-birtokhoz tartoztak, a kivándorló szlovák és magyar parasztok „II. Rákóczi Ferenc vándor népé”-nek, kurucoknak nevezték magukat. A Zemplén, Abaúj megyékből Bridgeport városba (Connecticut) érkező bevándorlók kis csoportja 1888-ban önsegélyező egyletet szervezett, és ezt Rákócziról nevezte el. A Rákóczi Egylet alapítói 18-an voltak (legalábbis enynyi az alapítók névsora, magyarok és szlovákok, legtöbbjük paraszti származású. Erre utal az is, hogy a kortársak a Rákóczi Egyletet a „gatyás parasztok egyleté”-nek nevezték). Az idegen környezetbena z egymásrautaltság érzése, az elvesztett közösség pótlásának az igénye ösztönözte a kivándoroltakat egyleteik, első közösségi szervezeteik létrehozására. A közvetlen cél az önsegélyezés betegség, halál esetén. Az egyletek azonban már működésük kezdetétől sokkal több irányú tevékenységet fejtettek ki. Ezek voltak a bevándoroltak társaséletének központjai, az egyének közösségi hátvédei. Ezzel jellemezhetjük az induló Rákóczi Egyletet is. Az alapítók jól választották a nevet, mivel „gyülekezni Rákóczi zászlaja alatt” olyan jelszó volt, amely a magyarok mellett a szlovák bevándoroltakat is vonzotta. A bridgeporti Rákóczi Egyletben együttműködtek a magyar és a szlovák bevándoroltak. Sok kritika is érte őket ezért mindkét nemzetiség részéről, különösen akkor, amikor a nemzetiségi feszültségek a magyarországi kivándoroltak együttes közösségeinek többségét az Amerikai Egyesült Államokban szétrobbantották. A Rákóczi történeti hagyomány összekötő ereje ellen tudott állni a nacionalista izgatásoknak. Valószínűleg ennek köszönhető az is, hogy a Rákóczi Betegsegélyző később is, például az 1920-as évek végén, el tudta határolni magát az úgynevezett „Buffalói Nemzetgyűlés” irredenta propagandájától. A Rákóczi Egylet, mint betegsegélyző — a többi magyar egylethez hasonlóan — nagyon szerény anyagi alappal indult. A krónika mindössze 7,5 dollárt említ kezdő „vagyonként”. A fiatal bevándoroltak bálokat, mulatságokat rendeztek, amelyeknek bevételét egyletük anyagi tartalékának növelésére fordították. Ilyen alkalmakkor a vezetők kuruc dalok éneklésével toborozták a tagokat „Rákóczi zászlaja alá”, a Rákóczi Egyletbe. Ezeknek az érzelmi hatásoknak is köszönhető, hogy „százával szaporodtak a Rákóczi tagok, mint hajdan a dicső fejedelem kuruc katonái. Még azok is, akik valamikor „gatyás parasztoknak” hívták a Rákóczi tagokat, lassan egyenként tagokká váltak. A csoporttudat erősítésében nagy szerepet játszott II. Rákóczi Ferenc emlékének, a kuruc szabadságharc dalainak felidézése. Mint ahogy az első években az összetartozást külső jegyekkel, jelvényekkel, zászlókkal is kifejezték. A Rákóczi Egylet tagsága az egylet zászlaját 1893-ban nagy ünnepség keretében szentelte fel. Rákóczi Ferenc életét ábrázoló képeket vásároltak. Egyleti helyiségük falát Mányoki festményének reprodukciója, a fejedelem portréjáról, díszítette. Amikor pedig az egylet terjeszkedni kezdett — először Bridgeporthoz közeli magyar településeken — az egylet fiókosztályai mint az összetartozás szimbólumát, Rákóczi képét kapták ajándékba a bridgeporti Rákóczi anyaegylettől. A bridgeporti Rákóczi Egylet tagságában, és elsősorban vezetőségében, hamarosan tudatosult, hogy ők — akik Rákóczi zászlaja alatt tömörültek — letéteményesei a Rákóczi hagyományok ápolásának a bevándorolt honfitársaik között. Élen jártak Bridgeport városban március 15-e és október 6-a megünneplésében. A Rákóczi Egylet vezetőségének kezdeményezésére alakult meg Bridgeporton a „Nagy Egyleti Bizottság”, hogy a korábban külön-külön csoportosult magyarokat a nemzeti ünnepekre egy táborba tömörítse. Rákóczi fejedelem emlékének felidézése, annak tudatosítása, hogy miért választották őt védnöküknek, része volt minden közösségi megnyilvánulásuknak, amelyeket — érthetően — nem a mélyreható történelmi elemzések jellemezték, hanem az érzelmi telítettség, az a meggyőződés, hogy „Rákóczi a nép Rákóczija”, aki az urak ellen meg akarta védeni és szabadságot akart adni a népnek, így az Amerikába kivándorolt és a Rákóczi Egyletbe sorakozott magyarság nagy többségében a dicső Rákóczi fejedelem szelleme jobban kifejeződött és megerősödött, mint amikor még a szülőhazájában élt. Számos más történeti forrásból is igazoltnak látjuk, hogy az egyletek a „nemzeti” és „politikai öntudatosodás" iskolái voltak a kivándorolt magyarok számára. Egyik „iskolában” a politikai, a másikban a nemzeti öntudatosodásra nyílott nagyobb lehetőség, de valamennyi kedvezőbb alkalmat nyújtott önművelésükre, mint az akkori óhazai viszonyok. Hogy mennyire így volt ez, azt a következő tény jól illusztrálja: 1909-ben az Osztrák—Magyar Monarchia Külügyminisztériumának egyik munkatársa, inkognitóban, végiglátogatta a nagyobb magyar településeket az Amerikai Egyesült Államokban. Feladata volt, hogy közvetlen információkat szerezzen a kivándorolt magyarok életkörülményeiről, politikai nézeteikről, jövőbeli terveikről, szándékaikról és nem utolsó sorban szervezeteik tevékenységéről. Tapasztalatairól „szigorúan bizalmas” jelentéseiben számolt be. E jelentések visszatérő állításai, hogy az Amerikai Egyesült Államokba kivándorolt magyarok gyűlölettel és keserűséggel gondolnak vissza szülőhazájuk úri társadalmára, a jegyzők és a szolgabírók hatalmaskodásaira. Az Osztrák—Magyar Monarchia dualista rendszere ellen vannak és kifejezésre juttatják e nézeteiket egyleteik elnevezésében is, amikor azokat a magyar történelem olyan alakjairól nevezik el, mint Batthyány, Petőfi Sándor, Kossuth Lajos és Rákóczi Ferenc. Sajnálattal állapította meg, hogy' egyetlen olyan szervezetet sem talált amelyet az uralkodóról, vagy az uralkodóház valamelyik tagjáról neveztek volna el. Ez jellemezte az egyleti életet a Rákóczi Betegsegélyzőben is. 1901-ben nagy lelkesedéssel ünnepelték Kossuth Lajos amerikai útjának 50. évfordulóját. Magyarságuk „örökké megtartása” ekkor még természetes hitvallás volt számukra. 1903-ban az egylet 15 éves fennállásának ünnepségein előadásaikban a vezetők Rákóczi Ferenc zászlajának, a szabadság gondolatának fontosságát és Rákóczi jelentőségét hangsúlyozták. 1906-ban „midőn a magyar kormánynak eszébe jutott, hogy a hazájából száműzött II. Rákóczi Ferenc dicső hamvait az idegen földből hazahozza” ai Rákóczi Egylet Kossuth Ferencet, Kossuth Lajos fiát kérte fel, hogy az egylet nevében koszorút helyezzen el II. Rákóczi Ferenc koporsójára. „Ezzel is mutassuk meg azt — írták — hogy mi, akik itt idegen földön vagyunk kénytelenek a mindennapi kenyerünket megkeresni, Rákóczi példájára, szívünkben a szülőhaza iránti szeretetnek tüze nem fog kialudni soha.” A Rákóczi Egylet kezdeményezte a Rákóczi évfordulók megünneplését a magyar bevándoroltak között. Többször is hangot adtak annak, hogy ez elsősorban az ő kötelességük. 1911-ben nagy ünnepség keretében emlékeztek 1711-EMLEK KÖNYV A Bridgeporti Conn. RAKÖC BETEGSEgiygÓ EGYLET#Archív felvétel a bridgeporti Rákóczi Hall-ról re. Az ünnepségre nemcsak Bridgeport, hanem a környék magyarságát is meghívták. Az Egylet tagjai ekkor hozták először színre a „Rodostó” című színdarabot. Ezt a színdarabot, valamint „Rákóczi fogságá”-t többször is bemutatták a Rákóczi Egyletben, mindig az egyleti tagok műkedvelő színjátszó csoportjainak az előadásában. 1913-ban, az egylet fennállásának 25. évfordulóján kiadott jubileumi kiadványuk ugyancsak Rákóczi szellemét idézi. A kiadvány fedőlapját „kuruc színekben”, piros-kékben nyomtatták. A jubileumi album az egylet tevékenységének történeti áttekintésén kívül írásokat tartalmaz II. Rákóczi Ferencről, a kuruc szabadságharcról, a kuruc hagyományokról. (folytatjuk) Dr. Puskás Julianna tanulmányozása („magyarságtudomány”) az amerikai egyetemeken i i« közé tartoztak és tartoznak (1) az amerikai magyarság, illetve amerikai magyar intézmények (2), az amerikai tudományos világ (beleértve az egyetemeket és egyes tudományos alapítványokat) (3), a magyar kormány és végül (4) az amerikai kormány. Á fent nevezett három periódus folyamán e tényezők mind közrejátszottak az amerikai magyarságtudományi programok kifejlődésében. Ugyanakkor azonban az első periódusban (1904—1945) főleg az amerikai magyarság, a másodikban (1945— 1970) pedig az amerikai tudományos világ és az amerikai kormány játszotta az elsődleges szerepet. Az amerikai magyarságtudomány hőskorában, a tudományág támogatásában és fejlesztésében az Amerikai Magyar Református Egyház játszotta a vezető szerepet. 1904-től kezdődően több főiskolai programot állított fel (pl. Bloomfield College 1904, Franklin and Marshall College 1922, Elmhurst College 1941 stb.). Ezeknek a programoknak elsődleges célja az amerikai magyar református lelkészek képzése volt, ám a teológiai felkészültségen kívül a lelkészjelöltektől a magyar nyelv, irodalom és történelem tudását, valamint bizonyos fokú magyar öntudatot is megköveteltek. Az amerikai magyarságtudomány hőskorában, a másik három, fent megnevezett tényező kevés szerepet játszott. Ennek következtében az amerikai tudományos világ javára csupán egy pár magyar nyelvkurzust (Columbia és Harvard egyetemek), a magyar kormány javára pedig csak a már túl későn, 1939-ben létrejött Columbia egyetem-féle magyar lektorátust írhatjuk. A második világháborút követő huszonöt év folyamán, az általam „aranykornak” nevezett periódusban a helyzet teljesen megváltozott. A magyarságtudományi programok nagyobbak, átfogóbbak és tudományosabbak lettek, a támogatószerep pedig teljesen eltolódott az amerikai tudományos világ és az amerikai kormány javára. Mielőtt e programok lényegét vázolnánk, vessünk egy pillantást azokra a tényezőkre, amelyek hozzájárultak az amerikai magyarságtudomány második világháború utáni fellendüléséhez. E tényezők között időben elsődleges szerepet játszottak a második világháború alatt stratégiai célból létrehozott katonai nyelvprogramok, amelyek több tucat, kevésbé ismert nyelv (így a közép- és kelet-európai nyelvek) intenzív oktatását tűzték ki célul. Magyar szempontból itt a Monterey (California) Szárazföldi Haderők Nyelviskolája, a Bloomingtoni (Indiana) Légierők nyelviskolája, valamint a Washingtoni Diplomáciai Intézet Nyelviskolája játszott főszerepet. E három főiskola közül a bloomingtoni nyelvprogram nagyban hozzájárult ahhoz is, hogy a helyi Indiana Egyetemen Észak-Amerika egyik legerősebb, s ma már egyetlen átfogó magyarságtudományi programja létrejöjjön. Az 1945 utáni magyarságtudományi programok kifejlődésének időben második, de fontosságban legelső tényezője az amerikai Kelet-Európa-ku tatás és tudomány általános fellendülése, amely egyenes következménye volt a Szovjetunió új világhatalmi pozíciójának, s azzal kapcsolatban Kelet- és Kelet-Közép-Európa megnőtt jelentőségének. Ennek a ténynek a felismerése hamarosan megmozgatta az amerikai tudományos világot, s ez aztán több neves egyetemi szintű kelet-európai intézet felállításához vezetett. Az 1940-es évek végén kialakult hidegháborús helyzet viszont több magánalapítványt (pl. a Ford Alapítványt) és magát az amerikai kormányt is arra ösztönözte, hogy ezeket a kelet-európai intézeteket és tanszékeket, s általában az egész Kelet- és Kelet- Közép-Európa tudományt nagy összegekkel támogassa. Ennek a tudománypolitikai iránynak az egyenes következményeként, de az 1957-es szputnyik által felkavart amerikai közvélemény követelésének is az eredményeként 1958-ban megszületett a Nemzetvédelmi Közoktatási Törvény, amely soha nem látott nagy összegeket bocsátott az amerikai Kelet-Európa tudomány (s azon belül a magyarságtudomány) rendelkezésére. Ugyanakkor e törvény uráli (finnugor), illetve ural-altáji program felállítását is elősegítette. Az öt program közül kettő (Columbia és Indiana Egyetemek) — a már meglevő helyi nyelvészeti és keleteurópai programok alapján is — a nyugati világ két legerősebb ilyen irányú programja lett. S bár az 1960-as és 1970-es évek fordulóján bekövetkezett hanyatlás miatt az egykor Lotz János professzor által vezetett Columbia-program összezsugorodott, a Sinor Dénes professzor vezetése alatt álló Indiana-program önálló intézet lett, és még ma is nagy apparátussal működik. Teszi ezt annál is inkább, mivel — a Columbia-programmal ellentétben — az Indiana Egyetem Uráli és Altáji Intézete teljesen beépült az egyetem szervezetébe, tehát léte vagy nemléte nem függ a bizonytalan alapítvány-, illetve központi kormánytámogatástól. A második világháború utáni magyarságtudományi programok megnövekedésében ugyancsak nagy, de talán mégis korlátozottabb szerepet játszottak olyan tényezők, mint például az amerikai strukturális nyelvészet kialakulása, az 1960- as évek elején népszerűvé lett „Habsburg-kutatás”, valamint az ugyanazon évtized végén fellángolt úgynevezett „etnikai forradalom”. E három tényező közül az első kettő elmélyítette és tovább specializálta. a harmadik viszont népszerűsítette, s — legalábbis kissé alacsonyabb szinten — továbbterjesztette a magyarságtudomány egyetemi szintű művelését Észak- Amerikában. (Folytatjuk) 11 I
