Magyar Hírek, 1975 (28. évfolyam, 2-26. szám)
1975-03-15 / 6. szám
PETŐFI SÁNDOR A SZOCIALISTA MAGYAR NEMZET KIALAKULÁSA A polgári magyar nemzet és a szocialista magyar nemzet kialakulásához nélkülözhetetlen polgári demokratikus, illetve szocialista forradalmaink 1848—49-ben éppúgy, mint 1919-ben nem győzhettek Európa akkori nemzetközi viszonyai között. A szocialista magyar nemzet genezisének folyamata éppen az egyetemes haladás erőitől kapott segítséggel kezdődött el. Annak a történelmi elégtételnek az ideje, amelyet 1848—49- ben a vérbefojtásig végigharcolt hősies erőfeszítéseinkért népünk kapott, hazánk felszabadításával érkezett el. A Petőfitől is remélt boldogabb kort magában foglaló végtelen jövőnek ettől a jelenné változó pillanatától kezdve a magyar nép elindulhatott a szocialista nemzetté válás útján. A feudális-kapitalista ural-» kodó osztályok végzetes politikája ugyan a nemzethalál vízióit ébresztette fel, ám a burzsoá-földesúri nemzet halálának pillanata egyben a szocialista magyar nemzet kialakulásának előfeltétele is volt. Újból — csak most már végérvényesen — bebizonyosodott 1848—49- nek Marx által megfogalmazott tanulsága, hogy a magyar, lengyel nem lehet szabad, amíg a munkás rabszolga marad. „Néhány év múlva paradicsom támad a pusztaság, a szegénység helyén e hazában — mondta Kossuth Lajos még 1848. március 31- én —, melynek Istentől mindene megvan, csak az nem volt meg, hogy javaival önmaga rendelkezhessék.” De miután e feltétel birtokába került, a magyar nép úgy teljesítette be Kossuth jövendölését, hogy önnönmagát átalakítva, új közösségformája a szocialista magyar nemzet kialakításának nagy művét is elkezdhette. (Részlet CSATÁRI DÁNIEL cikkéből, megjelent a Magyar Nemzet 1974. augusztus 19-i számában.) JUHÁSZ FERENC Petőfi válogatásakor Bennem két Petőfi-kép él egyre izgatóbban. Az egyiket egy 1844-es versének négy sora marja a lélekbe: Pipára gyújtok, s az esőnek Halk susogását hallgatom. És végigszállok gondolatban A messze fekvő múltakon. Igen, ez a szelíd és esőfényes, borús és játékos, halk és buborékosán kopogó, pipafüstös és édesen fillentő négy sor nekem a Petőfi-kép egyik összefoglalója. Látom az alig huszonegyéves fiút, a veszedelmes-gyönyörűséget, a szenvedélyes vallomást csöndesen érlelő, de még lomha Pest egy házában, az emeleti szoba ablakánál ülve. Kis vörhenyeges-feketés szakállal a kancsal, sovány fiút, akit már fölkészített a sors a legnagyobb föladatra, aki maga a tisztaság, maga a láng, Sándort, aki a magyar múlt és a magyar jövendő összesűrűsödött csillaga, akit újraálmodott magának az emberiség, hogy legyen hite még önmagában. A szelíd négy sor mögött nekem az eljövendő harc lobog föl, a nagy élet félelmetes, fényességes és örökkévaló villámtüze. S a másik kép? Az már a pusztulásé, a világosi katasztrófa, a szétzilált haza, a menekülés. Futott ő is, sápadt arccal és lobogó köpönyeggel, amíg le nem döfték lóhátról? Csillag lett, legenda vagy belefult a vágyálmok mocsarába? A Dózsa-sors jutott neki is és a nemzetben nem volt annyi élni akarás, hogy őt újrateremt:«? De volt a magányosokban és az elkövetkezőkben. Arany haláláig rokkantán siratta a testvértüneményt. Ady élete egyetlen áldozat volt az ő csillagképe előtt. Ki ismerte jobban az életünket és halálunkat, ki tudta jobban ennek a földnek embereit és virágait, pusztaságát, elátkozottságát és átkait átkozni és szeretni? Válogatás? Alig van merészebb föladat. A kérdés az: mit kellene kihagyni ? Neki minden sora fontos, egész élete tündökletes. Es ha az 1842—45-ös időszak verseiből még több lehetőség adódik a válogatásra, jön a nagy év, az 1846-os, amikor egy pillanat alatt Európa legnagyobb költője lett, s itt már alig akad kihagynivaló. Vas-sűrűségű itt már a világ, megbonthatatlan élet és költészet. Nagy versek egymás után, egyre ritkább, élesebb levegő, itt már olyan világban járunk, vigyázni kell, hogy a beszippantott sorok meg ne égessék a tüdőt! Petőfi: a nemzeti önismeret alapja, de ő egyben a magunk-megismerésének és a majjunk-megtisztulásának alapja is. Nincs nála tisztább költő és nagyobb hitű ember. 0 úgy beszél, olyan egyszerűen és érthetően és olyan ragyogással a legfontosabb dolgokról, hogy mi azóta is csak dadogva, kerülőutakkal és keservesen kigörgetve magunkból a szavakat tudjuk elmondani egy törmelékét az ő szavainak. Petőfi: a forradalom és az ifjúság, az emberiség legszebb álma. Aki az ő verseit veszi a kezébe, sohase felejtse: ő az út önmagunk és a jövendő felé. (Juhász Ferenc: Mit tehet a költő? című kötetből) PERÚJÍTÁS? A közelmúltban fellángolt és heves hullámokat vetett a Görgey-vita. Szépirodalmi művek, publicisztikai írások láttak szinte sorozatban napvilágot, s megkérdőjelezték azt az elítélő álláspontot, amely Görgey Artúrnak, az 1848— 49-es honvédhadsereg tábornokának, majd fővezérének történelmi szerepéről a marxista történetírásban és a nemzeti köztudatban kialakult. (...) Görgey úgy jelent meg ezekben az írásokban, mint a kor igazi, tisztán látó és történelmi felelősségtől áthatott hőse, a szigorú realitások talaján álló férfi, akit hadvezéri tevékenységében, politikai magatartásában és nem utolsósorban világosi kapitulációjában a haza érdekeinek önzetlen szolgálata, a körülmények józan mérlegelése vezetett. Ez a beállítás a dolgok logikájánál fogva összekapcsolódott Kossuth Lajos történelmi személyiségének, az 1848—49-es forradalomban és szabadságharcban játszott szerepének politikai és erkölcsi leértékelésével. Elhangzott azután olyan mértéktartóbban megfogalmazott vélemény is, amely szépíteni igyekezett annak a politikai csoportosul ás nalt — a Békepártnak — 1649 tavaszán és nyarán játszott ténylegesen ellenforradalmi szerepét, amelyhez a szóban forgó időszakban Görgey politikája és hadvezetése igazodott Teljesen érthető, hogy ez a történelmileg időszerűtlen és érveiben megalapozatlan perújrafelvétel szenvedélyes ellenvéleményeket váltott ki. A korszak alapos ismerői, köztük nagy tekintélyű történészek, felsorakoztatták, az — egyébként már korábban sem ismeretlen — cáfolhatatlan tényeket és dokumentumokat, amelyek elsősorban azt bizonyítják, hogy a feltétel nélküli világosi fegyverletétel elsietett és tragikus következményekkel járó lépés volt. A többi között közvetve oka az Aradon kivégzett tábornokok mártírhalálának. Másfelől fényt vetettek ezek a közlések Görgey magatartásának, politikai és erkölcsi személyiségének enyhén szólva kétes oldalaira is. (Részlet KIS TAMÁS cikkéből, megjelent a Magyar Hírlap 1974. november 14. számában.) Föltámadott a tenger... Föltámadott a tenger, A népek tengere; Ijesztve eget-földet, Szilaj hullámokat vet Rémitő ereje. Látjátok ezt a táncot? Halljátok e zenét? Akik még nem tudtátok, Most megtanulhatjátok. Hogyan mulat a nép. Reng és üvölt a tenger, Hánykódnak a hajók, Sűlyednek a pokolra, Az árboc és vitorla Megtörve, tépve lóg. Tombold ki, te özönvíz, Tombold ki magadat, Mutasd mélységes medred, S dobáld a fellegekre Bőszült tajtékodat; Jegyezd vele az égre Örök tanúságul: Habár fölül a gálya, S alul a víznek árja, Azért a víz az úr! A szocialista hazafiság és a proletár internacionalizmus időszerű kérdései (...) Történelmünkben — hasonlóan Közép- és Kelet- Ewrópa más országaihoz, ahol az évszázadokon át tartó török, Habsburg elnyomás akadályozta a társadalmi haladást — a nemzeti törekvések mindenekelőtt a függetlenségi küzdelmeket állították a középpontba. Az uralkodó osztályok által kialakított nemzeti ideológiában a függetlenségi törekvések „osztályok feletti" értelmet is kaptak, osztályszempontoktól tudatosan elvonatkoztatott értelmezésük mindinkább a nemzetmegosztó osztályellentétel leplezését szolgálta. A függetlenségi hagyományoknak ugyanakkor tovább élt egy progresszív, függetlenséget és társadalmi haladást egybekapcsoló nemzeti érvényű folytonossága, amelynek értékes eleme volt a nép körében kialakult patrióta érzület, a függetlenségi mozgalmak nagy vezető alakjainak emlékezetben tartása, amelyre Petőfi, Ady forradalmisága, majd a kommunista mozgalom antifasiszta népfrontpolitikája építhetett és épített. Ennek ellenére a közgondolkodásban nem tudatosodott kellőképpen a társadalmi haladásnak, a nemzeti függetlenségnek és a népek barátságának, egymásrautaltságának összefüggése. Az osztályharcok és a függetlenségi mozgalmak együttes, egy-egy korszakon belül is egymásra vonatkoztatott elemzésében a marxista irodalom- és történettudomány a felszabadulás óta jelentős eredményeket ért el. A társadalmi átalakidásért és a nemzeti függetlenségért vívott harcok tényleges összefüggéseinek továbbra is minél gazdagabb feltárására kell törekednünk, valamint arra, hogy a tudományos, kulturális, művészeti fórumok ennek az összefüggésnek jegyében ítéljék meg a széles nyilvánosság elé kerülő alkotásokat. (Részlet az MSZMP KB mellett működő Kultúrpolitikai Munkaközösség állásfoglalásából. Megjelent a Társadalmi Szemle 1974. októberi számában) Kossuth Lajos mint a Pesti Hírlap szerkesztője — Franz Eybl litográfiája ARANY JÁNOS Nemzetőr-dal Süvegemen nemzetisein rózsa, Ajakomon édes babám csókja; Ne félj, babám, nem megyek világra: Nemzetemnek vagyok katonája. Nem kerestek engemet kötéllel; Zászló alá magam csaptam én fel: Szülőanyám, te szép Magyarország, Hogyne lennék holtig igaz hozzád! Nem is adtam a telkemet bérbe; Négy garajcár úgyse sokat érne; Van nekem még öt-hat garajcárom .,. Azt is, ha kell, hazámnak ajánlom. Fölnyergelem szürke paripámat; Fegyveremre senki se tart számot, Senkié sem igaz keresményem: Azt vegye hát el valaki tőlem! Olyan marsra lábam se billentem, Hogy azt bántsam, aki nem bánt engem: De a szabadságért, ha egy íznyi, Talpon állok mindhalálig ríni.
