Magyar Hírek, 1975 (28. évfolyam, 2-26. szám)

1975-04-12 / 8. szám

SZÁNTÓ MIKLÓS

NYÍLT ELVI POLITIKA

Nagy a külföldi visszhangja a nemrég véget ért pártkongresszusnak. Végigolvastam a jelentős nyugati lapok elemzéseit és megjegyzéseit, a tanácskozás alatt magam is sokat beszélgettem a különböző országokból hozzánk érkezett tudósítókkal. Örömmel hallottam a véleményekből kicsendülő növekvő tárgyilagosságot.

A különböző lapokat, rádiókat képviselő újságírók egyik gyakori megállapítása és hozzátehetném, meglepetése az volt, hogy a kongresszus a „nyílt színen” zajlott le. A beszámolót „egyenesben” adta a magyar televízió, összefoglalták és közvetítették a vita legfontosabb részleteit, majd Kádár János zárszavát hallotta, látta az egész ország. Esténként az újságírók a várost járták és szondázták a hatást. Szinte minden kollégától csak azt hallottam, hogy mindenütt őszinte és jó légkör uralkodott, s a kongresszus megállapításaival szerte az országban egyetértenek.

A másik érdekes vonása a különböző megjegyzéseknek az a csodálkozás volt, hogy a mai, gondoktól gyötört, bizonytalan világban, a besötétedett holnap miatt aggódó Európában a magyar vezetés optimista és bátor; van kedve és mersze tizenöt-húsz éves programot hirdetni. Egy londoni rádiótudósító azt tartotta a legfurcsábbnak, hogy az évtizedekre előre tekintő munkatervet milyen természetes bizalommal fogadják az emberek.

Jellegzetes volt az is, — számunkra már természetes, és talán azért találtuk érdekesnek a kollégák annyiszor elhangzó megjegyzését —, hogy a hozzászólók a tanácskozáson és a megkérdezett emberek az utcákon teljesen egyetértettek abban: a bevált politikát kell folytatni, de jobban kell csinálni a gyakorlatban. Vagyis, egyetértés a fő tennivalókban és a végrehajtás kemény bírálata, hozzá javaslatok és ötletek, hogyan kell hatékonyabban, eredményesebben és kisebb hibaszázalékkal dolgozni. A kongresszuson kemény, bíráló szavakat ejtett a termelőszövetkezeti elnök és a baromfigondozó, a tanítónő és az ifjú kőműves, a szakszervezeti főtitkár és a költő, a gyárigazgató és a miniszter egyaránt.

A nők helyzetét tovább kell javítani

— A megoldás alapvető feltétele — mondta —, hogy további intézkedésekkel fejlesszük az anya-, gyermek- és családvédelmet, könnyítsük tovább a háztartási munka terhét. A,jövőben is nagy figyelmet kell fordítani a nők szakképzésére és az egyenlő munkáért egyenlő bért elvének hiánytalan érvényesülésére. További fontos feladatunk, hogy biztosítsuk: több nő kerüljön a vezető tisztségekbe a pártban, a tömegszervezetekben, az állami, a gazdasági, a kulturális posztokra, és minden olyan területen, ahol ez lehetséges és megvalósítható. Azért merem ilyen határozottan mondani, hogy több nőt a vezető tisztségekbe, mert sajnos itt egyelőre nem kell tartanunk a „túlteljesítéstől”. Igaz, nem kevés, amit az utóbbi négy esztendőben a nők helyzetének megjavításáért tettünk, de ezt a munkát erőteljesen és céltudatosan folytatnunk kell. Nem szabad megelégednünk az eddigi eredményekkel. Jómagam ahhoz a felszólalóhoz csatlakozom, aki azt mondta: nem azért beszél a nőkérdésről, mert az ENSZ határozatot hozott a nők évéről, hanem azért, mert ez társadalmunk — és hozzáteszem: szocialista forradalmunk — egyik alapkérdése. Régi marxista tétel: egy társadalom haladó jellegét megbízhatóan le lehet mérni azon, hogy milyen ott a nők helyzete. Minthogy a szocialista társadalom a leghaladóbb társadalom, ennek a nők társadalmi helyzetében is megfelelően meg kell mutatkoznia.

Ha a fiatalt komolyan vesszük, megfelel a bizalomnak

ÖSSZEKÖTÖTTÉK A TESTVÉRISÉG GÁZVEZETÉK MAGYAR ÉS SZOVJET SZAKASZAT

Március 16-án délelőtt Beregdarócon ünnepélyes keretek közt összehegesztették a Testvériség földgázvezeték magyar és szovjet szakaszának csöveit.

Ezzel a KGST-integráció keretében kialakuló energiarendszer a Barátság kőolajvezeték két ága, s a nagyfeszültségű villamos távvezeték mellett újabb kapcsolattal bővül. A Testvériség szovjet—magyar földgázvezeték két szakaszban valósul meg. A most elkészült első szakaszon a közeljövőben megkezdődik a gázszállítás Leninváros térségébe. Az 1976 elejére elkészülő második szakaszon Budapestig jut el a szovjet földgáz.

A vezetéknek most elkészülő szakasza Beregdaróctól Leninvárosig 126 kilométer hosszú, a csővezeték átmérője 800 milliméter, tehát a vezetékrendszer és a hozzá tartozó kompresszorállomások megépítése után az importálandó szovjet földgáz mennyisége a jövőben még számottevően növekedhet. 1975-ben a megállapodás szerint 600 millió köbméter földgáz szállítására kerül sor, ez mintegy félmillió tonna kőolaj importjával egyenértékű, s körülbelül 400 ezer lakás hőszükségletét fedezi.

A legjobb politika: a nyílt elvi politika

Kádár János szemmel láthatóan örült a bíráló egyetértésnek, ennek zárszavában hangot is adott:

— Kritika is jócskán hangzott el, néha már azt hittem, hogy az ellenzék kapott szót. Szép, udvarias szavakkal ugyan, de arról beszéltek, hogy sok dolgot másképp is intézhetnénk és igazuk van.

(Valamelyik nyugati lap ezt úgy emelte, hangsúlyozta, élezte ki, mintha egy, az eddigi politikával szembenálló irányzat lépett volna fel. Csakhogy a felszólaló küldöttek nem a politikánk ellen, hanem mellett bíráltak. József Attila ezt szebben mondja: „Érted haragszom, nem ellened.”)

Kádár János zárszavát meghallgathattam a kongresszuson. Aztán úgy esett, hogy baráti társaságban megnéztem másnap a megismételt televíziós közvetítést is. A küldöttek pontosan ugyanazoknál a mondatoknál bólogattak és mosolyogtak, amelyek a baráti-családi körben váltottak ki helyeslést és derűt. Egy sokat tapasztalt ember beszélgetett az országgal csendesen, egyszerűen, s hol komoly, hol tréfás fordulatokkal érvelve győzte meg igazáról hallgatóit. Mindaz, amit mondott, összecsengett az emberek mindennapi tapasztalataival. És azt hiszem, ez a lényeg: meggyőzni az embereket a politika igazáról, saját tapasztalataik alapján.

Azt a megállapítást magyarázva, hogy a legjobb politika: a nyílt elvi politika, Kádár János kifejtette:

— Minden tapasztalatunk azt igazolja, hogy nincs az a súlyos gond és probléma, amivel ne fordulhatnánk bizalommal a párttagsághoz, a munkásosztályhoz, a néphez, mert ha felnőttek módjára beszélnek az emberekkel, azt értékelik, és becsülik. Annak a vezetőnek viszont, aki nem így tesz, megmondják, hogy arról beszéljen: mi a probléma, mit kell csinálni, és ne beszéljen mellé. Az emberek gondolkoztak a decemberi határozatban ismertetett problémákon, pánik nélkül, reálisan mérik fel a helyzetet, és bizakodva néznek előre. Tudják, hogy ha két fő erőforrásunkra támaszkodunk: a saját hazai lehetőségeinkre — amelyeknek teljes kihasználásától még messze vagyunk — és a szocialista országok testvéri együttműködésében rejlő lehetőségekre, akkor minden feladat megoldható, biztosítható az ország további, törésmentes gazdasági fejlődése, beleértve a termelés és az életszínvonal növelését és a kulturális fejlődést is. A politikai tanulság tehát az, hogy a reálisan felmért, tényleges helyzetről nyíltan, komolyan kell szólni az emberekhez és akkor a válasz is megfelelő lesz.

Két témáról különösen érdekesen, megragadóan beszélt: a nők helyzetéről és az ifjúság problémáiról.

Nagy derültség támadt, amikor arról beszélt Kádár János, hogy évezredes panasz: az ifjúság élvhajhász, nem tiszteli az öregeket. Lehet — jegyezte meg —, hogy a nyolcvanéves ember szemében a tizenkilenc éves fiatal valóban „élvhajhász”.

— A neveléssel és a képzéssel el kell érnünk, hogy az új magyar ifjúság képes legyen megérteni azokat a célokat, amelyekről most a kongresszus határoz, és kész legyen azoknak a megvalósítására. Azt tartom, hogy ennek a legfőbb pedagógiai „receptje” a megbízatás, a feladat, a munka. Mindenki tudja, még a kisgyermek is milyen boldog, ha az édesanyjától bármilyen csekély megbízatást is kap, és azt teljesíteni tudja. Körülbelül így és ezáltal nő, fejlődik a gyermek, még inkább a fiatal ember. Bátran és bizalommal adjunk feladatot a fiataloknak!

És valamennyi vitatott témánál ez volt a „kulcs”: a kölcsönös bizalom. Nehéz évek tapasztalatai alapján szűrtük le a tanulságot, nem szabad lemaradnunk és nem lehet előre rohannunk.

— Az elmúlt 18 esztendőben nem sajnáltuk a fáradságot, az időt, a türelmet, hogy gondolatainkat megmagyarázzuk szövetségeseinknek. Előbb meggyőztük az embereket, s csak azután hajtottuk végre

határozatainkat. Ezért nyugszik szilárd alapokon szocialista rendszerünk minden pillére. A Magyar Szocialista Munkáspárt mindig együtt fog haladni a tömegekkel. Vannak nagyon jó jelszavaink, köztük az, hogy a „A párttal, a néppel a népért”. Tudnunk kell, hogy — próbálkozzunk bár a legjobb szándékkal — akarata ellenére senkit sem boldogíthatunk. Előbb annak az útnak a helyességéről kell meggyőznünk az embereket, amelyre hívjuk őket s el kell érnünk, hogy kövessenek bennünket. Jó példák vannak arra, hogy ez lehetséges, helyes és szükséges.

A kongresszus szünetében

MTI — Pálfai Gábor (elv.

MTI — BALOGH LÁSZLÓ felvétele

ÉRTELMISÉGÜNK HELYE ÉS SZEREPE

Nyugaton gyakran úgy beszélnek a szocialista országokról, mintha a munkáshatalom, a munkásosztály politikája nyíltan vagy burkoltan értelmiségellenes volna. Ezzel szemben: mi a valóság? Érdemes ebből a szempontból tanulmányoznunk az MSZMP X. és XI. kongresszusának a határozatát, mert ha fejlődésében vizsgáljuk meg a kérdést, egyértelműen kiderül: az értelmiség szerepe fokozatosan növekszik. Az 1970-es X. kongresszus határozata a következőket mondja: „Az értelmiség a nép részeként vesz részt a szocializmus építésében. Társadalmi szerepe egyre nő, ami szükségszerű velejárója annak, hogy a szocialista építés magasabb színvonalon folytatódik, a tömegek művelődési lehetősége és igénye növekszik, a tudomány szerepe a termelőerők fejlődésében rendkívül jelentőssé vált, s a technikai fejlődés egyre gyorsul. A kongreszszus megállapítja, hogy az értelmiség döntő többsége magáénak vallja pártunk és államunk országépítő terveit, s eredményesen végzi munkáját.”A XI. kongresszus így fogalmaz: „A társadalmi fejlődéssel és a tudományos-technikai forradalom kibontakozásával összhangban növekszik az értelmiség szerepe. Értelmiségünk a nép részeként alkotó tevékenységében eggyé forr, céljaiban azonosul a munkásosztállyal. Támogatja a párt politikáját, többsége magáévá tette a marxizmus—leninizmus elveit, és eszmeileg is szocialista irányban fejlődik.”

Az értelmiség szerepével összefüggésben a kongresszusi vita során számos, érdekes kérdés vetődött föl. A hozzászólók megállapították, hogy az előzetes eszmecserék során különösen nagy érdeklődést keltettek a kongresszusi irányelveknek és a Programnyilatkozatnak az értelmiségre vonatkozó megállapításai. Ezek között

is elsősorban a „népi értelmiség” fogalma. Különböző nézetek, vélemények hangzottak el, hogy mennyiben reális, valós értelmiségünket népinek nevezni. Arról is szó volt, hogy értelmiségünkre — a társadalom fejlődésének jelen szakaszában és a következő évtizedben — milyen feladatok várnak.

A viták tapasztalatai alapján az a következtetés vonható le, hogy a Központi Bizottság dokumentumai a valóságot tükrözik.

— Tükrözik társadalmunk, gazdaságunk, kulturális és ideológiai életünk érettségi fokát;

— értelmiségünk összetételének pozitív fejlődését;

— értelmiségünk értelmi és érzelmi azonosulását a szocialista építés fő politikai vonalával;

— tükrözik továbbá a dokumentumok azt a tényt, hogy fejlődésünk jelenlegi szakaszában értelmiségünk alkotó tevékenységével nem egy szűk kizsákmányoló réteget, hanem egész népünk, a szocialista társadalom érdekeit szolgálja.

A kongresszusi vita során a felszólaló értelmiségiek tényekkel és saját élményeikkel bizonyították, hogy a Magyar Szocialista Munkáspárt következetes politikájának eredményeként, különösen az elmúlt négy év folyamán, az értelmiség helye, szerepe és felelőssége megnőtt Az a tapasztalat, hogy az értelmiség közérzete erősen függ attól: hogy a vezetés milyen mértékben igényli és értékeli munkájukat Alapigazság, hogy a jó közérzethez az is kell: érezze az ember, hogy szükség van a munkájára. Értelmiségünk az elmúlt négy évben mindezt érezte. Arról is sok szó esett, hogy a kongresszusi dokumentumok célkitűzései nagy távlatokat nyitnak az értelmiség alkotó munkája előtt is. Mindez tovább fokozza jó közérzetüket.

Az elmúlt negyedszázad alatt új értelmiségi nemzedék nőtt fel. A munkásosztály és a parasztság megteremtette saját értelmiségét.

Kétségtelen az is, hogy megváltozott a „régi értelmiség” tudata, magatartása is. Együtt fejlődött szocialista építőmunkánkkal. Elmondhatjuk, hogy nagyon sok pártonkívüli értelmiségit tetteik, szavaik és magatartásuk alapján elkötelezett szocialistaként ismernek. Közülük többen elmondották, hogy fejlődésüket meggyorsította az elmúlt tizennyolc év helyes, jó politikai irányvonala, az alkotó marxizmus adta lehetőségek, távlatok és elért sikereink.

A kongresszus előkészítése során bebizonyosodott, hogy a munkásosztály társadalmi szerepének növekedése nem ellentétes értelmiségünk megbecsülésével, sőt! Az elmúlt négy év és a Programnyilatkozat is bizonyítja, hogy a munkásosztály és az értelmiség ma már minden jelentős határozat és társadalmi feladat megvalósításában közösen vesz részt

Kádár János az előadói beszédében beszélt távlati feladatainkról, a fejlett szocialista társadalom építésének konkrét programjáról. Mindazok a célok, feladatok, amelyekről szólt csakis a munkásosztály és az értelmiség együttműködése nyomán valósulhatnak meg. És megvalósulásuk egész népünk közös ügye.

A kongresszus tanácskozásai és határozatai alapján tehát megállapíthatjuk, hogy értelmiségünkre nagyszerű, szép lelkesítő feladatok várnak. A fejlett szocialista társadalom építésében nemcsak messzemenően számít az értelmiségiekre, hanem mélységesen bízik abban, hogy az értelmiség becsülettel megoldja a rá váró feladatokat

Pethő Tibor

3