Magyar Hírek, 1975 (28. évfolyam, 2-26. szám)
1975-03-15 / 6. szám
A Vörös Hadsereg útja otißeza- %4hj péfer - Kristóf Attila tél el? Milyen az édesapád? Milyen otthont lelek nála? Milyen környezetet? A Szülőföldem szép határa nyomában járva, megállók a Dunával párhuzamos utcában, a 88-as számú földszintes épület előtt, s egy költői sort idézek, ezúttal Petőfiét: „Kis lak áll a nagy Duna mentében.” Erős testű, még fürge mozgású, szemüveges, fejkendős asszony válik ki a csoportból és a megzörgetett vasajtóhoz siet kaput nyitni. A család — Igen bizony, jókor jöttek, disznóölésre érkeztek — mondja és nevet, mikor Steve Torok Dunapentelét kéri A hármunk nevére címezve, de címenként csak annyit közölve: Budapest, Magyar Hírek szerkesztősége, légipostalevelet kaptunk Kanadából. Az egylapos, vonalazott levélpapíron nagy és nehezen betűzhető írással ez állt: „A Magyar Híreket én már régóta olvasom. Igen szeretem a Szülőföldem szép határa elbeszéléseket. Én tudniillik dunapentelei születésű vagyok. Szüleim laknak ott. Dunaújváros, Vöröshadsereg út 88. 2400. TÖRÖK ISTVÁN. Édesanyám most volt itt nálam hat hétre látogatóba. Én a Magyar Hírekben szeretnék olvasni Dunapenteléről. Minden jót 1975. évre. István Steve Torok.” Elindultunk, hogy Steve Torok kanadai olvasónk édesapját, Török Istvánt .gr megkeressük Dunapentelén. Dunapentelét már nem kereshettük meg, mert ilyen nevű falunk nincs — csak volt Megvan ugyan a < négyezer lakosú község, de non önállóan, hanem Dunaújváros részeként, mint Dunaújváros óvárosa. Mikor az elágazáshoz értünk, ahol az út jobbra kanyarodó szára Pécs, a balra kanyarodó pedig Dunaújváros felé vezet, nem leltünk olyan falutáblát, hogy Du napén tele, csak ilyen helységnevet: Dunaújváros. „Kis lak áll a nagy Duna mentében” A helységnek pedig nem négyezer, hanem ötvenezer lakója van, ez a Dunai Vasmű városa, amelynek ott voltam az alapításánál és láttam a kertészeket, amint a város alapkőletételénél zsenge fákat ültettek a sík és sáros területre, ahol majd fölépül az ország első szocialista városa. Ez a növendékfa-erdőcske, ez a kis fakoszorú, ezek a vékonyka törzsek kezdték hirdetni, hogy itt erdő lesz, itt város lesz, itt gyár lesz, itt valami új lesz, valami sohasem volt, valami lenyűgöző. A városalapítás és a gyáralapítás hite, lendülete, sodró ereje mindenkit elkapott — tele voltunk lobogással és újfajta romantikával. Dunapentele Dunaújvárossá nőtt, de a pentelei falurész, a pentelei óváros azért ma is könnyen felismerhető. Amint megyünk, már a városban, a dombokra kapaszkodó kis hajlékok mögött gyárkémények magaslanak; a falusi házak udvarairól egy városrengetegre látni; alacsony szemöldökfáj ú ablakokból emeletes negyedekre. A falu hozzásimult ugyan a városhoz, együtt is lélegzik vele, de még őrzi földszintes házait, falusi jellegét, haloványuló régi egyéniségét Még egyszer megnézem a levélíró furcsa nagy betűit, kiböngészem a megadott címet, s a Vöröshadsereg útja házai közé befordulva azt kérdezem: ki is vagy, Steve Torok? Milyen lehetett a sorsod? Mikor kerül-A régi Pen tele Pentelei családi házak- :|j R 1 f 1 ■ P líiiT O M i. \i -■K/s i fe BnCfoLlsraB - * 1! V A kétszáz kilós a földre terítve Kis lak áll... hogyan írjam le láttatóan, élethűen ezt a kis lakot? A dunaújvárosi városközpontba vezető Vöröshadsereg útja 88. szám előtt nehéz parkolni. A műútról kis földútra kell letérni, a földút — a műúttal párhuzamosan — közvetlenül a nyolcvannyolcas számú ház előtt vezet. A családi ház Ahogyan szembenézek a családi házzal, baloldalt áll a takarosán helyreállított épület, a lakóház, amelynek egyetlen ablaka szolgál az utcára. A lakóház mellett az épülettől jobbra zöld színű vaskapu, s jó néhány méteren át zöldre festett vaskerítés. Az ajtó zárva van. Benézek az alacsony vaskerítés fölött. Balról, a tornác fala is zöldre festett, s az udvar felől három ablakot látni. Bekiáltok, csend. Jobb felől, a kerti részben zöldségeskert alussza téli álmait bár már szép tavaszidő van. A tavasz afféle jó előlege. Süt a nap, nyitott kék az ég, s olyan füst száll felém, amelynek nem szaga, hanem illata van. Étvágykeltő illata. Ez a füst nem karcol, nem csíp, olyan ez, mintha a szolgafán függő bogrács alatt lobogna a tűz, s a láng az étel illatát is felénk sodorná. A füst meg-megszakad, szétnyíló függönyén keresztül azt látom, hogy a kert hátsó részében nők, férfiak szorgoskodnak a derékra kötött kötényekben, kezükben nagy késekkel, előttük üstök, konyhaedények, s a lócán keresztbefektetett féldisznó-darab. elolvassa a fia levelét, amelyből megtudja, mi járatban vagyunk. Uborka, kenyér, kis komatál kerül elő, rajta frissen sütött húsdarabok, s azt mondja a mama: — Ilyen friss húst Pesten soha nem esznek. Ügy váljék egészségükre, hogy ez a kétszáz kilós disznó másfél órával ezelőtt még élt. Hívatlanul ugyan, de a levélíró kérésének a nyomában járva, az esztendő nagy családi ünnepére, a disznóölésre étkeztünk. A mama, a hatvannégy esztendős Török Istvánné — született Ujbányi Anna — megismertet az egybesereglett családdal. A hetvenéves Török István termelőszövetkezeti nyugdíjas, sűrű-inas, kevés szavú férfi, késsel a kezében a levágott disznót darabolja. Böllér ide nem kell; mindent elintéz a család. Fia, a huszonhárom esztendős Török Zoltán segít neki, aki fiatal gépszerelő, s a helyi Vörös Csillag Termelőszövetkezetben dolgozik. Rendes katonaidejét letöltve éppen aznap reggel érkezett haza. Nagy volt az öröm; a fiú kétszeres szorgalommal dolgozik. A mama egy kerti helyiség mélyéből és a hátsó udvarról előhívja két lányát is, akik nagy teknők előtt állva, részben a disznósajt töltéséhez szükséges és a kolbászkészítéshez való disznóbeleket mosták, részben pedig a sütnivaló húst készítették elő. A negyvenéves elvált asszony, Kiss Gáspámé — született Török Ilona, a budapesti közlekedés egyik forgalomirányítója —, a fővárosból érkezett a nagy családi ünnepre. Közelében a fiatalabb lány, Török
