Magyar Hírek, 1975 (28. évfolyam, 2-26. szám)
1975-03-29 / 7. szám
„A FEJLETT SZOCIALISTA TÁRSADALOM ÉPÍTÉSE OLYAN EMBEREK MUNKÁJÁT ÉS AKTIVITÁSÁT IGÉNYLI, AKIK TÁRSADALMI CÉLJAINK MEGVALÓSÍTÁSÁBAN FEGYELMEZETT, JÓ MUNKÁJUK MELLETT A KÖZÜGYEKBÖL IS KIVESZIK RÉSZÜKET, ISMERIK ÉS MEGTARTJÁK A SZOCIALISTA ERKÖLCS NORMÁIT, AKIK SZÁMÁRA SZOCIALISTA HAZÁNK SZERETETE ELVÁLASZTHATATLANUL ÖSSZEFONÓDIK A NEMZETKÖZISÉGGEL.” „A SZOCIALISTA VILÁGRENDSZER AZ AZ ERŐ, AMELY AZ EGÉSZ EMBERISÉG HALADÁSÁNAK, HAZÁNK FÜGGETLENSÉGÉNEK ÉS FELVIRÁGZÁSÁNAK LEGFŐBB BIZTOSÍTÉKA.” „A MUNKÁSOSZTÁLY A HATALOM GYAKORLÁSÁBA BEVONJA A TERMELŐSZÖVETKEZETI PARASZTSÁGOT, AZ ÉRTELMISÉGET, A SZOCIALIZMUS ÉPÍTÉSÉN DOLGOZÓ LEGSZÉLESEBB TÖMEGEKET.” „A SZAKSZERVEZETEK A MUNKÁSHATALOM RÉSZESEI ÉS DÖNTÖ FONTOSSÁGÚ TÁMASZAI.” (A Magyar Szocialista Munkáspárt Programnyilatkozatából) SIMON ISTVÁN: Április 4. Könnyű szél a tavaszi, ringat fát, virágot. Kezdje, kezdje valaki a réten a táncot. Fut a szél... hallani, nevetnek a lányok. Nézd a csapat szöszke lányt, akár egy bokréta. Nem fest ilyen szépet ám se ecset, se kréta. Lánc, lánc, eszterlánc, eszterlánci cérna. Kéz a kézben s szívig ér kedvünk muzsikája. Kék tó, bogár, pipitér táncukat csodálja. Egy-egy fiú ki-kitér, s úgy magában járja. Ez a tánc most körbe ér egy országnyi réten. Járja velük zöld, fehér táj a napsütésben, összecsattan a tenyér s újra kezdik szépen. Áprilisi friss, vidám kedvük táncba lüktet. E nap — érzi mindahány — legdrágább szivünknek, Száll a dal és száll a lány. ez a legszebb ünnep ... TÖRTÉNELMÜNK ÍRTA: LOSONCZI PÁL, A MAGYAR Történelmünk új és sajátos korszaka a mögöttünk levő három évtized. Népünk, nemzetünk és államunk ezeréves írott történetének eredeti módon ragyogó fejezete az 1945 óta végigjárt utunk. Évszázadok visszamaradottságát hoztuk be, hétmérföldes léptekkel hagytunk magunk mögött, ráztunk le túlhaladott társadalmi tulajdonformákat, államberendezkedést, és életünk új kereteit kialakítva a nemzetek élenhaladó osztagai közé küzdöttük fel magunkat. Mai valóságunk mozzanatai nemcsak magukon viselik, hanem híven jellemzik is emberöltőnyi korszakunk egész fejlődését, eredményét: társadalmunk és létünk egészén és minden részén gyökeres és átfogó korszakváltás zajlott le. A felszabadulásunkat megelőző időszak minden porcikájában az anakronizmus áporodott levegőjét árasztotta magából. Ez a történelmi avíttság már önmagában is égbekiáltónak tűnt, ha egyszerűen belülről vizsgálta, kutatta az értelem, szenvedte el az érzelem. Változás, átalakulás, újjászületés után kiáltott minden. Hátha még a világ szélesebb térségeivel mértük össze állapotainkat! De ne is az akkor túl merésznek számító — bár egyedül reális és korszerű — összehasonlítási alapot tekintsük kizárólagosnak: a Szovjetuniót, az új világ, a jövő letéteményesét és képviselőjét, ahol szocialista társadalmi és állam viszony ok honosodtak meg; ahol már nem ismerték az embernek ember által való kizsákmányolását; ahol az uralkodó rend a proletariátus lett, s hatalmát a parasztsággal szövetségben gyakorolta. Az „objektív” értékelés megkönnyítése érdekében vegyünk csupán időben és térben távoli világokat! Az Amerikai Egyesült Államok azidőben a Függetlenségi Nyilatkozat 170-ik évfordulójának közelgő ünnepségeire készülődött. Magyarországot viszont királyságként tartották még mindig számon: kevesek kiváltsága és milliók jogfosztottsága volt a törvényes rend akkor hazánkban. A nagy francia forradalom óta másfél századnál több idő telt már el. A magyar társadalom pedig jórészt még a feudalizmus jármát nyögte: az arisztokrácia korlátolt és önző érdekei kötötték gúzsba a kor nagyon is égető követelményeit. A földbirtok egyharmadát néhány ezer nagybirtokos mondta a magáénak, és ez azzal a vigasztalan és lesújtó következménnyel járt, hogy a paraszti tömegek tenyérnyi földjükön vagy teljes földtelenségben tengették nyomorúságos életüket régi — szinte ezeréves — kötöttségben és középkori társadalmi szervezetben. A munkásság elemi jogait sem ismerték el, elütötték a szavazati jogtól, megfosztották a szervezkedés lehetőségétől. A szabadság, az egyenlőség, a testvériség legfeljebb álomjelszavak és képzetek lehettek. A világ fejlett térségeit ekkor már megérintette a tudományos-technikai forradalom előszele. Magyarország viszont a második világháború előtt a kevésbé fejlett európai országok sorába szorult. Akkori gazdasági, társadalmi, politikai, (kulturális állapotainkról a nemzeti géniusz —, tudományunk, irodalmunk, művészetünk —, a realista történelem vizsgálat, társadalomszemlélet és a nép értékítélete azonos képekben és fogalmakban nyilatkozott meg: sötét, kilátástalan, de rendkívül találó jelzőrendszert alkotott róla. Magyarországról mint a hárommillió koldus országáról beszéltek, ahonnan — a költő szavaival élve — „kitántorgott Ameri-__ kába másfélmillió emberünk”. A tuberkulózis pusztító népbetegségként szedte áldozatát, ezért is kapta szégyenbélyegül a Morbus Hungaricus elnevezést. Az egyke és a szapora csecsemőhalál ritkította a nemzet sorait. Idegen kultúra mérge ölte a szellemet. És szellemi ínségmunkások — egyetemi diplomával a zsebükben — örültek, ha filléres napszámért havat lapátolhattak télvíz idején. A politika úri huncutságnak tartatott. A múltba néző csupa sebet lát: csak vért, jajpanaszt, könnyeket. És ami már szinte alig hihető: ennél a szörnyű mélységnél is alább taszították a népet és a nemzetet az idegen szolgálatba szegődött volt magyar uralkodó osztályok. Hitler oldalán öngyilkos háborúba rántották népünket. Elpusztult nemzeti vagyonunk tekintélyes hányada. A háborús károk értéke meghaladta az utolsó békeév nemzeti jövedelmének négy-ötszörösét. Korábbi századok borongós, önmarcangoló nemzettudata gyakran festette, idézte fél a nemzethalál vízióját. Legnagyobb történelmi sorscsapásunk a háború végére csaknem ide juttatott bennünket. Népünk, nemzetünk nagy szerencséjére, a humanizmus nagyszerű dicsőségére, a diadalmasan győzedelmeskedő szovjet hadsereg csapatai nem hódítóként, hanem felszabadítóként léptek hazánk földjére. A bosszúállás, a megtorlás helyett baráti jobbot nyújtottak felénk. Népünk kezéről leverték a bilincset, nemzetünk testéről lefejtették a gúzst: visszaadták évszázadokkal korábban elvesztett szabadságunkat és függetlenségünket. A hálás magyar nép sohasem felejti el őszinte nagy barátjának, a Szovjetuniónak, hogy több mint 150 ezer hős katonájának életével váltott meg bennünket az elnyomottságtól, kiszolgáltatottságtól és megaláztatástól; hogy immár 30 esztendeje szabadságunk, nemzeti függetlenségünk teljes birtokában élhetünk, alkothatunk a haza, az állampolgár javára és hasznára. Felszabadulásunk napja — 1945. április 4-e — ezért lett piros betűs nemzeti ünnepünk, legnagyobb nemzeti ünnepünk, hiszen történelmünk legnagyobb sorsfordulója. Élni tudtunk a szabadsággal! — e szinte szállóigévé lett ítélettel jellemezzük legtalálóbban azokat a forradalmi változásokat, amelyek életünkben lezajlottak az elmúlt 30 esztendőben. A változások milyenségéről, jelzőiről nem mindenki ítél azonosan. A tények azonban tények. És tény, hogy 1945 óta hazánkban viharos, gyökeres és forradalmi változások zajlottak le. Történelmi mércével mérve, szinte lélegzetnyi idő alatt maradéktalanul megoldottuk a polgári átalakulás régóta esedékes feladatait. Szinte ezzel egy időben hozzáfogtunk a szocialista vívmányok kiépítéséhez, majd végbevittük a szocialista forradalom célkitűzéseit. Hazánk, a Magyar Népköztársaság — alkotmányunk szavaival szólva — szocialista állam. Tény, hogy az egykori szélsőséges egyenlőtlenségek felszámolása fejlődésünk általános érvényű, meghatározó jellemvonása. Társadalmi és osztályviszonyaink ellenkező előjelűek, mint voltak a felszabadulás előtt. Életünket — a magántulajdon helyett — a szocialista tulajdon szilárd fundamentumára alapoztuk. A munka nyomán keletkező értéket maguk a dolgozók élvezik. A mi társadalmunkban nincsenek földbirtokosok és tőkések. Társadalmunkban az egyetlen értékmérő a végzett munka. Elosztási elvünk: egyenlő munkáért egyenlő bér. A szocializmus — differenciáltságon nyugvó — egyenlősége érvényesül az anyagi javak elosztásában. Teljes és maradéktalan egyenlőség érvényesül az általános joggyakorlat terén: szerves egységet alkotnak jogok és kötelességek. Nálunk minden állampolgár egyenlő állampolgári jogokat, törvény előtti egyenlőséget élvez, nemre és nemzetiségre való tekintet nélkül. Teljes egyenjogúság a része minden magyar állampolgárnak a közügyek gyakorlásában csakúgy, mint a művelődési lehetőségek, a szociális ellátottság terén: az egész társadalomra kiterjedő ingyenes oktatás és ingyenes szociális biztosítás nagy vívmányunk. Tény, hogy gazdaságunkat nagyarányú fejlődés és gyökeres átalakulás jellemzi. Országunk a gazdaságilag közepesen fejlett országok élmezőnyébe lépett. Fejlett iparral rendelkező ország lettünk. Iparunk ma másfél hónap alatt termel annyit, mint a háború előtt egy év alatt. Nemzeti jövedelmünk pedig négy és félszerese annak, mint volt a szocializmus építésének kezdetekor. Mezőgazdaságunkat a szocialista földtulajdonon gazdálkodó nagy-Budapest. Vámos László felvétele Miskolc F \\ £R> %í * ::i| :::i
