Magyar Hírek, 1975 (28. évfolyam, 2-26. szám)

1975-03-15 / 6. szám

1

SZÍVÓS ÉS ERŐS NÖVÉNY

A világpolitika legújabb eseményei azt bizonyítják, hogy az enyhülés folyamatát lassítani ugyan lehet, de megállítani nem. A kelet—nyugati együttműködés eszméje mély gyökereket eresztett, s ezek erősödnek, mindinkább szerteágaznak a nemzetközi élet humuszában. A türelem, kitartás és határozottság védőgátján megtörtek az ellenséges érzülettől felkorbácsolt hullámok, a szabadjára engedett szelek lecsendesültek, s ismét lehetővé vélt új töltések építésével előbbre tolni a biztonság és a béke védelmi rendszerét, a holland hasonlatot alkalmazva, új szárazföldet hódítani a tengertől.

A legjelentősebb események közé tartoznak a Salt II. tárgyalások, a szovjet—angol csúcstalálkozó, valamint Gromiko szovjet és Kissinger amerikai külügyminiszter megbeszélései Genfben. Az új SALT-forduló előtt mind Szemjonov külügyminiszter-helyettes, mind pedig Johnson nagykövet — a két küldöttség vezetője — derűlátóan nyilatkozott a tanácskozások esélyeiről. Vlagyivosztokban már kidolgozták a hadászati támadó fegyverek korlátozásáról tíz évre kötendő megállapodás fő irányelveit, és a felek 1975-ben szeretnék aláírni az egyezményt. A küldöttségek a végleges szöveg kidolgozására összpontosítanak, s így nyitva áll az út a genfi tárgyalások sikeréhez.

A szovjet—amerikai kapcsolatokban az enyhülés realitássá vált, s a politikai közeledést a katonai enyhüléssel is ki kell egészíteni. A stratégiai fegyverek korlátozására irányuló intézkedések éppen ezt szolgálnák. Vannak, akik pr >bálnak árnyékot vetni az enyhülés politikájára, de az utóbbi évek megállapodásai megmutatták, hogy a fegyverkorlátozás és majdan csökkentés korántsem utópia, hanem megvalósítható lehetőség.

Az angol miniszterelnök moszkvai látogatása több tekintetben is jelentős esemény volt. Egyidőben a szovjet—angol kapcsolatok megromlottak, most lehetővé vált, hogy új fejezet kezdődjön Moszkva és London kapcsolatában. A moszkvai tanácskozások dokumentumait olvasva Európa-szerte elégedettséget keltett a biztonsági konferenciával foglalkozó szakasz, amely kifejti: „Megvannak az előfeltételei annak, hogy befejezze munkáját az európai biztonsági és együttműködési értekezlet, és annak harmadik szakasza a legrövidebb időn belül a legmagasabb szinten kerüljön megrendezésre.” Leonyid Brezsnyev a dokumentumok aláírását követően hangoztatta, hogy a szovjet és brit vezetők tíz esztendeje nem folytattak ilyen hosszú időtartamú tárgyalásokat. Wilson miniszterelnök pedig lírai hasonlattal élve azt kívánta, hogy az enyhülés zsenge növénye fejlődjék olyan szívóssá és erőssé, mint az orosz nyírfa és az angol tölgy.

A magyar közvélemény kedvezően fogadta a moszkvai eredményeket, mert külpolitikai törekvéseinkben kiemelkedő helyet foglal el a kontinens békéjének és biztonságának megszilárdítása, az új biztonsági rendszer felépítése. Az a tény, hogy

a brit munkáspárti vezetés ily módon elkötelezte magát a konferencia sikeres befejezése mellett, minden bizonnyal meggyorsítja Genfben a tanácskozások ütemét.

Megkülönböztetett figyelmet érdemelnek a szovjet—brit nyilatkozatnak ama szavai, amelyek az Európában és a nemzetközi kapcsolatok egészében végbement pozitív változásokról, az enyhülés elmélyítésének perspektíváiról, a kedvező változások visszafordíthatatlan jellegéről szólnak, s arról az óhajról, hogy az enyhülés kiterjedjen a világ valamennyi térségére. Hasonlóképpen az egyetemes béke szempontjából messzemenően üdvözölni kell a szovjet—amerikai külügyminiszteri kőkeménynek a szovjet—amerikai kapcsolatok további javításával, s a hadászati támadó fegyverek korlátozásával foglalkozó részeit, azt a határozott törekvést, hogy ebben az évben megfelelő megállapodásokat dolgozzanak ki hosszabb távra.

Mindamellett a tőkés világ gazdasági nehézségei, a növekvő munkanélküliség és infláció miatt továbbra is számolni kell az enyhülés ellenzőinek újabb feszültséget teremtő akcióival. De éppen a nemzetközi élet legutóbbi eseményei bizonyítják, hogy az enyhülés szívós és erős növénnyé fejlődésének folyamatát ma már egyre nehezebb lelassítani, s nem is lehet visszafordítani.

Pét hő Tibor

MEGEMLÉKEZÉS KÁROLYI MIHÁLY SZÜLETÉSÉNEK 100. ÉVFORDULÓJÁRÓL

Somogyi József: Felszabadulási emlékmű — Salgótarján. Bállá Demeter felvétele

Emlékülés a Magyar Tudományos Akadémia várbeli kongresszusi termében

A Magyar Tudományos Akadémia és a Magyar Történelmi Társulat Károlyi Mihály születésének 100. évfordulója alkalmából 1975. március 4-én tudományos emlékülést rendezett az MTA várbeli kongresszusi termében. Erdey Grúz Tibor, az MTA elnöke köszöntötte politikai, társadalmi, tudományos és kulturális életünk megjelent személyiségeit. Ott volt az emlékülésen Károlyi Mihály özvegye is.

Kállai Gyula, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Hazafias Népfront elnöke, „Károlyi Mihály politikai öröksége” címmel tartotta meg az emlékülés megnyitó előadását, amelyben többek között ezeket mondotta:

— Az elmúlt két évtizedben. Károlyi Mihály halála óta is sokat tettünk azért, hogy szellemi hagyatéka közkinccsé váljék. Az írásművek egész sora jelent meg tőle és róla. Lehetőség nyílt arra, hogy életpályájával, életművével nemcsak a tudósok, kutatók, hanem a történelmi kérdések iránt fogékony olvasók is megismerkedhessenek; hogy népünk történelmi tudatában elfoglalja az őt megillető helyet.

— Károlyi Mihályt akkor is tisztelnünk kellene, ha származása, neveltetése, társadalmi helyzete alapján csak a polgári demokratikus forradalomig jutott volna el. ö azonban ennél jóval meszszebbre ment Megállapíthatjuk: ha egy-egy részkérdésben tévesen foglalt is állást, egész életművét tekintve a szocialista forradalom, a szocialista társadalom nagy felkészültségű és hűséges harcosa volt — mondotta Kállai Gyula, majd e szavakkal fejezte be beszédét:

— Az alkotni vágyó ember legszebb és legértékesebb tulajdonsága: ha valamit már elért, azonnal új, további perspektívákról álmodik. Am a korábbi és a mai idők álmodozásai között is nagy a különbség. Ma már nem csak álmodunk, hanem az elért eredmények alapján tervezünk is. Károlyi Mihály szándékát is megvalósítva, egy szebb világért harcolunk, együtt a földkerekség valamennyi haladó erejével.

Az emlékülésen felszólalt még Berend T. Iván akadémikus, Hajdú Tibor, a történelemtudományok doktora, Jemnitz János, a történelemtudományok doktora — Károlyi Mihály az emigrációban (1919—1945) témáról —, H. Haraszti Éva, Győrffy Sándor és Litván György — Károlyi politikai, világnézeti fejlődéséről.

„Magyarország arcai”

Eredményesen befejeződtek az osztrák-magyar külügyminiszteri és pénzügyi tárgyalások

Púja Frigyes külügyminiszter meghívására dr. Erich Bielka, az Osztrák Köztársaság szövetségi külügyminisztere február 23. és 26. között hivatalos látogatást tett Magyarországon.

A látogatás alkalmával a külügyminiszterek aláírták a két ország közötti konzuli egyezményt, a bűnügyi jogsegélyegyezményt, a kiadatásról szóló egyezményt, valamint az egyes utaskategóriák vízumdíjának elengedéséről szóló egyezményt. Kölcsönösen aláhúzták, hogy kormányaik a jövőben is minden területen a két ország és a két nép sokoldalú kapcsolatainak dinamikus fejlesztésére törekszenek. Dr. Erich Bielka hivatalos látogatásra hívta meg Púja Frigyest, aki a meghívást köszönettel elfogadta.

Az osztrák fővárosban befejeződtek a magyar—osztrák pénzügyi tárgyalások. Faluvégi Lajos pénzügyminiszter elmondta a tudósítóknak, hogy a két fél, kormányaik megbízásából egyezményeket írt alá, amelyek a mai nemzetközi követelményeknek jobban megfelelnek, s a jövőben az együttműködésre szélesebb lehetőséget biztosítanak.

%

„Magyarország arcai”: ez a címe az UNESCO Tájékoztatója magyar különszámának. Mindjárt hozzáteszem, hogy az UNESCO fennállásának 27 éve alatt és a Tájékoztató 670 megjelent száma közül még egy sem volt olyan, amely csak egy országról szólt volna. Még Párizsban voltam a ’múlt év végén, az UNESCO közgyűlésén, amikor a Tájékoztató szerkesztősége ezt a számot összeállította, és a küldöttek között híre ment, hogy Magyarországról külön szám készül. Újra meg újra megkérdezték a magyar delegációt: hogyan csináltuk? Azt feleltük, hogy a szerkesztőséget tokaji vízzel vesztegettük meg. Vízzel? — kérdezték —, talán borral! Nem, nem, felelgettük, nézzék majd meg a különszámot, abban nem a magyar borról, hanem a magyar vízről lesz szó.

De a kérdést komolyra fordítva most már a magunk számára: minek köszönhetjük? A kérdést egyenesen föltettem Pierrette Posmowski asszonynak, a Tájékoztató főszerkesztőjének. Azt felelte, hogy nemzetközi újságíró és arról ír lapjában, amit egyszerre tart fontosnak és érdekesnek. Márpedig, mondta, a mai Magyarország fontos is, érdekes is. Ilyesmit az ember mindig szívesen hall, noha fennforog a délibáb-evés veszélye. De Posmowski aszszony pontosan megmondta, mire gondol. A fontosságnak és az érdekességnek szerinte három oka van. Az első a magyar társadalom általános fejlődése, annak szocialista vonásai, az életszínvonal emelkedése, az a derű, amelyet Budapesten és az országban tapasztalt. A második a magyar kulturális politika fejlettsége és haladása. Emlékeztetett arra, hogy az UNESCO-ba tömörült sok-sok ország később fedezte fel a kulturális politika szükségességét és hasznát, mint a szocialista országok, köztük Magyarország is. A harmadik: Magyarország tevékeny és gyakran kezdeményező szerepe az UNESCO-ban.

Hadd tegyem hozzá, hogy ez a beszélgetés nem Párizsban folyt le az év végén, hanem Budapesten a nyáron. Akkor érkezett ide Pierrette Posmowski két hétre, hogy összegyűjtse a „Magyarország arcai” anyagát. Sok emberrel beszélt, rengeteget jegyzett. Megkérdeztem tőle: (a sok élményből és adatból) tulajdonképpen mit fog megírni és bele tenni a lapjába.

így felelt: UNESCO. Megismételtem a kérdést. Mosolygott egy kicsit és azt mondta: U pont, N pont, E pont, S pont, C pont, Ö pont. Vagyis a válasz magában az UNESCO rövidítésében, vagy inkább a mögötte rejlő szavakban és fogalmakban keresendő. Az UN az Egyesült Nemzeteket jelenti, tehát olyan anyagot fog összegyűjteni és megírni, amely a nemzetek minél szélesebb rétegét érinti, és mivel mind az Egyesült Nemzetek Szervezetének, mind az UNESCO nemzeteinek többsége harmadikvilágbeli, elsősorban ezekre fog gondolni. Az E a nevelésügyet jelenti, lesz benne tehát az oktatásról szó, az S a természettudományokat, a C a kultúrát. Az O-t már természetesen nem kellett magyaráznia, mert ez az Organisation-nak, a szervezetnek a rövidítése.

Mivel egy-két helyre elmentem Posmowski asszonnyal, mert magam is kiváncsi voltam, mit lát, mit mondanak az emberek, és ebből mit tart megírásra méltónak, mindenki másnál fokozottabb izgalommal vártam a Tájékoztató ez évi első számának megjelenését. Kiderült, hogy kettős szám lett, ötven oldalon, franciául és angolul.

Ami az UNESCO E-betűjét, a nevelésügyet és az oktatást jelenti, a Tájékoztató két cikket közöl. Az egyik közvetlenül foglalkozik az oktatással, címe: „A magyar falusi iskola az elektronika korszakában”, a másik közvetve inkább a nevelésüggyel, a fiatalokkal, címe: Strasbourg— Budapest: egy másik énünk felfedezése". A falusi iskoláról szóló cikket tanítani kellene minden újságíró-iskolában: így kell egy érdekes részlettémát úgy bemutatni és tárgyalni, hogy abból az egészre, ezúttal a magyar társadalom és kultúra fejlődésére is éles fény vetődjék, anélkül, hogy egy pillanatig is unalmassá, vagy adatszerűén szárazzá válnék. Mert a cikk, amelyet maga a főszerkesztő írt, egy érdekes, szerkesztőségi nyelven szólva „blikkfangos", tehát a pillantást megkapó, a képzeletet elindító képpel kezdődik. A francia újságirónőnek feltűnt, hogy Budapesten és a vidéki városokban az üzletek kirakatai tele vannak érettségi tablókkal. Ez a szokás ismeretlen más országokban, ezt magyarázza meg, rámutat arra, hogy ez talán százéves hagyomány, és ugyanakkor egy fordulattal mindjárt kimondja, hogy a mai magyar iskola őrzi ugyan a jó hagyományokat, de nagyon különbözik a régitől. És itt talál alkalmat az UNESCO Tájékoztatója, hogy néhány bekezdésben rámutasson a magyal társadalom alapvető változásaira a felszabadulás óta, tekintettel arra, hogy régen a mezőgazdasági lakosság arányszáma több volt ötven százaléknál, ma csak huszonhat; hogy a magyar gyermekeknek csak egyharmada járt 14 éves koráig iskolába és csak nyolc százaléka végzett középiskolát. Közben megismertet az általános iskola, a gimnázium és a szakközépiskola rendszerével, s még arra is van lehetősége, hogy jelezze az átmenetet a mezőgazdasági országból az iparosodóba, és amikor így megvetette mondanivalójának alapját, beszámolt cikkének tulajdonképpeni tárgyáról, az Országos Oktatástechnikai Központról, amely az UNESCO szellemi és anyagi támogatásával működik két éve Budapesten. Ennek az intézetnek a célja az, hogy a tanítókat és tanárokat, főképpen a falun és tanyákon dolgozókat megtanítsa az audiovizuális tanszerek használatára, más szóval: az elektronikát beépítse a magyar iskolák tanrendjébe.

A Strasbourg—Budapest cikk címe arra utal, hogy az elmúlt tizenkét évben ezer magyar és francia középiskolai tanuló látogatta meg egymás országát, ismerkedett meg kortársaival, egy másik néppel, országgal és társadalmi rendjével.

Igen gazdagon mutatja be a Tájékoztató a magyar kultúrát, például úgy, hogy a szentendrei szabadtéri néprajzi múzeumból kiindulva a magyar népi-paraszti kultúrát ismerteti, és annak hatását az egész magyar művelődésre, vagy úgy, hogy a Budai Várban a nemrég megtalált gótikus szobrokból kiindulva a Budai Vár, Buda városa, Budapest és úgyszólván az egész ország történelmét. Mindezt nem dióhéjban, mert a dióhéj-információnak az „elektronika korszakában" kevés az értelme, hanem úgy, hogy amit mond, az fontos és érdekes legyen.

„Magyarország arcai” ily módon részleteiben tükrözi a magyar társadalom fejlődését, és az egész anyagot mintegy összefoglalja Jóboru Magdának, az UNESCO közgyűlés jelenlegi elnökének interjúja: „A magyar nők egy változó társadalomban” címmel. így az UNESCO Tájékoztatója a Magyarországról szóló sok érdekes és fontos anyagát ügyesen belekapcsolja a nők nemzetközi évének a vérkeringésébe is.

3